Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-10 / 1. szám
6 MŰVEZETŐK LAPJA. XI. évf. 1. szám. 3 lóerő. Néha ez ennél kevesebbet, máskor többet kiván. Nyolc órás normál munkanapot fölvéve, egy ember képes másodpercenként 8 mkg. munkát kifejteni. A marógép hajtására tehát kell normális munkálkodás mellett 28 embernek a munkája. 3 lóerő x 75 mkg = 225 8 mkg 8 Csak gondoljunk most már ennek az emberi munkának a költségére és azonnal tisztában vagyunk a fent kockáztatott ítélet jogos voltával. Ez a 28 ember, amely forgattyún dolgozik, naponként legalább 56 koronába, a gőzmotor munkája pedig mintegy 5 koronába kerül. Azt fogja egyik-másik iparos mondani, hogy ez a számítás nem helyes, hiszen ő a marógépe hajtására használt lendítőkeréknél csak 3—4 napszámost alkalmaz. Elfelejti azonban, hogy ezek a munkások már egy negyedóra múlva kihűlnek, és hogy a gép egyenlőtlenül és ritkán azzal a sebességgel jár, amelynél a legjobban dolgozik. Az eredmény pedig egy napi munkánál nagyban elmarad a gép normális munkabírásától. Amit a marógépnél tapasztaltunk, ugyanaz áll a többi famunkáló gépnél is. Látjuk tehát, hogy famunkáló gépeknél a nagy sebességek és következésképen a nagy munkaszükségletünk miatt az emberi, de még állati izommunka is a lehető legdrágább, tehát sohasem ajánlható annak alkalmazása. Lássuk most már mikor és miként alkalmazhatjuk a gépmunkát valamely faipari telepen akkor, amidőn mi azt motorral hajtjuk. Hogy számíthassunk, tegyük fel, hogy egy normális épületasztalos műhelylyel van dolgunk. Ebben a műhelyben kell egy különféle célokra használható körfűrész és egy szalagfűrészgép, egy egyengető gyalugép eshetőleg hosszanti lyukfúrógéppel kombinálva, egy vastagsági gyalugép, egy párkány-gyalugép és egy függőleges tengelyű marógép. Föltéve, hogy a gépeket egész évben naponként 10 órán át úgy foglalkoztatjuk, hogy minden egyes gépet külön-külön munkás kezeli, a gépek munkájának költsége akkor, egy évre átlagosan 15.000 koronára rúg, vagyis a napi kiadás a gépek után 50 korona. Hogy ezt a költséget kár nélkül fedezhessük, az üzlet minimális forgalma évenként 90.000 korona tartozik lenni, vagyis hatszorosa a gépek munkája költségének. Nagy haszonnal ilyenkor még nem igen dolgozunk. A gépekből eredő anyagi haszon még csak akkor áll elő, hogyha ugyanezen gépkészlettel mintegy 120.000—150.000 korona értékű árut gyártunk, ami helyes idő- és munkabeosztás mellett kényelmesen elérhető. Ily esetben a kézi munkával szemben a gépmunka kihasználásával mintegy 15—20°mn nyereséggel dolgozhatunk. A fenti 90.000 korona vagy ennél valamivel kisebb forgalom mellett a gépek haszna tisztán csak abban nyilvánul, hogy sürgősség esetében gyorsabban készíthetjük el az elvállalt munkát, ami a nálunk divatozó megrendelési módok mellett, amidőn a megrendeléstől számított 6 hét a rendes szállítási időtartam, — nagyon fontos. Miként állunk most már a gyakorlati életben az épületasztalosság terén a gépmunka alkalmazásával ? Az épületasztalos munkaideje nálunk, ahol az tisztán csak a megrendelésekre számíthat, 3—6 hónapig tart, sőt némelyik még ezen rövid időn át sem képes a gépeit és általában az üzletét teljes mértékben foglalkoztatni. Igaz, hogy ilyenkor elbocsáthatja a gyáros a gépmunkásainak egy részét, vagy akár mindnyájukat a gépkezelő-fűtővel együtt, valamint a gépmunkával járó és szükséges egy hivatalnokot is, de milyen befolyással van ez az új munkaszezonban az üzlet prosperálására, amidőn az kénytelen megint új embereket beállítani, arról csak az tud, aki ezen már átment. Nem tudja a gyáros, mi nagyobb baj, az alkalmazottak megtartása munkahiány idején vagy az újak beállítása. Ha meg is takarít valamit az első esetben, az utóbbihoz képest, de már az a tény egymagában is elég kellemetlen, hogy egy nagyobb számú, későbben megint jól használható embernek a kenyerét veszi el. Tehát ebben az esetben, még akkor is, ha az üzem költségét az említett módon csökkenti, az iparos a gépmunkára ráfizet, illetőleg , mint számos esetben kitűnt, a kézimunka után elvárható nyereségének egy tetemes része is a gépek költségére megy ki, sőt nem egy esetben a nyereség és a befektetett tőkének is egy része elenyészik. Ugyanígy jár a bútorasztalos, a hordógyáros és számos más oly faiparos, akinek az üzlete szezonhoz van kötve. És mégis nap-nap után halljuk azt a panaszt, hogy a kisiparos csak azért nem képes boldogulni, mert nem dolgozik gépekkel. Van ennek a panasznak, illetőleg a benne rejlő állításnak is magva. Lássuk csak, mikor képes a faiparos gépekkel dolgozni úgy, hogy neki abból haszna is legyen . Az egyik feltétel már a fentebbiekből tűnik ki. Gépeket a faiparos csak akkor szerezzen be és csak oly mértékben, hogy azokat egész éven át állandóan teljesen kihasználhassa. Amely iparos képtelen magának egész éven át munkát szerezni, amint pl. az asztalosság és a kádárság terén divó megrendelési rendszer mellett áll, az ne gondoljon arra, hogy saját maga szerezzen be gépeket. A boldogulásnak némi bizonyossága akkor áll elő az asztalosipar gépüzeménél, már t. i. a mi viszonyaink között, hogyha az asztalos vegyes vagyis épület- és bútorüzletet folytat. Ilyenkor úgy osztja be magának a dolgot, —amellett, hogy a kétféle üzlet főszezonjai egymást többé-kevésbé kiegészítik, — hogy a gépeit annyira amennyire jól kihasználhatja. A teljes sikerhez azonban erős üzleti szellem és nagyobb forgótőke is kívánatos, hogy az ily esetben szükséges raktárra való bútormunkát egyrészt elkészíthesse, másrészt el is adhassa. A boldogulásnak más módja a gépmunkával még az is, hogy több iparos szövetkezik egy-egy gépkészlet közös kihasználására. Történhetik ez közvetetlen szövetkezés útján és úgy is, hogy egy önálló iparos állítja be a gépeket és meghatározott óradíjért végeztet a saját munkásaival iparos társainak gépmunkát. Hogy ezek közül melyik az előnyösebb, ez sokféle körülménytől függ. A közös gépműhely fölállításával az iparos elvonja forgó tőkéjének egy részét a közvetetlen vezetése alatt álló üzletétől. Sok baj van azonkívül a közös gépműhely vezetésével, illetőleg ellenőrzésével és végül nem a legkisebb kellemetlenség a közös ügyből kifolyó gyakori visszavonás az érdekelt iparosok között. Megesik ilyenkor néha, hogy a gépmunka a közös gépműhelyben többe kerül, mintha azt a fix áron erre hivatott műhelyben készíttetné. A legkényelmesebb és a legcélszerűbb eljárás tehát az, hogyha a kisiparos gépmunkáját arra hivatott speciális üzemekben óradíjakért végezteti, föltéve, hogy ezek az óradijak nem túlságos magasak. Famunkáló gépek mellett, a gépek állandó igénybevételénél, tehát azok legjobb kihasználásánál a minimális óradíjak a különböző gépek után a következők lehetnek. A körfűrészgép után mintegy 70 fillér, a szalagfűrészgép után 1 korona, a hosszanti lyukfúrógép után 80 fillér, az egyengető és vastagsági gyalugép és a marógép után mintegy 1.20 korona, a párkánygyalugép után 1.60 korona, a