Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-10 / 1. szám

6 MŰVEZETŐK LAPJA. XI. évf. 1. szám. 3 lóerő. Néha ez ennél kevesebbet, máskor többet kiván. Nyolc órás normál munkanapot fölvéve, egy ember képes másodpercenként 8 mkg. munkát kifejteni. A marógép haj­tására tehát kell normális munkálkodás mellett 28 embernek a munkája. 3 lóerő x 75 mkg = 225 8 mkg 8 Csak gondoljunk most már ennek az emberi munkának a költségére és azonnal tisztában vagyunk a fent kockáz­tatott ítélet jogos­ voltával. Ez a 28 ember, amely forgat­­tyún dolgozik, naponként legalább 56 koronába, a gőzmotor munkája pedig mintegy 5 koronába kerül. Azt fogja egyik-másik iparos mondani, hogy ez a szá­mítás nem helyes, hiszen ő a marógépe hajtására használt lendítőkeréknél csak 3—4 napszámost alkalmaz. Elfelejti azonban, hogy ezek a munkások már egy negyedóra múlva kihű­lnek, és hogy a gép egyenlőtlenül és ritkán azzal a sebességgel jár, a­melynél a legjobban dolgozik. Az ered­mény pedig egy napi munkánál nagyban elmarad a gép normális munkabírásától. Amit a marógépnél tapasztaltunk, ugyanaz áll a többi famunkáló gépnél is. Látjuk tehát, hogy famunkáló gépek­nél a nagy sebességek és következésképen a nagy munka­­szükségletünk miatt az emberi, de még állati izommunka is a lehető legdrágább, tehát sohasem ajánlható annak alkalmazása. Lássuk most már mikor és miként alkalmazhatjuk a gépmunkát valamely faipari telepen akkor, amidőn mi azt motorral hajtjuk. Hogy számíthassunk, tegyük fel, hogy egy normális épületasztalos műhelylyel van dolgunk. Ebben a műhelyben kell egy különféle célokra hasz­nálható körfűrész és egy szalagfűrészgép, egy egyengető gyalugép eshetőleg hosszanti lyukfúrógéppel kombinálva, egy vastagsági­ gyalugép, egy párkány-gyalugép és egy függőleges tengelyű marógép. Föltéve, hogy a gépeket egész évben naponként 10 órán át úgy foglalkoztatjuk, hogy minden egyes gépet külön-külön munkás kezeli, a gépek munkájának költsége akkor, egy évre átlagosan 15.000 koronára rúg, vagyis a napi kiadás a gépek után 50 korona. Hogy ezt a költséget kár nélkül fedezhessük, az üzlet minimális forgalma évenként 90.000 korona tartozik lenni, vagyis hatszorosa a gépek munkája költségének. Nagy haszonnal ilyenkor még nem igen dolgozunk. A gépekből eredő anyagi haszon még csak akkor áll elő, hogyha ugyan­ezen gépkészlettel mintegy 120.000—150.000 korona értékű árut gyártunk, ami helyes idő- és munkabeosztás mellett kényelmesen elérhető. Ily esetben a kézi munkával szemben a gépmunka kihasználásával mintegy 15—20°­­­mn nyere­séggel dolgozhatunk. A fenti 90.000 korona vagy ennél valamivel kisebb forgalom mellett a gépek haszna tisztán csak abban nyil­vánul, hogy sürgősség esetében gyorsabban készíthetjük el az elvállalt munkát, ami a nálunk divatozó megrendelési módok mellett,­­ amidőn a megrendeléstől számított 6 hét a rendes szállítási időtartam, — nagyon fontos. Miként állunk most már a gyakorlati életben az épület­­asztalosság terén a gépmunka alkalmazásával ? Az épületasztalos munkaideje nálunk, ahol az tisztán csak a megrendelésekre számíthat, 3—6 hónapig tart, sőt némelyik még ezen rövid időn át sem képes a gépeit és általában az üzletét teljes mértékben foglalkoztatni. Igaz, hogy ilyenkor elbocsáthatja a gyáros a gépmunkásainak egy részét, vagy akár mindnyájukat a gépkezelő-fűtővel együtt, valamint a gépmunkával járó és szükséges egy hivatalnokot is, de milyen befolyással van ez az új munka­szezonban az üzlet prosperálására, amidőn az kénytelen megint új embereket beállítani, arról csak az tud, aki ezen már átment. Nem tudja a gyáros, mi nagyobb baj, az alkal­mazottak megtartása munkahiány idején vagy az újak beállítása. Ha meg is takarít valamit az első esetben, az utóbbihoz képest, de már az a tény egymagában is­ elég kellemetlen, hogy egy nagyobb számú, későbben megint jól használható embernek a kenyerét veszi el. Tehát ebben az esetben, még akkor is, ha az üzem költségét az említett módon csökkenti, az iparos a gép­­munkára ráfizet, illetőleg , mint számos esetben kitűnt,­­ a kézimunka után elvárható nyereségének egy tetemes része is a gépek költségére megy ki, sőt nem egy esetben a nyereség és a befektetett tőkének is egy része elenyészik. Ugyanígy jár a bútorasztalos, a hordógyáros és számos más oly faiparos, akinek az üzlete szezonhoz van kötve. És mégis nap-nap után halljuk azt a panaszt, hogy a kisiparos csak azért nem képes boldogulni, mert nem dol­gozik gépekkel. Van ennek a panasznak, illetőleg a benne rejlő állí­tásnak is magva. Lássuk csak, mikor képes a faiparos gépekkel dolgozni úgy, hogy neki abból haszna is legyen . Az egyik feltétel már a fentebbiekből tűnik ki. Gépe­ket a faiparos csak akkor szerezzen be és csak oly mérték­ben, hogy azokat egész éven át állandóan teljesen kihasz­nálhassa. Amely iparos képtelen magának egész éven át munkát szerezni,­­ amint pl. az asztalosság és a kádárság terén divó megrendelési rendszer mellett áll, az ne gondol­jon arra, hogy saját maga szerezzen be gépeket. A boldogulásnak némi bizonyossága akkor áll elő az asztalosipar gépüzeménél, már t. i. a mi viszonyaink között, hogyha az asztalos vegyes vagyis épület- és bútor­üzletet folytat. Ilyenkor úgy osztja be magának a dolgot, —amellett, hogy a kétféle üzlet főszezonjai egymást többé-kevésbé kiegészítik, — hogy a gépeit annyira amennyire jól kihasz­nálhatja. A teljes sikerhez azonban erős üzleti szellem és nagyobb forgótőke is kívánatos, hogy az ily esetben szük­séges raktárra való bútormunkát egyrészt elkészíthesse, másrészt el is adhassa. A boldogulásnak más módja a gépmunkával még az is, hogy több iparos szövetkezik egy-egy gépkészlet közös kihasználására. Történhetik ez közvetetlen szövet­kezés útján és úgy is, hogy egy önálló iparos állítja be a gépeket és meghatározott óradíjért végeztet a saját mun­kásaival iparos társainak gépmunkát. Hogy ezek közül melyik az előnyösebb, ez sokféle körülménytől függ. A közös gépműhely fölállításával az iparos elvonja forgó tőkéjének egy részét a közvetetlen vezetése alatt álló üzletétől. Sok baj van azonkívül a közös gépműhely veze­tésével, illetőleg ellenőrzésével és végül nem a legkisebb kellemetlenség a közös ügyből kifolyó gyakori visszavonás az érdekelt iparosok között. Megesik ilyenkor néha, hogy a gépmunka a közös gépműhelyben többe kerül, mintha azt a fix áron erre hivatott műhelyben készíttetné. A legkényelmesebb és a legcélszerűbb eljárás tehát az, hogyha a kisiparos gépmunkáját arra hivatott speciális üzemekben óradíjakért végezteti, föltéve, hogy ezek az óra­dijak nem túlságos magasak. Famunkáló gépek mellett, a gépek állandó igénybe­vételénél, tehát azok legjobb kihasználásánál a minimális óradíjak a különböző gépek után a következők lehetnek. A körfűrészgép után mintegy 70 fillér, a szalagfűrészgép után 1 korona, a hosszanti lyukfúrógép után 80 fillér, az egyengető és vastagsági gyalugép és a marógép után mint­egy 1.20 korona, a párkánygyalugép után 1.60 korona, a

Next