Művezetők Lapja, 1909 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1909-01-10 / 1. szám

XII. évfolyam. 1/szám. MŰVEZETŐK LAPJA A,.MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ "NEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi kopenhágai nemzetközi kiállításán. 196S ELŐFIZETÉSI ARA: Egész évre 5.— korona, félévre 2 kor. 50 fill. Tagoknak egész évre 3 korona 60 fillér Egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden hő 10. és 25 én. LAPTULAJDONOS : A Művezetők Országos Szövetsége. KIADÓ: A szövetség közp. elölj, nevében: SIMONYI GYULA. Clearing- és cheque-forg. sz 6596. FELELŐS SZERKESZTŐ: PALIK FERENC. A lap szellemi részére vonatkozó megkere­sések a »Művezetők Lapja« szerkesztőségébe, hirdetések és egyebek a »Művezetők Lapja« kiadóhivatalába Budapest VII., Rákóczi-út 86. cimzendők. Telefon-szám 56—11. Szövetségünk képe a jövőben. I-ső közlemény: A tagok szaporításáról! Vidám poharazás közben, egy befejezett gyűlés után arról volt szó a kartársak között, ki mit szeretne életében megérni. Lelkes, derék és fáradhatlan tagjai mindnyájan szövetségünknek és igy természetesen csakis e szövetségnek ügyei kerülhettek szóba. Erről tárgyalnak ők mindig, mint az apostolok annak idején a hitvallásról. Az egyik a szövetség saját házát szerette volna látni. Ez már meg van és szegény barátunk nem láthatta meg, mert még a ház megszerzése előtt meghalt. A másik azt szeretné megélni, hogy a szövetségnek egy millió korona vagyona legyen. Szerény kívánság ez most már, hiszen a félmilliót meghaladtuk, hogy az igazságnak is eleget tegyünk: illető tagtársunk 72 éves,* de olyan jó egészségű és munka­bírású, hogy a 2-ik milliót is bizton megfogja érni, sőt a 3-ikat is. Egyik, szerkesztőnkkel jó barátságban levő tag­társunk maliciából azt szeretné megérni, hogy lapunkban sajtóhiba ne legyen. (Tessék szedő úr, ez önnek szól. A szerk.) Ez lesz bizonyára a leghosszabb életű. Végre egyik azt szeretné megérni, hogy szövetségünk 10.000, szóval tízezer tagot számláljon. Ez utóbbi óhajba kapaszkodunk bele. 10.000 tag! Hát olyan elérhetetlen nagy messzeségbe volna ez a lehető­ség ? Mi nem hisszük ezt. 3176 rendes tagot számlál jelenleg szövetségünk. Oly nehéz dolog volna ezt a számot három- szorossára emelni ? Nem. Mi, kik láttuk e szövetség fejlődé­sét, a lehetetlenség ellenében mégegyszer egy erélyes nem­mel felelünk. Nem apellálunk tagtársaink jóakaratára, de felrázzuk őket a tétlenségből baráti kézszoritással, szeretettel figyel­meztetjük őket a kartársaik, az embertársaik iránt tartozó kötelességükre. Kemény szavak ezek, de kemény tekintettel nézünk társaink szemébe is. Mondják meg ők maguk, lehe­tetlenség-e az, hogy szövetségünk tagszáma rövid idő, mondjuk öt év alatt 10.000-re emelkedjék ? Egészen bizo­nyosra vesszük, hogy ők, derék vidéki tagtársaink rázzák erre leginkább fejüket. Nézzünk csak szorgosan körül. Hány gyár, vállalat, ipartelep, bánya van még Magyarországon, honnan nincse­nek sorainkban kartársaink. Szinte megdöbbentő az, hogy az azon környékekben lakó társaink nem gondolnak ezekre. Kettős, hármas csoportokban egy-egy kis kirándulás a közeli ipartelepekre és szövetségünket ismertetve busásan meghozná a nem remélt sikert —. Hát itt Budapesten ? Hány derék kartársunk hallott bár a szövetségről, de köze­lebbieket felőle nem tud, nincs a ki őt saját érdekében biz­tassa, buzdítsa a belépésre —. A kerületi egyesületek közgyűlése előtt állunk. Nem volna talán fölösleges e sorainkat nagyobb számban*össze­gyűlt tagtársaink előtt felolvasni, őket munkára, agitálásra, tevékenységre serkenteni. Lássuk kedves tagtársak, ki mit tud tenni a szövetség érdekében. Nem hisszük azt, hogy elhamvadt és szikrája sem maradt volna a lángnak, melylyel Önök mindannyian e szövetséget jelenlegi tisztes és becsülést szerző helyére munkájukkal felemelték! Nem kap itt e szövetségben senki százalékot a szerzett tagok után, nincs is itt küátás semmi haszonra; de van ennek ellenében kettő: a buzgóan fáradozó tagtárs iránti elismerés és — az önmaga kisbirója: a lelkiismeret. Hányán vannak közöttünk olyanok, akik kereső pályájukon kifej­tett tevékenységük, tudásuk és munkájuk után nem része­sülnek a kellő megbecsülésben és jutalmazásban, de becsü­letes szivükben ott él a tudat, a saját lelkiismeret, hogy többet tett és tesz, mint a mennyi a kötelessége. Itt azonban még egyébbel is állunk szemben —. Nem­csak magunkról, családjainkról való gondoskodás, — mely remélhetőleg mindég javulni fog — késztet a szövetség gyarapítására, megerősítésére, hanem késztet erre az, hogy iparosok vagyunk, az ipar, a magyar ipar szolgálatában állunk. Tiszteletet, becsülést kell szereznünk e névnek. Meg fog jönni, mert meg kell jönni annak az időnek nálunk is, hogy minden a mezőgazdaság és az ipart fogja szolgálni! Nem lesznek ezek, úgy mint ezelőtt volt megtűrt, mert szükséges, mostoha gyermekek! A helyzet képe kezd ki­alakulni és sejtjük körvonalait. A mezőgazdaság, bányászat és iparért lesz minden és a körül fog minden forogni. Nem délibáb képek ezek. Tekintsünk csak az ipartör­vényjavaslatra. Homályhoz, lenézéshez, legjobb esetben az úri leereszkedést megszokott szemünkben valami fény csillan meg, látva a javaslatnak egyes, az iparosképzés, az iparosoktatás tervezeteit, a művezetőnek törvényszerinti megbecsülését! Ne gondolják tisztelt tagtársaink, hogy ezek csak mint az aláhulló alma estek az ölünkbe! Mi is fáradtunk, mi is küzdöttünk ezekért. Küzdöttünk nyugod­tan, öntudattal, ügyünk igazságos voltában teljes meg­győződéssel. Még többet tehetünk, ha egy csoportban többen leszünk! Elő tehát azzal a 10.000 tagszámmal! Vagy talán már nincs több teendők — ? Lapunk néhányszor foglalkozott már a textilipari mű­vezetőkkel, kik külön szövetséget akarnak alkotni érdekeik elősegítésére. Mi ezt nem helyeselhettük. A művezetőknek egy szövetségben kell lenniök. Ezen felfogásunk helyességét támogatja alábbi, hozzánk küldött levél: „Mindenek előtt köszönetemet óhajtom nyilvánítani a „Művezetők Lapja“ szerkesztőségének, hogy velünk, textilipari művezetőkkel, illetve a minket közvetlen érintő

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék