Művezetők Lapja, 1909 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1909-01-10 / 1. szám

A MŰVEZETŐK LAPJA, XII. évf. 1. szám. szervezkedési mozgalmunkkal behatóbban foglalkozik, vala­mint azon készségéért, amely szerint kartársi szeretettel ajánlotta föl, a szövetségnek immáron egy évtizedet meg­haladó időn át dicsőségesen lobogó zászlaját, hogy ez alá a zászló alá gyülekezve hirdessük eszméinket, s küzdj­ünk azokért a Művezetők Szövetsége támogatásával. Ezzel is megmutatta a Művezetők Orsz. Szövetsége, hogy minden nemes és hasznos célú törekvés, náluk visz­­hangra talál és azt szeretettel karolják fel. Most, amikor a hazai iparnak egy nagy reményekre jogosító, fiatal hajtását kell gondosan és lelkiismeretesen ápolnunk: a textilipart, amikor az idő elérkezett arra, hogy mi textilipari alkalmazottak szót emeljünk illetékes helye­ken iparunk érdekében, hogy annak magasabb színvonalra emelésével mi is emelkedhessünk, egy országos textil­szö­vetséget akarunk. Ezen szövetségnek tesszük feladatává, hogy védje iparunkat és védjen bennünket. Mindannyian, kik szívünkön hordjuk a textilipar ügyeit, örömmel vettük tudomásul azon felhívást, melyet a Műveze­tők Lapja, valamint a Magyar Textilipari Lap is, egész terjedelmében közölt. Ám az öröm közé üröm is vegyült, még­pediglen gyöngeségünk tudata és az akadályok nagy­sága. Miben rejlik a mi gyöngeségünk és mik azok az akadá­lyok ? A legfontosabbakat említve: gyöngék vagyunk, mert kicsiny a mi számunk, a magyar textilipari alkalmazottakká és ha leszámítjuk azon elemeket, akik mindenesetre semle­gesek akarnak maradni, még kevesebben leszünk! A leg­nagyobb akadály az, hogy a magyar textilipart túlnyomó részben idegen emberek, idegen tőkével képezik, s így bi­zony a gyárosok nem jó szemmel nézik a magyar alkalma­zottak szervezkedését. Nem pedig különösen, ha azt oly alapon akarják tenni, mint azt az országos textil­szövetség előkészítő­ bizottsága jelezte, ugyanis, hogy a szövetség munkája legfontosabb részének és legfőbb feladatának fogja tartani, az idegen elemek kiküszöbölését. Azt kérdem én, vájjon bűnül róható-e fel a gyárosok­nak, de különösen az idegeneknek, ha gyárukban bizonyos számú idegenajkú művezetőt alkalmaznak, nem szólva a magasabb állású műszaki vezetőkről és hivatalnokokról ? Jó lehet, ma már nincsenek erre utalva, de ne feledjük, hogy volt idő erre is. (Sőt nem is oly régen. A szerkesztő.) Sőt őszintén szólva, a textilipar kikészítő (appretura) ágá­ban magyar szakemberek hiányában, még ma is kényszerítve van a gyáros idegeneket alkalmazni. Hogy ezen hiány kik­nek a mulasztásából ered, az más kérdés alá esik. De eltekintve mindezektől, fölteszem a kérdést, hogy az idegenek kiküszöbölésével teremtenénk-e magyar ipart ? Minden józan gondolkodású ember beláthatja, hogy nem. Ám ha egyáltalában ez az irtó munka csak némileg is keresz­tül vihető volna, s úgy állana tehetségünkben, mint ameny­­nyire nem áll, ellenségeskedést bizonyosan szereznénk, no meg talán egy kissé jobb anyagi helyzetet magunknak, de ezeket ilyen áron elérni sokan nem akarhatnak, mert nem mindig szentesíti az eszközt a cél. Ha mindezen reményeket és eszméket meg akarjuk valósítani, melyeket az Országos Textil­ Szövetség előkészítő­­bizottsága fölvetett, akkor azt komoly, férfias munkával csak egy úton tehetjük és ez a magyar textilipar érdekei­nek előmozdítása. Ha erre erőt érzünk magunkban, ha nemes célok szolgálatába szegődünk. Ne éljünk nagy sza­vakkal, ne induljunk trombita és dobszóval, mert mi ma­gunk sem tudjuk, hogy a zűrzavaros lárma mit rejteget maga alatt, főleg pedig ne legyünk balgák és ne utasítsuk vissza azt a ránk nézve megbecsülhetetlen segítő jobbot, melyet a Művezetők Orsz. Szövetsége lapja útján annyi szeretettel ajánlott fel. Ha komoly bennünk a munkavágy, akkor az ő­ zászlójuk alatt csöndesen, de erélyesen és a cél felé biztosan mi is dolgozhatunk. Ezen cikk közzétételét kéri a tek. Szerkesztőségnek tisztelő hive: kartársi üdvözlettel László Mihály, szövetségi tag.“ Aki a fennti sorokat elolvasta, még ha textilipari mű­vezető is az illető, nem lehet, hogy velünk együtt fel ne kiáltson: okos beszéd ez! és mi még­ hozzá is fűzhetjük: ez a mi emberünk, így gondolkoznak a mi higgadtan meg­fontoló tagtársaink. „Céltudatosan, lassan, de biztosan előre" ez a mi jelszavunk. Ismételten hangoztatjuk azt, hogy mi a külföldieket nem kiszorítani látjuk célszerűnek, hanem érzéseiket, gondolatvilágukat a mieinkhez alakítani, érzésben, gondolkodásban magyarrá tenni, megmagyarosí­­tani a meggyőzés, a jobb belátás, a meleg kartársias köze­ledés útján. Már hangoztattuk előbbi felszólalásainkban is, hogy elismerjük azt, hogy külföldi művezetőkre sovány textiliparunkban itt szükség van. Lehet az, hogy nem olyan számban, mint mily számban itt működnek és a hazai szakerőket az érvényesülés elől elzárják, de azért ez új iparágban erre szükség van. Becsüljük meg őket mindaddig, amíg elfogulatlan kortársias becsülésünket kiérdemelik. Az az egy most már kétségtelen, hogy nem ők fognak min­ket, hanem mi őket a hazai viszonyok szerint átalakítani. Ha a textilipari szövetség ügyével már ennyit foglal­koztunk, most már ne­­ejtsük el a fonalat. Álljanak elő, hadd lássuk van-e még sok László Mihály gondolkozású ember a textilipari művezetők között, ha anyanyelvük nem is magyar. Álljanak elő. Lépjenek szövetségünk központi vezetőségével írásbeli érintkezésbe. Fáradjanak, küzdjenek a saját és a hazai ipar érdekében és vezessék be a textil­ipari művezetőket, ipari és műszaki tisztviselőket a Mű­vezetők zászlaja alá! Becsülettel leng e zászló, szennyfolt, mocsok, gáncs ezt nem érte eddigi és­ nem is érheti. Leg­följebb azt vethetik szemünkre, hogy elnézőek, hogy szín­telenek vagyunk. Hát ezt megengedjük, mert a tisztaság jelképe a fehér, a fehér pedig az optika tanítása szerint nem szin­t. A mi szövetségünk sokfelé ágazó, de egybeforró céljai megvalósításában felöleli a munkavezetők, a művezetők, a gépészek, az üzemi és ipari tisztviselők érdekeinek előbbre­­vitelét és mindaddig, míg e céljai felé halad az érdekek összpontosított előbbreviteléhez, ez országban szerintünk egyedül csak ez jogosult. A munkavezetőknek, művezetőknek ebben a szövetségben van a helyük s nem tekinthetjük jó barátainknak azokat, akik a szövetségünket számukkal és erejükkel szaporítható művezetőket más egyesülésekbe csalogatják! Őszintén és tartózkodás nélkül meg kellett ezt most már végre nyílt színen is mondanunk. A textilipari műve­zetőknek nem lehetnek oly különleges kívánságaik, melyek érdekében, — ha hozzánk tömörülnek — a művezetők szö­vetsége teljes­ súlyával síkra nem száll. És hatvannak olya­nok is — akkor azok meg nem valósítható ábrándok. Ezek ülésén mi már túl vagyunk. Éppen e hóban alakult meg szövetségünk kebelében Budapesten az építésvezetők és pallérok kerületi egyesülete, kiket büszkén gtestszeretettel ölelt magához szövetségünk, mint olyan iparágban működőket, melyben ezer és ezer leendő tagtársunk nyer most is alkalmazást. Ébredeznek már zsibbadtsálmaikból bányász kartár­saink is, kik között, sajnos, mindeddig az összetömöríté­­sükre rátermett és alkalmas tagtársat nem sikerült fel­fedeznünk. Bizonyára az a mérsékelt és szilárd fellépés sem ke­

Next