Művezetők Lapja, 1918 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1918-01-01 / 1. szám

4 MŰVEZETŐK LAPJA XXI. évf. 1. szám. jelszavai mint: egyetértés, egyenlőség, testvériség! Szép szavak ezek is, de a történelem tanúsága szerint csak az ajkakon élő, hazug, sőt gyilkos jelszavak, míg a szervezett­ség nem is szó, hanem az agyakat és szíveket összefogó láthatatlan, leküzdhetetlen delejes erő. A szervezettség szükségét hangoztattam fokozódó lelkesedéssel én is. Nem én jelöltem meg a szervezettség irányát a tagtársaknak. A hajnal rózsaszínét festettem, a­nélkül, hogy az azt követő napot , hétfő, kedd, szerdával jeleztem volna. A kakas is csak a derengő szürkületet üdvözli, a­nélkül, hogy a nap nevével törődnék. A művezetők szövetsége tagjai, nem ámítom magam azzal, nem az én szavamra, hanem a kényszerítő körül­mények, a rohanó kor szelleme, a szükségesség, a célszerű­ség hatása alatt bámulatosan rövid idő alatt megszervez­kedtek és szervezkedések keretéül a szociáldemokrácia elveit választották. A budapesti tagtársak, sőt a szövet­ségünkön kívül álló itteni művezetők nagy többsége is annak a pártnak kereteiben véli feltalálni boldogulását. Ehhez joguk van és a többség akaratát tiszteletben kell tartanunk annyival is inkább, mert a párt kereteibe való belépés nem testületileg történt. •—­ maga a Művezetők Országos Szövetsége régi céljai mellett megmarad — hanem kinek-kinek tetszésére bízva, a belépés személyen­ként, egyenként történt. A Magántisztviselők Országos Szövetsége, melylyel a Művezetők Országos Szövetsége, mint ilyen, évek óta fegyverbarátságban él, tagtársaink és a többi művezetők közül nem tudott nagyobb számú tagot magához fűzni. Én ennek okát sem ott, sem itt nem kutatom, meggyő­ződésem azonban az, hogy a világháború felidézte súlyos viszonyok ellenében az egységes és egyöntetű eljárás fel­tétlenül szükséges és jogos is, ennélfogva nemcsak megelé­gedéssel üdvözlöm a kartársak szervezettségét, de ismét és újólag hangsúlyozom, azt, hogy most már a vidékiek is a szervezettséggel biztosítsák jövendőjüket. Azt kérdik tőlem, hogy melyik szervezetben ? sőt azt írják felőlem, hogy én „literálom“ a Művezetők Országos Szövetségének tagjait az „Ipari és Közlekedési Tisztviselők Egyesületébe“, mely a szociáldemokrata szervezethez tar­tozik. Ez nem áll, ez nem való. Azonban igaz az, hogy miután a művezetők nagy többsége annak a pártnak a zászlója, a vörös zászló alá csoportosult, ezt tartják helyes­nek, rokonszenvük őket oda vonzza és ott érzik jól magu­kat ; ennélfogva oktalannak, ostoba szélmalom elleni harc­nak tartom az ezen határozatok elleni állásfoglalást. Jóllehet, vannak a művezetők szövetségének tagjai között más gondolkozásúak is, vannak határozatlanok, vannak maradiak, vannak mérsékeltek is, a­kik a Magán­­tisztviselők Országos Szövetsége elveit és irányát követik, vannak keresztényszocialista érzelműek. Ha úgy tetszik, maradjon meg mindegyik elvei mellett, de engedjék meg azt, hogy a Művezetők Lapja szerkesztőjének is maradjanak meg érintetlenül az ő saját elvei. Ezek az elvek pedig az emberszeretetből fakadnak. Felvilágosítás, irányítás, út­mutatás arra nézve, hogy a dolgozó embernek jövőbeni boldogulásához nem elégséges a szorgalom, a lankadatlan munkálkodás, a továbbképzés. Megtanított minket a világ­háború arra, hogy ha kenyértörésre kerül a sor, akkor a munkáltatónál megszűnik a munka értékelése, a méltá­nyosság. Ki védi meg tehát az elnyomott alkalmazottat ? A tőke, a­melynek soha sem volt szíve ? a­mely tőke ma a középosztály és az alkalmazottak általános elszegényedése rovására óriásmérvben megnövekedett. Az országgyűlés , melynek tagjai között egyetlen egy iparos, munkás, keres­kedő nincs.­ ellenben van ott nagy számmal földbirtokos, gazda és jogász, a­kik önös érdekeik fenntartásáért kimon­dott szervezet nélkül is egy húron pendülnek. Az állam­­hatalom nem tudta, vagy nem akarta megakadályozni azt, hogy a ruházati cikkek közöl még azok is a meseországá­ba illő árakra emelkedjenek, a­melyek nyersanyaga bőven . TÁRCA. A vezérigazgató az előszobájában. Irta : Párai Bertalan. Nyájas olvasóm ! ha látnád, hogy a híres Unkraut­­cég vezérigazgatójának, a lovag Hochsteiernek az elő­szobájában reggeltől estig mily erélylyel várják a hiva­talnok urak a kilincs nyikkanását, hogy a vezér úr színe elé jussanak, rögtön ráeszmélnél, hogy ezt a szociális egyenlőség szent jogának alapján teszik ; mert — úgy gondolkodnak — hogy ha ő is vár néha napokig rájuk, hogy a kiadott munkákat beszolgáltassák, miért ne lenne nekik is joguk ő reá várni. Elvégre egy kis paritásnak csak kell lenni, vagy mi az ördög! Pont így áll a helyzet most is. Alig múlt , s már az előszoba megtelt paksamétás urakkal. A szolga ugyan kijelentette előttük, hogy hiába várnak, mert a lovag úr csak délben jön be, de a főnök urak nem engedték magukat terrorizálni és nyugodtan helyet foglaltak az előszoba támlányaiban és vártak. Ott a sarokban, a legpárnásabb karosszékben húzódott meg a sunyi Kun Náci, a híres délmagyarországi utazó és megrendelő kutató, aki arról híres, hogy nem­­ adott még el egyetlen oly Unkraut-motort sem, a­mely 3 hét múlva vissza ne került volna a gyárba és aki most már 3 napon keresztül azért várja a lovag úrhoz való bejutást, hogy egy ily motort visszaküldő bánáti­­ haszonbérlő szívélyes üdvözletét leadja. Hogy fog örülni a lovag úr! Ez a Kun Náci valahányszor siker nélkül tér vissza­­ üzleti útjáról, rendesen egy friss vidéki viccel kárpótolja a céget. Most is egy vigasztaló viccet adott le a motor­osztály jelenlevő főnökének, hogy a vidéken azt beszé­lik, hogy az Unkraut-motorok honvágyban szenvednek, azért térnek olyan hamar vissza szülőhelyükre. A motorosztály főnöke (aki ha a vállát megrántotta,­­ ez azt jelentette, hogy akivel beszél, azt pofon szeretné ütni), egy nagyot rántott a vállán és a referensek csendes derültsége után, gyengéd szemrehányást tett Kunnak, hogy nem mondta még el, miért haragszik Króniuszék vadászkutyájára. Miután Kun elvörösödött, az eset pikánsnak ígér­kezett s ezért a referens urak esdekelve rajzották körül

Next