Művezetők Lapja, 1922 (24. évfolyam, 2-12. szám)

1922-02-01 / 2. szám

Budapest, 1922. Február 1. XXV. évfolyam, MŰVEZETŐK LAKI A „MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ "­NEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. ELŐFIZETÉSI ARA:­­ laptulajdonos. A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi kopenhágsi nemzetközi kiállításán. Égisz évre 10 korona, félévre 5 korona. ] 4 MsfVBietck OrSZálSS SzÖVStí'SL = Egyes tzsd­ éra­­i korona. — Megjelenik minden hő­­ én. SIMONYI GYULA. FELELŐS SZERKESZTŐ : A szövetségkfszp. es5!|. nevében: PALIK FERENC, j ! ] A lan szellemi részére vonatkozó megkere­sések a* Művezetők Lapja» szerkesztőségébe. Lapja» szerkesztőségébe­iek a »Művezetők időhivatalába 8vdspi«t Vili., Rétnet-uki 12. tinuindft. hirdetések és egyebek a »Művezetők Lapja» lelki................. Telefon­­ József 24—68. Szövetségünk huszonötödik esztendeje. Egy negyedszázados fennállását készül megünnepelni ez év május hónapjában a Művezetők Országos Szövetsége. Huszonötször rózsanyilas, huszonöt kikelet és huszon­ötször hervadt lomha ősz, huszonötször jeges, fagyos tél. Jó, hogy most a télből lábolunk kifelé, talán a legsötétebből, az öröm télén legsivárabból, hogy üdvözöljük a patak­­csörgésű, hímes, virágos májust. Oly jól esik remélni azt, hogy ez a huszonötödik május tartogat a mi számunkra is egy kis örömet, hogy együtt láthatjuk a kedves kar­­társak barátságos arcát, kik eljönnek közelből és a messze távolból, talán még onnan is, a­miket új határok válasz­tanak el tőlünk, hogy velünk örvendhessenek és — magukat kebleinken kisírva — vigasztalást nyerhessenek. Nézzetek szét a művezetők köreiben, a szövetségnek és a szervezetnek egyesületeiben most, amikor az évi közgyűlések folynak. Mily komolyan tárgyalják meg mind­azt, ami őket érinti, a­mi az ő érdekük és amikért szívük hevül. Egy szőnyegen tér el náluk a tanácskozás a művezetők helyzetéről a munkahelyén és a társadalomban, a művezetők jogai és kötelességek, a javadalmazás kérdése, a művezető­képzés, a munkára már képtelen tagtársak hathatósabb segélyezése, az elhalt társak özvegyeinek istápolása. Nincs itt visszavonás, nincsenek pártos szóharcok, mások pusztulását fenyegető öklök, mert van megértés az agyakban és szeretet a szívekben. Ezeket ápoljátok kedves kartársak ezentúl is. Ezzel a tudattal induljatok a szövet­ség negyedszázados fennállásának a megünneplésére, a megállapítandó műsor meghatározására. Ne legyen az az ünnep zajos, lármás , hanem legyen komolyságban meg­ható, szíveket újabb negyedszázadra összeforrasztó. Iparunk jövője. Hogy hazánk ipara a területek elszakítása folytán, a jövőben miként fog kialakulni, e kérdésre felelni ma még nem lehet. Nem lehet még pedig azért, mert azon politikusok egy része, akiknek ma e kérdéssel elsősorban komolyan kellene és kellett volna foglalkozni, bizonyos geológiai tévedés folytán Magyarországot Hollandiához hasonlítva, ipar nélküli agrár­államot akar, a másik részük pedig, a­kik tudatában élnek annak, hogy hazánk boldogulásának lé­nyeges feltétele az ipar fellendülése, ezek között olyan egymást meg nem értés uralkodik, melyhez hasonlót csak a biblia Babilonjában találhatunk. Pedig sohasem volt tán annyira aktuális a magyar ipar és a vele szorosan összefüggő kérdésekkel foglalkozni, mint a jelenlegi időkben. Ezen kérdések bennünket közelebb­ről érdekelnek, minthogy Magyarország ipari fellendülése, vagy visszafejlődése a művezetői kar munkájával is szo­rosan össze­függ, ezért fontos, hogy ezzel a kérdéssel itt lapunk hasábjain is foglalkozzunk. Közöttünk fölösleges arról beszélni, hogy mit jelent egy állam életében a jó alapokra lefektetett és kellő gonddal ápolt ipar, de annál szükségesebb megismernünk, hogy az ipari helyzet a világháború és a forradalmak, nemkülönben az ország megcsonkítása után mennyiben változott. A­míg nemcsak magunkénak vallhatjuk, de mieink is voltak Kárpátok bércei, Erdély havasai és Bánát rónái, addig a magyar iparról könnyű volt beszélni. Annál ne­hezebb ma, amikor az ország területei végletekig meg­csonkítva, nyersanyag és természetes energia­forrásaitól megfosztva, lerongyolódva a romhalmazokból kell, hogy újjá­épüljön. Dacára mindezen bajoknak, mégis azon tudatnak kell bennünk élni, hogy iparunknak nemcsak az itthoni alkotó munkából kell, hogy a rá eső hányadot elvégezze, hanem a minél több, jobb és olcsóbb ipari ter­mények előállításával versenyképességre kell törekednie, hogy biztosítsa magának azon államok piacát, amelyeket földrajzi fekvésénél fogva megillet. Hogy iparunk jövőbeni létezhetésének a verseny­­képesség az alapja, ezzel ma minden iparral közvetve, vagy közvetlenül foglalkozó szakembernek tisztában kell lennie. Hogy ma e téren hogy állunk, ezzel foglalkozni szin­tén fölösleges, mert hisz pénzünk kis árfolyama minden versenyt ellensúlyoz, de minthogy ezen állapot tarthatatlan és csak átmeneti jellegű lehet, ezért szükséges, hogy most még időnk van, mi művezetők foglalkozzunk azzal a kér­déssel, hogy mit kell tennünk, hogy iparunk pénzünk emel­kedése esetén is versenyképes legyen. A magyar művezetői kar hivatásának mindig magas­latán állott, azonban ma iparunk jövőjének érdekében kettőzött figyelem, körültekintés és odaadással kell hogy végezze terhes feladatát. Jól tudjuk, mit tehet a több, jobb és olcsóbb termelés eléréséért, aki a munkát kiadja, a gyártás menetét kidolgozza és a munka végzését vezeti. Jól tudjuk, hogy kellő körültekintéssel mennyi anyag és energiát takaríthatunk meg. Azonban még ennél is tovább kell mennünk és ez a legfontosabb. Nekünk a cél elérésének érdekében, de még embertársi kötelességből is munkásaink szaktudásának fejlesztésére nagy súlyt kell fordítanunk. Az utóbbi évtized munkás­generációját ismertetni nem szükséges. Iparunknak szüksége van, vagy lesz, minden egyes dolgozni akaró munkásra. Nekünk pedig érdekünk, hogy minél képzettebb és minél jobban begyakorolt munk

Next