Művezetők Lapja, 1922 (24. évfolyam, 2-12. szám)

1922-02-01 / 2. szám

10 MŰVEZETŐK LAPJA. XXV. évf. 2. szám. Kásáink legyenek. Ezért nekünk a munka, kiadás és a gyár­tás kidolgozásán kívül, a munka végzésénél karöltve kell dolgoznunk a munkással. Szükséges, hogy a munkában oktatója, nevelője, szaktanácsadója legyünk. Gondoskod­nunk kell a lehetőség keretein belül minél tökéletesebb szerszám és segédeszközökről és rá kell vezetnünk a munkást arra, hogy lehet munkáját lehető legtökéletesebb és leg­gyorsabban, megterhelés nélkül végezni. Szó szoros értelem­ben vezetőnek kell lennünk. Ha ilyen értelemben cselekszünk és ehez a szükséges támogatást minden oldalról megkapjuk, akkor Magyar­­ország ipara minden körülmények között meg fogja állani a helyét. Hogy melyek azok a támogatások, amelyeket küzdelmes munkánk sikeres végzéséhez meg kell kapnunk, erről leg­közelebb. Kövess János művezető, Gazdasági és Jogvédelmi Szervezeti ügyek. Gazdasági Szervezetünk által 1922. február hó 12-én i. e. 1210 órakor a Magyar Elektrotechnikai Egyesület előadótermében (Erzsébet-körút 49. sz., Royal-palota) rendezendő első szakelőadást, — mint már jeleztük — Vá­­­mossy Károly Ganz-Danubius gyári igazgató úr tartja, a ,,Gazdaságos üzemvezetésről". Az előadás befejeztével, —esz­mecsere céljából — előadó kéri a t. hallgatókat, hogy szóljanak hozzá a tárgyhoz, hogy a szakszerű megvitatás által domborodjék ki a minden üzemre nézve hasznos eljárási elv. Ezért tisztelettel kérjük kartársainkat, hogy az elő­adáson minél számosabban jelenjenek meg és arra hívják fel minden tagtársunk figyelmét, hogy evvel is dokumen­táljuk az érdemes előadó igazgató úr iránti hálánkat. Egyben közöljük, hogy a Magyar Elektrotechnikai Egyesület vezetősége Szervezetünket meghívta az általa ugyanott tartandó ezévi összes szakelőadások meghllga­­tására is. Szervezeti tagságát mindenki tagsági igazol­ványával igazolhatja. Az 1922. februári havi programmot a mi előadásunk alkalmával fogjuk ismertetni. Szolgálati szerződések írásbeli megkötése előtt, kérjük t. kártársainkat, hogy azt Szervezetünk titkárságánál saját érdekükben, múlhatatlanul mutassák be, hogy oly kikötések ne kerüljenek bele, a­melyek sem a törvényes követel­ményeknek, sem a művezetői tekintélynek nem felelnek meg. Ezt az utóbb felmerült elszomorító esetekből kifolyólag kérjük, ami által elejét akarjuk venni mindennemű utó­lagos sérelemnek és rekriminációnak. A folyó év április havában tartja meg Gazdasági és Jogvédelmi Szervezetünk évi rendes közgyűlését, a­melyen a következő tisztségek betöltésére lesz szükség: 1 elnök, 2 alelnök, 1 titkár, 1 másodtitkár, 1 jegyző, 1 másodjegyző, 1 pénztáros, 1 másodpénztáros, 12 végre­hajtó bizottsági tag, 6 végrehajtó bizottsági póttag, 3 el­lenőrzőbizottsági tag, 2 ellenőrzőbizottsági póttag és 3 szerkesztő-bizottsági tag. Kérjük helyi és környékbeli kerületeink I. vezetőségeit, hogy kerületeikből mindazon érdemes kartársakat, akiket jelölésre ajánlanak, a Szervezet elnökségével levélileg vagy szóbelileg 10 napon belül közölni szíveskedjenek, hogy a jelölőbizottság ez alapon megkezdhesse működését. A sokat panasztott bányatársládák ügye f. évi január hó 19-én, Dr. Bernolák Nándor népjóléti miniszter elnöklete alatt tartott ankéten került ismét szőnyegre, de végleges é­s megnyugtató elintézést — a munkaadók ellenkezése miatt — most sem nyert. Az első értekezleten a 12-ik kerület megbízásából részt vett titkárunk Parai Bertalan, az összes társládák egyesítését és állami felügyelet vagy ellenőrzés alá helyezését és oly reformálását javasolta, hogy ember­ségi nyugdíjak biztosítása mellett az alkalmazottak szabad mozgása biztosíttassék ; a baleset és betegsegélyezés ügye pedig az 1907. évi XIX. t.c. alapján, az Országos Pénztár keretébe illesztessék be. A miniszter egyelőre, — átmenetileg — csak ezen előterjesztett javaslat utolsó részét akarja megvalósítani, míg a bányatársláda ügyét, illetőleg a nyugbér kérdését, a közel­jövőben készülendő álta­lános rokkant- és nyugdíjtörvény keretében óhajtja meg­oldani. Hisz ezt mi is tudtuk, hogy a végleges megoldást csak a nyugdíjtörvény fogja meghozni, de addig, addig t, miniszter úr, mi lesz? Helyén­való-e, hogy tovább sínlőd­­jenek e szerencsétlen intézmény keretébe zárt alkalmazottak ? Ki biztosíthat bennünket, hogy a régen tervezett állami nyugdíj­törvény közel­jövőben tető alá kerül? Nem lehetett volna addig — átmenetileg — itt is humánus reformot kötelezővé tenni ? Az ankéton való részvételre — nem tudjuk mi oknál fogva — nem kaptunk újabb megbízatást s igy csak fájó szívvel vehetjük tudomásul a fenti döntést, a nélkül, hogy kartársaink érdekében kifejtett korábbi álláspon­unkat védelembe vehettük volna. E nagy számok írásmódja és jelentése. Magasabb tételek, minthogy azok jobbára kerek­számban vannak mondva, egyszerűsítve szokás írni, pl. millió = 1.000.000 kimondva: egymillió, v. (ezerszer ezer), tízmillió v. 10 millió, v. 10.000.000, nyolcszázmillió v. 800.000. 000. Milliárd = 1.000.000.000 kimondva: egy­­milliárd (ezerszer millió). Nálunk és Németországban így, de Franciaországban ezt billiónak mondják. Billió = 1.000. 000.000.000 (milliószor millió) ; kvadrillió = millió­­szor billió, leírva : 1.000.000.000.000.000.000.000.000 vagyis 25 számjegy ; kvinkmillió ,­ milliószor kvadrillió, leírva : 1.000. 000.000.000.000.000.000.000.000.000 vagyis 31 szám­jegyből áll. Eötvös báró m­­egállapítása szerint a Föld közepes minősége 5,53, amiből következik, hogy a Föld tömege (súlya) : 5.988.000.000.000.000.000.000.000, ki­mondva : öt kvadrillió és kilencszáz­nyolcvannyolc trillió kilogram, vagyis 5.988 millió tonna. Kívánatos, hogy a jelen számokat a kortárs urak megőrizzék, mert ehhez hasonló számokkal többször lesz szerencsénk találkozni a Művezetők Lapja hasábjain, de mi újra nem idézhetjük azokat. " M. B. Szerkesztői üzenetek. P. Á. Várpalota. Az iparosságnak régi követelése az, hogy ipartüző mester csak az lehessen, aki a mesterségét tényleg meg is tanulta és felszabaduló levelet nyert. Ez a helyes és igazságos, hogy a kontárok versenye kizárassék. Az uj ipartörvényben ez bennfoglaltatik, de egyelőre nem mint törvény, hanem mint rendelet máris érvénybe lépett. Nekem volt egy barátom, aki mint kiszolgált vadászőrmester Fiatalabb ipariskolás, vagy a Marine Maschinenschule volt növendéke, aki magyarul és németül ir és beszél, Budapest közelében levő gyárban üzemvezető mellé segédnek kerestetik. Akik némi papírgyári vagy cementipari jártas­sággal bírnak előnyben részesülnek. Sajátkezűleg mindkét nyelven irt ajánlatok képzettség, eddigi működés, köze­lebbi viszonyok és fizetési igény pontos megjelölésével „30 éven alul 1025“ jelige alatt e lap kiadóhivatalába kéretnek.

Next