Művezetők Lapja, 1926 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
, hogy addig, amíg a betegsegélyezés a társládák kezén volt, a biztosított tagok betegség esetén olyan kevés betegpénzt (táppénzt) kaptak, hogy családjaik nyomorba kerültek. Az ilyen beteg tag kénytelen volt teljes felgyógyulása előtt már munkába állni, hogy éhező családjának kenyeret adhasson. Csonka hazánk több helyén még ma is gyűjtenek egymás között a beteg tagok segélyezésére, amely a társ-ládai táppénz elégtelensége folytán vált szokássá, pedig ma már többszörösét fizeti az Országos Biztosító Pénztár a régi táppénznek. Ez is egy erős érv amellett, hogy a társládákat központosítani és állami kezelésbe kell venni. De van ennél egy sokkal súlyosabb érv is. Ugyanis minden biztosító intézet a nyugdíjat, illetve életjáradékot úgy számítja,hogy pld. egy tag befizet évenként 300 - 30 éven keresztül, az életjáradék az évi befizetés 10-szerese : 3000 K. Társpénztáraknál 300 K-nál nagyobb évi befizetések voltak, míg az elérhető legnagyobb nyugdíj legszerencsésebb esetben csak 1500 K lehetett. Ha az adminisztráció semmibe sem került, úgy hova tűnt el az összeg másik fele ? Pedig ebbe még nincsen egy fillér sem beszámítva abból a befizetésből, melyet minden tag után paritásos alapon a társládáknak is be kellett volna fizetniük. Ezek után úgy gondolom felesleges minden számításbeli bővebb bizonyítás amellett, hogy az államosítás igenis a mai nyugdíjakkal szemben 100%-os javulást fog mutatni még akkor is, ha a társláda tulajdonosok egy fillér hozzájárulást sem adnának. Van a sok társláda között olyan, ahol a munkáltató tagjaik által befizetett díjaknak 100-tól 1200%-át adták hozzájárulásként, de vannak olyanok is, amelyek a fenti összegnek csak 12°/0-át adták. Mi történik most ezekkel ? Vajjon illetékes tényezők bírnak oly hatalommal, hogy kényszerítsék ezeket az elmulasztottak pótlására, vagyis legalább oly összegig, mint amennyit tagjaik befizettek? ! Mielőtt azonban a rendelet kibocsájtatnék a népjóléti miniszter úr által, kérjük hallgassa meg a mi könyörgő szavunkat is. A rendeletbe foglalandó segélyezési intézkedéseket ne a társládák választmányainak leadott véleménye alapján állapítsa meg, mert ezek tagjai legtöbbször felsőbb presszió alatt állanak. Tagjai többnyire olyanok, akik nem társládatagok, hanem azok tulajdonosainak érdekeit képviselik s akik a szabad szókimondásukkal kenyerüket féltik, no meg talán a felsőbbség kegyét is keresik. Az egyetemesség érdekeit csakis olyan társláda tagok képviselhetnék, akiket a tagok csupán erre az alkalomra választanának és küldenék ki az önkéntra, ahol azok nyíltan azokat a módosításokat javasolnák, amelyek a társládák reformját nemcsak ideig-óráig, de hosszú időre és az alkalmazottak közmegelégedésre biztosíthatnák. Ha a társládák reformja ilyen alapon megvalósul, ezzel az iparban alkalmazott szellemi és fizikai munkások aggkori megélhetése biztosíttatik. Nyugodt lélekkel merem állítani, hogy ez esetben úgy a külföld csábító gazdagsága, mint az elégedetlenséget szító demagógia elveszíti uralmát a dolgozók nagy tömege felett. Szegény hazánknak pedig ilyen szabad polgárokra van szüksége, így szól a beküldött cikk. Szívesen adtunk helyet az érdemes közleménynek, mert szorosan kapcsolódik a most aktuális valorizációs törvényhez, amelynek a magánvállalati nyugdíjasokra vonatkozó rendelkezései olyannyira antiszociálisak, hogy az érdekelt magánalkalmazottak körében a legelkeseredettebb elégedetlenséget váltotta ki. A kodifikátorok — úgy látszik — nincsenek tisztában a vállalati nyugdíjpénztárak etikájával. Azt vélik, hogy ily nyugdíjintézmény kizárólag az alkalmazottak érdekeit szolgálja. Nem veszik figyelembe, hogy avval a járandósággal, amellyel a nyugdíjalapot gyarapítják, az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 9. §-ában reájuk nézve kötelező végkielégítés alól mentesítik magukat; nem mérlegelték annak gazdasági értékét, hogy evvel a munkaadók maguknak lekötik alkalmazottaikat, mint ahogy azt fenntebbi cikk oly világosan megérteti. A törvénytervezetben leledző sérelmek elhárítása végett december hó 12-én a két. szocialista Magántisztviselők Orsz. Szöv. nagytermében értekezletet tartottunk Bor István elnöklése alatt, melynek eredményeként egy határozati javaslat terjesztetett fel az illetékes miniszterekhez a törvénytervezet átmódosítása ügyében. A tervezet egyik inhumánus rendelkezésének tartjuk, hogy míg a törvény életbeléptetésével egyes nyugdíjasoknak a bírósági ítéletek alapján korábban megállapított nyugdíja arra a fokra redukálódik, amit az új törvény megállapít, vagyis a bírói ítélet hatálytalanná válik, addig a magánvállalatokkal — a fizetendő nyugdíjak mérvére történt megállapodások — amelyeket legtöbbször a nyomorúság kényszere alatt írt alá a nyugdíjas, szent és sérthetetlennek marad. Hogy ezen kényszerhelyzetben aláírt szerződés a nyugdíjast egész életére, ahhoz a mai rossz időkben megszabott alacsony nyugdíjhoz kösse, holott az aláírást megtagadók jogot formálhatnak az időközi javításokra: teljesen antiszociális és inhumánus. A tárgyalás folyamán a sérelmek egész garmadája került szőnyegre, amelyek egybegyűjtve kerülnek az egyes miniszterek, kodifikátorok és az összes nemzetgyűlési képviselők elé. Hisszük és reméljük, hogy e sérelmek úgy az előkészítő bizottságban, mint a nemzetgyűlésen, szószólóink által kellőleg orvosoltatni fognak. Térszűke miatt bővebben most nem foglalkozhatunk a nyugdíj valorizáció fontos ügyével, de még sok szavunk lesz hozzá. Most pedig az új esztendő küszöbén a legőszintébb kartársi szeretettől áthatott üdvözletünket küldjük minden egyes szövetségi tagnak s kérjük, hogy avval a megértő, és bennünket a további nemes munkára serkentő baráti és kartársi viszontszeretettel, amely szövetségünk erősödését és naggyá fejlődését lehetővé tette, továbbra is legyenek mellettünk. Hogy ez így legyen, ennek reményében kívánunk az elmúltnál boldogabb uj esztendőt. MŰVEZETŐK LAPJA, XXIX. évf. 1. szám. Házi tüzelőberendezések. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnak intézkedése folytán a M. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben, (VIII., József-körut 6.) a bányászati, ipari és mezőgazdasági érdekeltségek, úgyszintén a tudományos és szakegyesületek közreműködésével házi tüzelőberendezések kiállítása címen 1925. évi december hó 19—1926. évi február hó 26-ig szakkiállítást rendezünk. A kiállítás célja : a házi tüzelések korszerűsítésének előmozdítása, különös tekintettel az elmaradt falusi és tanyai lakásfűtési viszonyokra, a közgazdasági és közegyészségügyi érdekek kidomborításával. Tanfolyam szeszgyártulajdonosok és vállalkozók számára. A m. kir. Erjedéstani Intézet 1926. január 18-tól bezárólag a hó 23-ig szeszgyártulajdonosok, vállalkozók és szeszüzlettel foglalkozók részére tanfolyamot rendez. A tanfolyamon a szeszgyártás technológiáját, üzemellenőrzést.