Művezetők Lapja, 1926 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1. szám

, hogy addig, amíg a betegsegélyezés a társládák kezén volt, a biztosított tagok betegség esetén olyan kevés betegpénzt (táppénzt) kaptak, hogy családjaik nyomorba kerültek. Az ilyen beteg tag kénytelen volt teljes felgyógyulása előtt már munkába állni, hogy éhező családjának kenyeret ad­hasson. Csonka hazánk több helyén még ma is gyűjtenek egymás között a beteg tagok segélyezésére, amely a társ-­­­ládai táppénz elégtelensége folytán vált szokássá, pedig ma már többszörösét fizeti az Országos Biztosító Pénztár a régi táppénznek. Ez is egy erős érv amellett, hogy a társládákat köz­­pontosítani és állami kezelésbe kell venni. De van ennél egy sokkal súlyosabb érv is. Ugyanis minden biztosító intézet a nyugdíjat, illetve élet­járadékot úgy számít­ja,hogy pld. egy tag befizet évenként 300 - 30 éven keresztül, az életjáradék az évi befizetés 10-szerese : 3000 K. Társpénz­táraknál 300 K-nál nagyobb évi befizetések voltak, míg az elérhető legnagyobb nyugdíj legszerencsésebb esetben csak 1500 K lehetett. Ha az adminisztráció semmibe sem került, úgy hova tűnt el az összeg másik fele ? Pedig ebbe még nincsen egy fillér sem beszámítva abból a befizetésből, melyet minden tag után paritásos alapon a társládáknak is be kellett volna fizetniük. Ezek után úgy gondolom felesleges minden számításbeli bővebb bizonyítás amellett, hogy az államosítás igenis a mai nyugdíjakkal szemben 100%-os javulást fog mutatni még akkor is, ha a társláda tulajdonosok egy fillér hozzájárulást sem adnának. Van a sok társláda között olyan, ahol a munkáltató tagjaik által befizetett díjaknak 100-tól 1200%-át adták hozzájárulás­ként, de vannak olyanok is, amelyek a fenti összegnek csak 12°/0-át adták. Mi történik most ezekkel ? Vajjon illetékes tényezők bírnak oly hatalommal, hogy kényszerítsék ezeket az elmulasztottak pótlására, vagyis legalább oly összegig, mint amennyit tagjaik befizettek? ! Mielőtt azonban a rendelet kibocsájtatnék a népjóléti miniszter úr által, kérjük hallgassa meg a mi könyörgő szavunkat is. A rendeletbe foglalandó segélyezési intézkedé­seket ne a társládák választmányainak leadott véleménye alapján állapítsa meg, mert ezek tagjai legtöbbször felsőbb presszió alatt állanak. Tagjai többnyire olyanok, akik nem társládatagok, hanem azok tulajdonosainak érdekeit kép­viselik s akik a szabad szókimondásukkal kenyerüket féltik, no meg talán a felsőbbség kegyét is keresik. Az egyetemes­ség érdekeit csakis olyan társláda tagok képviselhetnék, akiket a tagok csupán erre az alkalomra választanának és küldenék ki az önkéntra, ahol azok nyíltan azokat a módosításokat javasolnák, amelyek a társládák reformját nemcsak ideig-óráig, de hosszú időre és az alkalmazottak közmegelégedésre biztosíthatnák. Ha a társládák reformja ilyen alapon megvalósul, ezzel az iparban alkalmazott szellemi és fizikai munkások aggkori megélhetése biztosíttatik. Nyugodt lélekkel merem állítani, hogy ez esetben úgy a külföld csábító gazdagsága, mint az elégedetlenséget szító demagógia elveszíti uralmát a dolgozók nagy tömege felett. Szegény hazánknak pedig ilyen szabad polgárokra van szüksége, így szól a beküldött cikk. Szívesen adtunk helyet az érdemes közleménynek, mert szorosan kapcsolódik a most aktuális valorizációs törvény­hez, amelynek a magánvállalati nyugdíjasokra vonatkozó rendelkezései olyannyira antiszociálisak, hogy az érdekelt magánalkalmazottak körében a legelkeseredettebb elége­detlenséget váltotta ki. A kodifikátorok — úgy látszik — nincsenek tisztában a vállalati nyugdíjpénztárak etikájával. Azt vélik, hogy ily nyugdíj­intézmény kizárólag az alkalmazottak érdekeit szolgálja. Nem veszik figyelembe, hogy avval a járandóság­gal, amellyel a nyugdíjalapot gyarapítják, az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 9­. §-ában reájuk nézve kötelező végkielé­gítés alól mentesítik magukat; nem mérlegelték annak gaz­dasági értékét, hogy evvel a munkaadók maguknak lekötik alkalmazottaikat, mint ahogy azt fenntebbi cikk oly vilá­gosan megérteti. A törvénytervezetben leledző sérelmek elhárítása vé­gett december hó 12-én a két. szocialista Magántisztviselők Orsz. Szöv. nagytermében értekezletet tartottunk Bor István elnöklése alatt, melynek eredményeként egy határo­zati javaslat terjesztetett fel az illetékes miniszterekhez a törvénytervezet átmódosítása ügyében. A tervezet egyik inhumánus rendelkezésének tartjuk, hogy míg a törvény életbeléptetésével egyes nyugdíjasok­nak a bírósági ítéletek alapján korábban megállapított nyugdíja arra a fokra redukálódik, amit az új törvény meg­állapít, vagyis a bírói ítélet hatálytalanná válik, addig a magánvállalatokkal — a fizetendő nyugdíjak mérvére történt megállapodások — amelyeket legtöbbször a nyo­morúság kényszere alatt írt alá a nyugdíjas, szent és sért­hetetlennek marad. Hogy ezen kényszerhelyzetben aláírt szerződés a nyug­díjast egész életére, ahhoz a mai rossz időkben megszabott alacsony nyugdíjhoz kösse, holott az aláírást megtagadók jogot formálhatnak az időközi javításokra: teljesen anti­szociális és inhumánus. A tárgyalás folyamán a sérelmek egész garmadája került szőnyegre, amelyek egybegyűjtve kerülnek az egyes miniszterek, kodifikátorok és az összes nemzetgyűlési kép­viselők elé. Hisszük és rem­éljük, hogy e sérelmek úgy az előkészítő bizottságban, mint a nemzetgyűlésen, szószólóink által kellőleg orvosoltatni fognak. Térszűke miatt bővebben most nem foglalkozhatunk a nyugdíj valorizáció fontos ügyével, de még sok szavunk lesz hozzá. Most pedig az új esztendő küszöbén a legőszintébb kar­társi szeretettől áthatott üdvözletünket küldjük minden egyes szövetségi tagnak s kérjük, hogy avval a megértő, és bennünket a további nemes munkára serkentő baráti és kartársi viszontszeretettel, amely szövetségünk erősö­dését és naggyá fejlődését lehetővé tette, továbbra is legye­nek mellettünk. Hogy ez így legyen, ennek reményében kívánunk az elmúltnál boldogabb uj esztendőt. MŰVEZETŐK LAPJA, XXIX. évf. 1. szám. Házi tüzelőberendezések. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnak intézkedése folytán a M. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben, (VIII., József-körut 6.) a bányászati, ipari és mezőgazda­­sági érdekeltségek, úgyszintén a tudományos és szakegye­sületek közreműködésével házi tüzelőberendezések kiállítása címen 1925. évi december hó 19—1926. évi február hó 26-ig szakkiállítást rendezünk. A kiállítás célja : a házi tüzelések korszerűsítésének elő­mozdítása, különös tekintettel az elmaradt falusi és tanyai lakásfűtési viszonyokra, a közgazdasági és közegyészségügyi érdekek kidomborításával. Tanfolyam szeszgyártulajdonosok és vállalko­zók számára. A m. kir. Erjedéstani Intézet 1926. január 18-tól be­zárólag a hó 23-ig szeszgyártulajdonosok, vállalkozók és szeszüzlettel foglalkozók részére tanfolyamot rendez. A tan­folyamon a szeszgyártás technológiáját, üzemellenőrzést.

Next