Művezetők Lapja, 1927 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2 XXX. évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA. a vezetők azt mondták : hát azt gondoljátok, hogy nekünk nem fáj az, ami nektek fáj ? mi nem látjuk a súlyos keresztet, amelyet cipelnetek kell­? hát mi nem vagyunk a ti véretekből, magyarok? Ha élni akartok — pedig élnetek kell — ezt a szenvedést, ezt a nélkülözést a jobb jövőért viselnetek kell! A nemzet élni akar, a nemzet tűr és nélkülöz, dolgozik és talpra állt. Megbízhatósága, hitele helyre­állt és hogy erőre kaphasson, hogy a művelt nem­zetek közötti versenyt megállhassa­, most már kí­nálják neki az angol, az amerikai kölcsönöket. A céltudatos, a becsületes vezetők munkáját a nemzet felismerte, a legutóbb lezajlott választásoknál bizal­mával őket páratlanul elárasztotta. Mi is bizalommal tekintünk a magyar kormány működése elé. Az új esztendő küszöbén telve hittel, reménységgel várjuk az ipar fellendülését, a munka­­nélküliek nagy számának apadását, sorsunk jobbra­­fordulását. Nos kedves Tagtársaink ! Felismeritek-e Szövet- Mink sorsának hasonlóságát nemzetünk sorsával? Felismeritek-e a Szövetség vezetőségének, a Ti kartársaitoknak becsületes, céltudatos jó szándékát ? Itt is vannak megcsonkítások, sebek , megszállt területeken élő tagtársainknak lemetszése a Szövet­ség­ testéről. Rossz ember lehet az, aki azt hiszi, hogy ez a testnek, a Szövetségnek nem fáj, de ezt meg kellett tenni két okból. Az egyik ok a törvény, amely tiltja azt, hogy magyar egyesületnek külföldi tagjai legyenek. Ennek a törvénynek az intencióit ismerjük, ez magyarázatra nem szorul. A másik ok : egy egyesület olyan, mint az élő fa, amely gyökerei szaporodásával több és több gyümölcsöt terem. Ha egyik oldalon a gyökerek szaporodásának egy sziklafal útját állja, a fa koronájának azon az oldalán gyümölcs sem terem s igy a kertésznek keve­sebb gyümölcsterméssel kell megelégednie, kevesebb gyümölcs jut osztályrészéül egy-egy gyermekének, sőt a fa csak egy oldalon lombosodva, állékonyságát veszti, a szelek megdöntik, elpusztul. Szövetségünk a megszállt területekről új tagokkal nem szaporod­hat — a fa kevesebbet terem. De a megszállt terüle­teken élő tagtársaink a gyümölcstermés várományo­sai, számot tartanak a segélyezésekre, tehát a keve­sebb termésből nemcsak rájuk, hanem a kertésznek a csonkahazában élő gyermekeire is mind kevesebb gyümölcs jut — mig végre a termés teljesen meg­szűnik s a fa kidől. Ezért kellett a­ fájdalmas műtétet Szövetségün­kön végrehajtani és megszállt területeken élő, jogo­sult tagtársainkat kielégíteni. Felosztottuk a Szövet­ség vagyonát és abból részét minden tag, tagsági évei­nek száma arányában megkapja. Szövetségünk veze­tőségétől megszokott igazmondással kell itt is ki­jelentenünk azt, hogy ez a felosztás becsülettel tör­tént, amely számítás minden szigorú ellenőrzésnek helyt áll. Illetékes tagtársainknak és az özvegyek­nek a Szövetség vagyonából reájuk eső részt a Köz­ponti Elöljáróság azonnal megküldi, mihelyst erre nézve a kormány jóváhagyása leérkezik, ami eset­leg már csak napok kérdése. Amidőn a Szövetség kielégítendő tagjaitól a magyar művezetők összesége nevében ezúton fáj­dalmasan búcsút veszünk, legyenek arról meg­győződve, hogy rájuk mindég szeretettel gondolunk. Mi bennük kedves tagtársaink elvesztését fájlaljuk, akik közül igen sokan hűséges, tevékeny, ragaszkodó tagtársaknak bizonyultak. Búcsút mondó, megindító soraik (amelyek közel egynéhánynak kivonatát e lapszámunk más helyén közöljük) mély, el nem mosható nyomokat hagytak hátra nálunk — a hazá­jához és­ szövetségéhez ragaszkodó, bánatos kortárs csüggedt lelkiállapotát tükrözik vissza. Ezek a tagtársak érzik azt, mit vesztettek a Művezetők Országos Szövetségéből való kényszerű kilépések miatt. Barátság, jóindulat, jogi és anyagi kérdésekben készséges támogatás, súlyos családi esetekben szerető útbaigazítás, a művezetői állás­nak a kellő tekintély megszerzése, szakmabeli tovább­képzés, mindezek kísérik a Szövetség tagjait ; miért is mélyen elszomorító mindnnyájukra nézve az, ha olyan, leginkább fiatalabb tagok itt-ott mutat­koznak, akik nem érzik át, akiknek szíve nem sugallja azt, hogy ennek a Szövetségnek érdemes tagjául szegődni és annak halálig megmaradni. Szövetségünk régi vagyoni helyzetének vissza­állítására szabatott meg a f. é. szeptember hótól fizetendő magasabb tagsági díj. Tudjuk, érezzük azt, hogy egyes tagtársaknak ez súlyosnak vélt teher. De fiát kedves Tagtársaink ! Nem súlyosak az államnak beszolgáltatandó adók, a­melyekből az ország lassan talpra állott? Avagy lehet-e semmi­ből valamit előállítani, avagy nem helyesebb-e a beteget a lehető rövidebb idő alatt, mint hosszú pepecseléssel meggyógyítani és mielőbb munka­képessé tenni? Tudja, mert józan gondolkozó fő ennek az állításnak a helyességét kétségbe vonni? Hát nem egyenlően fizeti a járulékokat mindenki, a Központi Elöljáróság tagjai, akik ezt javasolták és a nagygyűlés kiküldöttei, akik ezt kimondották? Kevés az állandó és az özvegyi segély! Hát miből adjon a Szövetség, amikor kétmillió arany­­értékű volt vagyonának hozadékából ma a központi iroda fűtését és világítását sem tudná kifizetni? Ez a szanálás ! Az állami és vállalati nyugdíjasok is régi fizetésüknek csak töredékét kapják. Sőt még a B-listások is megvannak Szövetségünkben, ezek a megszállott területi tagok. Nehéz napjai, nehéz évei ezek a Központi Elöl­járóságnak. Érzi ezek súlyát, tehát ne kételkedjék senki abban, hogy a legjobbat, a legcélirányosabbat javasolta a nagygyűlésnek, amihez semmiféle kerü­leti egyesületi körlevéllel és bizalmatlansági szava­zatokkal, kilépésekkel nem lehet megdönteni. Hanem fel a fővel ! Hozzátok szólunk Kistarcsa, Salgótarján, Budapest II., III., IV. stb., stb. Győzzétek meg távolmaradó tagtársaitokat arról, hogy átmenetileg kell viselni csak a súlyosnak látszó terheket. Tudják meg azok, hogy ennek a Szövetségnek a célja nem­csak a rokkantak segélyezése ! Láttátok az elmúlt évben tartott Dorogi kiránduláson azt, hogy milyen más céljai is vannak. Tudjátok azt, hogy Szövetsé­günk a Gazdasági Szövetséggel egyesül és ez utóbbi céljait nagyságánál fogva mennyire elősegíti majd. És a nők! Tagtársaink nejei! Ne engedjék meg azt, hogy a férj a Szövetséget elhanyagolja, mert nem lehet azt tudni, súlyos, sorsverte napokban nem lesz-e a Szövetség az egyedüli mentsvár, amely­hez támogatásért fordulhat. A nők, — akiknek szíve még érzékenyebb a bajbajutottak, a szerencsétlenek iránt — tanúsít­sanak több érdeklődést a Szövetség iránt. Miért nem alakulnak meg az ózdihoz hasonlóan a Mű­vezető Nőegyletek? Mindig sok dicsérettel kell

Next