Művezetők Lapja, 1927 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
2 XXX. évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA. a vezetők azt mondták : hát azt gondoljátok, hogy nekünk nem fáj az, ami nektek fáj ? mi nem látjuk a súlyos keresztet, amelyet cipelnetek kell? hát mi nem vagyunk a ti véretekből, magyarok? Ha élni akartok — pedig élnetek kell — ezt a szenvedést, ezt a nélkülözést a jobb jövőért viselnetek kell! A nemzet élni akar, a nemzet tűr és nélkülöz, dolgozik és talpra állt. Megbízhatósága, hitele helyreállt és hogy erőre kaphasson, hogy a művelt nemzetek közötti versenyt megállhassa, most már kínálják neki az angol, az amerikai kölcsönöket. A céltudatos, a becsületes vezetők munkáját a nemzet felismerte, a legutóbb lezajlott választásoknál bizalmával őket páratlanul elárasztotta. Mi is bizalommal tekintünk a magyar kormány működése elé. Az új esztendő küszöbén telve hittel, reménységgel várjuk az ipar fellendülését, a munkanélküliek nagy számának apadását, sorsunk jobbrafordulását. Nos kedves Tagtársaink ! Felismeritek-e Szövet- Mink sorsának hasonlóságát nemzetünk sorsával? Felismeritek-e a Szövetség vezetőségének, a Ti kartársaitoknak becsületes, céltudatos jó szándékát ? Itt is vannak megcsonkítások, sebek , megszállt területeken élő tagtársainknak lemetszése a Szövetség testéről. Rossz ember lehet az, aki azt hiszi, hogy ez a testnek, a Szövetségnek nem fáj, de ezt meg kellett tenni két okból. Az egyik ok a törvény, amely tiltja azt, hogy magyar egyesületnek külföldi tagjai legyenek. Ennek a törvénynek az intencióit ismerjük, ez magyarázatra nem szorul. A másik ok : egy egyesület olyan, mint az élő fa, amely gyökerei szaporodásával több és több gyümölcsöt terem. Ha egyik oldalon a gyökerek szaporodásának egy sziklafal útját állja, a fa koronájának azon az oldalán gyümölcs sem terem s igy a kertésznek kevesebb gyümölcsterméssel kell megelégednie, kevesebb gyümölcs jut osztályrészéül egy-egy gyermekének, sőt a fa csak egy oldalon lombosodva, állékonyságát veszti, a szelek megdöntik, elpusztul. Szövetségünk a megszállt területekről új tagokkal nem szaporodhat — a fa kevesebbet terem. De a megszállt területeken élő tagtársaink a gyümölcstermés várományosai, számot tartanak a segélyezésekre, tehát a kevesebb termésből nemcsak rájuk, hanem a kertésznek a csonkahazában élő gyermekeire is mind kevesebb gyümölcs jut — mig végre a termés teljesen megszűnik s a fa kidől. Ezért kellett a fájdalmas műtétet Szövetségünkön végrehajtani és megszállt területeken élő, jogosult tagtársainkat kielégíteni. Felosztottuk a Szövetség vagyonát és abból részét minden tag, tagsági éveinek száma arányában megkapja. Szövetségünk vezetőségétől megszokott igazmondással kell itt is kijelentenünk azt, hogy ez a felosztás becsülettel történt, amely számítás minden szigorú ellenőrzésnek helyt áll. Illetékes tagtársainknak és az özvegyeknek a Szövetség vagyonából reájuk eső részt a Központi Elöljáróság azonnal megküldi, mihelyst erre nézve a kormány jóváhagyása leérkezik, ami esetleg már csak napok kérdése. Amidőn a Szövetség kielégítendő tagjaitól a magyar művezetők összesége nevében ezúton fájdalmasan búcsút veszünk, legyenek arról meggyőződve, hogy rájuk mindég szeretettel gondolunk. Mi bennük kedves tagtársaink elvesztését fájlaljuk, akik közül igen sokan hűséges, tevékeny, ragaszkodó tagtársaknak bizonyultak. Búcsút mondó, megindító soraik (amelyek közel egynéhánynak kivonatát e lapszámunk más helyén közöljük) mély, el nem mosható nyomokat hagytak hátra nálunk — a hazájához és szövetségéhez ragaszkodó, bánatos kortárs csüggedt lelkiállapotát tükrözik vissza. Ezek a tagtársak érzik azt, mit vesztettek a Művezetők Országos Szövetségéből való kényszerű kilépések miatt. Barátság, jóindulat, jogi és anyagi kérdésekben készséges támogatás, súlyos családi esetekben szerető útbaigazítás, a művezetői állásnak a kellő tekintély megszerzése, szakmabeli továbbképzés, mindezek kísérik a Szövetség tagjait ; miért is mélyen elszomorító mindnnyájukra nézve az, ha olyan, leginkább fiatalabb tagok itt-ott mutatkoznak, akik nem érzik át, akiknek szíve nem sugallja azt, hogy ennek a Szövetségnek érdemes tagjául szegődni és annak halálig megmaradni. Szövetségünk régi vagyoni helyzetének visszaállítására szabatott meg a f. é. szeptember hótól fizetendő magasabb tagsági díj. Tudjuk, érezzük azt, hogy egyes tagtársaknak ez súlyosnak vélt teher. De fiát kedves Tagtársaink ! Nem súlyosak az államnak beszolgáltatandó adók, amelyekből az ország lassan talpra állott? Avagy lehet-e semmiből valamit előállítani, avagy nem helyesebb-e a beteget a lehető rövidebb idő alatt, mint hosszú pepecseléssel meggyógyítani és mielőbb munkaképessé tenni? Tudja, mert józan gondolkozó fő ennek az állításnak a helyességét kétségbe vonni? Hát nem egyenlően fizeti a járulékokat mindenki, a Központi Elöljáróság tagjai, akik ezt javasolták és a nagygyűlés kiküldöttei, akik ezt kimondották? Kevés az állandó és az özvegyi segély! Hát miből adjon a Szövetség, amikor kétmillió aranyértékű volt vagyonának hozadékából ma a központi iroda fűtését és világítását sem tudná kifizetni? Ez a szanálás ! Az állami és vállalati nyugdíjasok is régi fizetésüknek csak töredékét kapják. Sőt még a B-listások is megvannak Szövetségünkben, ezek a megszállott területi tagok. Nehéz napjai, nehéz évei ezek a Központi Elöljáróságnak. Érzi ezek súlyát, tehát ne kételkedjék senki abban, hogy a legjobbat, a legcélirányosabbat javasolta a nagygyűlésnek, amihez semmiféle kerületi egyesületi körlevéllel és bizalmatlansági szavazatokkal, kilépésekkel nem lehet megdönteni. Hanem fel a fővel ! Hozzátok szólunk Kistarcsa, Salgótarján, Budapest II., III., IV. stb., stb. Győzzétek meg távolmaradó tagtársaitokat arról, hogy átmenetileg kell viselni csak a súlyosnak látszó terheket. Tudják meg azok, hogy ennek a Szövetségnek a célja nemcsak a rokkantak segélyezése ! Láttátok az elmúlt évben tartott Dorogi kiránduláson azt, hogy milyen más céljai is vannak. Tudjátok azt, hogy Szövetségünk a Gazdasági Szövetséggel egyesül és ez utóbbi céljait nagyságánál fogva mennyire elősegíti majd. És a nők! Tagtársaink nejei! Ne engedjék meg azt, hogy a férj a Szövetséget elhanyagolja, mert nem lehet azt tudni, súlyos, sorsverte napokban nem lesz-e a Szövetség az egyedüli mentsvár, amelyhez támogatásért fordulhat. A nők, — akiknek szíve még érzékenyebb a bajbajutottak, a szerencsétlenek iránt — tanúsítsanak több érdeklődést a Szövetség iránt. Miért nem alakulnak meg az ózdihoz hasonlóan a Művezető Nőegyletek? Mindig sok dicsérettel kell