Művezetők Lapja, 1928 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-01 / 1. szám
Január 1.m . XXXI évfolyam, 1. szám. Szövetségi tagoknak a tagsági dijak ellenében jár. Megjelenik mStsdesszőrés. LAPTULAJDONOS: Üűvizszék Drasssi KIADÓ A szövetéig; fcoatp.elöli. nevében: SIMONYI OYULA. ICIIII.ÖS SZERKESZTŐ PALIK FERENC. Ír MŰVEZETŐK LAPJA A.MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi kopenhágai nemzetközi kiállításán. A lap szellemi tékére vonatkozó megkérte ítélt k»Művezetők Lapji. szerkeszi Stegibe, hirdetitek ki egyebek aMűvezetők Lapjakiadóhivatalába Sinust Vili., Ismat-atci 12. simzsedéL Telefon i József 324 68 \ 1928. uj év napján. Ki innen ! Messzire ki, a szabadba. Messzire áll ebből a zugó kőrengetegből, máról-holnapra élő, könnyelműen mulatozó lakosaitól. Ünnep van. Új esztendőnek első napja, nekik tehát mulatniok kell, mert a mulatság nekik az ünnep, arra van, hogy mulassanak. Száguld vonatunkkal a fáradhatlan gőzparipa. Észre se venném rohanását, ha az ablakon ki nem tekintenék a távíródrótpóznákra. Avagy ők rohannak és a mi vonatunk áll ? Olyan mindegy , mi rohanunk a vég felé, avagy az közelit rohanva felénk ■. Törpe füzek csonka karjaikat kisértetszerűen nyújtogatják felénk, távolabb hórihorgas meztelen jegenyék suhannak el. Azokon is túl egy tagban terpeszkedő szántóföldek közül keskeny földcsíkok, fehér szalagocskák, a szegény emberek mindensége. A föld az úr, de azért ott is vannak urak és parasztok. Elcsüggesztő, kedvet messze űző, ólomszínű sötét égbolt borul a tájékra. Hasztalanul erőlködik a serény gőzmozdony, nem tud kiszaladni az alól a borús ponyva alól. Vékony hólepel, szakadozott, mint a szegénység ágylepedője, takarja be a föld színét. Egy-egy fekete csík fut rajta végig, hol meg kettő keresztezi egymást, nyúlós fekete szurok, a sáros, vendégmarasztaló kocsiút. Itt egy akácos csoport, amott hegyes szőlőkarók rengeteg serege. Közelünkben egy-egy fátlan, keritésnélküli, fehérfalu tanya. Most is elhagytunk egyet. Abból kuvaszok rohannak elő s veszett dühvel ugatják meg vonatunkat. A vészesen csattogó fogak közöl előtörő hangokat nem hallom, elnyomja a kerekek dübörgése. — Oly mulatságos nézni ezt. — Oktalan állatok, ha tudnák, talán tudják is azt, hogy hasztalan ugatnak, azért a „karaván“ csak halad ! Igen. A karaván halad. Ki az a karaván ! Lám, milyen különös gondolatok lepik meg az utasembert. Csak nézek, nézek ki az ablakon a nagy szürkeségbe, szinte a szemem is belefájdul s egy-egy könnyel hullajt. És még más is fáj. Törni, zúzni szeretnék, — vagy hosszan, csendesen elfeküdni ott a rongyos hólepedőn, a sáros út mellett. — Alig bírom azt az érzést elfojtani, mert mindaz, amiket látok, szorongat, fojtogat, dühösít. — Szegény, szegény magyar ! Kern jó így egyedül utazni, nem jó gondolkozni! Többet ér a városban mulatozni. Fekete felhőnél feketébb felleg fordul, lendül (lőttem. Magyar bánat — ? Kern, avagy talán az! Levegőégből lecsap, szántóföldekre telepszik a csúf fekete folt, varjak végeláthatlan serege. Rongyos rablók, bitang semmiháziak ! Hogyan pusztítják a magyar vetést, a földbe vetett magot. És még nekik áll följebb, folyvást azon sopánkodnak, hogy — Kár — kár. — Talán az a kár, hogy az elvetett szemekből egy-egy meghúzódva, rejtve a jövő tavaszra hírmondónak megmarad! Ott, félarasznyira a hólepel alatt alussza dermedt álmát írz Üdvözítő képmásával díszített kicsiny búzaszem. A Teremtő megérthetetlen csodáját, a folytonos, az örökéletet, a csirát fázékonyan takargatja csontkemény, a mi mindennapi kenyerünket adó köpenyével. De szétterül ez a csodát rejtegető lepel, ha a magot elfedő rögöt életrekeltő, melengető sugár lengi körül. Akkor lesz a kis buzaszemeknek szent feltámadás, lesz kikelet, ha virágos kalászt hord a csirából serdült szár és beteljesedik a jövendő. — Az Isten, napsugár és földből gyúrt jövendő. Magyar Testvérem ! Te, aki velem együtt utazol a vonatban. Hozzád szólok, aki megérted szavamat. Megérted nemcsak azért, mert magyarul szólok, hanem azért is mert egy az érzésünk, egy a vágyunk, a törekvésünk az országban — és a mi szövetségünkben is barátom, bajtársam vagy ! Ugye most látják, most elhiszik a hitetlenek azt, hogy a haza olyan fogalom mint az Isten, mint Kartárs Úr! Egy esztendő elmúlt! Kérjük, vessen számot önmagával azokról, hogy eleget tett-e tagsági kötelezettségének ? Megjelent-e a gyűléseken ? Hány új tagot szerzett ? Elősegítette-e szóval és tettel a közjavát Szövetségünkben?