Ipari Művezetők Lapja, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
V. évf. 1. szám. IPARI MŰVEZETŐK LAPJA remekmfsszámbamenő jelentést készített. A kiállításokon kiérdemelt díjak és elismerések önmagukban és a kiosztás nemzeti ünnepet jelentő fényes külsőségeinél fogva hatalmas ösztönzést adtak az iparosoknak. És e kiállítások sikere egyre nőtt. Az 1846-ban tartott III. kiállítás anyaga már nem fért volna el a régi Redout épületében s a bennünket mély hálával fogadott előzékenységgel most is vendégül látó Nemzeti Múzeum termeiben talált elhelyezést. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az Iparegyesületben csírázott ki az önálló vámterület gondolata, itt született meg az első modern magyar közgazdasági szaklap, az első nagyvonalú, nem egy vonatkozásban ma is időszerű iparfejlesztési programoi: előttünk állnak az Iparegyesület első néhány évi munkásságának eredményei. Bővebb ismertetésük túlnőne ez ünnep keretein, meg is található az ipartörténet lapjain, hiszen az Iparegyesület története jóformán egy a magyar ipar történetével, sőt az utolsó száz évben nemzetünk történetével is. Egyébként is a részletalkotásoknál nem kisebb a súlya egyetemes erkölcsi hatásának. Az Iparegyesület alapítói meggyökereztették a köztudatban az ipar sorsdöntő, nemzeti jövedelemgyarapító, népsűrítő, fogyasztóképességemelő, piackiterjesztő jelentőségét, felébresztették a lelkiismeretet a hazai iparral szemben fönálló kötelesség teljesítésére, az iparostársadalom kollektív öntudatát kiállítások rendezése útján a nemes vetélkedést, az egyéni tehetség szabad kifejtését és hozzájárultak az 1848-i nagy reformok talajának előkészítéséhez. Az iparosodással együtt járt a művelődés szaporább üteme. Szinte szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Lánchíd alapkőletételének napja egészen közel esik az Iparegyesület születésének dátumához. Mert ahogyan a hídra — Herczeg Ferenc szép mondása szerint —, nemcsak a budai és pesti polgárok lába lépett, de Európa és az európai civilizáció is, éppúgy az Iparegyesület is nemcsak az ipar fejlődésének, de a szellemi haladás, a nyugati kultúrába bekapcsolódás meggyorsításának is tényezője volt. A szabadságharc tündöklő meteorjának lehanyatlása után, mint nemzeti életünk minden megnyilatkozása, az Iparegyesület működése is szünetelt. Amikor azonban a nemzet és király kézfogása után a fölszabadult nemzeti erők akadály nélkül törhettek előre, Eötvös József báró, Keleti Károly és több más jeles közéleti férfiú kezdésére az Országos Iparegyesület 1867-ben újra hozzálátott a munkához és szakadatlanul folytatja mind a mai napig. Az iparoktatás és ipari szakirodalom fejlesztése, ipari tanács, iparoktatási tanács, iparfelügyelői intézmény, Technológiai Iparmúzeum, Kereskedelmi Múzeum létesítésének sürgetése, a balesetek elleni kötelező védekezésért és biztosításért és általában a munkásjóléti intézményekért, a hadseregnél háttérbe szorított magyar iparnak a hadiszállításokban megfelelő részesítéséért folytatott erélyes és eredményes küzdelem, közreműködés, vélemények, emlékiratok és javaslatok készítése a Jegybank, önálló vámterület, Ausztriával való gazdasági kiegyezés, vám- és kereskedelmi szerződések, vám- és vasúti tarifa, ipartörvény, iparfejlesztés, közszállítás, vasárnapi munkaszünet, kartellek, védjegyoltalom, tisztességtelen verseny elleni védekezés, adóreform, végrehajtási törvény és egész sereg, az iparosság létérdekeit érintő probléma tekintetében —— ezek adják nagyjában az Egyesület részletmunkájának kereteit újjáébredése óta. Emellett ápolta nemzetközi öszszeköttetéseinket a külföldi rokonegyletekkel való társadalmi érintkezés és a kiállításaikon részvétel előmozdításával. És ha már a kiállításokról van szó, azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar ipari kiállítások ügye a száz esztendővel ezelőtt tartott első iparműkiállítástól kezdve a néhány héttel ezelőtt oly szép sikerrel záródott Őszi Lakberendezési Vásárig elválaszthatatlanul összeforrt az Országos Iparegyesület nevével. De ezeken a részleteredményeken túl jelentős szerepe van az Iparegyesületnek az iparostársadalom összetartásában, öntudatának ébrentartásában és ezen a réven közvetve része van iparunk magyarrá tételében és Budapest népességének nagyra növelésében is. A múlt század negyvenes éveinek elején Buda és Pest 3702 iparosából és kereskedőjéből alig egytized rész volt magyar s nem egy céhről lehetett megállapítani, hogy egy magyar tagja sem volt, — ma már túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Budapest ipara magyar és — hiszem az Istent, hogy az is fog maradni mindörökké. De az Iparegyesület által első ízben tömörített és hivatásának tudatára ébresztett iparos osztály nemcsak magyarrá lenni segítette Budapestet, lélekszámban is világvárosi népességűvé emelte. A munkáskezek sűrű tömegét fölszívó iparvállalatok szívesen helyezkednek el városokban, ahol a mesterség levegőjében felnőtt munkásokat és nagy helyi fogyasztóközönséget találnak, ahol célszerűen működhetnek össze tevékenységüket kiegészítő rokonvállalatokkal s ahol, mint közlekedési középpontokon, könynyebb a nyersanyag beszerzése és készáru továbbítása. Ennek és az iparhoz csatlakozó áruházak, raktárak és banküzletek tömegvonzásának nagy része van abban, hogy míg 1840-ben Buda és Pest egyesített lélekszáma nem érte el a 100.000-et (31.000 364.000), ma Budapest népessége megközelíti az 1,2 milliót, nem is szólva a gazdaságilag ugyancsak Budapesthez tartozó közvetlen környék népének százezreiről, akiket szintén Budapest vonzóereje tömörített ide és folyton-folyvást — helyenkint amerikai ütemben — szaporít. És ha most a múltba száll vissza gondolatunk, áthítattal emlékezünk az alapítókról, akik közül nem egynek az alakja történelemmé magasztosult s akik nagyot tudtak alkotni, mert szépet tudtak álmodni. Kis álmuk, amiért annyijuk szíve vére csöpögött el s annyian égtek el önnön lelkük máglyáján, beteljesült. Nem lázas képzelődés többé, hanem testet öltött valóság, amit Jókai idézett regényének hőse, a régi ferencvárosi temetőben sírhelyet keresve, prófétai ihlettel jövendöl: A száz meg száz iparűző gyár kéménye szövi fekete füstjével sírjaink fölé a szemfödelet, gépeik zúgása a föld szívdobogása, ami bennünket ébren lenni készt. Gőzhajók seregei lepik el folyamainkat, vasutak hosszú vonalai találkoznak fővárosunknál s a királyi Duna tükrét álló hidak ölelik át, ércből, kőből, örök építmények.» Csakhogy, míg első hidunkat angol mérnök, három évtized múltán a Margithidat francia mérnök tervezte, az azóta épült szebbnél-szebb hidak serege a magyar műszaki tudás, a magyar iparos dicsőségét hirdeti. Az Iparegyesület alapítói által elvetett magból — a jóslat szerint — cédrusfa lett, ami átélte egy lélekrázó eseményekkel teljes évszázad minden viharát s ágait sokfelé terjesztő izmos törzsével jelképeként áll előttünk a nagyra nőtt magyar iparnak. És amikor az ünnepi pillanatban a védelmet és gyümölcsöt nyújtó évszázados törzs körül levett kalappal és alázatos lélekkel egybegyűlünk, mi, a nagy magvetők szerény utódai, hálával idézzük dicső emléküket, igazolását Carlyle ama tanításának, hogy a múlt is egyik tényezője a nemzetek hatalmának. De amikor imádság szárnyán száll hálánk fohásza az Ég felé, rá kell eszmélnünk arra is, hogy ez a hála csak akkor mély és őszinte, ha példájuk követésére és munkájuk folytatására serkent. És éppen ezért szól ez a jubileum a jövő generációjának is, amelynek kötelessége lesz a magyar ipar ápolása és amelynek nem szabad elfelejteni, hogy a népesség növekedésével lépést kell tartani az iparosodásnak, különben nyomorúság és kivándorlás következik be. Hiszen már az első világháború előtti ijesztő kivándorlásunk megdöbbentő bizonyságtétele volt annak a közgazdsági tanításnak, hogy amely ország nyersterményeit — ipar híján — feldolgozatlanul exportálja, nyersterményeivel együtt kiviszi feldolgozásuk munkaalkalmát is és fája, érce, gyapjúja és lábasjószága után megindul munkát kereső emberanyaga is. Pedig nekünk magyaroknak féltve kell őrizni népünket és minden eszközzel elejét venni, hogy tagjai, vihar sodorta falevelek módjára, a világ minden tája felé szétszóródjanak. Elejét kell venni nemcsak azért, mert az emberi munka a nemzeti termelés legbecsesebb tényezője, de azért is, mert ellenséges államok gyűrűjétől körülvéve, létkérdésünk, hogy a népesség aránya ne tolódjék el a mi hátrányunkra és a szomszéd államok javára. Hiszen a népesség az állami élet fundamentuma, gazdasági és honvédelmi erejének főforrása és így az állam nemzetközi súlyának kifejezője és fenntartója. Mikor szerencsém volt az ár- 5 Gőz- és vízvezetékek, tartályok, gőzkazánok, gőzhengerek, szárítók, vízkamrák, gázkemencék, gőzfűtések, hűtőberendezések, jéggenerátorok stb. HŐSZIGETELÉSE Expansit, Supremit, Emulgit, Thermalit, szab. Mikropolit és Asbest-Diatomit hőszigetelő anyagokkal