Ipari Művezetők Lapja, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

V. évf. 1. szám. IPARI MŰVEZETŐK LAPJA remekmfsszámbamenő jelentést készített. A kiállításokon kiérdemelt díjak és elismerések önmagukban és a kiosztás nemzeti ünnepet jelentő fényes külsőségeinél fogva hatalmas ösztönzést adtak az iparosoknak. És e kiállítások sikere egyre nőtt. Az 1846-ban tar­tott III. kiállítás anyaga már nem fért volna el a régi Redout épületében s a bennünket mély hálával fogadott előzékenységgel most is vendégül látó Nemzeti Múzeum termeiben talált el­helyezést. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az Iparegyesületben csí­rázott ki az önálló vámterület gondolata, itt született meg az első modern magyar közgazdasági szaklap, az első nagyvonalú, nem egy vonatkozásban ma is időszerű iparfejlesztési programoi: előttünk állnak az Iparegyesület első néhány évi munkásságának eredményei. Bővebb ismertetésük túlnőne ez ünnep keretein, meg is található az ipartörténet lapjain, hiszen az Iparegyesület tör­ténete jóformán egy a magyar ipar történetével, sőt az utolsó száz évben nemzetünk történetével is. Egyébként is a részletalko­tásoknál nem kisebb a súlya egyetemes erkölcsi hatásának. Az Iparegyesület alapítói meggyökereztették a köztudatban az ipar sorsdöntő, nemzeti jövedelemgyarapító, népsűrítő, fogyasztóképes­­ségemelő, piackiterjesztő jelentőségét, felébresztették a lelkiismere­tet a hazai iparral szemben fönálló kötelesség teljesítésére, az iparostársadalom kollektív öntudatát kiállítások rendezése útján a nemes vetélkedést, az egyéni tehetség szabad kifejtését és hozzá­járultak az 1848-i nagy reformok talajának előkészítéséhez. Az iparosodással együtt járt a művelődés szaporább üteme. Szinte szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Lánchíd alapkőletételé­nek napja egészen közel esik az Iparegyesület születésének dátumá­hoz. Mert ahogyan a hídra — Herczeg Ferenc szép mondása szerint —, nemcsak a budai és pesti polgárok lába lépett, de Európa és az európai civilizáció is, éppúgy az Iparegyesület is nemcsak az ipar fejlődésének, de a szellemi haladás, a nyugati kultúrába bekapcsolódás meggyorsításának is tényezője volt. A szabadságharc tündöklő meteorjának lehanyatlása után, mint nemzeti életünk minden megnyilatkozása, az Iparegyesület műkö­dése is szünetelt. Amikor azonban a nemzet és király kézfogása után a fölszabadult nemzeti erők akadály nélkül törhettek előre, Eötvös József báró, Keleti Károly és több más jeles közéleti férfiú kezdésére az Országos Iparegyesület 1867-ben újra hozzá­látott a munkához és szakadatlanul folytatja mind a mai napig. Az iparoktatás és ipari szakirodalom fejlesztése, ipari tanács, ipar­oktatási tanács, iparfelügyelői intézmény, Technológiai Ipar­múzeum, Kereskedelmi Múzeum létesítésének sürgetése, a balese­tek elleni kötelező védekezésért és biztosításért és általában a munkásjóléti intézményekért, a hadseregnél háttérbe szorított ma­gyar iparnak a hadiszállításokban megfelelő részesítéséért folyta­tott erélyes és eredményes küzdelem, közreműködés, vélemények, emlékiratok és javaslatok készítése a Jegybank, önálló vámterület, Ausztriával való gazdasági kiegyezés, vám- és kereskedelmi szerző­dések, vám- és vasúti tarifa, ipartörvény, iparfejlesztés, köz­szállítás, vasárnapi munkaszünet, kartellek, védjegyoltalom, tisz­tességtelen verseny elleni védekezés, adóreform, végrehajtási tör­vény és egész sereg, az iparosság létérdekeit érintő probléma te­kintetében —— ezek adják nagyjában az Egyesület részletmunká­jának kereteit újjáébredése óta. Emellett ápolta nemzetközi ösz­­szeköttetéseinket a külföldi rokonegyletekkel való társadalmi­ érintkezés és a kiállításaikon részvétel előmozdításával. És ha már a kiállításokról van szó, azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar ipari kiállítások ügye a száz esztendővel ezelőtt tartott első iparműkiállítástól kezdve a néhány héttel ezelőtt oly szép sikerrel záródott Őszi Lakberendezési Vásárig elválasztha­tatlanul összeforrt az Országos Iparegyesület nevével. De ezeken a részleteredményeken túl jelentős szerepe van az Iparegyesületnek az iparostársadalom összetartásában, öntudatának ébrentartásában és ezen a réven közvetve része van iparunk magyarrá tételében és Budapest népességének nagyra növelésében is. A múlt század negyvenes éveinek elején Buda és Pest 3702 iparo­sából és kereskedőjéből alig egytized rész volt magyar s nem egy céhről lehetett megállapítani, hogy egy magyar tagja sem volt, — ma már túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Budapest ipara magyar és — hiszem az Istent, hogy az is fog maradni mind­örökké. De az Iparegyesület által első ízben tömörített és hivatá­sának tudatára ébresztett iparos osztály nemcsak magyarrá lenni segítette Budapestet, lélekszámban is világvárosi népességűvé emelte. A munkáskezek sűrű tömegét fölszívó iparvállalatok szí­vesen helyezkednek el városokban, ahol a mesterség levegőjében felnőtt munkásokat és nagy helyi fogyasztóközönséget találnak, ahol célszerűen működhetnek össze tevékenységüket kiegészítő rokonvállalatokkal s ahol, mint közlekedési középpontokon, köny­­nyebb a nyersanyag beszerzése és készáru továbbítása. Ennek és az iparhoz csatlakozó áruházak, raktárak és banküzletek tömeg­vonzásának nagy része van abban, hogy míg 1840-ben Buda és Pest egyesített lélekszáma nem érte el a 100.000-et (31.000 3­64.000), ma Budapest népessége megközelíti az 1,2 milliót, nem is szólva a gazdaságilag ugyancsak Budapesthez tartozó közvetlen környék népének százezreiről, akiket szintén Budapest vonzóereje tömörített ide és folyton-folyvást — helyenkint amerikai ütemben — szaporít. És ha most a múltba száll vissza gondolatunk, áthítattal emlékezünk az alapítókról, akik közül nem egynek az alakja tör­ténelemmé magasztosult s akik nagyot tudtak alkotni, mert szépet tudtak álmodni. Kis álmuk, amiért annyijuk szíve vére csöpögött el s annyian égtek el önnön lelkük máglyáján, betelje­sült. Nem lázas képzelődés többé, hanem testet öltött valóság, amit Jókai idézett regényének hőse, a régi ferencvárosi temetőben sírhelyet keresve, prófétai ihlettel jövendöl: A száz meg száz iparűző gyár kéménye szövi fekete füstjével sírjaink fölé a szem­födelet, gépeik zúgása a föld szívdobogása, ami bennünket ébren lenni készt. Gőzhajók seregei lepik el folyamainkat, vasutak hosszú vonalai találkoznak fővárosunknál s a királyi Duna tükrét álló hidak ölelik át, ércből, kőből, örök építmények.» Csakhogy, míg első hidunkat angol mérnök, három évtized múltán a Margit­­hidat francia mérnök tervezte, az azóta épült szebbnél-szebb hidak serege a magyar műszaki tudás, a magyar iparos dicsőségét hir­deti. Az Iparegyesület alapítói által elvetett magból — a jóslat szerint — cédrusfa lett, ami átélte egy lélekrázó eseményekkel teljes évszázad minden viharát s ágait sokfelé terjesztő izmos törzsével jelképeként áll előttünk a nagyra nőtt magyar iparnak. És amikor az ünnepi pillanatban a védelmet és gyümölcsöt nyújtó évszázados törzs körül levett kalappal és alázatos lélekkel egybe­gyűlünk, mi, a nagy magvetők szerény utódai, hálával idéz­zük dicső emléküket, igazolását Carlyle ama tanításának, hogy­ a múlt is egyik tényezője a nemzetek hatalmának. De amikor imádság szárnyán száll hálánk fohásza az Ég felé, rá kell eszmélnünk arra is, hogy ez a hála csak akkor mély és őszinte, ha példájuk követésére és munkájuk folytatására ser­kent. És éppen ezért szól ez a jubileum a jövő generációjának is, amelynek kötelessége lesz a magyar ipar ápolása és amelynek nem szabad elfelejteni, hogy a népesség növekedésével lépést kell tartani az iparosodásnak, különben nyomorúság és kivándorlás kö­vetkezik be. Hiszen már az első világháború előtti ijesztő ki­vándorlásunk megdöbbentő bizonyságtétele volt annak a köz­­gazdsági tanításnak, hogy amely ország nyersterményeit — ipar híján — feldolgozatlanul exportálja, nyersterményeivel együtt kiviszi feldolgozásuk munkaalkalmát is és fája, érce, gyapjúja és lábasjószága után megindul munkát kereső emberanyaga is. Pedig nekünk magyaroknak féltve kell őrizni népünket és min­den eszközzel elejét­ venni, hogy tagjai, vihar sodorta falevelek módjára, a világ minden tája felé szétszóródjanak. Elejét kell venni nemcsak azért, mert az emberi munka a nemzeti terme­lés legbecsesebb tényezője, de azért is, mert ellenséges álla­mok gyűrűjétől körülvéve, létkérdésünk, hogy a népesség aránya ne tolódjék el a mi hátrányunkra és a szomszéd államok ja­vára. Hiszen a népesség az állami élet fundamentuma, gazda­sági és honvédelmi erejének főforrása és így az állam nemzetközi súlyának kifejezője és fenntartója. Mikor szerencsém volt az ár- 5 Gőz- és víz­vezetékek, tartályok, gőzkazánok, gőzhengerek, szárítók, v­ízkamrák, gázkemencék, gőzfűtések, hűtőberen­dezések, jéggenerá­torok stb. HŐSZIGETELÉSE Expansit, Supremit, Emulgit, Thermalit, szab. Mikropolit és Asbest-Diatomit hőszigetelő anyagokkal

Next