Nemesfémipari Közlöny, 1937 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1937-01-02 / 1. szám
A NEMESFÉMIPARI SZÖVETSÉG, A DRÁGAKŐCSARNOK ÉS AZ ARANYMŰVES IPARTESTÜLET HIVATALOS LAPJA XVII. évfolyam Budapest, 1937. január 21- szám 1STEN VELED kedves Ó év, szivesen bucsúzunk tőled. Túlzás lenne azt mondani, hogy fáj a búcsú, hiszen sok jót nem hoztál nekünk. Amit elviszel, az több, sokkal több annál, amit adtál. Elvittél egy évet tőlünk, mégpedig — s ez a baj — egy hiábavaló évet, amikor ismét nem történt velünk semmi jó, semmi olyan, amire szívesen emlékeznénk, vagy azt mondhatnánk, ha egy évvel közelebb értünk a sírhoz, legalább utódaink javára maradandót alkottunk. Bizony nem alkottunk, nem is alkothattunk, mert hisz Te is még az ú. n. krízises évekhez tartoztál. Ezeket az éveket, úgy látszik arra teremtette az Isten, hogy bennük minden munkatörekvés eredménytelenül elsorvadjon. Vajon, kinek tehetünk érte szemrehányást? Senkinek. Nem is teszünk, lassanként tudomásul vesszük, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogy van és ha munkánk a napi kenyér sokszor elérhetetlen magasságáig elvisz bennünket, hálásak vagyunk ezért is. Szerények lettünk az utóbbi években, sokkal kevesebbel elégszünk meg, mint azelőtt. Erre a szerénységre is te szoktattál s azok az előző évek, amelyek lassanként leszedik rólunk a fiatalság erejét, anékül, hogy azt mondhatnánk: érdemes volt. De talán még nem késő, hiszen ki lát a jövőbe. Lehet, hogy ez az új esztendő már meghozza mindazt, amire évek óta hiába várónk. Bár igy lenne és mi szívesen elfelejtenék a régi bajokat, a résti nyomort s út erővel felvértezve előből kezdenénk mindent. Bár igy lenne, bár újra kezdhetnék ott, ahol nlv rée-n abbahagytuk még a reménykedést TESSÉK megfigyelni, milyen ügyesen sáfárkodik a belga gyémántszindikátus. Milyen dicséretes okossággal védi meg az érdekeit. Figyeljük meg azt a három számot, amelyet a Hübner-féle statisztika közöl s amely szerint a gyémántszindikátus 1933. évben éppen ötven százalékkal termelt kevesebbet, mint az 1932. évben. A termelés lecsökkenése nem véletlen, nem is azért történt, mert kevesebb a lelőhely, mint az előző években volt, hanem azért történt, hogy a kínálat ne szárnyalja túl a keresletet és az erős kínálat ne törje le az árakat. Abból az egyszerű elvből indultak ki, hogy a forgalom fokozásával csak akkor lehet nagyobb haszonra szert tenni, ha a kereslet is megnövekedik. Ha azonban a kereslet visszafejlődik vagy stagnál, nem szabad sok árut a piacra dobni s ilyenkor inkább a kis forgalom mellett kell megkeresni a tisztességes üzleti hasznot. Ennek az elvnek az igazságát senki sem vonhatja kétségbe sőt mindenki tudja is csak éppen nem követik a szindikátus példáját. Pedig hát okosabb lenne, ám példának okáért a mi ezüstmíveseink nem azon igyekeznének, hogy sok árut, talán fölöslegesen sok árut, dobjanak a piacra, hanem a keresletnek megfelelő menynyiséget, olyan megfelelő áron, adjanak el, hogy úgy a munkás, mint a munkáltató becsületesen meg tudjon élni. Mi lesz аж ezüsttel? Az ezüstpiacokon immár teljes esztendeje uralkodó nyugalmat az utóbbi hetekben ismét élénkség és bizakodás váltotta fel. Ez a változás elsősorban Roosevelt újraválasztásával van összefüggésben, mert őt általában az ezüsttermelők pártfogójának tekintenek. Bíznak abban, hogy amint elnökségének első ciklusa alatt lendületet tudott adni a pangó ezüstpiacnak, úgy most sem fogja elhanyagolni országa egyik legjelentékenyebb termelési ágát. Ez a remény termelte ki a new-yorki és a londoni ezüstpiacon az utóbbi hetek folyamán a hosszpozíciókat, amelyeket utóbb a valutapiacok eseményei megerősítettek és kiszélesítettek. Az 1934. évi amerikai ezüstpolitika szerves része volt Roosevelt gazdasági újjáépítő programmjának. H hasonlóképen a mezőgazdasági termékekhez fűződő árpolitikájához, igyekezett a világpiacokon elhanyagolt ezüst árát emelni, hogy ezáltal javítson az eladósodott amerikai ezüstermelők anyagi helyzetén. Miután az ezüst monetáris rehabilitációja az 1933. évi londoni konferencián meghiúsult, nem maradt más hátra, minthogy az áremeléshez szükséges rendszabályokat hazai keretek között valósítsa meg. Így született meg 1934. nyarán az úgynevezett Silver Purchase Act amely a dollárbankjegyek fedezetéül az arany mellett egynegyed erejéig az ezüstöt is elfogadta és felhatalmazta a kormányt hogy az ezüstvásárlást a világpiacokon mindaddig folytassa mig a bankjegyek fedezeti iránya a fenti módon meg nem valósul. Az amerikai kormány a törvényi felhatalmazás alapján tényleg mégis kezdte az ezüstvásárlást olyan mértékben, hogy ahhoz foghatót nem találhatni az ezüstpiac történetében. A nagymértékű vásárlással párhuzamosan természetesen az árak is feljavultak. Ez a vásárlási politika 1934. júniusától 1935. novemberéig tartott s ez alatt az ezüstár negyvenkét centről hatvanöt centre emelkedett. 1935. novemberében a kínai valutáris eseményekkel kapcsolatosan az amerikai kormány váratlanul megszüntette az ezüstvásárlást, holott a Silver Purchase Act-ben megállapított fedezeti arány még távolról sem volt elérve, sőt éppen ellenkezőleg, a fedezeti arány ez év folyamán romlott. Az Unió aranytartaléka példátlan arányokban megnövekedett, úgy hogy ha a 4:1 arányt szem előtt kívánná tartani, óriási méretű további ezüstvásárlásra lenne szükség. Noha a jövő ezüstpolitikája tekintetében hivatalos nyilatkozat nem hangzott el, mégis sejteni lehet, hogy éppen az aranykészlet előre nem látott megduzzadása következtében elejtik az arany-ezüst fedezeti arányának tervét, amely az adott helyzetben nagymértékű ezüstvásárlást tenne szükségessé. De az eddigi ezüstpolitika abbahagyására a bekövetkezett politikai és gazdasági eseményéből is következtetni lehet. Elsősorban Roosevelt pozíciójának megerősödése és az általános gazdasági helyzet megjavulása feleslegessé teszi a tavalyi ezüstpolitika folytatását. Nem szabad elfelejteni, hogy a Silver Purchase Act az ezüsttermelők érdekeit képviselő szenátorcsoport az úgynevezett Pittmann-féle ezüstblokk befolyása alatt, illetve e csoport megnyerése végett látott napvilágot. Rooseveltnek gazdaságpolitikai tervei keresztülviteléhez feltétlenül szüksége volt a Pittmann-féle csoport támogatására a szenátusban, ahol akkor még többséggel nem rendelkezett. Ezért azonosította magát a Silver Act-el, amelynek alapgondolata — mint említettük — beillett gazdasági programmjába, de célkitűzésben túlzottnak tartott. A mai többsége mellett, az elnök már minden külön érdekre tekintet nélkül saját belátása szerint dönthet ebben a kérdésben is. . ___"