Nemesfémipari Közlöny, 1942 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1942-01-01 / 1. szám

NEMESFÉM IPAROSOK, ÓRÁSOK SZÖVETSÉGE, A DRÁGAKŐ CSARNOK ÉS AZ ARANYMŰVES IPARTESTÜLET HIVATALOS LAPJA XXII. évfolyam. 1942. január 1 ваш 1­1. szám Újévi köszöntő Irta: SCHMIDT REZSŐ, az Aranyműves Ipartestület elnöke. Néhány nappal ezelőtt még a béke és megnyugvás napjait, a szent karácsonyt ünnepelhettük s ma már tele aggodalom­mal és reménykedéssel az új esztendő eljövetelén elmélkedhetünk. Köszönteni szeretnénk, mint ahogy azt ősi hagyományként soha el nem mulasz­tanánk, ha sejtenők legalább, hogy lesz benne köszönteni­való. Hagyomány, szo­kás, tartozéka az életnek az újévi kö­szöntő, dehát ki csodálkoznék azon, ha most kivételesen töprengeni vagyunk kénytelenek, mikor újévet akarunk a szakmára köszönteni. A szakmára és ab­ban is elsősorban iparostársaimra, akik­nek sorsához ma valahogy különösképen kapcsolódik az egész szakmai élet, külö­nösképen élére állítódik az a tudat, hogy az iparos élete a szakma fundamentuma, vele és általa él vagy forgácsolódik szét maga a szakmai egész is. Még élveztük a szeretet ünnepének békéjét, mikor máris éreznünk kellett, hogy a béke csak a szívünkben él, — a harc dúl tovább és egyre fokozódik. Ez az érzés visz el bennünket is a karácsony pihenésétől az újév aggodalmáig: mi lesz, hogy lesz, — ez az esztendő hozza-e meg a várva várt felvirradást és vele együtt a szakmai boldog újesztendőt is, vagy dúl a harc tovább és sodor magá­val bennünket is, bennünket, magyar nemesfémiparosokat. Kérdések, amelyekre a választ nem magunktól várhatjuk. Mi csak hisszük, hogy a beteljesedés nincs messze, mi csak hinni szeretnők, hogy ebben a be­teljesedésben fel fog ragyogni a szakmai öröm is.­­ Ahhoz azonban, hogy ez valóban és minél előbb megtörténhessék, nem elég a várás ■ a készre, nem elég a hivés az eljövendőkben, — nekünk-magunknak is vele kell dolgoznunk. Ez az éppen, amiről itt újévi koszon­tönkben szólnunk kell, — ez az, amiről itt mindnyájunknak beszélni kell. Az 1941. esztendő nagy próbája volt a magyar nemesfémiparosságnak, ezüst­­müvesnek-aranyművesnek egyaránt és ha erről a próbáról mérleget készítünk, nem mondhatjuk, hogy az a mérleg száz­százalékosan aktív volt. Hogy az ezüstművesnek anyag-beszer­zési gondjai voltak, — tudjuk, nem rajta múlott, — állta a harcot, ahogy tudta és ahogy lehetett. Hogy azonban az aranyművességgel kapcsolatban problé­mák lehettek, abból rajtuk kívülieken felül sok volt magukból is. Nem olyan régen elmélkedtünk eze­ken a hasábokon a felmerült problémák­ról éppen a kontingentálással kapcsolat­ban és ott az érdekelteknek három vezér­­­motívumot állítottunk fel, mint amelyek­től függ a helyzetek megoldásának tel­jessége: 1. az önfegyelem, 2. a szakmai vezetők követése, 3. az egyetemes szak­mai érdek. Ha azt vizsgáljuk, hogy ezekből a vezérmotívumokból mit tartott magára nézve kötelezőnek, s nem állíthatjuk nyugodt lélekkel, hogy a vizsgálódásunk nyomán csak öröm járhat. Mit láttunk ? Az önfegyelem helyett mohóságot, a szakmai vezetők követése helyett egyéni utakat és az egyetemes szakmai szem­pontok helyett az egyéni érdekek elő­térbe állítását. Most, az új esztendő beköszöntével ez az éppen, amire rámutatnunk kell, ez az, amiről feltétlenül beszélnünk kell, így a dolgok nem mehetnek tovább. Megmutattuk, hogy ha az máskép nem megy, tudunk le is sújtani a kártevőkre, azonban ez az éppen, amit nem akarunk tovább. A vezetőség súlyos felelősséget vállalt a szakma érdekében, ezt azonban egyetemes érdekből vállalta. Lehet ereje ahhoz, hogy ennek az egyetemes szakmai érdeknek a szemszögéből irányítsa akár a termelést is, ha kell, de ahhoz már nem telik az energiájából, hogy állan­dóan a kártevőkkel hadakozzék. Vihar dúl felettünk és ez a vihar még nem múlt el a szakma felől sem. Súlyo­sak azok a megpróbáltatások, amik ránk várnak, annál súlyosabb kell, hogy legyen az a felelősség is, amivel az intézkedéseket mindenkinek kivétel nél­kül állni kell. Hiszen ha körülnézünk, ha más szakma viszonyait vizsgáljuk, még hálát kell adnunk az Istennek, hogy mi így vagyunk. Hogy mindenki kevesebbet termelhet, mint amennyit szeretne, — Istenem, mindnyájan sok mindent sze­retnénk máskép látni és mégsem lehet. Becsüljük meg azt a keveset, ami szá­munkra adva van, éljünk vele okosan, törekedjünk munka­nívóra, így tudjuk munkásainkat foglalkoztatni, tudjuk a szakma nívóját emelni és tudunk keve­sebb munkánkért magasabb munkadíjat biztosítani, így nemcsak jelenünket biz­tosíthatjuk, de gondoskodunk az eljöven­­dőkről is, amikor majd a külföldi ver­sennyel is meg kell birkóznunk, amikor csak minőségi­ munkával, speciális ma­gyar vonatkozású termelvényeinkkel tud­juk felkelteni és fenntartani a már oly szépen kivirult külföldi érdeklődést. Addig azonban még nagy út van előttünk. Ezt az utat — ha fenn akarunk maradni — csak kart karba öltve tehet­jük meg. Az önzés helyébe a megértést, az egyéni érdekek helyébe az egyetemes szakmai érdeket, a különködés helyett a szakmai vezetők követését várjuk s akkor az a várakozás, amivel ez új­­esztendő elé nézünk, biztosan tudjuk, hogy nem lesz reménytelen, biztosan tudjuk, hogy közelebb visz ama nagy cél felé, melynek sugárkéréjében a nagy, boldog Magyarország mögött elfér a mi szakmánk boldogabb jövendője is. Ezzel az óhajjal és ezzel a hittel köszöntjük az új esztendőt minden szak­mabeli társunkra. Mészárovits Antal óra nagykereskedő Budapest, VL. Andrássy­ út 45. I. 3/a. Telefon : 222-093. — Sürgönyeim : Tiktak

Next