Nyomda- és Rokonipar, 1932 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-04 / 1. szám

m Budapest, 1932 január 4.Jar f&Üt 1. szám 3 3 2 XXII. évfolyam . ___. ^ ____ Mélypont felé. - Elmúlt egy év. - Béke a blokált üzemekkel. - Súlyosabb hitelfeltételek. - Tiszta őrület. - A nagyszebeni könyvsajtó. - Glosszák. - Változás a magyar nyomdagépgyártásban. - A Főnökgyesület om : hivatalos közleményei. - Szabályellenes beosztású levelezőlapokra vonatkozó intézkedések. - Vegyes. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN ÉS 15-ÉN. ~ TELEFON: AUT. 819-40 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. MÁRIA VALÉRIA-U. 12­ lllllllllllllllllllllllllllll^^ NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDAI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI MUNKAADÓK LAPJA A jóslás már régen rossz mesterség hírében áll — nincs hitele. Különösen olyan jóslatnak, aminek különben na­gyon örülnénk, ha megvalósulna és aminek teljesedését vágyva várjuk, nem adunk hitelt. Most azonban, — amint azt vezércikkekben, közgazdasági folyó­iratokban, bankettekről szóló tudósítások­ban olvashatjuk, — másképp lesz. Igen neves közgazdasági tudósok, gazdasági szakemberek és ismert államférfiak álltak be a jósok sorába, ezek jóslatának talán mégis van valami alapja . Azt jósolják minden alkalomkor, hogy a most beköszöntő új év folyamán el­éri a gazdasági válság a mélypontját és hogy azt pedig a viszonyok állandó javulása fogja követni. Említett közéleti nagyságok nyilatkozatai szerint már a következő évnek csak egy részét kell át­nyomorogni, keresztü­l küzdeni és azzal vége az évek óta tartó és állandó rosz­­szabbodásnak,­­ jön a javulás, a vi­lággazdaság visszatér a normális terme­lés medrébe. Ha ezek a jóslások nem abból szár­maznak, nem abból a feltevésből indul­nak ki, hogy így már úgy sem mehet tovább, ennek meg kell változni, akkor szívesen adunk hitelt nekik és türelem­mel várjuk a jelzett idő eljövetelét. Egyelőre az öreg katona életfilozófiáját tartva szem előtt, aki mikor szolgálati idejének utolsó, nehezen várt részébe fordult az idő folyton forgó kereke, az­zal vigasztalta magát: »h­a mindennap szíjat hasítanak a hátamból, akkor is kibírom, míg letellik az időm . ..« Hát, mondjuk, hogy mi is kibírjuk. Olyan régen járjuk már az utat, amely mind rosszabbá válik, mind lehetetle­nebb lett rajta a közlekedés, hogy an­nak a tudata, miszerint nincs messze az az idő, amikor túljutunk a járhatatlan részén, annyi erőt ad, hogy majd csak kibírjuk . . . Ezen a hosszú éveken át járt borzal­mas úton, nemcsak a felszerelésünk rongyolódott le, nemcsak értékeink, me­lyekkel a világégés kezdetén még bír­tunk, vesztek el, hanem lemaradt út­közben legértékesebb erőnk, amelyet tömörülésünkből és ennek keretén belül fegyelmezettségünkből merítettünk. Az együvé tartozásból merítettük az erőt, amely a haladásunkat elősegítette és amely a boldogulás útján, az egymás megértése idején, nagy eredményeket tudott felmutatni. Szakmai fegyelmezettségünk erkölcsi köteléke felbomlott a súlyos esztendők alatt, mindenki a maga módja, elgon­dolása szerint járta az akadályokkal tele utakat, nem törődve, keresztezi-e más útját. Ment, elbotlott, ismét feltápász­­kodott, tovább ment, senki sem törődött v­ele, mint ah­ogy ő sem törődött, ha mel­lette valaki rászorult volna, hogy segít­sen elhárítani valamely akadályt, amel­­­­lyel, ha egyedül nem is, de többedma­­gával megbirkózott volna. Természetes, hogy egyedül nem ren­delkezve annyi erővel, hogy megküzd­jön a lehetetlen akadályokkal, helyzete folyton rosszabbodott. Egyesek kidőltek, a többi tovább küzd, vergődik ... És félő, hogy hiába sikerülne az itt még hátralévő nehéz részén keresztül­vergődni, hiába érnék el azt a szaka­szát, ahonnan már simán haladhatnánk, nem fogunk célt érni, ha nem fo­gunk össze, ha nem egy irányba, erőink összetevésével igyekezünk a közös érdek, közös cél felé, ki ne volna meggyőződve közülünk, hogy tömörülés nélkül nincs eredmény, nincs boldogulás a gazdasági életben. És mégis! Hiába a vezetők intelme, helyes iránymutatása: a széjjelhúzó szakmaütőket egy irányba terelni, egy és ugyanazon célkitűzéssel, a közérdeknek alárendelt fegyelmezettséggel vezetni — ami nélkül pedig nincs kilátás sikerre — igen nagy feladat. De ezzel, bármily nehéz, meg kell küzdenie a vezetőknek, ezt az ipar megmentése érdekében vál­lalni kell. Mert ha igaz az, hogy nincs már mesz­­sze a javulás útszakasza, akkor nagyon fontos lenne, hogy idejekorán sorba áll­nának mindannyian, kik magukat a sok­­szorosítóiparhoz tartozónak vallják és várják fegyelmezettséggel a vezetők út­mutatását. Ebben az iparban igazán fur­csán hangzana arról beszélni, hogy egye­sülésben rejlik az erő. Joggal rámutat­hatunk arra, hogy már két évtized előtt, mikor megteremtettük az első tarifánk­­kat, bebizonyította a szakma, hogy meg­értette és ki tudta használni a tömörü­lésben, az egyetértésben és fegyelmezett­ségben rejlő erőt. Széthúzással és meg nem értéssel végig­­küzdött évek bizonytalan, elmondhatjuk eredménytelen termelése után itt volna az ideje, hogy józan átlátással kezdjük összekovácsolni szakmánk hajdan olyan fegyelmezett tömörülését. Akik azt hi­szik, hogy az általános gazdasági hely­zet javulása egyedül rendbe hozhat min­dent, és mi egyenként, üzemenként majd csak aratni leszünk hivatva, annyi ter­més nélküli esztendő után, azok nagyon tévednek. H Ha nem teremtjük meg egy­ségünket, ha nem állunk össze fegyel­mezetten, rajtunk az idők javulása sem tud oly mértékben segíteni, hogy úgy talpraállhassunk, mint ahogy azelőtt ál­lottunk. Mert, hogy a pusztulás annyi rossz évét kibírtuk, csak annak köszön­hetjük, hogy a gazdasági válság évei előtt megértéssel, egymás iránti bizalom­mal dolgoztunk és az egész szakma, mint egy együttes, haladt vezetőinek az út­mutatása szerint a céltudatos termelés irányában. Haladt előre a gyarapodás, a gazdasági erősbödés jegyében, míg a világégés fegyelmezetten zárt sorait meg nem bontotta. A szakma vezetőinek ezidőszerint leg­égetőbb és legfontosabb feladata, hogy megteremtsék a kölcsönös megértést és bizalmat a szakmát űzőinek táborában. Hozza meg ennek sikeres megvalósu­lását az új esztendő. Székely Artúr: Mélypont felé. 1072/73 2 7 7 3 Magyarországi propagandái — csak magyar nyomdai termékkel. A Magyarországon terjesztett és kül­­földi üzemekben készült propa­­gandatermékeket küldjük be a Fő­­nökegyesületbe!

Next