Nyomda- és Rokonipar, 1938 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
1938 január 1 NYOMDA- ÉS ROKONIPAR TI—" A múlt tapasztalatai, a jövő feladata Mélyen tisztelt Szerkesztő úr kérdésére egész röviden válaszolok. Az év folyamán a szakma gazdasági helyzetében általában javulás mutatkozott. Hangsúlyozom, hogy ez csak az általánosságra vonatkozik. A szakmának van egy része, az ú. n. középipar, amelyikre ez a megállapítás nem vonatkozik. A középipar az elmúlt évben is nehezebb helyzetben volt, mint a szakma többi ágazata. Hogy az általános helyzet javulásának mik voltak az indítóokai, egész pontosan megállapítani nem lehet, ehhez mélyreható kutatásokra lenne szükség. Kétségtelen, hogy azok a rendelkezések, amelyek a munkaidő maximálására, viszont a munkabér minimalizálására hatóságilag tétettek, kihatással voltak a helyzet javulására, de ez a javulás is csak hullámszerű, periodikus volt. Ha a munkapiac kissé jobban volt foglalkoztatva, akkor volt súlya és következménye a hatósági munkabér megállapításának, ha ellenben a piacon lanyhulás állott be és a munkanélküliség — ha átmenetileg is ugyan — emelkedett, akkor mindjárt érezni lehetett, hogy azok az üzemek, amelyek a szervezeten kívül állanak, a piac általános helyzetére kedvezőtlen befolyást gyakorolnak. A középnyomdáknak válságos helyzetét abban látom, hogy ezeknek a terhük módfelett súlyos, konkurrenciális viszonyuk pedig a nagy nyomdákkal szemben felettébb nehéz. És ezen a helyzeten csak hellyel-közzel a minőségmunka produkálása tudott valamelyest segíteni. A múlt eme tapasztalataiból a jövőre Ha a végére járó esztendő mérlegét általános szakmai tekintetben fel akarjuk állítani, akkor abból a mérlegből kell kiindulnunk, amelyet az egyes vállalatok egyesített mérlege eredményezne és ehhez legfeljebb az általános érdekű, folyamatban levő felsőbb rendelkezések és piacrendezési kísérletek reménységeiből lehet hozzáadnunk valamit. Ez a mérleg pedig határozott rosszabbodást mutat és legfeljebb némi halvány reménysugár ígér talán jobb jövőt. Az év elejével beteljesedett a fázisadó bevezetése és ezzel sokféle vita és ellentétes nézet tisztázódott. Bizonyos az, hogy az egyenlő versenyfeltételek ezen az egy téren legalább elérhetővé váltak. De valószínű, hogy a váltságkulcs túlmagas és fokozta ezt még a papírárak jelentős emelkedése, amely így emelte a fázisadó terhét is. Mindenesetre azonban megterhelte a fázisadó az impegnot, fokozta finanszírozási terheinket, mert a forgalmi adónak megfelelő összeget most sokkal hamarabb kell a raktárba befektetni. A papírárak emelkedésével régen lehetett és kellett már számolni. Van olyan felfogás is és talán nem is jogosulatlan, hogy ez a drágulás bizonyos egészségtelen vállalkozások kimúlását siettetné, vonatkozólag egész röviden a következőkben kívánom összefoglalni a tennivalókat. Folyamatban van az egész országban a minimális munkabérek hatósági megállapítása, ebből folyik, hogy a munkabérterhek úgy nagy általánosságban nivellálódni fognak és ezeknek a nivellálása kell, hogy a vállalkozási árakra befolyással legyenek. Az árrombolás megakadályozásának kérdése a jövő feladata. Ehhez a feladathoz a fentebb említett munkabérnivellálás az első alap. Budapesten szükséges volna megállapítani azokat az irányárakat, amelyek a reális kalkuláción alapulnak és amelyeknek figyelembevétele és érvényesítése minden egyes iparűzőnek egyéni érdeke, mert hiszen attól függ boldogulása, léte. Tehát nem egy tarifát képzelek el, hanem a kalkulációhoz szükséges minimális irányárak megállapítását, amely irányárakat a szakma egyetemességének, mondjuk az Ipartestület közgyűlésén hozott határozata által az öszszesség védelme alá helyeznék és ennek betartását követelnék meg minden egyes iparűzőtől. Az ellen pedig, aki ennek a határozatnak eleget nem tesz, aki tudatosan mások rovására a piaci árakat rombolja, érvényesíteni kívánnám a kamarai eljárást, már csak példaadásul azért is, hogy a vidék hasonlóan cselekedjék. Ha a fentiekben vázolt munkánkat kellő körültekintéssel, jól fogjuk elvégezni, azt hiszem, a jövő esztendő a nyomdaiparra kedvezőbb lesz, mint az elmúlt volt. Pápai Ernő, az azonban egészen bizonyos, hogy a megrendelő felé, átlagban számítva öszszes munkáinkat, nem sikerült az emelkedést teljes mértékben áthárítani. Ha Móricz Miklós dr. ennek az évnek eredményeit is fel fogja dolgozni, egészen bizonyosan meg fogja állapítani, hogy szakmánk bruttó bevételének összege és a kiadásainak összege közötti rés ismét szűkült. Bizonyos az is, hogy ez a szűkülés egyre jobban eltávolít bennünket a reális áraknak még az emlékétől is és így egyre jobban leromlanak az üzemek, mert rendszeres, tervszerű, az üzemnek, mint élő szervezetnek minden ágára kiterjedő fenntartási, felújítási, sőt korszerűsítési tevékenységre a vállalkozó ma semmiképpen nem gondolhat. Eltekintve bizonyos különleges ágaktól (pl. a színes offsetnyomás), nálunk technikai és minőségi fejlődésről szó sem lehet, sőt a leromlás jelei mindenütt mutatkoznak. Ahol látszólagos javulás mutatkozik minőségi téren, ott is optikai csalódásról, utolsó tartalékok harcbavetéséről van szó. Nem kívánok itt a bizonyítás terére lépni, mert ez igen fájdalmas volna. Nem is kívánom részletesebben tárgyalni azt, hogy az üzleteredmények, néhány olyan vállalattól eltekintve, amely különféle minőségi és szolgálati teljesítményekkel az általános versenyen kívül tudta magát helyezni, milyenek lehetnek. Lássuk inkább a reménységeket, a jövő kilátásait. Itt van először is a munkaidő és munkabér rendezésének kérdése. Ha teljes őszinteséggel számot kívánnánk adni magunknak arról, hogy milyenek a munkáltatási viszonyok, kétségbe kellene esnünk. Azt hiszem, kissé homokba dugjuk a fejünket és csak óvatosan pislogunk ki belőle, nehogy olyasmit is meglássunk, ami kellemetlen. Állandóan aggodalmasan figyeljük a munkanélküli statisztikát és nem adunk számot magunknak arról, hogy ez a statisztika csak egy részét éri el a tényleges munkanélküliségnek. A dolgozók számának fejlődéséről majd a Nyomdász Évkönyv és Útikalauz új száma be fog számolni, de félő, hogy ismét a szervezetlenekkel dolgoztató üzemek terjeszkedéséről fog számot adni. Nem tudja azonban senki sem, hogy az ezek által nevelt munkások száma mennyi. A vidéken minden nyomdával bíró községben lóg néhány féligmeddig kiképzett tanonc, aki gyakran ki sem tölthette tanulóidejét, fel sem szabadulhatott. Mindenütt van néhány szervezetlen nyomdászmunkás, aki semmiféle nyilvántartásban nem szerepel és kétségbeesésében bármilyen feltételek mellett vállalkozik munkára. Tudomásom van például egy fiúról, aki munkaadója hibájából nem volt felszabadítható, habár kitöltötte a tanidejét és most heti 6 pengőért mint segédmunkás dolgozik egy kisüzemben. Hogy mennyiben végez ott szakmunkát is, azt persze lehetetlen ellenőrizni. Ugyanabban a szűk kis körben több munkásról tudok, aki hetenként vagy kéthetenként egy vagy másfél napot kisegít és ebből éldegél. De a műintézetek, amelyek felszabadították őket, állandóan keresik most is a »jó házból való fiúkat«. Hiába nem vesszük tudomásul, hogy ilyenek élnek körülöttünk, s hiába nem törődünk a bizonyára nem kis létszámukkal, ők szegények kénytelenek úgy hasznosítani szerény képzettségüket, ahogy éppen lehet s ennek az ellenőrzése fizikai lehetetlenség, de kihat az árakra, a vállalási lehetőségekre. Az elmúlt évben zajlott le a nemzetközi nyomdászkongresszus is, s a kiállítás, amely nagy erkölcsi sikert hozott, de hogy ez a siker miképpen hat ki munkalehetőségeinkre, azt egyelőre nem lehet megítélni. Ennek okait nem kívánom itt most fejtegetni, csak arra mutatok rá, hogy a kongresszus tárgysorozatán szerepelt kérdések ráirányították ismét a figyelmet a külföldi kalkulációs és piacrendezési módszerekre és sokan vannak közöttünk, akik itt hasonló rendszerek bevezetéséről álmodoznak. Annyi minden reménységünkben kellett csalatkoznunk, a munkaidő rendezésének ellenőrzése olyan súlyos problémák elé állított bennünket, a most folyó bérrendezés elvileg helyes és hasznos rendszere ezt az ellenőrzési kérdést anynyira kiélezi ismét, hogy szeretnék ezekkel az ábrándokkal itt most leszámolni. Kezdettől fogva figyelemmel kísérem a német piacrendezési kísérletet a né- Egyenlő mértékkel! 3. oldal