Nyomda- és Rokonipar, 1938 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

1938 január 1 NYOMDA- ÉS ROKONIPAR­ TI—" A múlt tapasztalatai, a jövő feladata Mélyen tisztelt Szerkesztő úr kérdésére egész röviden válaszolok. Az év folya­mán a szakma gazdasági helyzetében általában javulás mutatkozott. Hangsú­lyozom, hogy ez csak az általánosságra vonatkozik. A szakmának van egy része, az ú. n. középipar, amelyikre ez a meg­állapítás nem vonatkozik. A középipar az elmúlt évben is nehezebb helyzetben volt, mint a szakma többi ágazata.­­ Hogy az általános helyzet javulásának mik voltak az indítóokai, egész pontosan megállapítani nem lehet, ehhez mélyre­ható kutatásokra lenne szükség. Kétség­telen, hogy azok a rendelkezések, ame­lyek a munkaidő maximálására, v­iszont a munkabér minimalizálására hatósági­lag tétettek, kihatással voltak a helyzet javulására, de ez a javulás is csak hul­lámszerű, periodikus volt. Ha a munka­piac kissé jobban volt foglalkoztatva, ak­kor volt súlya és következménye a ha­tósági munkabér megállapításának, ha ellenben a piacon lanyhulás állott be és a munkanélküliség — ha átmenetileg is ugyan — emelkedett, akkor mindjárt érezni lehetett, hogy azok az üzemek, amelyek a szervezeten kívül állanak, a piac általános helyzetére kedvezőtlen be­folyást gyakorolnak. A középnyomdáknak válságos helyzetét abban látom, hogy ezeknek a terhük módfelett súlyos, konkurrenciális viszo­nyuk pedig a nagy nyomdákkal szemben felettébb nehéz. És ezen a helyzeten csak hellyel-közzel a minőségmunka produkálása tudott valamelyest segíteni. A múlt eme tapasztalataiból a jövőre Ha a végére járó esztendő mérlegét általános szakmai tekintetben fel akar­juk állítani, akkor abból a mérlegből kell kiindulnunk, amelyet az egyes vál­lalatok egyesített mérlege eredményezne és ehhez legfeljebb az általános érdekű, folyamatban levő felsőbb rendelkezések és piacrendezési kísérletek reménységei­ből lehet hozzáadnunk valamit. Ez a mérleg pedig határozott rosszab­bodást mutat és legfeljebb némi halvány reménysugár ígér talán jobb jövőt. Az év elejével beteljesedett a fázisadó bevezetése és ezzel sokféle vita és el­lentétes nézet tisztázódott. Bizonyos az, hogy az egyenlő versenyfeltételek ezen az egy téren legalább elérhetővé váltak. De valószínű, hogy a váltságkulcs túl­­magas és fokozta ezt még a papírárak jelentős emelkedése, amely így emelte a fázisadó terhét is. Mindenesetre azon­ban megterhelte a fázisadó az impegnot, fokozta finanszírozási terheinket, mert a forgalmi adónak megfelelő összeget most sokkal hamarabb kell a raktárba befektetni. A papírárak emelkedésével régen le­hetett és kellett már számolni. Van olyan felfogás is és talán nem is jogosulatlan, hogy ez a drágulás bizonyos egészség­telen vállalkozások kimúlását siettetné, vonatkozólag egész röviden a követke­zőkben kívánom összefoglalni a tenni­valókat. Folyamatban van az egész or­szágban a minimális munkabérek ható­sági megállapítása, ebből folyik, hogy a munkabérterhek úgy nagy általánosság­ban nivellálódni fognak és ezeknek a nivellálása kell, hogy a vállalkozási árakra befolyással legyenek. Az árrom­bolás megakadályozásának kérdése a jövő feladata. Ehhez a feladathoz a fen­tebb említett munkabérnivellálás az első alap. Budapesten szükséges volna meg­állapítani azokat az irányárakat, amelyek a reális kalkuláción alapulnak és ame­­lyeknek figyelembevétele és érvényesí­tése minden egyes iparűzőnek egyéni érdeke, mert hiszen attól függ boldogu­lása, léte. Tehát nem egy tarifát kép­zelek el, hanem a kalkulációhoz szüksé­ges minimális irányárak megállapítását, amely irányárakat a szakma egyetemes­ségének, mondjuk az Ipartestület köz­gyűlésén hozott határozata által az ösz­­szesség védelme alá helyeznék és ennek betartását követelnék meg minden egyes iparűzőtől. Az ellen pedig, aki ennek a határozatnak eleget nem tesz, aki tuda­tosan mások rovására a piaci árakat rombolja, érvényesíteni kívánnám a ka­marai eljárást, már csak példaadásul azért is, hogy a vidék hasonlóan cselekedjék. Ha a fentiekben vázolt munkánkat kellő körültekintéssel, jól fogjuk elvé­gezni, azt hiszem, a jövő esztendő a nyomdaiparra kedvezőbb lesz, mint az elmúlt volt. Pápai Ernő, az azonban egészen bizonyos, hogy a megrendelő felé, átlagban számítva ösz­­szes munkáinkat, nem sikerült az emel­kedést teljes mértékben áthárítani. Ha Móricz Miklós dr. ennek az évnek ered­ményeit is fel fogja dolgozni, egészen bizonyosan meg fogja állapítani, hogy szakmánk bruttó bevételének összege és a kiadásainak összege közötti rés ismét szűkült. Bizonyos az is, hogy ez a szűkülés egyre jobban eltávolít bennünket a reá­lis áraknak még az emlékétől is és így egyre jobban leromlanak az üzemek, mert rendszeres, tervszerű, az üzemnek, mint élő szervezetnek minden ágára ki­terjedő fenntartási, felújítási, sőt kor­szerűsítési tevékenységre a vállalkozó ma semmiképpen nem gondolhat. Eltekintve bizonyos különleges ágaktól (pl. a színes offsetnyomás), nálunk technikai és mi­nőségi fejlődésről szó sem lehet, sőt a leromlás jelei mindenütt mutatkoznak. Ahol látszólagos javulás mutatkozik mi­nőségi téren, ott is optikai csalódásról, utolsó tartalékok harcbavetéséről van szó. Nem kívánok itt a bizonyítás te­rére lépni, mert ez igen fájdalmas volna. Nem is kívánom részletesebben tár­gyalni azt, hogy az üzleteredmények, né­hány olyan vállalattól eltekintve, amely különféle minőségi és szolgálati teljesít­ményekkel az általános versenyen kívül tudta magát helyezni, milyenek lehetnek. Lássuk inkább a reménységeket, a jövő kilátásait. Itt van először is a munkaidő és mun­kabér rendezésének kérdése. Ha teljes őszinteséggel számot kívánnánk adni ma­gunknak arról, hogy milyenek a mun­­káltatási viszonyok, kétségbe kellene es­nünk. Azt hiszem, kissé homokba dug­juk a fejünket és csak óvatosan pislo­gunk ki belőle, nehogy olyasmit is meg­lássunk, ami kellemetlen. Állandóan aggodalmasan figyeljük a munkanélküli statisztikát és nem adunk számot ma­gunknak arról, hogy ez a statisztika csak egy részét éri el a tényleges munkanél­küliségnek. A dolgozók számának fejlő­déséről majd a Nyomdász Évkönyv és Útikalauz új száma be fog számolni, de félő, hogy ismét a szervezetlenekkel dol­goztató üzemek terjeszkedéséről fog szá­mot adni. Nem tudja azonban senki sem, hogy az ezek által nevelt munkások száma mennyi. A vidéken minden nyom­dával bíró községben lóg néhány félig­­meddig kiképzett tanonc, aki gyakran ki sem tölthette tanulóidejét, fel sem szabadulhatott. Mindenütt van néhány szervezetlen nyomdászmunkás, aki sem­miféle nyilvántartásban nem szerepel és kétségbeesésében bármilyen feltételek mellett vállalkozik munkára. Tudomásom van például egy fiúról, aki munkaadója hibájából nem volt felszabadítható, habár kitöltötte a tanidejét és most heti 6 pengőért mint segédmunkás dolgozik egy kisüzemben. Hogy mennyiben végez ott szakmunkát is, azt persze lehetetlen el­lenőrizni. Ugyanabban a szűk kis körben több munkásról tudok, aki hetenként vagy kéthetenként egy vagy másfél na­pot kisegít és ebből éldegél. De a mű­intézetek, amelyek felszabadították őket, állandóan keresik most is a »jó házból való fiúkat«. Hiába nem vesszük tudo­másul, hogy ilyenek élnek körülöttünk, s hiába nem törődünk a bizonyára nem kis létszámukkal, ők szegények kényte­lenek úgy hasznosítani szerény képzett­ségüket, ahogy éppen lehet s ennek az ellenőrzése fizikai lehetetlenség, de kihat az árakra, a vállalási lehetőségekre. Az elmúlt évben zajlott le a nemzet­közi nyomdászkongresszus is, s a ki­állítás, amely nagy erkölcsi sikert hozott, de hogy ez a siker miképpen hat ki munkalehetőségeinkre, azt egyelőre nem lehet megítélni. Ennek okait nem kívá­nom itt most fejtegetni, csak arra mu­tatok rá, hogy a kongresszus tárgysoro­zatán szerepelt kérdések ráirányították ismét a figyelmet a külföldi kalkulációs és piacrendezési módszerekre és sokan vannak közöttünk, akik itt hasonló rend­szerek bevezetéséről álmodoznak. Annyi minden reménységünkben kel­lett csalatkoznunk, a munkaidő rende­zésének ellenőrzése olyan súlyos problé­mák elé állított bennünket, a most folyó bérrendezés elvileg helyes és hasznos rendszere ezt az ellenőrzési kérdést any­­nyira kiélezi ismét, hogy szeretnék ezek­kel az ábrándokkal itt most leszámolni. Kezdettől fogva figyelemmel kísérem a német piacrendezési kísérletet a né- Egyenlő mértékkel! 3. oldal

Next