Nyomda- és Rokonipar, 1940 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-01 / 1. szám

2. oldal Az áruházak mentségére legyen mondva, nemcsak ők tesznek így. Nagy gyárvállalatokról tudunk, ahol szinte sorbaállnak az iparosok, s a legképte­lenebb alkudozások, árleszorító fogások után adatnak ki a munkák. S itt álljunk meg egy pillanatra. A kívülálló ezek után jogosan azt az észre­vételt tehetné, hogy igen ám, de akkor az iparos a hibás, ha tisztességes polgári haszon nélkül vállal munkát s nincsen meg benne az önérzet, hogy az ilyen praktikákat megvetéssel visszautasítsa. A kívülállónak azonban ismernie kel­lene az iparos súlyos helyzetét. A régi munkásgárda­­megtartására irányuló igye­kezetét, a munkabér, üzembér és kü­lönféle közterhek tornyosuló esedékes­ségeit, amelyek rendezéséért, pillanatnyi szorult helyzetében, enged a legnagyobb veszedelemnek: az alkunak. Már elmo­sódnak az alapkalkuláció számadatai, már nincsenek előtte a szedés, a nyo­más, a papír áttételei, hanem csakis az engedmény, a 10, meg a 15­­/c-os alku, s mire hazaér a rendeléssel, eszmél rá arra, hogy tulajdonképpen ráfizetéssel vállalt ismét egy munkát.­­ S ezt az egész alkudozási rendszert igenis oda kellett végre már ültetni a vádlottak padjára. Nem lehet és nem is szabad különbséget tenni aközött, hogy valaki a tisztességes polgári hasznon felül állapít meg árakat, arra számítva, hogyha pedig a vevő nagyon makacs­­kodik, hát engedni fog, vagy pedig a szembenálló fél gazdasági gyengeségét használja fel arra, hogy a tisztességes polgári haszon feladásával, veszteséggel vállaltasson munkát. Nemzetgazdasági és fogyasztói szem­pontból egyaránt kívánatos, hogy a vá­sárló reális árakon jusson ipari és ke­reskedelmi cikkekhez, az ipar és keres­kedelem viszont tisztességes polgári ha­szon elérésével fejthesse ki tevékeny­ségét. Az alkura beállított, a megenge­dettnél magasabb árjegyzések éppoly ve­szélyesek, mint a haszon nélkül, sőt ön­költségen alul dolgozó üzemek. Mert míg az első esetben egyesek meg nem enge­dett módon gazdagodnak, az utóbbinál üzemek mennek előbb-utóbb tönkre s válnak munkások kenyörtelenné, tehát fogyasztóképtelenné. S ez a folyamat, sajnos, még szélesebb körben is, érezteti hatását. Az alkura berendezett üzemek, az önköltség alatt is vállalók nemcsak a maguk egzisztenciájukat ássák alá, hanem tevékenységükkel károsan befo­lyásolják az egész ipar helyzetét, fo­­gyasztóképtelenné téve újabb és újabb tömegeket.­ Tudjuk jól, hogy az alkudozási rend­szert egyik napról a másikra nehéz megszüntetni. A magyar ipar és keres­kedelem becsülete, hírneve azonban meg­követeli, hogy valamennyi szakmai ér­dekképviselet végre összefogjon és szem­benézzen ezzel a problémával. A nevelést azonban n­e a közönségen kezdjük. Először az ipar és kereskede­lem a maga berkeiben valósítsa meg azt az elvet, hogy pedig megfelelő áruért, jó munkáért becsületes árat kell fizetni, s amiképpen magam megkövetelem az árucikkem, vagy munkám megfelelő el­lenértékét, úgy azt másnál sem próbá­lom meg­­ lealkudni. A közönséget azután majd könnyen lehet nevelni, ha azok, akik velük érint­keznek, a maguk köreiben, a maguk gesztióiban már valóban hadat üzentek a gazdasági élet első számú közellensé­gének, az alkunak. A közönséget — ha az ipar és kereskedelem a maga ber­keiben már rendet teremtett — köny­­nyen lehet majd meggyőzni arról, hogy érdeke, alkudozások helyett a bizton­ságos vásárlás reális áron, amely szer­telen lehetőségek helyett, iparnak és ke­reskedelemnek, tehát a fogyasztók ke­nyéradóinak egyet biztosít: a tisztessé­ges polgári hasznot. NYOMDA- ÉS ROKONIPAR 1940 január 1 Az év legszebb magyar könyvei Az 1939. év könyvtermését végig te­kintve, egy-kettőtől eltekintve, alig volt található valóban kiemelkedő bibliophil teljesítmény, amely minden vonatkozásá­ban megütötte a bibliophil könyv ma­gas mértékét, de számos könyv volt, amely igen becsületes törekvést muta­tott és nyomdai kivitele, képanyaga és kötése kétségtelenül tiszteletreméltó szín­vonalat jelentett. Azonban ezeknél a a könyveknél mindig volt valamely olyan hiba, amely kitüntetésre teljesen alkal­matlanná tette. Az egyik kitűnő illuszt­ratív anyaga mellett szedése nem bírta el a kritikát, a másik igen szép könyv­nek címlapja teljesen hibásan volt pa­pírra hely­ezve, a harmadik kötése, vagy a kötés kiegészítő részét képező boríték, illetve védőpapír oly ízlésbeli eltévedett­­séget mutatott, amely az egyébként igen érdemes törekvéseket elütötte az elis­merés lehetőségétől. Ezeket a hibákat nem lehet a szűkös viszonyaink terem­tette korlátolt lehetőségek rovására írni. Így azt a színvonalat, amelyet a Magyar bibliophil Társaság az általa »a legszebb magyar könyv« címmel kitüntetett könyv­től megkíván, csak két könyv érte el és ezek Kolb Jenő: Régi Játékkártyák, Hun­gária könyvek 6. Hungária nyomda nyo­mása, továbbá: Mi a Magyar? Szerkesz­tette Szegfű Gyula, Magyar Szemle Tár­saság kiadása, az Athenaeum irodalmi és nyomdai rt. nyomása. A Régi Játékkártyák című könyv a Hungária könyvek sorozatában egész új hangot üt meg és arra nyújt példát. A világ legrégibb nyomdafestékgyára Különlegességek: Háromszín­­nyomó- és könyvkötőfestékek flút'Hletist fa­jtársu­latul tip­usi Iroda és raktár: BUDAPEST, IV. FERENC JÓZSEF-RAKPART 27 TELEFON 269-635, 469-778 GYÁR: BUDAFOKON hogy művelődéstörténeti monográfiát mi­képpen lehet és kell tökéletes kiállítás­ban elénk tárni. A könyv Kner Albert tipográfiai terve szerint készült, aki a színes dúcokat ólomba is véste. Maga a könyv tartalma is a legnagyobb érdek­lődésre tarthat számot. A XIV. század­tól kezdve, amikor már ismeretes egyes kártyafestők neve, egész napjainkig vé­gigvezet a kártyakészítés művészetén, a remekbe festett és fejedelmek részére készült játékoktól, a XV. század fa- és rézmetszetű kártyáin át napjaink könyv­nyomatú kártyáiig. Az arisztokratikusabbb rézmetszetű kártya mellett mind nagyobb érdeklődésekre tarthat számot a széle­sebb rétegek részére készült fametszetű kártya, amelyet kézzel, vagy sablon se­gítségével festettek ki. Végig látjuk vo­nulni a kártya összes stílusformáit a legrégibb reneszánsz jellegű kártyától a barokkon és rokkokon át a klasszicista stíluson keresztül a modern kártyáig. Természetesen a könyv különösen te­kintetbe veszi a magyar vonatkozású ter­mékeket, kezdve a XV. századbeli ma­gyar címerpajzsos bécsi »udvari« kár­tyától, a magyar motívumú XVIII. szá­zadbeli bécsi kártyán át, az ez évszázad­ban már Sopronban, Vágújhelyen, Pes­ten, Győrött készült magyar kártyákon és a XIX. század magyar kártyákig, amelyeket Wesp A. Temesvár, Schneider József Pest, Koller József Emánuel Sop­ron műhelyében készültek, amelyek a tipikusan klasszicista ízlést viselik ma­gukon. A táblabíró kor kártyái közül a Tyroler metszetei tűnnek ki művészi ízlésükkel, e kor keresett rézmetszője Lenhard Sámuel is készített kártyajá­tékot, egy népies tarokk Barabás képei után készült. A kártyakészítők közül fel kell említenünk a XVIII. század óta a Giergl-családot, amelynek tagjai közül Károly­ János és különösen István fej­tett ki nagyarányú működést. E grafikai szempontból rendkívül érdekes anyagot kitűnően mutatja be Kolb Jenő és a tökéletes tipográfiai forma mellett a kártyák reprodukcióját oly' módon való­sította meg a Hungária nyomda, hogy a fametszetű rajzra ólomdúcok útján há­rom színben nyomta az eredetiben kézzel festett színeket. Ezzel a technikával, ha nem is adott teljesen hű hasonmást, de oly' művészi utánérzését, amely a könyv bibliophil érdemeit csak fokozza. Tipo­gráfiai elrendezésénél és az illusztrációk kivitelénél fogva a könyv oly művészi egységet alkot, amely hasonló munkák­nál párját ritkítja. Már megszoktuk, hogy

Next