Nyomdaipar Magyarországon, 1912 (11. évfolyam, 1-38. szám)
1912-01-01 / 1. szám
1. szám NYOMDAIPAR MAGYARORSZÁGON 5. oldal át leplezték, magát a fenséges ideát igyekeztek elhomályosítani. Ez igen gyakran sikerült is, mert ahhoz, hogy valaki az ő nagy gondolatát diadalra juttassa, nemcsak szellemi fensőbbség, hanem akadályt nem ismerő rendületlen következetesség, önmegtagadás és önfeláldozás is szükséges. Ezek a kiválóságok mind együttvéve nem mindig összpontosulnak egy és ugyanazon emberben. Rejtélyes a felbukkanásuk, rendkívüli maga a korszak, mely őket nagy problémájuk megoldására készteti, a világ ideiglenes irányítására predesztinálja. Nem hétköznapi emberek ők, hanem félistenek és pedig azért csak félistenek, mert magát az istenséget megismerni földi embernek nem áll hatalmában. Gyönge tehetetlenségünkben csak érezzük, hogy valami emberi felfogáson túl eső hatalmassság intézi az életet s ezt skeptikusan véletlennek, naivul csodának nevezzük. A megváltó eszmék is csak azért nem keletkeznek rövid időközökben, mert egyik renesszánszát közvetlenül nem követheti egy másik. A gondolatot a köztudatba átvinni maga is évszázadok hosszú proceszszusa s mig ez végbemegy, addig előbb a létező rendszert kell az útból eltakarítani. Ez az átalakítás, újra berendezkedés, a rosszabb értelemben vett felforgatás, óriási anyagi és emberáldozatba kerül s miután maga a reformátor egyénisége magaslik ki a legláthatóbban, a megszokott állapottól felzaklatott emberiség ezen tölti ki bosszúját, ha eszméi még életében meggyökeresednek. Az emberiség rendszerint csak azokat a nagy embereket ismeri el, akik eszmeköréhez legközelebb férkőznek. Ilyenek nem lehetnek rendkívüli tünemények, mert hiszen kortársaik megértették őket, tehát sokan gondolkoztak hasonlóképen. A hála ezekkel szemben is többnyire elkésik. A tüneményes emberek sorsa a kizsákmányolás és a nyomor. Mi is csak most dicsőítjük Gutenberg atyamesterünket, mert most már egy pár olcsó szobornál többet, amivel inkább magunknak, mint ő neki adózunk, nem kell világátalakító találmányáért feláldoznunk. Eszméje most már nem ütközik érdekkörünkbe, hanem ellenkezőleg. Életében azonban Gutenbergnek Strassburgban nem akadt egyetlen pártfogója sem. A nemes és vagyonos osztály akkor még a művészetet megalázó pályának tekintette. Azok is, akik megértették művének úgy szellemi, mint anyagi téren kivívandó roppant horderejét, csak azért társultak vele, hogy alkotását elrabolják. Riffe János, Füst, Schöffer csak azon feltétel alatt ígérték meg az anyagi támogatást, ha nemcsak az anyagi nyereségben, de egyúttal a feltalálás dicsőségében is osztozhatnak. Gutenberg neve, dicsősége homályba lett burkolva s ő maga is csak mint alsóbbrendű munkás szerepelt. Azonban még ez nem volt elég. Az egyik társulati tag örökösei el akarták tőle vitatni a találmány tulajdonjogát. A törvényszék elé idéztetvén, nagyon meg volt akadva, mert attól tartott, hogy joga biztosítása végett fel kell fedeznie titkát s a törvényszéki bírák is erősen faggatták, keresztkérdésekkel ostromolták, ismerni óhajtván az uj találmány szerkezetét. Belenyugodott még abba is, hogy pőrét elveszítse, de titkát még sem fedezte fel. A szerencsétlen feltaláló tehát elüttetett tulajdonjogától. Kivándorolt hazájából, egymásután érték a megrendítő csapások. Nejét, gyermekeit koporsóba zárta s a sokat szenvedett öreg már csak a réginség örvényébe került volna, ha a nemeslelkű Adolf nassaui választófejedelem magához nem fogadja. Gutenberg ezentúl Nassauban sajátkezűleg nyomtatta a könyveket. Hatvankilenc éves korában halt meg koldusszegényen, még csak egy fillért sem hagyományozhatván nővérére, de annál gazdagabb örökséget hagyott a világnak. Didot, párisi nyomdatulajdonos, akinek mostani rendszeres kizáróanyagunkat és a gyönyörű Didot-féle antiqua betűt köszönhetjük, ezeket az emléksorokat szentelte Gutenbergnek: „A könyvnyomtatás feltalálása választja el az óvilágot az újvilágtól; ez nyitott új mezőt az ember lángeszének“. Robotos. • Didot Francois Ambroise született Párisban 1730 január 7-én. Meghalt 1804 július 10-én. Kérelem. A Magyar Nyomdászat, a Grafikus Művezetők Egyesületének hivatalos kiadványa, az 1912-ik évben huszonötödik évfolyamába lép. Ezt a jubileumot úgy óhajtjuk megünnepelni, hogy januári számunkat a szokottnál jóval nagyobb terjedelemben, teljesen új elrendezéssel jelentetjük meg. Miután pedig mellékleteinkkel azt szeretnék bemutatni, hogy e huszonnégy esztendő alatt Magyarországon a grafikai ipar milyen mértékben fejlődött, azonfelül a mai irány mellett mennyire állja meg helyét a külföld iparával szemben, tisztelettel kérjük a grafikai iparágakhoz tartozó üzemek igen tisztelt tulajdonosait, vezetőségeit, hogy e törekvésünket egy-egy melléklet adásával támogatni szíveskedjenek. Nem kérünk nagy költséget igénylő, kizárólag lapunknak készült műmellékleteket, mert hiszen helyes arány- és formaérzékkel, ízléses elrendezésű, az anyag ötletes felhasználásával készült mindennapi munka is alkalmas az ipar fejlettségét tökéletesen visszatükröztetni és mint ilyenek, a mindennapi életben a legjobb gyakorlati példák. Természetes azonban, hogy hálás