Nyomdaipar Magyarországon, 1914 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-01 / 1. szám

4. oldal NYOMDAIPAR 1. szám rése, mert az országos egyesület erejénél, hatalmánál fogva, habár nehezen, de mégis kiküszöbölhetjük a rákfenét. Megoldást nyer a nyomdák elszaporodása, mert bizony van erre mód és alkalom, hogy eme kérdést megoldhatjuk. Nem tartozik egyelőre nyilvános elbírálás alá, hogy milyen eszközökkel lehet ezen kérdésnek elejét venni, de szívesen cimborálunk az illetékesekkel, csakhogy célt érjünk. A munkásközvetítésről nem óhajtok hosszasabban nyilatkozni, mert meggyőződésem, hogy ez az intézmény a mai összeállításában meg fog bukni, azért, mert az sem a munkásra, sem a munkaadóra nem hozta meg azt az üdvös és kívánatos hatást, melyet legalább is a munkásokra vonatkozólag várt a szervezet vezetősége. Sőt épen ellenkezőleg. Hiszem, hogy ezen intézmény belső forradalmat fog előidézni odaát. Egy azonban bizonyos: az, hogy ezt a felső törvényt nem volt szabad megcsinálni mi nélkülünk. Számos precedens mutatja, hogy a munkásközvetítéssel mélyen sértik a kollektív szerződés ama megállapítását, hogy a paritás elvét a megalkotók teljesen szem előtt hagyták. Úgy tudom, hogy segíteni fognak a dolgon és ezért ezzel egyelőre nem foglalkozom. 2. Miként véli megoldhatónak a Budapesti Grafikai Főnöktestülettel való szövetkezést ? Hát uram Istenem, lehet és kell még ma ezen gondolkodnunk ? Van-e más menekvésünk ? Nem-e minden reményünk itt összpontosul? Nincs és nem szabad ma mással foglalkoznunk sem, mert Magyarországon nincs ma olyan kartársunk, aki a kátyúból ki tudna bennünket vezetni. Egyedüli mentsvárunk a budapesti grafikai főnöktestület. Nem kell sokat teketóriáznunk, fel kell keresnünk újra a főnöktestületet és meg kell mondanunk, hogy jelenben az ország nyomdászainak tekintélyes része belátja a szövetkezés szükségességét és hogy az országosítás minél előbb testet öltsön, mindnyájunknak legfőbb óhaja. Nem kooperációt gondolok én, hanem teljes beolvadást. Minden vonalon az érdekek azonosítását. Segédkeznünk kell aztán a nagy országos egyesületnek és a munkásszervezetnek, hogy a viszonyok konszolidálódjanak a vidéken épen úgy, mint az a jelenben már a fővárosban meg van. Közös erővel és akarattal ki kell irtanunk minden kegyelem nélkül a gyomot, mely ma vesztünkre a vidéken jobban, nagyobb mértékben fenyegeti végveszéllyel a nyomdászatot, mint annak idején a fővárosiakat; vissza kell vinnünk a nyomdászatot a nyomdaiparhoz és ki kell tanítanunk defakto a közvetítő kereskedőt arra, hogy ne mi kapjunk, hanem mi adjunk százalékot, vagyis, hogy a termelés minket megillető keresménye a mi zsebünkbe folyjon és az nekünk tényleg megélhetést is biztosítson. A harmadik szabadon hagyott kérdésre az itteni speciális dolgokat illetőleg nem tudnék újat felhozni. Debrecenben is a legszemérmetlenebb verseny uralkodik. Itt is sokkal több a könyvnyomda, mint a szükséglet, nálunk is papírkereskedőktől, temetkezési intézetektől vállalnak éhbérért munkát, nálunk is ráteszik kutyapistának az impresszumát és nálunk is épen úgy fél egyik kortárs a másiktól, mint másutt, hogy amaz esetleg olcsóbban fogná megcsinálni a munkát, mint a mennyit emez kérni bátorkodott. Árszabály betartásáról szó sincs. Schlachte Zeiten. Csak az erőszak segíthet rajtunk. Ezt mindenki egyaránt kívánja. Debrecen. Hoffmann Sándor. Ellenvélemény. — Az új sajtótörvényről. — E lapok egyik közeli számában Láng József barátom azon kesereg, hogy az uj sajtótörvény hajlandó eltekinteni az apró csipp-csupp merkantil-nyomtatványoknál az impressumtól és ezt hátrányosnak tartja azon szempontból, hogy így a közvetítő vigécek és papírkereskedők továbbra is fognak nyomdatermékeket közvetíthetni. Hát hogy én mennyire vagyok híve szakmánk ezen parazitáinak, annak tanújelét adtam legutóbb is azzal, hogy amikor kitört a fővárosban a nyomdászok és papírkereskedők közötti harc, menten elárasztották cégemet a budapesti papírkereskedők és közvetítők megbízásokkal és ahelyett, hogy egynek is eleget tettem volna, figyelmeztettem a mozgalom vezetőit, hogy kérjék fel szolidaritásra a vidéki nyomdákat. Ami meg is történt és aminek közvetlen hatása az lett, hogy éhes vidéki kartársaink egész serege lepte el Budapestet , felajánlkozni a megszorult közvetítőknek. Mindez azonban hadd folyjon tovább is, semhogy az eddigi abszurd állapot megmaradjon az impressummániával, amelyhez fogható a világon — még Oroszországban sincsen. Hiszen firkáltam erről eleget és hoztam fel eseteket olyanokat, amilyeneket csak mi produkálhatunk, ahol az igazságszolgáltatás nem az igazság, hanem a bűnös keresését tartja hivatásának, amire rá is szorította a buta betűje, annyira, hogy nem egyszer restelkedve mondták ki rám a bűnöst azzal, hogy „a törvény betűje kötelez bennünket önt bűnösnek kimondani.“ Egy emberöltőnyi idő óta óriási üzemem mellett, havonta sok kilószámra szállított sajtóköteles termék közt soha egy sor nem akadt, amely kifogásolás alá eshetett volna, vagy hogy egyetlen esetben is sajtórendőri kihágást követtem volna el, akár európai sajtótörvény, akár észszerű emberi felfogás szempontjából. De azért minden esztendőben egy párszor vádlottá tettek és jártam Csabát, Gyulát, — negyedik, ötödik határt, amiért egy levélborítékról, egy borbélyinas névjegynyi újévi — 3 szavas — üdvözlő kártyájáról lemaradt az impressum és soha semmi komolyabb dologért