Nyomdaipar, 1916 (15. évfolyam, 1-39. szám)
1916-01-05 / 1. szám
1. szám NYOMDAIPAR 3. oldal a A „Nyomdaipar“ m. t. szerkesztőségének Szekszárd. Az elmúlt évek hosszú során a papírszakma és az azzal oly szoros összeköttetésben levő grafikai és rokonszakmák érdekében számtalanszor felkerestem a „Nyomdaipart“, hogy tehetségem szerint szolgálatába álljak mélyen tisztelt Molnár barátommal szakmánk érdekeinek a nagy nyilvánosság előtt is. Tettem ezt azért, mert hasznosnak és tanulságosnak találtam rámutatni a hibákra, rámutatni az eszközökre, amelyekkel ezeket orvosolni lehet. Őszintén bevallom azonban, hogy mostani szíves felszólításuk, az idén is újévi lapszámukban a múlt tapasztalatairól, a jelen megismeréseiről beszámolni, igazán oly feladat elé állít, melyre szakmánkban —ne vegye szerénytelenségnek — nézetem szerint sem én, sem más megfelelni úgy nemtud, mint ahogy a helyzet azt ma kívánná. Nem tudhat már csak azért sem, mert gyarló emberek vagyunk, a próféták ideje elmúlt és a világfelfordulás mai idejében az általánosság részére síkra szállni, nem lehet a tucatemberek feladata. Azok szava eltűnik az oázisban és végeredményben az illető, akihez szózata szánva van, a magánérdek által diktált tanácsokat véli felismerni és vajmi nehéz szakmánk mai viszo- -nyainál fogva valakivel elhitetni, hogy igazán tárgyilagosan, minden magánérdeket háttérbe szorítva akar valaki írni a közügynek. Ha én mégis megpróbálom azt tenni, egyetlen egy argumentáció mellettem szól, tudniillik, hogy az utóbbi időben kénytelen-kelletlen a köznek szentelt működésem által jóformán egy egész tábor ellenséget szereztem magamnak, a vállalatnak pedig, amelynek élén állok, semmiesetre sem használtam. Ezek előrebocsátása után talán mégis elhiszik nekem, hogy nem külön érdekeket képviselek, hanem minden mellékgondolat nélkül tisztán csak a papirosipar és a tőle el nem választható sokszorosító- és rokonszakmák érdekében szólalok fel. De egy lépéssel tovább megyek, önnek kedves szerkesztő uram, megengedem e sorokat papírkosárba dobni, vagy azokat b. lapjában hozni. Legalább azt az egyet szeretném, hogy Molnár barátom tudósításaimat komolyan vegye és azok tárgyilagosságáról meg legyen győződve. * * * Ha az 1915. év eseményeiről kell beszélnünk, még a beavatott szakemberek körében is fel kell vonultatni a múlt időket. Harminc év óta óriási evolúción ment át iparunk. A papírgyártás tökéletesítése, a papírgyártó gépek megnagyobbítása, a túlprodukció által lenyomott árak paralizálása, azok a főfogalmak, melyek a papíriparban a 30 éves fejlődést jelzik. Hasonlóképen a sokszorosítóipar is nagybani előállítások által, többletgyártás útján, nagyformájú gépek segítségével, rotációs gépek tökéletesítésével, tömegprodukció által igyekezett a napról-napra hanyatló árakon segíteni, hogy vállalatuk jövedelmezését fenntartsák. Nem egy papírgyár kalkulációja az utolsó évtizedben az volt : „ha gépeim megállnak, ráfizetek, ha gépeim teljességükben el vannak foglalva, nem keresek ugyan, de nem fizetek rá és üzememet egy jobb idő vártában fenn tudom tartani“, és hazánk hány nyomdatulajdonosa nem ismer-e önmagára e szavakból? Hány nyomdavállalat fogadott el az utolsó évtizedben munkát minden kalkuláció nélkül, sőt ha kalkulálva is, annak tudatában, hogy nem keres, de számítva arra legalább, hogy majd lenyomja a papír árát. És ez 99 esetben mindig sikerült is. Vagy arra számított, hogy vesz magának egy nem tudom én milyen óriási méretű új gépet, hogy ezzel üzemét a versenyképesség legmagasabb fokára emelje csak azért, hogy így olcsóbban dolgozhasson. Ez volt szakmánk szignatúrája a háború kitöréséig Most kikapcsolom a sokszorosító szakmát, csak a papirosszakmáról beszélek. A háború előtt üzletileg a legszomorúbb depresszió alatt, óriási raktárakkal, gyári készletekkel terhelten állottunk. A rossz konjunktúra nemcsak monarchiánkban, hanem a külföldön is észlelhető volt. A több évi balkáni zavarok természetszerű kiviteli üzletünktől vágtak el bennünket. Munkásaink és alkalmazottaink egy részének zászló alá vonulása és az első hónapokban beállott rendkívüli szállítási üzemzavarok a gyártás lehetőségét máris tetemesen redukálták ugyan, s így a túlgyártás legalább megszűnt. Ekkor még kapva kapott mindegyikünk a legnagyobb gyárikoncerttől a legkisebb papírnagykereskedőig, sőt fordítva, a gyenge kéz inkább, mint az erős kéz, hogy raktárainkon bármily módon túltehessünk. Ez volt csak szemünk előtt, ahelyett, hogy számítottunk volna már akkor az előrelátható konjunktúra javulására A háború kezdetén a mindenkit elfogott depresszió tömegkínálást idézett elő, bár nem hiteleztünk sokat, hanem csak készpénzben igyekeztünk üzletet kötni. De örültünk, hogy raktárainkat apaszthatjuk, örültünk 1914 augusztus és szeptember hónapokban, ha gyáraink egy rendelést kaptak. Raktáraink 1914. év végével sem ürültek még ki, sőt még ma is vannak bizonyos cikkekben nagy raktárak, de ez mind oly cikk, amely a sortimenthez kell, mind oly cikk, amely a normális, békés időben meglehetős kelendőségnek örvend, de amelynek szükséglete a háború tartama alatt a minimumra csökkent. Érthetőség kedvéért felsorolok egynéhányat és pedig: a finom okmány-, levél-, műnyomó-, borítópapirosok stb. stb. Később azonban a mindennapi cikkek kereslete, arányítva a háború kezdetén beállott depresszióhoz, napról-napra jobban növekedett, sőt ezek előállítása ennélfogva mindig nehezebbbé és nehezebbé is vált. 1915. év folyamán a további behívások által máris munkáshiány volt észlelhető és nyersanyagban, amelyben eddig úgy kellett erőszakkal a kínálatot tőlünk távoltartani, az ajánlatok egyszerre teljesen megszűntek. Igaz, hogy emberfia nem élt, aki a háborúnak ily hosszú tartamát előre jósolhatta volna, igaz