Nyomdaipar, 1916 (15. évfolyam, 1-39. szám)

1916-01-05 / 1. szám

1. szám NYOMDAIPAR 3. oldal­ a A „Nyomdaipar“ m. t. szerkesztőségének Szekszárd. Az elmúlt évek hosszú során a papírszakma és az azzal oly szoros összeköttetésben levő grafikai és rokonszakmák érdekében számtalanszor felkerestem a „Nyomdaipart“, hogy tehetségem szerint szolgálatába álljak mélyen tisztelt Molnár barátommal szakmánk érdekeinek a nagy nyilvánosság előtt is. Tettem ezt azért, mert hasznosnak és tanulságosnak találtam rámutatni a hibákra, rámutatni az eszközökre, amelyek­kel ezeket orvosolni lehet. Őszintén bevallom azonban, hogy mostani szíves felszólításuk, az idén is újévi lapszámukban a múlt tapasztalatairól, a jelen meg­ismeréseiről beszámolni, igazán oly feladat elé állít, melyre szakmánkban —ne vegye szerénytelenségnek — nézetem szerint sem én, sem más megfelelni úgy nem­tud, mint ahogy a helyzet azt ma kívánná. Nem tud­hat már csak azért sem, mert gyarló emberek vagyunk, a próféták ideje elmúlt és a világfelfordulás mai ide­jében az általánosság részére síkra szállni, nem lehet a tucatemberek feladata. Azok szava eltűnik az oázis­ban és végeredményben az­­ illető, akihez szózata szánva van, a magánérdek által diktált tanácsokat véli felismerni és vajmi nehéz szakmánk mai viszo- -­­nyainál fogva valakivel elhitetni, hogy igazán tárgyi­lagosan, minden magánérdeket háttérbe szorítva akar valaki írni a közügynek. Ha én mégis megpróbálom azt tenni, egyetlen egy argumentáció mellettem szól, tudniillik, hogy az utóbbi időben kénytelen-kelletlen a köznek szentelt működésem által jó­formán egy egész tábor ellenséget szereztem magamnak, a válla­latnak pedig, amelynek élén állok, semmiesetre sem használtam. Ezek előrebocsátása után talán mégis elhiszik nekem, hogy nem külön érdekeket képviselek, hanem minden mellék­gondolat nélkül tisztán csak a papirosipar és a tőle el nem választható sokszorosító- és rokonszakmák érdekében szólalok fel. De egy lé­péssel tovább megyek, önnek kedves szerkesztő uram, megengedem e sorokat papírkosárba dobni, vagy azokat b. lapjában hozni. Legalább azt az egyet sze­retném, hogy Molnár barátom tudósításaimat komo­lyan vegye és azok tárgyilagosságáról meg legyen győződve. * * * Ha az 1915. év eseményeiről kell beszélnünk, még a beavatott szakemberek körében is fel kell vo­nultatni a múlt időket. Harminc év óta óriási evolúción ment át iparunk. A papírgyártás tökéletesítése, a papír­gyártó gépek m­egnagyobbítása, a túlprodukció által lenyomott árak paralizálása, azok a főfogalmak, me­lyek a papíriparban a 30 éves fejlődést jelzik. Hasonló­képen a sokszorosítóipar is nagybani előállítások által, többletgyártás útján, nagyformájú gépek segítségével, rotációs gépek tökéletesítésével, tömegprodukció által­­ igyekezett a napról-napra hanyatló árakon segíteni, hogy vállalatuk jövedelmezését fenntartsák. Nem egy papírgyár kalkulációja az utolsó évtizedben az volt : „ha gépeim megállnak, ráfizetek, ha gépeim teljes­ségükben el vannak foglalva, nem keresek ugyan, de nem fizetek rá és üzememet egy jobb idő vártában fenn tudom tartani“, és hazánk hány nyomdatulajdo­nosa nem ismer-e önmagára e szavakból? Hány nyomdavállalat fogadott el az utolsó évtizedben mun­kát minden kalkuláció nélkül, sőt ha kalkulálva is, annak tudatában, hogy nem keres, de számítva arra legalább, hogy majd lenyomja a papír árát. És ez 99 esetben mindig sikerült is. Vagy arra számított, hogy vesz magának egy nem tudom én milyen óriási méretű új gépet, hogy ezzel üzemét a versenyképesség leg­magasabb fokára emelje csak azért, hogy így olcsób­ban dolgozhasson. Ez volt szakmánk szignatúrája a háború kitöréséig Most kikapcsolom a sokszorosító szakmát, csak a papirosszakmáról beszélek. A háború előtt üzletileg a legszomorúbb depresszió alatt, óriási raktárakkal, gyári­ készletekkel terhelten állottunk. A rossz kon­junktúra nemcsak monarchiánkban, hanem a külföldön is észlelhető volt. A több évi balkáni zavarok ter­mészetszerű kiviteli üzletünktől vágtak el bennünket. Munkásaink és alkalmazottaink egy részének zászló alá vonulása és az első hónapokban beállott rendkívüli szállítási üzemzavarok a gyártás lehetőségét már­is tetemesen redukálták ugyan, s így a túlgyártás legalább megszűnt. Ekkor még kapva kapott mindegyikünk a leg­nagyobb gyári­­koncerttől a legkisebb papírnagykeres­­kedőig, sőt fordítva, a gyenge kéz inkább, mint az erős kéz, hogy raktárainkon bármily módon túltehessünk. Ez volt csak szemünk előtt, ahelyett, hogy számítot­tunk volna már akkor az előrelátható konjunktúra javulására A háború kezdetén a mindenkit elfogott depresszió tömegkínálást idézett elő, bár nem hitelez­tünk sokat, hanem csak készpénzben igyekeztünk üzletet kötni. De örültünk, hogy raktárainkat apaszt­hatjuk, örültünk 1914 augusztus és szeptember hóna­pokban, ha gyáraink egy rendelést kaptak. Raktáraink 1914. év végével sem ürültek még ki, sőt még ma is vannak bizonyos cikkekben nagy raktárak, de ez mind oly cikk, amely a sortimenthez kell, mind oly cikk, amely a normális, békés időben meglehetős kelendőségnek örvend, de amelynek szükséglete a háború tartama alatt a minimumra csökkent. Érthe­tőség kedvéért felsorolok egynéhányat és pedig: a finom okmány-, levél-, műnyomó-, borítópapirosok stb. stb. Később azonban a mindennapi cikkek kereslete, ará­­nyítva a háború kezdetén beállott depresszióhoz, napról-napra jobban növekedett, sőt ezek előállítása ennélfogva mindig nehezebbbé és nehezebbé is vált. 1915. év folyamán a további behívások által máris munkáshiány volt észlelhető és nyersanyagban, amelyben eddig úgy kellett erőszakkal a kínálatot tőlünk távoltartani, az ajánlatok egyszerre teljesen megszűntek. Igaz, hogy emberfia nem élt, aki a hábo­rúnak ily hosszú tartamát előre jósolhatta volna, igaz

Next