Nyomdaipar, 1918 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1918-01-01 / 1. szám

XVII. évfolyam 1918 január 1­­1. szám. A NYOMDÁSZAT ÉS ROKONSZAKMÁK ÉRDEKEIT FELÖLELŐ SZAKLAP A VIDÉKI NYOMDATULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE LAPZÁRTA SZERDÁN REGGEL - SZERKESZTŐSÉG ÉS KI­ADÓHIV­ATAL : SZEKSZÁRD FELELŐS SZERKESZTŐ : MOLNÁR MÓR A LAP FŐMUNKATÁRSA , ERDEI LAJOS A HÁBORÚ ALATT A HÓ 1. ÉS 15. NAPJÁN JELENIK MEG.­­MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ELŐFIZETÉSI ÁR: EGÉSZ ÉVRE 12 KOR., FÉLÉVRE ÓKOR. NYOMDAIPAR Újévi beszédül most alkalomszerűen, legyen szabad szót ejteni la­punkról, magunkról is, most is azonban belekapcsolva ügyünket lapunk közönségének, a vidéki nyomda­tulajdonosok összességének érdekeibe. Mert a vidéki nyomdatulajdonosok érdekeinek szolgálata hozta életre ezelőtt 16 évvel ezt a lapot, már akkor sem, mint egyéni, üzleti vállalkozást, ha­nem, hogy az átalakulás, fejlődés kényszere elől el nem elzárkózható, jobban mondva anélkül züllésnek indult­ nyomdászati viszonyainknak ebben az élet­­szükségletté vált reformmunkájában, mint összekötő kapocs, érintkezési szerv rendelkezésre álljon, hogy lapunk útján kicserélődhessenek a közös érdekeket érintő eszmék és tervek, hogy területi széttagoltsá­­gunk­ nehézségei dacára is keresztül vihessük szak­mánkban a purifikáció munkáját s a helyes üzleti és kereskedelmi elveken megerősödni és termelvényeiben is verseny- és fejlődőképessé tenni elősegítsük hazánk elgazosodott vidéki nyomdaiparát. Mióta ezek az eszmék és kérdések mintegy szük­ségszerűséggel életre hívták lapunkat és a Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetségével karöltve igyekszik lapunk is szerény körében a kitűzött célt előmozdítani, sok minden történt, nem egy eszme egészben, részben félig-meddig testet is öltött. Bizonyára nem az arra vállalkozottak és hiva­tottak akaratán múlt, hogy mindent és hibátlanul el nem érhettünk. Sok tehát még a pótolni való ! De a világháború a maga óriási anyagi megpróbál­tatásaival is új feladatokat állított iparunk elé. További munkánknál ezekkel számolnunk kell. Az egész vonalon beállott anyaghiány, meg­nehezedett nyersanyagbeszerzés, a rekordárak világa, munkásaink megnövekedett igényei, mind oly tekinte­tek, melyek okszerű és egyöntetű vizsgálata, egyesült erővel szükséges szabályozása nélkül az új viszonyok közötti elhelyezkedésünk a háború után el sem képzelhető Nem kell tehát indokolni lapunk szükségességét, további fennmaradásának létjogosultságát, sem pro­­grammot adni nem kell a ránk váró munkához a béke jegyében ránk virradt új esztendőre. Aki dolgozni akar, az akár két kézzel hozzá­foghat. Az a közös cél és az a közös munka, amely lapunkat egygyé teszi kartársainkkal, teszi bennünk reménykedővé a tudatot, hogy az új esztendőben kar­társaink a kellő erkölcsi, eszmei és az előfizetésben kifejezést kereső anyagi támogatással segítik elő mun­kálkodásunk eredményességét. Nem zárhatjuk be új évi beszédünket anélkül, hogy ne hívjuk fel olvasóink figyelmét arra, hogy a kortársaink előtt jól ismert nyomdaviszonyok miatt csak azoknak küldhetjük új­­ évtől kezdve lapunkat, akik az előfizetési díjat — az esetleges hátralékkal együtt — január 15 ig kiadóhivatalunkhoz beküldik. A nyomdaipari viszonyokról. írta: Láng József. A negyedik háborús téli időszakot éljük és ami­dőn az általános szeretetnek ünnepén a karácsonyfák gyertyafénye ragyog föl világszerte, minden valón­kat átjárja az a vágy: vajha a most beköszöntő 1918-ik év az általános, maradandó békének eszten­deje lenne ! A pusztítás és rombolás korszakát éltük három és fél esztendő óta és mindenütt, ahol fegyverben áll az emberiség, mindenütt, ahol emberben, élelemben, hadi szükségletekben áldozatot kell szolgáltatni a haza védelmére, kifogyóban van minden, de minden. Iparunk jelenlegi és jövő helyzetét vizsgálva, nem válaszolhat senki sem mást, mint azt, hogy a mi ipar­águnknál is kifogyóban van emberanyag is, papír is és mindazok a kellékek, amelyek nyomdaüzemek mű­ködésben tartására szükségesek. Legjobb munkaerőinket, a legmunkabíróbbakat, fegyverbe szólította a háború és még azokat is el­vonta tőlünk a hadvezetőség, akik tűzvonalbeli szol­gálatra nem alkalmasak, hogy bevezényeljék őket ka­tonai nyomdákba vagy tétlenül veszteglő munkás­osztagokba. A kisszámú itthonmaradottakat magukhoz ragadták a napilap nyomdák és a nagyobb szállítá­sokkal ellátott üzemek, aminek aztán az a következ­ménye, hogy a többi nyomdák, munkaerő hiányában, tetemesen kisebb üzemre vannak utalva, sőt nem ritka a teljes üzemszünetelés is. Nézetem szerint sza­badságolni kellene az összes munkásosztagokban levő­ nem foglalkoztatott szakmunkásokat, mindenkit a saját nyomdájához, ahonnan szükség esetén éppen úgy ©©a©©]©­ ©]©]©©©©]©©©©]©]

Next