Rádió Technika, 1944 (9. évfolyam, 1-5. szám)

1944-01-01 / 1. szám

Rádió Technika A hangrezgések, azaz a levegőrezgések ha­tására a rugalmas fémhártya hol közelebb, hol távolabb kerül a fémtömbhöz, miáltal a kettő közötti kapacitás a hangrezgések ütemében változik. Minél kisebb tömegű a hártya, annál hívebben képes követni a hangrezgéseket és annál kevésbbé hajlamos rezonanciára. A­ hang okozta kapacitásváltozást gyakor­­latilag kétféleképpen alakíthatjuk elektro­mos váltóárammá, amit megfelelő erősítés után hangszóróban tehetünk ismét hallha­­hatóvá, vagy alkalmas berendezés segítségé­vel rögzíthetünk film- vagy hanglemez-felvé­tel alakjában. Oszcillátoros előerősítő kapcsolása. Ha rezgő oszcillátorkörbe kapcsoljuk mikrofonunkat, akkor a sugárzott hullám­ a hangfrekvenciák ütemében változtatja hul­lámhosszát (frekvenciamoduláció). A sugár­zott hullámot rádiókészülékkel felfogva, máris hallhatóvá tehetjük az eredetileg kon­denzátorral felvett hangot. Ez a módszer, bár rendkívül egyszerű, gyakorlatilag ke­vésbbé használható. A kondenzátor­ okozta modulálás ugyanis kismértékű még akkor is, ha a hullámhosszt a rövidhullámok birodal­mában választjuk. A vevőkészülék erős „ál­lomási-vételét (varázsszem) jelzi, de ehhez képest a tulajdonképpeni hang gyenge, elég erősek azonban a nem kívánatos mellékza­varok, a vevőkészülék és adókészülék szű­rési fogy­a­ték­osságai, csőzaj stb. Van azonban a mikrofonerősítés céljára olyan oiszcillátorkapcsolás is (1. 2. ábra), ahol a hasznos jelek feltűnő tisztasággal és erős­séggel jelentkeznek. Ez a kapcsolás nem új, már évekkel ez­előtt napvilágot látott lapunkban, de, úgy lát­szik, a gyakorlati adatok mellőzése folytán nem fogott senki a sokat ígérő kivitelezéshez. Most röviden csak annyit jegyzünk meg, hogy ez a kapcsolás az októda elektródái­nak káros egymásrahatását haszhálja ki, mégpedig az oszcillátor és modulátor ve­­zérlőrácsainak elkerülhetetlen elektroncsato­lását. Megfelelően hangolt rezgőkörökkel elér­hetjük, hogy az oszcillátorkörben t­erjesztett és modulált jelek a modulátor vezérlőrácsán multiplikálva (sokszorozva, vagy ha úgy tet­szik, erősítve) jelentkeznek, mintha a modu­­látor­csövet erősebb jelekkel vezérelnénk. Az októda természetéből adódik még, hogy a rádiófrekvenciás jelek egyenirányítására sem kell külön csövet beiktatni, mivel az anódpóluson már egyenirányított feszültsé­gek is mutatkoznak, tehát hangfrekvenciák. A rádiófrekvenciák kiszűrése egyszerű szű­­rőlánccal (2X100 cm, 001 Mphm) teljesen biztosítható. Első pillanatban talán komplikáltnak, ké­nyesnek tűnik fel a kapcsolás, pedig sokkal egyszerűbb, mint egy nagyszuper „egytenge­lyes“ hangolása. De minden dolog csak ad­dig nehéz és kritikus, amíg nem tudunk róla pontosan mindent. Ezúttal pedig rajta le­szünk, hogy rámutassunk mindenütt a lé­nyegre. A mikrofon induktive csatolt rácsköre 45—47 méteres hullámhosszon dolgozik. Mi­nél rövidebb­ a hullám­, annál jobban érvé­nyesül a kondenzátorhatás (változás). A gya­korlat azt mutatta, hogy 45 m­. körüli hullá­m már kielégítő átvitelt nyújt, viszont elég stabil is állandó használatra (nem kell na­ponta utánállítani). Minthogy a mikrofon ön­kapacitása elég tetemes (ki), 500 cm, ami szokatlanul nagy érték „két lemeztől“, de századmilliméter a légrés) alapos visszacsa­tolásról kell gondoskodni. E célból van a visszacsatoló menetszám nagyra választva és rátekercselve a rácstekercs „hideg“ felére (3. ábra). A két tekercs között kb. 1 milli­méter vastag papír csökkenti a kölcsönös kapacitást. A rezgőkör hullámhosszát egy normál rádiókészülékkel ellenőrizhetjük, minden vezető csatolás nélkül is észlelhető, ha a serleg nélküli előerősítőt a vevőkészü­lék közvetlen közelébe visszük. Mellékesen jegyezzük meg, hogy nem jó a 49 méteres „bandica“ beállni, mert az erős állomások a csak kicsit is hiányos árnyékolás következ­tében­ gyenge interferenciát okozhatnak, 1. ábra.

Next