Szabó Szaklap, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

Megjelenik évenként tizenkétszer, minden hónap elsején. — Előfizetés: egy évre (12 szám) 12 pengő, félévre (6 szám) 6 pengő.—Egyes szám ára 2 pengő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. RÁKÓCZI-ÚT 60. — Tel.: 224-957. Felelős szerkesztő és kiadó: FAUST BÉLA. V. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1943. JANUÁR 1­1. SZÁM Divatjelentés az 1943. tavasz-nyári idényre A férfidivat békevilágban sem változott olyan mér­tékben, hogy azt forradalminak lehetett volna nevezni. A fejlődés szinte észrevétlenül történt, laikus szemmel alig megítélhető apróbb változások formájában. A dara­bok körvonalában csak alig észrevehető eltolódások szok­tak mutatkozni, inkább az egyes divatosan öltözködő férfiak által felkapott ruhadarab jelentett feltűnést és követendő példát. A mai férfidivatnak azonban az örök változást je­lentő parancsát háttérbe szorítja a háborús időknek még erősebb követelése. A kultúráb­an öltözködő népek férfiai­nak jó része a polgári ruhát felcserélte egyenruhával, a másik­­— otthonmaradt — része pedig annyi más gond­dal és feladattal van megterhelve, hogy még érdeklődé­sében is háttérbe szorult az öltözködésnek, különösen pe­dig a divatos öltözködésnek a kérdése. Végül nyomatékosan hangsúlyoznunk kell még egy szempontot, amit elsősorban azoknak a figyelmébe aján­lunk, akik nem hallják meg az idők szavát és minden­áron jelentős divatváltozásokat követelnek. Kétségtelen tény, hogy a divatiparoknak éltető eleme a divatnak többé-kevésbé gyors változása. A mai időkben azonban éppen ez ellen a gyors változás ellen szólnak a nemzeti közösség érdekei. Ma minden ruhadarabot addig kell hor­dania a férfiaknak, amíg társadalmi helyzetüknek meg­felelően a hordás végső lehetőségéig el nem használták azokat. Az egyes darabok élettartama a békevilághoz képest ezzel jelentékenyen meghosszabbodik. De meg­hosszabbítja a ruhák hordási idejét az is, hogy a fér­fiak ma jobban vigyáznak öltönyeikre, köpenyeikre. Mit szólnának várjon azok a férfiak, akik minden igyekeze­tükkel a ruhakímélést és takarékoskodást tartják szem előtt, ha az itthonmaradott férfiaknak a tehetősebb ré­sze, és ez igen vékony réteg ma, félévről-félévre változá­sokat követelne a férfidivattól, sőt ebben a törekvésé­ben a szabóiparosság támogatná ennek a kisszámú vevő­nek nemcsak túlzó, hanem egyenesen pazarló követelé­sét? Annyit jelentene ez, hogy a férfiak egy elenyésző tehetősebb kisebbsége rá akarná kényszeríteni az óriási többségre akaratát, régimódivá bélyegezné azok öltözé­két, pont azokét, akik akarva-nem akarva vállalják az idők szavának követését. És vájjon mit szólnának a harc­térről hazatérő katonák, ha egy-két idény előtti ruhá­jukban nevetséges figurákként festenének? Olyan szem­pontok ezek, amelyek előtt nem mehet el a komoly sza­bóiparos, még ha vevői között akadnak is olyanok, akik nem hajlandók hallgatni az idők szavára és mindenáron újat, feltűnőt követelnek. Felvilágosítással, de ha szük­séges elutasítással kell válaszolni az ilyen igényekre. A modern zakók körvonala az erőteljesség mellett sok finomságot mutat. Az erőtel­jességet jelenti a vállaknak továbbra is jellegzetes szé­lessége, a melldomborulásnak teltsége és az ujjaknak fent a kargolyónál való bősége. Ezek az erőteljes for­mák azonban nem merev vonalakkal jelentkeznek, hanem letompított átmenetekkel és az emberi szemnek tetsze­tős arányokkal. Hozzájárul ennek a megállapodottabb divatirányzatnak az érvényesüléséhez, hogy a szabóipa­rosság az elmúlt évek folyamán valóban megemésztette ezt az irányzatot és olyan darabokat tud készíteni, ame­lyek megfelelnek a magasabb és legmagasabb igényeknek. A szabóiparosság ez alkalommal időt kapott, hogy a maga tudásával teljes mértékben érvényre juttassa az utóbbi évek divatirányzatát. Az utóbbi idényekben meg­figyelhető lassú meghosszabbodása a zakónak észrevét­lenül ugyan, de továbbfolytatódott. Ezzel együtt jár, hogy a derékmélyítés kissé alacsonyabbra került, talán valamivel a természetes derékvonal alá. Meghosszabbo­dik ennek következtében a kihajtó nyílása is. A tavaszi és nyári daraboknál különben általában megfigyelhető, hogy nyitottabbakra készülnek a zakók. Sokkal több két­­gombra záródó zakót fogunk látni, ha levetik a férfiak felsőkabátjukat, mint azelőtt. Sőt, nem lesz ritka az egy gombra dolgozott zakó sem. Kimondottan nyári zakók­nál különösképpen számot tarthat érdeklődésre ez az egygombos, de átmeneti öltönyöknél is nagyon jól alkal­mazható. A kétsoros zakóknál a kihajtó szélessége to­vábbra is jelentékenynek mondható, az egysoros zakók­nál azonban a kihajtónak a szélessége inkább mérsékelt­nek mondható. A kétsoros zakó éppen annyira népszerű, mint az egysoros, ha az utóbbi jelentékeny többségben marad is. A felsőkabátok körvonala teljes mértékben megfelel a zakódivatnak. Áll ez persze elsősorban a derékban mélyített palotára, de a vállrészek kiképzése, a mellnek és az ujjának a teltsége azonos az egyenes esésű köpenyeknél is. A sportszerű öltözködés népszerűsödésével együtt jár, hogy az elegáns sétapalo­­ták aránylag nem nagy szerepet játszanak. Aki azonban súlyt helyez, hogy minden alkalomra a megfelelő kö­penyt vegye fel, annak ruhatárából nem hiányozhat a derékban mélyített egy- vagy kétsoros Palota. A sport­szerűbb köpenyek között legelterjedtebb az ulszter. A melegebb hónapokra való tekintettel az átmeneti ulszter egysoros formában is készül. A tavaszi köpenyek legnép­szerűbb modellje kétségtelenül továbbra is az átgombolt gombsorú, szlipon-fazonú köpeny, rátűzött zsebekkel, tű­zésdísszel. Hordható ez övvel, vagy anélkül. A sportszerű köpenyeknél egyébként jól érvényesülhet a szabónak, vagy a vevőnek az ötletessége. A sportzakó körvonalában követi a szigorúbb jellegű zakóra vonat­kozó előírásokat, de valamivel lazábbra, kényelmesebbre készítendő. Első szempontja a célszerűség. Az újszerű kihajtókkal, vagy kihajtó nélkül készülő sportzakók nép­szerűsége annyira nőtt, hogy a csapott fazonnal készülő sportzakók ma már kisebbségben vannak. Egészen külön fejezete a sportzakóknak a kihajtó és gallér nélküli sport­zakók divatja, amely ugyancsak népszerűsödik. Látunk b­eszegett szélű ilyen sportzakókat és ez a típus alkal­masnak kínálkozik, hogy régibb, sportszerű anyagból ké­szült és széleinél már kissé kopott zakóból ilyen zakót készítsünk. Ezeknek a szabása különben egészen azonos a sportzakóéval, tehát felhasználható ezeknél is minden sportszerű szabási motívum.

Next