Szabók Szaklapja, 1927 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-15 / 1. szám
2. oldal társnők. "A munkanélküliség enyhítésére a termelést drágító fogyasztási és forgalmi adók eltörlését, vagy legalább is azok leszállítását, megfelelő vám- és kereskedelmi egyezmények létesítését, a közhasznú beruházások foganatosítását és a munkanélküliek segélyezését biztosító törvény megalkotását követeltük ezeken a gyűléseken. Továbbá tiltakoztunk a munkaidő meghoszszabbítása, a munkabérleszállítások és a tanoncaltenyésztés ellen. Röviden az elmondottakban vázoltuk a lezajlott 1925. évi szakegyesületi és szakmai eseményeket. Olyan korszakban élünk, amikor a viszonyok következtében átmenetileg nem tudunk kimutatni előrefejlődést és nem számolhatunk be a megszokott bérjavításokról, vagy munkaidőrövidítésről. A fölsoroltak mutatják azonban, hogy mindezek ellenére fontos események zajlanak szakmai életünkben, amelyek semmivel sem hatnak ki kevésbé a szabómunkások és munkásnők jelenlegi és jövőbeli helyzetére. Amazok épp úgy, mint emez utóbbiak a viszonyokon kívül a szervezkedés erejétől függők és aszerint igazodnak kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb irányba. Kedvezőbb időkben kiküzdött pozíciónkat valamiképen még tartani tudjuk, de tagadhatatlanul erős támadásnak vannak alávetve a viszonyoktól, a munkáltatóktól és szervezetlen szaktársaink tömegétől. Ez utóbbiak megszervezése a küzdők táborába, fölvilágosítással, tanítással, rábeszéléssel, legyen a legsürgősebb teendője az új esztendőben minden szervezett szaktársnak és szaktársnőnek és kedvezőbb eredményt tudunk majd fölmutatni, mint az elmúlt évben. A munkaidő és munkabér. Néhány esztendő óta már nemcsak a munkásmozgalom szempontjából de közgazdasági és szociálpolitikai szempontból is fontos kérdéssé vált a munkabér és a munkaidő kérdése. Vannak államok, ahol ez a kérdés állandóan napirenden van és amíg eleinte szociálpolitikai szempontból vitatták a magasabb munkabér és a rövidebb munkaidő kérdését a társadalomtudománnyal foglalkozók, addig ma már ez a kérdés áttolódott gazdasági területre is és azt kutatják, várjon a magasabb munkabér és a rövidebb munkaidő mekkora befolyással van a gazdasági élet fejlődésére. A kutatások szerint beigazolódott, hogy a nagyobb munkabérnek és a rövidebb munkaidőnek nemcsak szociálpolitikai jelentősége van, de rendkívüli befolyása van a gazdasági életre is. Ennek a ténynek az elismerése készteti a praktikus kapitalistát azoknak az újszerű berendezkedéseknek a megvalósítására, amelynek korunk egyik jellegzetes képviselője az amerikai Ford és amelynek nyomán már Európába is kezdenek meghonosodni az olyan berendezkedésű vállalkozások, amelyek a termelés terén a nagyobb munkabért és a rövidebb munkaidőt vezetik be. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak az adatszolgáltatása szerint különösen Anglia kapitalizmusa az, amely mindinkább áttér a rövid munkaidőre és már nagyrészt túlhaladottnak tartja a napi nyolcórás munkaidőt is. Az angol vállalkozók tudják, hogy az igények fokozásával és a fokozott igények kielégítésé- vel érhetik el a több fogyasztási, vagyis a fogyasztópiac fejlesztését és ez mozdítja elő az ipari termelés továbbfejlődését, a több munkaalkalmat. Amint a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatai mutatják az angol ruházati iparban 1924 október 18-nki héten 486.658 ruházati munkást foglalkoztató különböző üzemekben adatot vettek föl a munkaidő és munkabérre vonatkozóan. Ez az adatfölvétel kiterjedt a mértékszabóságra, a konfekciószabóságra, a női kalapiparra, fehérneműkészítésre, a cipőgyártásra és a szücsiparra. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy a 486.658 munkás közül 18.5% heti 44 és ennél kevesebb órán át dolgozott, 15.2% heti 44 é-től 46% órán át, 8% heti 47 órát, 2.3% heti 47%—47% órát, 52.6% heti 48 órát és 3.3% heti 48 óránál hosszabb időt. Vagyis ez adatok szerint az angol ruházati iparban a munkások 41.1%-ának a heti munkaideje kevsebb, mint 48 óra, 52.6%-ának heti 48 óra és csak 3.3% az, amelyiknek a munkaideje heti 48 óránál nagyobb. Kitűnik ebből, hogy egyrészt az angol ruházati iparban a munkáltatók mindinkább arra az álláspontra térnek át, amelyre azok az amerikai munkáltatók jutottak, akik az igények fokozásával akarják a termelést fejleszteni. Hogy a fokozott igények kielégíthetők legyenek, szükség van arra is, hogy a munkabér minél több igények kielégítésére elegendő legyen. Az igényekhez simuló kereset mellett van meg egyedül a lehetőség, hogy a fogyasztópiac olyan megerősödése következzék be, amelynek kihatása van a termelés fokozására. A megfelelő bér azonban nemcsak azt ideírta, hogy ezáltal körforgásszerűen fejlődik a termelés, hanem jelenti azt is, hogy a jól díjazott munkásnak van egyedül módjában teljes munkaerejét a termelés szolgálatába bocsátani, mert csökkennek az életfentartási gondjai, amelyek legnagyobb akadályozói a munkaerő teljes kifejtésének. Angliában az amerikai vállalkozók nyomán nemcsak a munkaidőrövidítés tekintetében veszi kezdetét a fogyasztás fejlesztését és a termelés intenzitását biztosító újítás, hanem a munkabérjavítás tekintetében is. Az összegyűjtött adatok szerint a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal azt mutatja ki, hogy a ruházati iparban foglalkoztatott 486.658 munkás heti átlagos keresete 35,7 shilling (603.000 korona), és 62.000 ruházati ipari munkás jutott olyan munkabéremélkéhez, amelynek heti összege 5.800 font. Angliában egyébként már minden iparágban észlelhető a munkaidőrövidítés. A kő-, tégla-, üveg- és vegyészeti iparban számlált 277.828 munkás közül már csak 11.8% dolgozik többet heti 48 óránál, 26.8%-nak a munkaideje 48 óra, 39.5%-nak heti 47 óra, míg a többi munkások ennél kevesebb munkaidő mellett dolgoznak és 11.3%-nak heti 44 óra a munkaideje. A gépiparban 1.355.326 munkás közül csak 5% az, amelynek a munkaideje több mint heti 48 óra, mert a munkásoknak már csak 4,6%-a dolgozik ilyen munkaidő mellett és 90,4%-ának a munkaideje kevesebb ennél. Nálunk még mindig harcolni kell azért, hogy törvényesítsék a heti 48 órás munkaidőt és törvényesítésével minden iparágban gyakorlat legyen a napi nyolcórás munkaidő. Nálunk még mindig legföljebb szociálpolitikai szempontból ismerik el a rövidebb munkaidő szükségességét, holott ez a kérdés már régen túlhaladta a csak szociálpolitikai szempontokat és már gazdaságpolitikai kérdés lett. Olyan gazdaságpolitikai kérdés, amelyeta legnagyobb ipari államok fölismertek és a gazdasági élet további fejlesztésére használnak föl. Bár a vállalkozók nálunk is kezelik gazdasági kérdésként ezt az ügyet, de fordított következtetésként. Nálunk a hosszú munkaidőtől várják az olcsó termelést és az igények csökkentésétől remélik a fogyasztás fejlődését. Ha az amerikai vagy angol kapitalisták egyszer belenézhetnének a magyar ipari tőkések termelési rendszerébe, nagyot nevetnének... Gál Benő. * Beszámítva temjészetesen a gyáripari béreket, fehérneműkészítő st. munkásnőket. A szabómunkások béreit lapunk más helyén közöljük. SZABÓK SZAKLAPJA Meghívó. A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1927 február 27-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy tér 2. szám alatt) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, nőiszabó-, nőikonfekciószabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásáriszabómunkásokat és munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolatban határozathozatal a vezetőség fölmentése iránt. 2. Új vezetőség választás. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül pontos időben jelenjenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvét mindenki hozza el. A vezetőség. Fölhívás a csoportokhoz. Fölhívjuk a csoportokat, hogy az év elején tartsák meg mindenütt a rendes évi közgyűlésüket, amelyen az 1926. évről terjesszék elő az általános jelentést, valamint a zárszámadást és az alapszabályok 13. §-ában előírt módon válasszák meg a vezetőséget. A központi vezetőség képviseltetni kívánja magát ezeken a közgyűléseken, a beosztás céljából azonban arra van szükség, hogy minden csoport sürgősen, de legalább 2-3 héttel előre tudassa, hogy mikor szándékozik megtartani a közgyűlést. Véglegesen csak a központi iroda válasza után állapítsák meg az időpontot. A központi vezetőség. Január 8-ától 25-ig tart a választásra jogosultak összeírása. Minden szaktárs és szaktársnő szerezze be a szükséges okmányait (születési, iskolai bizonyítvány, házasságlevél, munkakönyv, illetőségi bizonyítvány, tanonclevél, bejelentőlap). Akiket az összeíróbiztos nem talál odahaza, azok jelentkezzenek az összeíróbiztosnál, akinek neve és irodája a kapualjakban ki van függesztve. 1927 A „lánc*‘-termelés a ruházati iparban. Németországban a ruházati ipari munkásságot jelenleg olyan kérdés foglalkoztatja, amely azt mutatja, hogy a kapitalista termelési rendszer gyors fejlődése nem áll meg a szabóipar kézművesszerű termelési formája előtt sem. Itt is megkezdi a termelési formát átváltoztatni a gépmunka segítségével gyáripari munkává. Balgaság volna a technikai fejlődéssel szembeszállni, mint valamikor az úgynevezett géprombolók cselekedtek. Balgaság volna még akkor is, ha látszólag jogos aggályok forognának fönn ilyen tekintetben. A gazdasági fejlődést sohasem lehetett visszafelé fordítani és ez a szabóiparban is meddő kísérlet volna. Amit cselekednünk kell, az, hogy a szakma fejlődő mechanizálása ne nyomja mélyebbre a munkások életnívóját és hogy a változás hatása következtében esetleg előálló munkanélküliséget a lehetőségig kiegyensúlyozzuk és a bérleszorítást megakadályozzuk. Minden munkást és munkásnőt meg kell nyerni szakszervezetünk számára s igazi összetartásra és vas kitartásra van szükségünk. A „lánc“-termelés (,,folyó“-munkamenet) legelőször Amerikában került felszínre és lényegében abból áll, miszerint a munkát elaprózzák lehetően sok kisebb részletmunkára, amelyek mindegyikét külön-külön munkás, külön-külön gépeken végzi el. A munkatárgy „folyik“ egyik munkástól a másikhoz. Ha például elképzeljük, hogy az amerikai Ford-autógyárban a géprészek egy állandóan előremozgó, „folyó“-láncszalagon kerülnek munkástól munkáshoz, mig a teljes gép nem kész, úgy magunk előtt láthatjuk a „lánc“-termelés folyamatát. Csak természetes, hogy ezen termelési rendszer egyértelmű azzal, hogy a munkás úgyszólván teljesen géppé _és_ egyénisége úgyszólván mellékessé válik. Valóságban „láncra van fűzve“. A láncmenet tempója , amelyet természetesen az üzemvezetőség szabályoz, adja meg a mank átmenet tempóját. Ezen termelési rendszer eddigi fejlődését bemutatták nemrég Kölnben, az úgynevezett őszi vásáron, ahol a „lánc“-termelésszerű munka makészítést szemlélhette a kiállítás látogatója. Géppel kiszabva vándorol a munkadarab gépről-gépre. Minden egyes munkás csupán csekély műveletet végez az egyes darabon. Ezáltal az emberi munka kiadósabbá, az egyes részletmunkák elvégzése gyorsabbá válik és a termelés lényegesen olcsóbbá lesz. A kiállítás legérdekesebb része kétségenkívül a „láncszerű“ fehérnemű gyártás bemutatása volt. Ezen termelés menetéről fogalmat ad, hogy — amint németországi testvérlapunk erről szóló tudósításában olvassuk — amíg például az otthon dolgozó fehérvarrónő átlagban csak 4 óra alatt készít el egy inget, a legmodernebb gépekkel fölszerelt üzemben 20 másodperc alatt készül el egy ilyen ing. Ha az összes ezen ing elkészítésénél foglalkoztatott munkásnők munkaidejét egy munkásnőre átszámítjuk, akkor egy munkásnőnek 55 percig tart egy ing elkészítése. A kör- és szalagkésekkel fölszerelt „szabászgép“ 120-szorosan egymásra fektetett szövetből szabja ki a különféle sablonok szerint az egyes részeket és innen megy azután az egyes munkadarab végig a „láncon“, megszakítás nélkül addig, míg a ruhadarab teljesen el nem készült. Egy ing például 54 állomáson szalad végig, amíg eladó képes állapotban a raktárba kerül. A munkafolyamat körülbelül a következő-" Kiszabás és szétrakás után minden egyes darabot számmal és vignettával látnak el, azután a darabok egymásután elindulnak a „láncon“, amelyről a varrógépen dolgozó munkásnők sorban leszedik, hogy elvégezzék a maguk részletmunkájukat. Megjegyzendő, hogy a gépelőduplatásgépeken történik. Egy bizonyos állomáson az illető munkásnő már elkezdi az egyes darabok egymáshoz varrását, úgyhogy a 43-ik munkahelyen a nyersen kész inget átveszik és ellenőrzik az eddig elvégzett munkát. Innét a gomblyuk- és gombfölvarrógépbe kerül az ing, amely gép egy munkanap leforgása alatt. 3664 gombot — mindegyiket 18 öltéssel — varr föl. Ezután közbeékelődik a kézimunka, mert a keményítési és vasalási folyamat első részeit kézzel végzik és csak azután kerül az ing ismét egy vasalógépbe. Az csak természetes, hogy a „lánc“-termelés kizárólag csak a tömegtermelésben alkalmazható. A mérték szerint dolgozó szabóiparnak egyelőre és nálunk talán még a konfekcióiparban is kevéssé kell tartania ezen fejlődés forradalmasító hatásától, konkurenciájától. Nert úgy azonban Németországban, ahol bizony a gépmunka terjedése a ruhagyártásban annyira elterjedt és kifejlődött, hogy ezen fejlődés kihatásai érezhetővé váltak a munka- és bérviszonyokban s akcióra késztették a szabómunkásság szakszervezeti érdekképviseletét. Tudniillik elérkezettnek látják az idejét annak, hogy a bérszerződések tételeit a változott viszonyokhoz arányosítsák, a technikai fejlődéshez, nehogy ez a fejlődés csupán a vállalkozó tőkének válhasson javára, a munkásságnak pedig hátrányára.