Szabók Szaklapja, 1927 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-15 / 1. szám

2. oldal társnők. "A munkanélküliség enyhítésére a termelést drágító fogyasztási és forgalmi adók eltörlését, vagy legalább is azok leszál­lítását, megfelelő vám- és kereskedelmi egyezmények létesítését, a közhasznú be­ruházások foganatosítását és a munkanélkü­liek segélyezését biztosító törvény megalko­tását követeltük ezeken a gyűléseken. To­vábbá tiltakoztunk a munkaidő m­eghosz­­szabbítása, a munkabérleszállítások és a tanonc­altenyésztés ellen. Röviden az elmondottakban vázoltuk a lezajlott 192­5. évi szakegyesületi és szakmai eseményeket. Olyan korszakban élünk, ami­kor a viszonyok következtében átmenetileg nem tudunk kimutatni előrefejlődést és nem számolhatunk be a megszokott bérjavítások­­ról, vagy munkaidőrövidítésről. A fölsorol­tak mutatják azonban, hogy mindezek elle­nére fontos események zajlanak szakmai­ életünkben, amelyek semmivel sem hatnak ki kevésbé a szabómunkások és munkásnők jelenlegi és jövőbeli helyzetére. Amazok épp úgy, mint emez utóbbiak a viszonyokon kí­vül a szervezkedés erejétől függők és asze­rint igazodnak kedvezőbb vagy kedvezőt­lenebb irányba. Kedvezőbb időkben kiküz­dött pozíciónkat valamiképen még tartani tudjuk, de tagadhatatlanul erős támadásnak vannak alávetve a viszonyoktól, a munkál­tatóktól és szervezetlen szaktársaink töme­gétől. Ez utóbbiak megszervezése a küzdők táborába, fölvilágosítással, tanítással, rá­beszéléssel, legyen a legsürgősebb teendője az új esztendőben minden szervezett szak­­társnak és szaktársnőnek és kedvezőbb ered­ményt tudunk majd fölmutatni, mint az el­múlt évben. A munkaidő és munkabér. Néhány esztendő óta már nemcsak a mun­kásmozgalom szempontjából de közgazdasági és­ szociálpolitikai szempontból is fontos kér­déssé vált a munkabér és a munkaidő kérdése. Vannak államok, ahol ez a kérdés állandóan napirenden van és amíg eleinte szociálpoliti­kai szempontból vitatták a magasabb munka­bér és a rövidebb munkaidő kérdését a társa­dalomtudománnyal foglalkozók, addig m­a már ez a kérdés áttolódott gazdasági területre is és azt kutatják, várjon a magasabb munkabér és a rövidebb munkaidő mekkora befolyással van a gazdasági élet fejlődésére. A kutatások szerint beigazolódott, hogy a nagyobb munkabérnek és a rövidebb munka­időnek nemcsak szociálpoliti­kai jelentősége van, de rendkívüli b­e­folyása van a gazdasági életre is. Ennek a ténynek az elismerése kész­teti a praktikus kapitalistát azoknak az új­szerű berendezkedéseknek a megvalósítására, amelynek korunk egyik jellegzetes képvise­lője az amerikai Ford és amelynek nyomán már Európába is kezdenek meghonosodni az olyan berendezkedésű vállalkozások, amelyek a termelés terén a nagyobb munkabért és a rövidebb munkaidőt vezetik be. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak az adatszolgáltatása szerint különösen Anglia kapitalizmusa az, amely mindinkább áttér a rövid munkaidőre és már nagyrészt túlhala­dottnak tartja a napi nyolcórás munkaidőt is. Az angol vállalkozók tudják, hogy az igények f­­okozásával és a fokozott igények kielégítésé-­­ vel érhetik el a több fogyasztási, vagyis a­ fogyasztópiac fejlesztését és ez mozdítja elő az ipari termelés továbbfejlődését, a több munkaalkalmat. Amint a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatai mutatják az angol ruházati iparban 1924 október 18-n­ki héten 486.658 ruházati mun­kást foglalkoztató különböző üzemekben ada­tot vettek föl a munkaidő és munkabérre vo­natkozóan. Ez az adatfölvétel kiterjedt a mér­tékszabóságra, a konfekciószabóságra, a női kalapiparra, fehérneműkészítésre, a cipőgyár­tásra­ és a szücsiparra. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy a 486.658 munkás közül 18.5% heti 44 és ennél kevesebb órán át dol­gozott, 15.2% heti 44 é­-től 46% órán át, 8% heti 47 órát, 2.3% heti 47%—47% órát, 52.6% het­i 48 órát és 3.3% heti 48 óránál hosszabb időt. Vagyis ez adatok szerint az angol ruházati iparban a munkások 41.1%-ának a heti munka­ideje kevsebb, mint 48 óra, 52.6%-ának heti 48 óra és­ csak 3.3% az, amelyiknek a munkaideje heti 48 óránál nagyobb. Kitűnik ebből, hogy egyrészt az angol ruhá­zati iparban a munkáltatók mindinkább arra az álláspontra térnek át, amelyre azok az amerikai munkáltatók jutottak, akik az igé­nyek fokozásával akarják a termelést fejlesz­teni. Hogy a fokozott igények kielégíthetők legyenek, szükség van arra is, hogy a munka­bér minél több igények kielégítésére elegendő legyen. Az igényekhez simuló kereset mellett van meg egyedül a lehetőség, hogy a fo­gyasztópiac olyan megerősödése következzék be, amelynek kihatása van a termelés fokozá­sára. A megfelelő bér azonban nemcsak azt ideírta, hogy­ ezáltal körforgásszerűen fejlődik a termelés, hanem jelenti azt is, hogy a jól dí­jazott munkásnak van egyedül módjában tel­jes munkaerejét a termelés szolgálatába bo­csátani, mert csökkennek az életfentartási gondjai, amelyek legnagyobb akadályozói a munkaerő teljes kifejtésének. Angliában az amerikai vállalkozók nyomán nemcsak a munkaidőrövidítés tekintetében veszi kezdetét a fogyasztás fejlesztését és a termelés intenzitását biztosító újítás, hanem a munkabérjavítás tekintetében is. Az össze­gyűjtött­ adatok szerint a Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal azt mutatja ki, hogy a ruházati iparban foglalkoztatott 486.658 munkás heti át­lagos keresete 35,7 shilling (603.000 korona), és 62.000 ruházati ipari munkás jutott olyan munkabérem­él­kéhez, amelynek heti összege 5.800 font. Angliában egyébként már minden iparág­ban észlelhető a munkaidőrövidítés. A kő-, tégla-, üveg- és vegyészeti iparban számlált 277.828 munkás közül már csak 11.8% dolgozik többet heti 48 óránál, 26.8%-nak a munkaideje 48 óra, 39.5%-nak heti 47 óra, míg a többi mun­kások ennél kevesebb munkaidő mellett dol­goznak és 11.3%-nak heti 44 óra a munkaideje. A gépiparban 1.355.326 munkás közül csak 5% az, amelynek a munkaideje több mint heti 48 óra, mert­ a munkásoknak már csak 4,6%-a dol­gozik ilyen munkaidő mellett és 90,4%-ának a munkaideje kevesebb ennél. Nálunk még mindig harcolni kell azért, hogy törvényesítsék a heti 48 órás munkaidőt és törvényesítésével minden iparágban gyakorlat legyen a napi nyolcórás munkaidő. Nálunk még mindig legföljebb szociálpolitikai szem­pontból ismerik el a rövidebb munkaidő szük­ségességét, holott ez a kérdés már régen túl­haladta a csak szociálpolitikai szempontokat és már gazdaságpolitikai kérdés lett. Olyan gazdaságpolitikai kérdés, amelyet­­a­ legna­gyobb ipari államok fölismertek és a gazda­sági élet további fejlesztésére használnak föl. Bár a vállalkozók nálunk is kezelik gazdasági kérdésként ezt az ügyet, de fordított következ­tetésként. Nálunk a hosszú munkaidőtől vár­ják az olcsó termelést és az igények csökkenté­sétől remélik a fogyasztás fejlődését. Ha az amerikai vagy angol kapitalisták egy­szer belenézhetnének a magyar ipari tőkések termelési rendszerébe, nagyot nevetnének... Gál Benő. * Beszámítva temjészetesen a gyáripari béreket, fehér­­neműkészítő st­­. munkásnőket. A szabóm­unkások béreit lapunk más helyén közöljük. SZABÓK SZAKLAPJA Meghívó. A Magyarországi Szabómunkások és Mun­kásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1927 február 27-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy­ tér 2. szám alatt) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, nőiszabó-, nőikonfekció­­szabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásári­szabómunkásokat és munkásnőket ezennel meg­hívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolatban határozathozatal a vezetőség fölmentése iránt. 2. Új vezetőség választás­. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szak­társnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül pontos időben jelen­jenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hát­ralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvét mindenki hozza el. A vezetőség. Fölhívás a csoportokhoz. Fölhívjuk a csoportokat, hogy az év elején tartsák meg mindenütt a rendes évi közgyűlé­süket, amelyen az 1926. évről terjesszék elő az általános jelentést, valamint a zárszámadást és az alapszabályok 13. §-ában előírt módon vá­lasszák meg a vezetőséget. A központi vezető­ség képviseltetni kívánja magát ezeken a köz­gyűléseken, a beosztás céljából azonban arra van szükség, hogy minden csoport sürgősen, de legalább 2-3 héttel előre tudassa, hogy mikor szándékozik megtartani a közgyűlést. Véglege­sen csak a központi iroda válasza után állapít­sák meg az időpontot. A központi vezetőség. Január 8-ától 25-ig tart a választásra jogosul­tak összeírása. Minden szaktárs és szaktársnő szerezze be a szükséges okmányait (születési, iskolai bizonyítvány, házasságlevél, munka­­könyv, illetőségi bizonyítvány, tanonclevél, bejelentőlap). Akiket az összeíróbiztos nem talál odahaza, azok jelentkezzenek az összeíró­­biztosnál, akinek neve és irodája a kapualjak­ban ki van függesztve. 1927 A „lánc*‘-termelés a ruházati iparban. Németországban a ruházati ipari munkássá­got jelenleg­ olyan kérdés foglalkoztatja, amely azt mutatja, hogy a kapitalista termelési rend­szer gyors fejlődése nem áll meg a szabóipar kézművesszerű ter­melési formája előtt sem. Itt is megkezdi a termelési formát átváltoztatni a gépmunka segítségével gyáripari munkává. Balgaság volna a technikai fejlődéssel szembe­szállni, mint valamikor az úgynevezett gép­rombolók cselekedtek. Balgaság volna még ak­kor is, ha látszólag jogos aggályok forognának fönn ilyen tekintetben. A gazdasági fejlődést sohasem lehetett visszafelé fordítani és ez a szabóiparban is meddő kísérlet volna. Amit cselekednünk kell, az, hogy a szakma fejlődő mechanizálása ne nyomja mélyebbre a munká­sok életnívóját és hogy a változás hatása kö­vetkeztében esetleg előálló munkanélküliséget a lehetőségig kiegyensúlyozzuk és a bérleszorí­­tást megakadályozzuk. Minden munkást és munkásnőt meg kell nyerni szakszervezetünk számára s igazi összetartásra és vas kitartásra van szükségünk. A „lánc“-termelés (,,folyó“-munkamenet) leg­először Amerikában került felszínre és lénye­gében abból áll, miszerint a munkát elaprózzák lehetően sok kisebb részlet­munkára, amelyek mindegyikét külön-külön munkás, külön-külön gépeken végzi el. A munkatárgy „folyik“ egyik munkástól a másikhoz. Ha például elképzeljük, hogy az amerikai Ford-autógyárban a gép­­részek egy állandóan előremozgó, „folyó“-lánc­­szalagon kerülnek munkástól munkáshoz, mig a teljes gép nem kész, úgy magunk előtt lát­­­­hatjuk a „lánc“-termelés folyamatát. Csak ter­mészetes, hogy ezen termelési rendszer egyér­telmű azzal, hogy a munkás úgyszólván telje­sen géppé _és_ egyénisége úgyszólván mellékessé válik. Valóságban „láncra van fűzve“. A lánc­menet tempója , amelyet természetesen az üzemvezetőség szabályoz, adja meg a mank át­menet tempóját. Ezen termelési rendszer eddigi fejlődését be­mutatták nemrég Kölnben, az úgynevezett őszi vásáron, ahol a „lánc“-termelésszerű munka m­­akészítést szemlélhette a kiállítás látogatója. Géppel kiszabva vándorol a munkadarab gép­­ről-gépre. Minden egyes munkás csupán csekély műveletet végez az egyes darabon. Ezáltal az emberi munka kiadósabbá, az egyes részlet­munkák elvégzése gyorsabbá válik és a termel­­és lényegesen olcsóbbá lesz. A kiállítás legér­­dekesebb része kétségenkívül a „láncszerű“ fe­hérnemű gyártás bemutatása volt. Ezen termelés­ menetéről fogalmat ad, hogy — amint német­országi testvérlapunk erről szóló tudósításában olvassuk — amíg­ például az otthon dolgozó fe­hérvarrónő átlagban csak 4 óra alatt készít el egy inget, a legmodernebb gépekkel fölszerelt üzemben 20 másodperc alatt készül el egy ilyen ing. Ha az összes ezen ing elkészítésénél fog­lalkoztatott munkásnők munkaidejét egy mun­kásnőre átszámítjuk, akkor egy munkásnőnek 55 percig tart egy ing elkészítése. A kör- és sza­lagkésekkel fölszerelt „szabászgép“ 120-szorosan egymásra fektetett szövetből szabja ki a külön­féle sablonok szerint az egyes részeket és in­nen megy azután az egyes munkadarab végig a „láncon“, megszakítás nélkül addig, míg a ruhadarab teljesen el nem készült. Egy ing pél­dául 54 állomáson szalad végig, amíg eladó képes állapotban a raktárba kerül. A munkafolyamat körülbelül a­­ következő-" Kiszabás és szétrakás után minden egyes dara­bot számmal és vignettával látnak el, azután a darabok egymásután elindulnak a „láncon“, amelyről a varrógépen dolgozó munkásnők sor­ban leszedik, hogy elvégezzék a maguk részlet­munkájukat. Megjegyzendő, hogy a gépelő­­duplatásgépeken történik. Egy bizonyos állo­máson az illető munkásnő már elkezdi az egyes darabok egymáshoz varrását, úgyhogy a 43-ik munkahelyen a nyersen kész inget átveszik é­s ellenőrzik az eddig elvégzett munkát. Innét a gomblyuk- és gombfölvarrógépbe kerül az ing, amely gép egy munkanap leforgása alatt. 3664 gombot — mindegyiket 18 öltéssel — varr föl. Ezután közbeékelődik a kézimunka, mert a ke­­ményítési és vasalási folyamat első részeit kéz­zel végzik és csak azután kerül az ing ismét egy vasalógépbe. Az csak természetes, hogy a „lánc“-termelés kizárólag csak a tömegtermelésben alkalmaz­ható. A mérték szerint dolgozó szabóiparnak egyelőre és nálunk talán még a konfekcióipar­ban is kevéssé kell tartania ezen fejlődés forra­dalmasító hatásától, konkurenciájától. Nert úgy azonban Németországban, ahol bizony a gépmunka terjedése a ruhagyártásban annyira elterjedt és kifejlődött, hogy ezen fejlődés ki­hatásai érezhetővé váltak a munka- és bér­viszonyokban s akcióra késztették a szabó­mun­kásság szakszervezeti érdekképviseletét. Tudni­illik elérkezettnek látják az idejét annak, hogy a bérszerződések tételeit a változott viszonyok­hoz arányosítsák, a technikai fejlődéshez, ne­hogy ez a fejlődés csupán a vállalkozó tőkének válhasson javára, a munkásságnak pedig hát­rányára.

Next