Szabók Szaklapja, 1928 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-18 / 1. szám

8. oldal nősen a férfiszabószakmánál mutatkozott leg­nagyobb nehézség az őszi idényben folytatott tárgyalások alkalmával amiatt, hogy az utóbbi években túlságosan egyenlőtlenné vált bérek mellett nem sikerült egységes és a drágaság­­arányában megfelelőbb bérminimumot meg­állapítani. Sajnosan kell konstatálnunk, mint egyik nehézséget azt is, miszerint általában úgy a szaktársaink, mint a munkáltatók körében is, a jó vagy rossz konjunktúrák szerint válta­kozik a kollektív szerződéses rendszer értéke­lése. Reméljük, hogy a múltak tapasztalatain okulva, helyesebb következtetésre jutunk e te­kintetben is és biztosítani igyekszünk, hogy a jobb viszonyok idején elérhető előnyök ne semmisüljenek meg a rosszabb időkben. A szakmai nemzetközi kölcsönösség fejlődése szempontjából az elmúlt év lényegesebb esemé­nyei sorában meg kell még emlékeznünk arról, hogy a Ruházati Munkások Nemzetközi Szö­vetsége IX. kongresszusát 1927 augusztus hó 8—10-ik napjain tartotta meg Parisba­n. Az ott előterjesztett jelentés alapján annak idején közöltük az adatokat nemzetközi szövetségünk nagyszerű előrefejlődéséről és tevékenységéről. A kongresszuson újból rendezték a különböző országbeli ruházati munkásszövetségek tagjai­nak kölcsönös átvétele és segélyezése ügyét, amely a háború óta meglehetősen rendezetlen volt. Ezenkívül az otthonmunkások törvényes védelme ügyét, továbbá a ruházati cikkek be­hozatali és kiviteli kérdését, valamint a ra­cionalizálásnak a ruházati termelés terén vár­ható lehetőségeit és következményeit tárgyalta a kongresszus. A szakmánkban eddig kevéssé kifejlődött nemzetközi kölcsönösségi viszony megerősödése bizonyára jelentős lépéssel jut előbbre az ott hozott határozatok által. Az elmondottak tanúsítják, hogy a háború és forradalmak nyomán még mindig a nehéz esz­tendők egyike volt az 1927. év is és nagy erő­feszítéseket kellett tennünk szakszervezeti moz­galmunkban is, hogy némileg előbbre juthas­sunk. Ha egyebet nem, annyit talán már el­értünk, hogy sikerült megál­lalnunk a lejtőn és hogy a fölfelé haladás következik ezután. Min­den okunk megvan bizakodni ebben, ha a szak­társaink tömegeiben is megvan az akarat, hogy régi erőihez juttassuk a szakszervezetünket, hogy ennek segítségével javítani tudjuunk a szabómunkásság helyzetén. Önmagától ez a ja­vulás nem következhet el. Azonosítsa magát minden szaktárs és szaktársnő kötelességtelje­­sítésben és áldozatkészségben a szakszerveze­tünkkel, dolgozzék mindenki azon, hogy az összefogásunk ereje minél nagyobb és hatal­masabb legyen s a reménytelen panaszkodás helyét a tetterős előrehaladás fogja ismét föl­váltani. Howe Illés, a varrógép föltalálója Sir­okay Kálmán és Bulla Ignác „Híres feltalá­lók" című könyvéből. Egy találmány fontosságát és jelentőségét mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy ha nemzetek versengenek a föltalálás dicsőségéért. Régi igazság az, hogy az új találmányok föl­­m­erülésében van valami szükségszerű sor­rend, s hogy mindegyiknek elérkezett valami­kor a maga ideje, amikor föl kellett találni s ha a föltalálás nem történt ösztönszerűleg, ha­nem az szerkesztette meg teljes tökéletességé­ben a gépet, akinek először ötlött eszébe, hogy ilyen gépet kellene csinálni,­­ akkor rend­szerint csak apránként, lépésről-lépésre tudják megközelíteni a célt. Számos föltaláló csinál valamit ilyenkor, ami egy-egy lépéssel köze­lebb viszi a problémát a megoldáshoz, anélkül azonban, hogy valóban elérné azt s ennek kö­vetkeztében sokan vannak, akik több-kevesebb joggal maguk számára akarják kivívni az első­ség elismerését. Különösen így van a dolog a varrógépnél, amely talán rekordot ért el abban, hogy hányan tartották magukat az igazi föl­találónak. S az elsőséget megállapítani valóban bajos, habár az eset maga nagyban hasonlít a gőzgép eseté­hez, amelynek föltalálójaként Wattot kell ugyan tekintenünk, de már előtte is sokan vol­tak, akik nemcsak akartak, de tudtak is már gőzgépet szerkeszteni. A varrógép a mai alak­jában kétségtelenül Howe Illés találmánya, de viszont őelőtte is csináltak már sokan varró­gépet, amellyel lehetett is varrni de amelyek alapjukban véve mégsem váltak be a gyakor­latban. Egy angol, Duncan, már 1804-ben kapott sza­badalmat egy primitiv öltőgépre, s utána Ma­­dersberger bécsi szabómester következett, aki sokat foglalkozott a gépvarrás problémájával s két tűvel igyekezett célt érni. Az ő tűinek foka is már azok hegyén volt s e tűk két oldalról szúrták át a kelmét, hurkokat képezve. Gépe, amely különben csak paplanok levar­­rására volt használható, még ma is látható a bécsi politechnikum gépmúzeumában. Dutánia mások két heggyel biró, középen kilyukasztott SZABDIK szaklapja A pártgyűlés. A Magyarország a Szociáldemokrata­ Párt január 6—8. napjaiól tartotta meg XXV. párt­­gyűlését a régi képv­iselőháziban. A jubileumi szám nem jelenti a párt huszonötéves működé­sét, mert, közel ötven esztendeje van már annak, amióta Magyarorszá­ton szociáldemokrata mun­kásmozgalom van, formális időkben évenként megtartotta a párt­­kongresszusait, a kezdeti időkben azonban és­­még később is több eset­ben, főleg a hatosak tilalma folytán, s a leg­utóbbi korszakban , pe­dig a háború és a forra­dalmak következtééiül nem lehetett minden évben kongresszust i­artani. Nemcsak a mun­kásság körében, han­em a polgári politikai körökben és a sajtó­ban is nagy érdeklődés kísérte a kongresszus tanácskozásait, amelyen a szokásos jelentés és­ szervezeti kérdéseken kívül a kü­l- és belpolitikai helyzet, a községi politika, továbbá szociálpolitka ügyei tárgyal­tatt­ak. A szociáldemokrata munkásmozgalom tanácskozásain megszoknál, erős kritikai hang a pártmozgalom vezetése tekintetében ezúttal sem hiányzott a pá­­rtgyű­­­ésről, több-kevesebb jogosultsággal vagy tárgyalólsággal érint­vén ezt a kérdést. Végerejeírvényben azonban a párt egységessége domborodott ki a felszóla­lásokban és nem ,volt­­véleménykülönbség a tekintetben, hogy a mai reakciós kormányzati rendszer meg­változtatásaira minden erővel össze kell fogni azoknak, akik akár politikai, akár gazdasági vagy­­zociális tekintetben a mai tarthatatlan helyzet megjavítását óhajtják. A kongresszuson 185 fővárosi és 47 vidéki küldött vett részt. Képviselve voltak a külföldi testvérpártok is. A Szocialista Internationale és az osztrák szociáldemokrasta párt részéről Robert Danneberg elvtárs, az osztrák nemzeti tanács tagja és a bécsi szövetségi­ tanács al­­­­elnöke volt jelen. Az angol m­unkáspárt Pe­trick Lawrence képviselőt, a belga párt I. van Roesberoeck szenátor oívotsát, a párt fő­titkárát, a csehszlovák szociáldemokrata párt pedig Franz Zimak szenát-er­­vtársat küldötte ki a kongresszusra. A többi is meghívott testvér­­pártok levélben vagy táviritban fejezték ki szolidaritásukat. Peyer Károly elvtárs kifejező és magas­­nívójó, szép elnöki megnyitóbeszéde, valamint a külföldi vendégek üdvözlőbeszédeinek el­hangzása után az első nap délután Farkas István elvtárs terjesztette elő a pártvezetőség és a parlamenti frakció jelentését, Szakosíts Árpád elv­társ pedig ezzel kapcsolatban a párt­­szervezeti mozgalom és a pártsajtó ügyét refe­rálta. Az előterjesztett határozati javaslat töb­bek között kimondja, hogy nélkülözhetetlen alakulatok­nak tartja a kerületi pártszerveze­teket és minden szervezett munkásnak erkölcsi kötelessége ezek tagjává lenni. Hangsúlyozza a földmunkások,és a nők politikai szervezése­­i­nek szükségességét, akik megszervezésében minden elvtársnak odaadó ml kell­­ közremű­ködni. Végül a Népszava, a Szocializmus és a lükkel akartak dolgozni, amelyeket két oldal­ról fogókkal húztak ki, de ezeknél is rossz volt az elv, amely alapjában véve a kézivarrás gép­­szerű utánzása volt, hol a fonalat még mindig egész hosszában kellett áthúzni a kelmén a tű­ után. Ezek az eljárások nem tarthattak számot igazi gyakorlati jelentőségre, mert alig mutat­tak föl valami időmegtakarítást a kézivarrás­­sal szemben és így csak arra voltak jók, hogy fölismerje mindenki azt, hogy varrógéppel nem lehet a kéztöltést utánozni, hanem egyszer­smind új varrási módot kell föltalálni. Ezernyolcszázharminc és negyven között Franciaországban, Angliában és Amerikában több mint harminc szabadalmat jelentettek be varrógépekre, ezek között azonban csak egyet­lenegy, a Thimmonier francia szabómestere tarthatott igényt gyakorlati jelentőségre. Ez a gép horgolótűvel dolgozott s láncöltéseket vég­zett. Thimonnier gépe aránylag nagyon szépen tudott dolgozni, de az alapelve nent volt töké­letes és így az ő rendszere, bármennyire töké­letesítették később Morey, Johnson, Gibbs és mások, a varrógép mai általánosan elterjedt alakját mégis csak Howe Illésnek köszönhetjük, aki a vetélővel ellátott varrógépet föltalálta. Howe Illés, az egyszerű, londoni mechanikus, aki mint számos föltaláló elődje, nagynehezen tengette életét keze munkájával, saját állítása szerint 1841-ben jöt rá először arra a gondolatra, hogy varrógépet szerkesszen. Mint mechanikus, jól ismerte a megelőző próbálgatásokat s hama­rosan fölismerte azok hátrányait. Rájött arra, hogy az eddig alkalmazott elvek helytelenek s nem vezetnek a célhoz s ezért sokat fogalkozott azzal, hogy kitaláljon egy új varrási, helyeseb­ben öltési módot, amely azután géppel is el­végeztethető. Nagyon kevés alkalma és ideje volt ugyan a kísérletezgetéshez, de azért állandóan foglalko­zott szabad óráiban a gondolattal, s tök, meg más apró, zsebben hordozható segédeszközök fölhasználásával, úgy ahogy lehetett, lass­un lassan próbálgatta a dolgot, mindaddig, amíg rájött a vetélővel való varrás eszméjére az eszme azután már hamar testet is öltött s tíz­ pár jóbarátjának támogatásával 1845-ben el is tudta készíteni legelső varrógépét. A munka közben természetesen alaposan el­sőmunkás terjesztése érdekében tartalmaz föl­hívást. Számos fölszólaló élénk és beható vitája után második nap délelőtt a kongresszus hét szó ellenében elfogadta a jelentést és a határozati javaslatot. A kül- és belpolitikai helyzet előadója Prop­­per Sándor elvtárs volt, aki beszédében főleg a demokrácia és az általános titkos választó­jog, továbbá a parlamenti passzivitásra vonat­kozó indítvánnyal, külpolitikai viszonylatban pedig a kapitalista-imperialista háború és béke, valamint, a trianoni békediktátum reví­ziójának kérdésével foglalkozott. Az e tárgy­ban előterjesztett és elfogadott határozati javaslata szerint a pártgyűlés követeli többek között belpolitikai téren, az általános, efigenta és titkos, minden 21 év­­s kort elért lariira és nőre kiterjedő új választójogi törvényt, amely a választás és a választási eljárás alkalmazásá­ban is biztosítja a nép igaz akaratának megnyilvánu­lását; a felsőház eltörlócét, új, demokratikus földreformot a hitbizományok és a kötött birtokok megszüntetésével; a háborús kivételes hatalmon alapuló rendelkezések megszüntetését; az egyesülési és gyülekezési jog törvényes biztosí­tását ; a sajtó szabaddá tételét; teljes politikai amnesztiát és az emigráció likvidá­lását. A pártgyűlés az­­ ország demokratikus át­alakulásának érdekeiben kötelességének tartja a legmesszebbmenő harc megszervezését és al­kalmazását. A parlamenti és politikai taktika szükség esetén való megváltoztatására irá­nyuló döntés jogát az országos pártválaszt­mányra, illetve rendkívüli pártgyűlésre ruházta a kongresszus. Külpolitikai téren: az elfogadott határozati javaslat szerint a szociáldemokrata párt a trianoni békeszerződés revíziójának alapján áll. Az európai általános politikai viszonyok a trianoni szerződés revíziójának előfeltételéül két követelményt szabnak: 1. a közép- és keleteurópai államok demo­kratikus átalakulását; 2. a revízióban érdekelt államok békés és kölcsönös megegyezését. A pártgyűlés meggyőződése szerint Magyar­­ország csak úgy tudja a rajta esett igazság­talanságok jóvátételét elérni, ha belső poli­tikájának alapjául a demokráciát és külső poli­tikájának alapjául minden állammal a békés és barátságos viszonyt teszi meg. A községi politika és önkormányzat kérdését a pártgyűlés harmadik napján tárgyalták s ennek előadója Payer Károly elvtárs volt. Beszédében főleg a vármegyei, városi és községi önkormányzati szervek sürgős újjá­­választásának szükségességét hangoztatta, mi­után akárhány helyen még 15 év előtt, sőt régebben választott képviselőtestületek is van­nak, amelyeknek a mai élettel vagy a válasz­­t­­ókkal már semmi összefüggésük nincsen. Továbbiakban az önkormányzati szervek kor­szerű reformjának szükséges irányelveiről és a községpolitika feladatairól beszélt. Ilyen adósodott s így, mikor a következő évben meg­kapta vetélőgépére a szabadalmat, azonnal át is kellett adnia hitelezőinek, adósságainak ki­egyenlítése fejében. Az angol szabadalom így aztán végképen elveszett számára, mert habár kikötött magának a jövedelemből bizonyos ré­szesedést, nem kapta azt meg és jogait nem is tudta érvényesíteni. A varrógépekben most már alig bíztak az em­berek, a régebbi sikertelen kísérletek után nem hitték el, hogy lehessen igazán gyakorlati ér­tékkel bíró varrógépet készíteni. Ezért Howe gépe sem volt igen kelendő az első időben, mert seron sem bízott benne s mindenki meg volt győződve, hogy erről a gépről is ki fog sülni, hogy nem felel m meg a célnak. Amikor Howe az angol szabadalmat potom pénzért eladta s a vállalkozók nemcsak hogy kijátszották őt, de még maguk sem igen tud­tak zöldágra vergődni, Howenak nem maradt más hátra, minthogy másutt próbáljon sze­rencsét, ha már az angol szabadalmat olyan könnyelműen és a nyomor kényszerítő nyomása alatt úgyszólván ingyen kiadta a kezéből. Amerikába készült tehát, hogy ott is szaba­dalmaztassa új gépét, s hosszú ideig tartó nél­külözés, koplalás, nyomorgás után végre ki is jutott Amerikába, ahol azután sikerült meg­szereznie a szabadalmat. Az amerikai szabadalom azonban sokáig nem ért semmit sem a számára, mert nem tudta azt értékesíteni. Összeköttetései nem voltak, pénze nem volt, tehát lehetetlenség volt egy gyárat alapítania, amely forgalomba hozta volna gé­peit. Még az is nagyon sokáig tartott, amíg egy modellt tudott készíteni s évek múltak el, ami­kor végre földerült az ő szerencsecsillaga is. Az amerikai vállalkozószellem természetesen hamarosan észrevette, hogy most már igazán elérkezett a varrógépek ideje, s amikor Howe megkapta szabadalmát, száz meg száz vállal­kozó vetette rá magát a találmány kiaknázá­sára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy verseng­tek volna Howe szabadalmának megszerzéséért, hanem ellenkezően, azt, hogy mindenki igyeke­zett megkerülni a szabadalmat. A régebbi varrógépekre gondolva részben meg is volt mindenki győződve arról, hogy most már a varrógép, nem képezheti új szabadalom tárgyát 1928

Next