Szabók Szaklapja, 1930 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-15 / 1. szám
SZABOK SZAKLAPJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII. ker., Almássy tér 2. Telefon: József 416—70. A lap ré-szére közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden hó közepén Előfizetési díj: Egész évre 2 pengő 40 fillér, fél- évre 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill A szerkesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között Meghívó A Magyarországi Szanbómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1930 január 21-én, kedden este 1í7 órakor a szakegyesület helyiségében (VII. Almássytér 2. sz.) taggyűlést tart a következő napirenddel: 1. Jelölőbizottság választása az 1930. évi vezetőség jelölésére. 2. Egyéb szervezeti ügyek. Az összes egyesületi tagokat kérjük, hogy pontosan jelenjenek meg. Tagsági könyvét mindenki hozza magával. A csoport vezetősége: Meghívó A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1930 február 23-án, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássytér 2. sz) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfi szabó-, nőszabó-, nőikonfekciószabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásáriszabómunkásokat és munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés:) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolatban határozathozatal a vezetőség föl.............mentése iránt. --■■■--■ - -2. Új vezetőség választása. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen feltétlenül rendes időben jelenjenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvet mindenki hozza fel. A csoport vezetősége. Szakszervezetünk 1929-ben Az általános gazdasági és a szabóipari viszonyok még mindig a leromlás képét mutatják ez időszerint is, amikor szakszervezetünk 1929. évi eseményeiről beszámolót írunk. Az esztendők óta várva-várt javulás még mindeddig nem következett be, sőt egyelőre nem is mutatkoznak olyan jelenségek, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy végre a válság mélypontján túlhaladva, az előrefejlődés útjára jutunk. A körülöttünk zajló külpolitikai események, a jóvátétel ügye, valamint az ország belső gazdasági és politikai viszonyai semmiesetre sem olyanok, amelyek kilátást nyújthatnának valamilyen kedvezőbb változás eshetőségére. Természetesen nem kedvezőtlen jóslás a szándékunk ezekkel a megállapításokkal, rá kell mutatnunk azonban azért, mert ezek a körülmények határozzák meg szakmai helyzetünket is és azokat a lehetőségeket, amelyek között szakszervezetünk működését kifejtheti. Szakmai szempontból a munkaalkalmak további csökkenése és a munkanélküliség növekedése, a vállalati árak és a munkabérek, valamint az egyéb munkafeltételek fokozódó leromlása jellemezte az elmúlt esztendőt is. Közismert erős cégek szűntek meg a kevésbé ismert sok kisebb üzem mellett és a szabómunkások újabb tömegei jutottak ismét elviselhetetlenebb sorsba a munkahiány következtében. Velejárója ezeknek az állapotoknak a mindig fenyegető kenyérvesztés félelme, amely alkalmatlanná teszi a szaktársakat a bérleszorítás elleni sikeres védekezésre, vagy jobb munkai feltételek kiküzdésére Több esetben sajnálattal kellett tapasztalnunk ilyen kísérletek alkalmával, hogy a kilépő szaktársak helyét mások foglalták el és a megkezdett akció így letört. A meddő küzdelmek — sajnos — nem képeznek vonzóerőt az indifferens szaktársakkal és szaktársnőkkel szemben, akiknek legföljebb csak a kivívott eredmény imponál, a múltra vonatkozóan azonban ezt is magától értetődőnek tekintik. Mindezek következtében — sajnos — még mindig nem számolhatunk be szervezkedési mozgalmunk kívánatos előrefejlődéséről az elmúlt 1929. évről sem. Mindezen kedvezőtlen jelenségek ellenére sem szabad azonban lemondanunk arról, hogy a mutatkozó hiányokat a most kezdődő tíz esztendőben pótolni fogjuk. Területileg lényegesebb változás nemigen történt az 1929. évben. Cegléden és Nyíregyházán két csoport megszűnt működni, Egerben pedig alakult egy új csoport s így az esztendő végén 1 fővárosi és 16 vidéki csoportja, illetve befizetőhelye volt egyesületünknek. Az évi átlagos taglétszám 1358 volt az előző 1928. évi 2094 taggal szemben és ezek közül a férfitagok száma 1089, a nőtagok száma pedig 269 volt. Az összes taglétszámból Budapesten volt 829 férfi és 258 nő, a vidéken pedig 260 férfi és 11 nő. Ezen adatok szerint a tagveszteség sajnálatosan nagymértékű volt az 1929. év folyamán. Az évek óta fokozódó és eddig nem ismert mértékű nagy munkanélküliség kétségtelenül magyarázatul szolgálhat a visszafejlődés indokolására, megnyugvással azonban nem vehetjük ezt tudomásul. Szervezetünk minden tényezőjének és minden tagjának lelkiismeretbeli kötelességként kell átéreznie, hogy fokozott agitációval igyekezzünk pótolni a hiányokat. Tájékoztatásul ide jegyezzük meg, hogy szakszervezetünknek az 1914—1917-es háborús években volt a legkisebb taglétszáma, vagyis 1052, a négyévi átlagban pedigr 1673. A mostani, utolsó legroszszabb négy év alatt, 1926—1929-ben, ezzel szemben a legkisebb létszám 1358, az átlagos taglétszám 2091 volt. . A munkanélküli egyintett tagok létszáma 186—316 között ingadozott hetenként a holtidényben a budapesti csoport közvetítőjénél és az idényben sem csökkent a munkanélküliek létszáma 141—204 főnél alább. A taglétszám arányában ez 10.4—23,3 százalékos munkanélküliséget jelent. Egyesületi munkaközvetítésünk adatai szerint a munkáltatók 2366 esetben kerestek szabómunkásokat és munkásnőket, a munkára jelentkezők száma ezzel szemben 3326, az elhelyezések száma pedig 1837 volt. Ezek szerint minden 100 felajánlott munkahelyre 134 munkakereső szaktárs jutott és amíg a jelentkező szaktársaknak és szaktársnőknek 57 százalékát lehetett csak elhelyezni, a munkáltatók megkeresése 77 százalékban lett teljesítve. A munkanélküliség nagy arányait mutatja az is, hogy a Fővárosi Statisztikai Hivatal adatgyűjtése szerint megszámlált és munkában állott szabómunkások a számlálást megelőző négy hét alatt átlagban csak 140 órát dolgoztak a minimális 192 óra helyett, vagyis csak 2 hét és 5% napot a 4 hét helyett. Az igényjogos munkanélküli tagok segélyezésére 11.475 pengőt fizetett ki Egyesületünk 1929-ben s ezenkívül az úgynevezett karácsonyi segélyakció alkalmával a dolgozó tagok adományaiból 788 pengőt. A munkanélküliség enyhítése érdekében folytatott közös akciókban szakszervezetünk is részt vett. Április 15-én külön nagy szakmai gyűlést tartottunk a régi képviselőház helyiségében az üzleteknek dolgozó szabókisiparosokkal együtt. A szokatlanul nagy tömegben látogatott gyűlésen a munkanélküliség enyhítése érdekében sürgős közmunkák foganatosítását, a nyolcórás munkanap és a munkanélküliség esetére szóló biztosítás törvénybe iktatását, valamint a munkanélküliek sürgős segélyezését követeltük. Később, november 24-én és december 16-án tartottunk még ebben az ügyben szakmai gyűlést, utóbbi esetben megállapodás szerint a többi szakmákkal egy napon, miután előbb a tervezett közös nagy munkanélküligyűlést betiltották. Vidéki csoportjaink közgyűlésein, vagy egyéb szakmai gyűlésein szintén, állandóan szerepelt ez a kérdés. Sajnos, hogy az immár évek óta húzódó gazdasági válság még mindig nem mutat enyhülést, a katasztrofális nagy munkanélküliség enyhítésére pedig az illetékes tényezők még mindig nem érzik szükségét az eddiginél kiadósabb intézkedések megtételének. A vázolt viszonyok között nagy nehézségekkel kerültünk szembe egyesületünk és a szervezkedési mozgalom továbbfejlesztése érdekében folytatott agitációnk során. Egyesületünk pénzügyi viszonyainak a taglétszám csökkenésével velejáró leromlása és segélyezési rendszerünk továbbfejlesztése, már évek óta szükségessé tette a tagjárulékok fölemelését. Ezt azonban a központi vezetőség a kapott fölhatalmazás ellenére sem vihette keresztül és az újabb célokat nem lehetett megvalósítani a rossz kereseti viszonyok miatt. Ugyanezekből az okokból nem volt lehetősége annak, hogy a munka- és bérviszonyok följavításáért vagy azok lerontása ellen sikeres akciókat folytathassunk. Mindezek a körülmények visszahatnak az agitáció eredményessége szempontjából, mivel az indifferens tömegekre a gyakorlati napi sikerek vannak legjobban vonzó hatással. A szokásos agitáció mellett az oktatás révén igyekezett szakszervezetünk a tagok ismereteit bővíteni s ezzel meggyőződésüket és az összetartás erejét növelni. Az agitáció és oktatás költsége 2457 pengőt tett ki 1929-ben. A munkabérek és általában a munkafeltételek kedvezőbb alakulásáról az adott helyzet következtében még mindig nincs módunkban beszámolni. Ehelyett inkább a bérek további leszállítására, a munkaidő meghosszabbítására, a különóra pótlék megvonására ,stb. Törekedtek a munkáltatók. Nem egyezkedésszerűen közös eljárással, hanem külön-külön egyes munkáltatók. Főleg a férfikonfekció és a vásári szabóságnál fordultak elő esetek, hogy szervezett szaktársaink fölmondással vagy munkabeszüntetéssel is megkísérelték megakadályozni a munkáltató ilyen törekvését, ez azonban — sajnos — nem vezetett sikerre. Szervezetlen munkanélküli szaktársak vállalkoztak az olcsójánosok szerepére, sőt meg kell vallanunk, hogy szervezeti tagok is akadtak a testvérárulásra. A bérlemorzsolódás folyamata így még mindig nem állott meg, bár az életfenntartási szükségletek drágasága föltétlenül a béremelkedést követelné meg. Nem szabad ezekbe az állapotokba belenyugodnunk, de természetesen nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy amint a múltban, úgy a jövőben is csak a minél erősebb szervezkedéssel lehetséges a mai rossz állapotokat megjavítani. Az elmúlt küzdelmes esztendő eseményeire visszatekintve, nem mulaszthatjuk el, hogy e helyen is megemlékezzünk arról a fájdalmas gyászról és nagy veszteségről, amely az elmúlt évben május 28-án Matos Jenő szaktársunk halálával ért bennünket. Az elhúnyt, mint szakszervezetünk megalapítója, előharcosa és elnöke, mint a Szabók Szaklapja volt szerkesztője és munkatársa, negyvenéves fáradhatatlan és önzetlen munkálkodásával olyan elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a szabómunkásmozgalomban és az általános munkásmozgalomban egyaránt, amellyel a szabómunkások és munkásnők összességét hálára kötelezte. Ebben a tudatban jegyezzük föl e helyen is emlékezetét, példaadásul a szaktársak és az utókor számára. A háborús és forradalmi esztendők megpróbáltatásai után a hetedik válságos esztendőt hagytuk magunk mögött az 1929-ik évvel. A nehézségek hosszú skáláját kellett végigküzdeni szaktanainknak és szakszervezetünknek is, amíg idáig jutottunk és a viszonyok javulása még mindig nem mutatkozik. Ebben a felőrlő küzdelemben sokat kellett nélkülözni az egyéneknek , és megfogyatkoztak soraink a hányattatásában. Nem fogyatkozott meg azonban a céljainkban való hit és az a meggyőződés, hogy erőinket összetéve, át fogjuk küzdeni ezeket a nehéz időket. Ezt a tudatot és meggyőződést plántáljuk át a közömbösökbe és tévelygőkbe s ezzel a tudattal kezdjük újból a munkát.A harcos sorok pótlására, a céljaink kiküzdésére. ---- 4 n",iMwr trwm Március 2-án nagy jelmezbálunk lesz a Vigadóban!