Szabók Szaklapja, 1930 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-15 / 1. szám

SZABOK SZAKLAPJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII. ker.,­­ Almássy­ tér 2. Telefon: József 416—70. A lap ré-­­­szére közlemények és előfizetések ide küldendők­­ Megjelenik minden hó közepén Előfizetési díj: Egész évre 2 pengő 40 fillér, fél-­ évre 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill A szer­kesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között Meghívó A Magyarországi Szanbómunkások és Mun­kásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1930 január 21­-én, kedden este 1í7 órakor a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy­­tér 2. sz.) taggyűlést tart a következő napirenddel: 1. Jelölőbizottság választása az 1930. évi ve­zetőség jelölésére. 2. Egyéb szervezeti ügyek. Az összes egyesületi tagokat kérjük, hogy pontosan jelenjenek meg. Tagsági könyvét mindenki hozza magával. A csoport vezetősége: Meghívó A Magyarországi Szabómunkások és Mun­kásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1930 február 23-án, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy­­tér 2. sz) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti fér­fi szabó-, nőszabó-, nőikonfekció­­szabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásári­­szabómunkásokat és munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés:­­­) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolat­ban határozathozatal a vezetőség föl­­.............mentése iránt. --■■■--■ - -2. Új vezetőség választása. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szak­társakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen feltétlenül rendes időben jelenjenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvet mindenki hozza f­el. A csoport vezetősége. Szakszervezetünk 1929-ben Az általános gazdasági és a szabóipari viszo­nyok még mindig a leromlás képét mutatják ez időszerint is, amikor szakszervezetünk 1929. évi eseményeiről beszámolót írunk. Az eszten­dők óta várva-várt javulás még mindeddig nem következett be, sőt egyelőre nem is mutatkoz­nak olyan jelenségek, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy végre a válság mélypont­ján túlhaladva, az előrefejlődés útjára jutunk. A körülöttünk zajló külpolitikai események, a jóvátétel ügye, valamint az ország belső gaz­dasági és politikai viszonyai semmiesetre sem olyanok, amelyek kilátást nyújthatnának vala­milyen kedvezőbb változás eshetőségére. Termé­szetesen nem kedvezőtlen jóslás a szándékunk ezekkel a megállapításokkal, rá kell mutat­nunk azonban azért, mert ezek a körülmények határozzák meg szakmai helyzetünket is és azokat a lehetőségeket, amelyek között szak­­szervezetünk működését kifejtheti. Szakmai szempontból a munkaalkalmak to­vábbi csökkenése és a munkanélküliség növe­kedése, a vállalati árak és a munkabérek, vala­mint az egyéb munkafeltételek fokozódó­­ le­romlása jellemezte az elmúlt esztendőt is. Köz­ismert erős cégek szűntek meg a kevésbé ismert sok kisebb üzem mellett és a szabómunkások újabb tömegei jutottak ismét elviselhetetlenebb sorsba a munkahiány következtében. Velejárója ezeknek az állapotoknak a mindig fenyegető kenyérvesztés félelme, amely alkalmatlanná teszi a szaktársakat a bérleszorítás elleni sike­res védekezésre, vagy jobb munkai f­el­tétel­ek ki­­küzdésére Több esetben sajnálattal kellett ta­pasztalnunk ilyen kísérletek alkalmával, hogy a kilépő szaktársak helyét mások foglalták el és a megkezdett akció így letört. A meddő küz­delmek — sajnos — nem képeznek vonzóerőt az indifferens szaktársakkal és szaktársnőkkel szemben, akiknek legföljebb csak a kivívott eredmény imponál, a múltra vonatkozóan azonban ezt is magától értetődőnek tekintik. Mindezek következtében — sajnos — még min­dig nem számolhatunk be szervezkedési moz­galmunk kívánatos előrefejlődéséről az elmúlt 1929. évről sem. Mindezen kedvezőtlen jelenségek ellenére sem szabad azonban lemondanunk arról, hogy a mutatkozó hiányokat a most kez­dődő tíz esztendőben pótolni fogjuk. Területileg lényegesebb változás nemigen tör­tént az 1929. évben. Cegléden és Nyíregyházán két csoport megszűnt működni, Egerben pedig alakult egy új csoport s így az esztendő végén 1 fővárosi és 16 vidéki csoportja, illetve b­e­­fizetőhelye volt egyesületünknek. Az évi átlagos taglétszám 1358 volt az előző 1928. évi 2094 tag­gal szemben és ezek közül a férfitagok száma 1089, a nőtagok száma pedig 269 volt. Az összes taglétszámból Budapesten volt 829 férfi és 258 nő, a vidéken pedig 260 férfi és 11 nő. Ezen ada­tok szerint a tagveszteség sajnálatosan nagymér­tékű volt az 1929. év folyamán. Az évek óta fokozódó és eddig nem ismert mértékű nagy munkanélküliség kétségtelenül magyarázatul szolgálhat a visszafejlődés indokolására, meg­nyugvással azonban nem vehetjük ezt tudomá­sul. Szervezetünk minden tényezőjének és min­den tagjának lelkiismeret­beli kötelességként kell átéreznie, hogy fokozott agitációval igye­kezzünk pótolni a hiányokat. Tájékoztat­ásul ide jegyezzük meg, hogy szakszervezetünknek az 1914—1917-es háborús években volt a leg­kisebb taglétszáma, vagyis 1052, a négyévi át­lagban pedigr 1673. A mostani, utolsó legrosz­­­szabb négy év alatt, 1926—1929-ben, ezzel szem­ben a legkisebb létszám 1358, az átlagos taglét­szám 2091 volt. . A munkanélküli egyi­ntet­t tagok léts­záma 186—316 között ingadozott hetenként a holt­­idényben a budapesti csoport közvetítőjénél és az idényben sem csökkent a munkanélküliek létszáma 141—204 főnél alább. A taglétszám ará­nyában ez 10.4—23,3 százalékos munkanélküli­séget­ jelent. Egyesületi munkaközvetítésünk adatai szerint a munkáltatók 2366 esetben ke­restek szabómunkásokat és munkásnőket, a­­ munkára jelentkezők száma ezzel szemben 3326,­­ az elhelyezések száma pedig 1837 volt. Ezek sze­­­­rint minden 100 felajánlott munkahelyre 134­­ munkakereső szaktárs jutott és amíg a jelent­kező szaktársaknak és szaktársnőknek 57 száza­lékát lehetett csak elhelyezni, a munkáltatók megkeresése 77 százalékban lett teljesítve. A munkanélküliség nagy arányait mutatja az is, hogy a Fővárosi Statisztikai Hivatal adatgyűj­tése szerint megszámlált és munkában állott szabómunkások a számlálást megelőző négy hét alatt átlagban csak 140 órát dolgoztak a minimális 192 óra­ helyett, vagyis csak 2 hét és 5% napot a 4 hét helyett. Az igényjogos munka­­nélküli tagok segélyezésére 11.475 pengőt fize­tett ki Egyesületünk 1929-ben s ezenkívül az úgynevezett karácsonyi segélyakció alkalmá­val a dolgozó tagok adományaiból 788 pengőt. A munkanélküliség enyhítése érdekében foly­tatott közös akciókban szakszervezetünk is részt vett. Április 15-én külön nagy szakmai gyűlést tartottunk a régi képviselőház helyi­ségében az üzleteknek dolgozó szabókisiparo­sokkal együtt. A szokatlanul nagy tömegben látogatott gyűlésen a munkanélküliség enyhí­tése érdekében sürgős közmunkák foganatosí­tását, a nyolcórás munkanap és a munkanélkü­liség esetére szóló biztosítás törvénybe iktatá­sát, valamint a munkanélküliek sürgős segélye­zését követeltük. Később, november 24-én és de­cember 16-án tartottunk még ebben az ügyben szakmai gyűlést, utóbbi esetben megállapodás szerint a többi szakmákkal egy napon, miután előbb a tervezett közös nagy munkanélküligyű­lést betiltották. Vidéki csoportjaink közgyűlé­sein, vagy egyéb szakmai gyűlésein szintén, állandóan szerepelt ez a kérdés. Sajnos, hogy az immár évek óta húzódó gazdasági válság még mindig nem mutat enyhülést, a katasztro­fális nagy munkanélküliség enyhítésére pedig az illetékes tényezők még mindig nem érzik szükségét az eddiginél kiadósabb intézkedések megtételének. A vázolt viszonyok között nagy nehézségek­­kel kerültünk szembe egyesületünk és a szer­vezkedési mozgalom továbbfejlesztése érdeké­ben folytatott agitációnk során. Egyesületünk pénzügyi viszonyainak a taglétszám csökkené­sével velejáró leromlása és segélyezési rend­szerünk továbbfejlesztése, már évek óta szük­ségessé tette a tagjárulékok fölemelését. Ezt azonban a központi vezetőség a kapott fölhatal­mazás ellenére sem vihette keresztül és az újabb célokat nem lehetett megvalósítani a rossz kereseti viszonyok miatt. Ugyanezekből az okokból nem volt lehetősége annak, hogy a munka- és bérviszonyok följavításáért vagy azok lerontása ellen sikeres akciókat folytat­hassunk. Mindezek a körülmények visszahatnak az agitáció eredményessége szempontjából, mi­vel az indifferens tömegekre a gyakorlati napi sikerek vannak legjobban vonzó hatással. A szokásos agitáció mellett az oktatás révén igye­kezett szakszervezetünk a tagok ismereteit bő­víteni s ezzel meggyőződésüket és az összetar­tás erejét növelni. Az agitáció és oktatás költ­sége 2457 pengőt tett ki 1929-ben. A munkabérek és általában a munkafeltéte­lek kedvezőbb alakulásáról az adott helyzet kö­vetkeztében még mindig nincs módunkban be­számolni. Ehelyett inkább a bérek további le­szállítására, a munkaidő meghosszabbítására, a­ különóra pótlék megvonására ,stb. Törekedtek a munkáltatók. Nem egyezkedésszerűen közös el­járással, hanem külön-külön egyes munkálta­tók. Főleg a férfikonfekció­ és a vásári szabó­ságnál fordultak elő esetek, hogy szervezett szaktársaink fölmondással vagy munkabeszün­tetéssel is megkísérelték megakadályozni a munkáltató ilyen törekvését, ez azonban — saj­nos — nem vezetett sikerre. Szervezetlen munkanélküli szaktársak vállalkoztak az olcsó­­jánosok szerepére, sőt meg kell vallanunk, hogy szervezeti tagok is akadtak a testvérárulásra. A bérlemorzsolódás folyamata így még mindig nem állott meg, bár az életfenntartási szükség­letek drágasága föltétlenül a béremelkedést kö­vetelné meg. Nem szabad ezekbe az állapotokba belenyugodnunk, de természetesen nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy amint a múltban, úgy a jövőben is csak a minél erősebb szervez­kedéssel lehetséges a mai rossz állapotokat megjavítani. Az elmúlt küzdelmes esztendő eseményeire visszatekintve, nem mulaszthatjuk el, hogy e helyen is megemlékezzünk arról a fájdalmas gyászról és nagy veszteségről, amely az elmúlt évben május 28-án Matos Jenő szaktársunk halálával ért bennünket. Az elhúnyt, mint szakszervezetünk megalapítója, előharcosa és elnöke, mint a Szabók Szaklapja volt szerkesz­tője és munkatársa, negyvenéves fáradhatatlan és önzetlen munkálkodásával olyan elévülhetet­len érdemeket szerzett magának a szabómun­kásmozgalomban és az általános munkásmoz­galomban egyaránt, amellyel a szabómunkások és munkásnők összességét hálára kötelezte. Ebben a tudatban jegyezzük föl e helyen is em­lékezetét, példaadásul a szaktársak és az utókor számára. A háborús és forradalmi esztendők megpró­­báltatásai után a hetedik válságos esztendőt hagytuk magunk mögött az 1929-ik évvel. A ne­hézségek hosszú skáláját kellett végigküzdeni szaktanainknak és szakszervezetünknek is, amíg idáig jutottunk és a viszonyok javulása még mindig nem mutatkozik. Ebben a felőrlő küzdelemben sokat kellett nélkülözni az egyé­neknek , és megfogyatkoztak soraink a há­­nyattatásában. Nem fogyatkozott meg azonban a­ céljainkban való hit és az a meggyőződés, hogy erőinket összetéve, át fogjuk kü­zdeni eze­ket a neh­éz időket. Ezt a tudatot és meggyőző­dést plántáljuk át a közömbösökbe és tévely­gőkbe s ezzel a tudattal kezdjük újból a mun­kát.A harcos sorok pótlására, a céljaink kiküz­­d­ésére. ----­ 4 n",iMwr trwm Március 2-án nagy jelmezbálunk lesz a Vigadóban!

Next