Szabók Szaklapja, 1932 (40. évfolyam, 1-6. szám)

1932-04-18 / 2. szám

X­ XL. év­­--i Budapest, 1932 április 18 2. szám SZABOK SZAKLAPJA * BB A MAGYARORSZAGI SZABOMUNKASOK ES MUNKASNOK SZAKEGYLETENEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. ker., Almássy-tér 2. Telefon: József 416—70. A lap ré­szére közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden két hónapban Előfizetési díj: Egész évre 2 pengő 40 fillér, fél­évre 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill. A szer­kesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között Meghívó :A Magyarországi Szabómunkások és Mun­kásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1932 április 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy tér 2. sz.) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, nőiszabó-, nőikonfekció­­szabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásári szabómunkásokat és munkásnőket ezennel meg­hívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolat­ban határozathozatal a vezetőség fel­mentése iránt. 2. Új vezetőség választása.. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szak­társakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül rendes időben jelen­jenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvet mindenki hozza el. A csoport vezetősége. Ismét újra Az újrakezdés ideje, a tavasz itt van újból, óruikor régi szokás szerint újrakezdődtek a szabóipari­­ munkaalkalmak is. Sajnos azon­ban, már évek óta leszoktunk róla, hogy így legyen. A munkaalkalmak mellett, a munka- és bérviszonyok rendezése, kollektív szerződé­sek létesítése vagy megújítása volt ilyenkor a feladat, ma legfeljebb a munkáltatók serény­kednek a bérleszállításokkal és­ jó, ha ebbeli igyekezetüket hellyel-közzel mérsékelni sikerül. Nem feledkeznek meg a munkanélküliséget kihasználni ilyen célokra és amíg panaszkod­nak a köztisztviselő vevők fizetésleszállítása és az árrombolás ellen, addig bölcsen hiszik, hogy a letört munkabérek mellett több vállal­kozási lehetőséget biztosítanak önmaguknak. Állandó panasz zaja hatik a szabómester urak tekintélyes számú „érdekképviseletei“ és sokszínű protektoraik részesről a közüzemek, a nagyvállalatok és kontárok konkurrenciája ellen, de nem akarják figyelembe venni a munkások kívánságát, hogy a ruházati köz­munkák vállalatba adásánál a szabóiparban megállapított, illetve a minimális megélhetést biztosító munkabért kell a kalkuláció alap­jául tenni. Pedig ez éppen a legjobb biztosíték lenne a szennykonkurrencia ellen, éspedig a szabóipar egyéb ág­azataiban is. A munkanél­küli szabómunkások és iparosok száma pedig egyre inkább szaporodik és a dolgozók meg­élhetése is egyre alacsonyabb fokra csökken. A szabómunkások és munkásnők körében a munkaidő, bérszabály, vagy a minimális munkabérek betartása maholnap ismeretlen fogalom lesz, sőt egy műhelyben, vagy egy céghez dolgozók is egymásr­a való tekintet nél­kül vállalják a munkát a leglehetetlenebb fel­tételek mellett is. Sajnos, a szakmai viszonyok ilyenfokú le­­rom­lásában a szaktársaink szervezetlenségé­nek is oroszlánrésze van. A válságos idők be­következése előtt a fővárosban és vidéken is volt bizonyos kiépített szakmai rend a munka- és bérviszonyok tekintetében a szakmánknál. Legalább is a nyolcórás munkanap és a mini­mális munkabérek biztosítva voltak. Nem szűnő figyelmeztetéssel mutattunk rá akkor és azóta is, hogy ezek megvédésére még hatvá­­nyozottabb szervezett erőre és fegyelemre van szükség, mint amennyivel a konjunkturális időikben ezeket kiverekednünk sikerült. Tagad­hatatlan, hogy egyre mélyülő gazdasági vál­ságban és sorvasztó reakcióban élünk azóta. Még ilyen körülmények között is sok dolgon lehetne azonban segíteni, ha nem következett volna­ be a széthúzás és nemtörődő tespedés a szaktársak nagy részénél. Komoly változásnak kell elkövetkezni etekintetben végre, ha nem akarunk a lejtőn továbbsüllyedni, hanem önerőnk latbavetésével javítani akarunk a helyzetünkön. Ez a javu­lás nem fog önmagától jönni, ha szervezett erővel magunk nem fogjuk azt siettetni. A válságos idők mélypontján vagyunk. Kö­rülöttünk számtalan változatban vajúdik a politikai és gazdasági élet, amelyből a dolgo­zók jobb világának kell megszületnie. Magyar­­ország dolgozó tömegei számára is a végső erőfeszítéseik ideje érkezett el, hogy a mai reakciós kormányzat rendszerét a széles nép­­rétegeken alapuló demokratikus kormányzat váltsa fel, amely a munkát és kenyeret teszi programmá a hatalom öncélúsága helyén. A arc folyik és a Népszava betiltása, brutalitá­sok és emberhalál jelzik az útját. Ebből a küz­delemből is ki kell venni részünket, mert több munkaalkalmat és jobb életfeltételeket csak a demokratikus kormányzat biztosíthat szá­munkra is. A tornyosuló feladatok sikeres elvégzéséhez erőink ke­fokozására van szükség. Minél to­vább tűrjük a viszonyok elfajulását, a munka- és bérviszonyok leromlását, annál nehezebb lesz helyrehozni a mulasztásokat. Hiú ábrándo­zás, vagy üres képzelődés, hogy pusztán ér­zelmi alapon, szervezet nélkül is lehet szervez­kedni, vagy a kialakult tűrhetetlen viszonyo­kat egy-egy „forradalmi“ és „osztályharcos“ nekirohanással meg lehet változtatni. Neon! Csak áldozatkész, szívós, kitartó munka és fe­gyelmezettség vezethetnek ehhez a célhoz és csa­k így lehet a kiküzdött eredményeket meg­tartani. Szűnjön meg végre a mindenáron való nyegle ellenzékieskedés, a szervezet vezetői és a tagok, vagy a munkanélküliek és a­ dolgozók közötti vélt, vagy kiagyalt esentétkeresés, amely csak a sz­ervezkedés legfőbb erkölcsi szükségességét, az egységet és szolidaritást bomlasztja meg. Ehelyett odaadással álljon minden szaktárs és szaktársnő a szervezet mellé és agitációban és áldozatkészségben tel­jesítse mindenki kötelességét. Történelmi idő­ket élünk és nagy feladatok várnak reánk minden tekintetben. Itt az ideje, hogy önerőn­ket visszaszerezve, fölfelé induljunk a mély­ből, ahová a válságos idők vihara sodort ben­nünket. Az otthoni munkások biztosítása A népjóléti és munkaügyi minisztériumban néhány hét előtt ankéton tárgyalták azt a ren­delettervezetet, amely a törvény értelmében az otthoni munkások biztosítási kötelezettségé­nek mikénti keresztülvitelét lenne hivatva sza­bályom­. A munkáltatóérdekeltség természete­sen újból felhasználja ezt az alkalmat is, hogy a munkásbiztosítás kiterjesztése és a munkás­biztosítási terhek fokozása stb. ellen tiltakoz­zék. Közöttük természetesen a mi munkálta­tóink is, akik már eddig is elég kiadós lehető­ségét találták meg annak, hogy ezeket a terhe­ket a otthon dolgozó kisiparosokra hárítsák át. Jellemző, hogy a szabóipari munkáltatók lapjai a kérdést legnagyobbrészt olyanformán tárgyalják, mintha az otthoni munkások (be­dolgozók) biztosítását most akarnák törvénybe­iktatni vagy elrendelni. A gyengébbek ked­véért tehát rá kell mutatnunk, hogy ezek biz­tosítási kötelezettsége már törvénybe van ik­tatva,­ a betegségi és baleseti biztosításról szóló 1927. évi XXI. törvénycikk 4. §-ában, a követ­kezőképpen: „A biztosítási kötelezetts­éget nem érinti az, hogy a biztosított munkáját nem a biztosításra kötelezett vállalat vagy üzem te­lepén, hanem annak részére saját lakásán (műhelyében) végzi. Az ily biztosított (otthoni munkás­­biztosításra kötelezett akkor is, ha a nyers- és a segédanyagokat maga szerzi be és mellékesen saját számlájára is, de segédsze­mélyzet nélkül dolgozik. Az otthoni munká­sokra vonatkozó szabályokat a­ népjóléti és munkaügyi miniszter a kereskedelemügyi mi­niszterrel egyetértve, rendelettel állapítja meg Ez alapon a­z otthoni munkások biztosítva vannak és a készülő rendelet csupán a tör­vényhely hatályosabb keresztülvitelére, illetve változásnak kell elkövetkezni az e tekintetben mutatkozó nehézségek kikü­szöbölésére szolgál. A SZOSZ-ban tömörült nagyobb férfiszabó­­iparosok lapja legalább nem kertel és nem hi­vatkozik a otthoni munkások érdekeire és nem ijesztgeti azokat a biztosítástól, hanem csak­­így egyszerűen, munkáltatói szempontból, megmondja, hogy „A társadalombiztosításnak újabb kiterjesztéséről szóló terv, amely újabb terhekkel akarja sújtani az iparosságot, min­denütt nagy visszatetszést keltett. A szabó­iparosság is természetesen a legélesebben szembenszáll a minisztérium elgondolásával.“ A másik férfiszabó munkáltatói lap, a „Sz. U.“, már a bedolgozó kisiparosok védelmét tolja előtérbe a kérdésnél, miközben furcsa következtetésekre lyukad ki a­ következőkben: „Ez a helyzet tarthatatlan a munkáltató szem­pontjából, de a munkavállaló szempontjából is.­ mert az OTI-levonások olyan összeget ten­nének együttesen ki, hogy a végén semmit sem kapna kézhez, vagy legalább is lényegesen ke­vesebbet keresne, mint eddig. Ki vállalhatja ezt a munkanélküliség mai korszakában! Vé­gül arra is gondolni kell, hogy a fenti nehéz­ségek esetileg arra, a­ meggondolásra, is vezet­hetnék a szabómestereket, hogy a­ munka ki­adása­ helyett belső munkásokat alkalmazzanak szükség esetén. Ennek következtében a mos­tani kevés munka is megcsappanna és a végén sok bedolgozó, önálló iparos kényszerülne arra, hogy műhelyi alkalmazást vállaljon. Ez pedig a­ bedolgozó iparosság elproletarizálódására vezetne.“ A „H. D.“ a nőiruhakészítő munkáltatók ne­vében már egyenesen „A bedolgozók új ve­szedelme“ cím alatt támadja a rendeletterve­zetet, mondván, hogy: „Egészen bizonyos, hogy a vele kapcsolatos szörnyű terhek és ad­minisztratív munkák miatt egy csapásra meg­szüntetné a bedolgozás rendszerét, mert hiszen a nagyobb üzemek a dolog természete szerint annyiból, amennyibe nekik ez az új szociális biztosítás kerülne, saját műhelyeikben segéde­ket foglalkoztathatnak. A kisiparosok százai tehát elesnének a munkától. A NOSZ termé­szetesen a rendelettervezet ellen a leghatáro­zottabb tiltakozását jelentette be.“ A munkáltatókat megértjük, ha így pártfo­gásba veszik és megijesztgetik a bedolgozókat, hogy a biztosítás terheit maguktól elhárítsák. De mit szóljunk a­ jó öreg „Sz. H.“-hoz, amely a terhek címén szintén az otthoni munkások biztosítása ellen foglal állást, pedig hivatalos lapja lenne az ilyen bedolgozó kisiparosoknak. Hadd viseljék a biztosítás terheit inkább ezek a munkáltatók helyett? A betiltott Népszavát visszaköveteljük, az olcsó Népszaváért agitálunk A magyarországi szociáldemokrata munkás­­mozgalom lobogóját és­ legélesebb fegyverét, a Népszavát, a kormány április 4-én betiltotta, mert izgató tartalmúaknak minősítette azokat a cikkeket, amelyek a szociáldemokrata párt­ban szervezkedő falusi lakosság ellen elköve­tett erőszakosságokat és bántalmazásokat tár­gyalták. Mély megdöbbenéssel fogadta a reak­ciós kormányzat ezen erőszakos intézkedését nemcsak a szervezett szociáldemokrata mun­kásság, hanem a jobbérzésű polgári közvéle­mény is. A szervezett nyomdaipari munkásság munka­beszüntetéssel fejezte ki tiltakozását a Nép­szava, erőszakos elnémítása ellen elismerésre és dicséretre méltó magatartásával kifelé is dokumentálva a napilapok szüneteltetésével a szociáldemokrata szervezett munkásság erejét és eszméihez s egyetlen napilapjához való ragaszkodását. Másnap pedig leplezhetetlen zavarral és megdöbbenéssel volt kénytelen látni a kormányzat, hogy akarata és fegy­veres fölkészültsége ellenére, az egész ország­ban mikép mozdulnak meg a dolgozó tömegek, rendszerváltozásért, kenyerért és jogokért tün­tetve a küldöttségjárással és munkaszünete­léssel. Sajnálatosan emberéletek is áldozatul esttek ennél a tömegdemonstrációnál és mártírhalált Szaktársak! Szaktársa­ik! Készüljetek május elsejétek méltó megünneplésére!

Next