Szabók Szaklapja, 1932 (40. évfolyam, 1-6. szám)
1932-04-18 / 2. szám
X XL. év--i Budapest, 1932 április 18 2. szám SZABOK SZAKLAPJA * BB A MAGYARORSZAGI SZABOMUNKASOK ES MUNKASNOK SZAKEGYLETENEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. ker., Almássy-tér 2. Telefon: József 416—70. A lap részére közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden két hónapban Előfizetési díj: Egész évre 2 pengő 40 fillér, félévre 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill. A szerkesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között Meghívó :A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1932 április 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy tér 2. sz.) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, nőiszabó-, nőikonfekciószabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásári szabómunkásokat és munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolatban határozathozatal a vezetőség felmentése iránt. 2. Új vezetőség választása.. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül rendes időben jelenjenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvet mindenki hozza el. A csoport vezetősége. Ismét újra Az újrakezdés ideje, a tavasz itt van újból, óruikor régi szokás szerint újrakezdődtek a szabóipari munkaalkalmak is. Sajnos azonban, már évek óta leszoktunk róla, hogy így legyen. A munkaalkalmak mellett, a munka- és bérviszonyok rendezése, kollektív szerződések létesítése vagy megújítása volt ilyenkor a feladat, ma legfeljebb a munkáltatók serénykednek a bérleszállításokkal és jó, ha ebbeli igyekezetüket hellyel-közzel mérsékelni sikerül. Nem feledkeznek meg a munkanélküliséget kihasználni ilyen célokra és amíg panaszkodnak a köztisztviselő vevők fizetésleszállítása és az árrombolás ellen, addig bölcsen hiszik, hogy a letört munkabérek mellett több vállalkozási lehetőséget biztosítanak önmaguknak. Állandó panasz zaja hatik a szabómester urak tekintélyes számú „érdekképviseletei“ és sokszínű protektoraik részesről a közüzemek, a nagyvállalatok és kontárok konkurrenciája ellen, de nem akarják figyelembe venni a munkások kívánságát, hogy a ruházati közmunkák vállalatba adásánál a szabóiparban megállapított, illetve a minimális megélhetést biztosító munkabért kell a kalkuláció alapjául tenni. Pedig ez éppen a legjobb biztosíték lenne a szennykonkurrencia ellen, éspedig a szabóipar egyéb ágazataiban is. A munkanélküli szabómunkások és iparosok száma pedig egyre inkább szaporodik és a dolgozók megélhetése is egyre alacsonyabb fokra csökken. A szabómunkások és munkásnők körében a munkaidő, bérszabály, vagy a minimális munkabérek betartása maholnap ismeretlen fogalom lesz, sőt egy műhelyben, vagy egy céghez dolgozók is egymásra való tekintet nélkül vállalják a munkát a leglehetetlenebb feltételek mellett is. Sajnos, a szakmai viszonyok ilyenfokú leromlásában a szaktársaink szervezetlenségének is oroszlánrésze van. A válságos idők bekövetkezése előtt a fővárosban és vidéken is volt bizonyos kiépített szakmai rend a munka- és bérviszonyok tekintetében a szakmánknál. Legalább is a nyolcórás munkanap és a minimális munkabérek biztosítva voltak. Nem szűnő figyelmeztetéssel mutattunk rá akkor és azóta is, hogy ezek megvédésére még hatványozottabb szervezett erőre és fegyelemre van szükség, mint amennyivel a konjunkturális időikben ezeket kiverekednünk sikerült. Tagadhatatlan, hogy egyre mélyülő gazdasági válságban és sorvasztó reakcióban élünk azóta. Még ilyen körülmények között is sok dolgon lehetne azonban segíteni, ha nem következett volna be a széthúzás és nemtörődő tespedés a szaktársak nagy részénél. Komoly változásnak kell elkövetkezni etekintetben végre, ha nem akarunk a lejtőn továbbsüllyedni, hanem önerőnk latbavetésével javítani akarunk a helyzetünkön. Ez a javulás nem fog önmagától jönni, ha szervezett erővel magunk nem fogjuk azt siettetni. A válságos idők mélypontján vagyunk. Körülöttünk számtalan változatban vajúdik a politikai és gazdasági élet, amelyből a dolgozók jobb világának kell megszületnie. Magyarország dolgozó tömegei számára is a végső erőfeszítéseik ideje érkezett el, hogy a mai reakciós kormányzat rendszerét a széles néprétegeken alapuló demokratikus kormányzat váltsa fel, amely a munkát és kenyeret teszi programmá a hatalom öncélúsága helyén. A arc folyik és a Népszava betiltása, brutalitások és emberhalál jelzik az útját. Ebből a küzdelemből is ki kell venni részünket, mert több munkaalkalmat és jobb életfeltételeket csak a demokratikus kormányzat biztosíthat számunkra is. A tornyosuló feladatok sikeres elvégzéséhez erőink kefokozására van szükség. Minél tovább tűrjük a viszonyok elfajulását, a munka- és bérviszonyok leromlását, annál nehezebb lesz helyrehozni a mulasztásokat. Hiú ábrándozás, vagy üres képzelődés, hogy pusztán érzelmi alapon, szervezet nélkül is lehet szervezkedni, vagy a kialakult tűrhetetlen viszonyokat egy-egy „forradalmi“ és „osztályharcos“ nekirohanással meg lehet változtatni. Neon! Csak áldozatkész, szívós, kitartó munka és fegyelmezettség vezethetnek ehhez a célhoz és csak így lehet a kiküzdött eredményeket megtartani. Szűnjön meg végre a mindenáron való nyegle ellenzékieskedés, a szervezet vezetői és a tagok, vagy a munkanélküliek és a dolgozók közötti vélt, vagy kiagyalt esentétkeresés, amely csak a szervezkedés legfőbb erkölcsi szükségességét, az egységet és szolidaritást bomlasztja meg. Ehelyett odaadással álljon minden szaktárs és szaktársnő a szervezet mellé és agitációban és áldozatkészségben teljesítse mindenki kötelességét. Történelmi időket élünk és nagy feladatok várnak reánk minden tekintetben. Itt az ideje, hogy önerőnket visszaszerezve, fölfelé induljunk a mélyből, ahová a válságos idők vihara sodort bennünket. Az otthoni munkások biztosítása A népjóléti és munkaügyi minisztériumban néhány hét előtt ankéton tárgyalták azt a rendelettervezetet, amely a törvény értelmében az otthoni munkások biztosítási kötelezettségének mikénti keresztülvitelét lenne hivatva szabályom. A munkáltatóérdekeltség természetesen újból felhasználja ezt az alkalmat is, hogy a munkásbiztosítás kiterjesztése és a munkásbiztosítási terhek fokozása stb. ellen tiltakozzék. Közöttük természetesen a mi munkáltatóink is, akik már eddig is elég kiadós lehetőségét találták meg annak, hogy ezeket a terheket a otthon dolgozó kisiparosokra hárítsák át. Jellemző, hogy a szabóipari munkáltatók lapjai a kérdést legnagyobbrészt olyanformán tárgyalják, mintha az otthoni munkások (bedolgozók) biztosítását most akarnák törvénybeiktatni vagy elrendelni. A gyengébbek kedvéért tehát rá kell mutatnunk, hogy ezek biztosítási kötelezettsége már törvénybe van iktatva, a betegségi és baleseti biztosításról szóló 1927. évi XXI. törvénycikk 4. §-ában, a következőképpen: „A biztosítási kötelezettséget nem érinti az, hogy a biztosított munkáját nem a biztosításra kötelezett vállalat vagy üzem telepén, hanem annak részére saját lakásán (műhelyében) végzi. Az ily biztosított (otthoni munkásbiztosításra kötelezett akkor is, ha a nyers- és a segédanyagokat maga szerzi be és mellékesen saját számlájára is, de segédszemélyzet nélkül dolgozik. Az otthoni munkásokra vonatkozó szabályokat a népjóléti és munkaügyi miniszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, rendelettel állapítja meg Ez alapon az otthoni munkások biztosítva vannak és a készülő rendelet csupán a törvényhely hatályosabb keresztülvitelére, illetve változásnak kell elkövetkezni az e tekintetben mutatkozó nehézségek kiküszöbölésére szolgál. A SZOSZ-ban tömörült nagyobb férfiszabóiparosok lapja legalább nem kertel és nem hivatkozik a otthoni munkások érdekeire és nem ijesztgeti azokat a biztosítástól, hanem csakígy egyszerűen, munkáltatói szempontból, megmondja, hogy „A társadalombiztosításnak újabb kiterjesztéséről szóló terv, amely újabb terhekkel akarja sújtani az iparosságot, mindenütt nagy visszatetszést keltett. A szabóiparosság is természetesen a legélesebben szembenszáll a minisztérium elgondolásával.“ A másik férfiszabó munkáltatói lap, a „Sz. U.“, már a bedolgozó kisiparosok védelmét tolja előtérbe a kérdésnél, miközben furcsa következtetésekre lyukad ki a következőkben: „Ez a helyzet tarthatatlan a munkáltató szempontjából, de a munkavállaló szempontjából is. mert az OTI-levonások olyan összeget tennének együttesen ki, hogy a végén semmit sem kapna kézhez, vagy legalább is lényegesen kevesebbet keresne, mint eddig. Ki vállalhatja ezt a munkanélküliség mai korszakában! Végül arra is gondolni kell, hogy a fenti nehézségek esetileg arra, a meggondolásra, is vezethetnék a szabómestereket, hogy a munka kiadása helyett belső munkásokat alkalmazzanak szükség esetén. Ennek következtében a mostani kevés munka is megcsappanna és a végén sok bedolgozó, önálló iparos kényszerülne arra, hogy műhelyi alkalmazást vállaljon. Ez pedig a bedolgozó iparosság elproletarizálódására vezetne.“ A „H. D.“ a nőiruhakészítő munkáltatók nevében már egyenesen „A bedolgozók új veszedelme“ cím alatt támadja a rendelettervezetet, mondván, hogy: „Egészen bizonyos, hogy a vele kapcsolatos szörnyű terhek és adminisztratív munkák miatt egy csapásra megszüntetné a bedolgozás rendszerét, mert hiszen a nagyobb üzemek a dolog természete szerint annyiból, amennyibe nekik ez az új szociális biztosítás kerülne, saját műhelyeikben segédeket foglalkoztathatnak. A kisiparosok százai tehát elesnének a munkától. A NOSZ természetesen a rendelettervezet ellen a leghatározottabb tiltakozását jelentette be.“ A munkáltatókat megértjük, ha így pártfogásba veszik és megijesztgetik a bedolgozókat, hogy a biztosítás terheit maguktól elhárítsák. De mit szóljunk a jó öreg „Sz. H.“-hoz, amely a terhek címén szintén az otthoni munkások biztosítása ellen foglal állást, pedig hivatalos lapja lenne az ilyen bedolgozó kisiparosoknak. Hadd viseljék a biztosítás terheit inkább ezek a munkáltatók helyett? A betiltott Népszavát visszaköveteljük, az olcsó Népszaváért agitálunk A magyarországi szociáldemokrata munkásmozgalom lobogóját és legélesebb fegyverét, a Népszavát, a kormány április 4-én betiltotta, mert izgató tartalmúaknak minősítette azokat a cikkeket, amelyek a szociáldemokrata pártban szervezkedő falusi lakosság ellen elkövetett erőszakosságokat és bántalmazásokat tárgyalták. Mély megdöbbenéssel fogadta a reakciós kormányzat ezen erőszakos intézkedését nemcsak a szervezett szociáldemokrata munkásság, hanem a jobbérzésű polgári közvélemény is. A szervezett nyomdaipari munkásság munkabeszüntetéssel fejezte ki tiltakozását a Népszava, erőszakos elnémítása ellen elismerésre és dicséretre méltó magatartásával kifelé is dokumentálva a napilapok szüneteltetésével a szociáldemokrata szervezett munkásság erejét és eszméihez s egyetlen napilapjához való ragaszkodását. Másnap pedig leplezhetetlen zavarral és megdöbbenéssel volt kénytelen látni a kormányzat, hogy akarata és fegyveres fölkészültsége ellenére, az egész országban mikép mozdulnak meg a dolgozó tömegek, rendszerváltozásért, kenyerért és jogokért tüntetve a küldöttségjárással és munkaszüneteléssel. Sajnálatosan emberéletek is áldozatul esttek ennél a tömegdemonstrációnál és mártírhalált Szaktársak! Szaktársaik! Készüljetek május elsejétek méltó megünneplésére!