Szabók Szaklapja, 1933 (41. évfolyam, 1-6. szám)

1933. február / 1. szám

"­ nil ■ Jelentés­ a Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szak­egyesülete budapesti csoportja 1932. évi működéséről Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Szaktársak! Évi jelentésünkben ,az általános súlyos gaz­dasági viszonyok következtében nem számol­hatunk be olyan eredménnyel, mint az kívána­tos volna. A vezetőség igyekezett munkálkodá­sával­­ odahatni, hogy a szabómunkásság­­élet­­nívóját, és gazdasági érdekeit megvédje és az előző időkben kiküzdött eredményeket, meg­tartsa. Ebben a törekvésében az egyéb nehéz­ségeken kívül — sajnos — akadály volt az is, hogy a szaktársak részéről nem kapta meg a vezetőség azt a támogatást, amelyre szüksége lett volna szakma ügyeinek intézésében. De minden nehézség dacára is igyekeztünk szak­­társainkban a saját ügyük iránti kötelesség­tudást ébrentartani. Felvilágosítani őket arról, hogy melyik úton kell haladniok, hogy saját maguknak, valamint családjuknak a kenyér­­kereset nehéz küzdelmében enyhülést és he­lyes útirányt találjanak és súlyos helyzetükön némileg javítani tudjanak. A szabómunkásság mai helyzete kétségbe­ejtő a súlyos gazdasági viszonyok következté­ben. Félő, hogy mindazok, akik nem bíznak a szocializmus igazságában és nem tudnak szembenézni e sokoldalú megpróbáltatással, amelynek a szabómunkásság ki van téve: ha k­elet ébrednek kellő öntudatra, a szervezet sok évtizedes munkájának gyümölcsét veszélyezte­tik ezzel. A szabómunkáss­ág helyzetét súlyosbítja a szakma kisipari termelési rendszere is. Ezek, szervezetlenségük következtében, egymást túl­licitálva vállalnak munkát, nem gondolva arra, hogy ily rendszertelenség következtében megsemmisítik saját magukat, valamint a munkásaik helyzetét is lehetetlenné teszik a kereseti lehetőség tekintetében. Sőt ma már odafejlődtek a viszonyok, hogy a szabómunkás­ság nagy része is eltért a megállapított bérek és a megállapított munkaidő rendszerétől. Mindenki csak panaszkodik, esetleg korholják egymást, de legtöbb esetben megfeledkeznek a lényegről, a szakszervezetükről, amelyen ke­resztül mód és lehetőség volna a bajokat meg­szüntetni. Igaz, ehhez akaraterő és áldozat­­készség kell. Enélkü­l a múltban sem voltak eredmények és a jelenlegi súlyos helyzet meg­szüntetésére is csak a szervezeten keresztül le­het kiutat találni. Kell, hogy a megértés — amely szükséges a gazdasági érdekeinknek a megvédésére — kialakuljon és összefogva a cél érdekében, szervezetünket kiépítsük, hogy eredménnyel tudjunk küzdeni a szabómunkás­­ság jobblétéért. A munkanélküliség szakmánkban az elmúlt évben is hű kísérője volt szaktárcáink nagy részének. Azoknak a szaktársaknak, akiket munkahián­y miatt elbocsátottak, az elhelyez­kedési lehetőségéről hosszú időre le kellett mondani, ami majdnem egyenlő az életről Vej­ló lemondásról is, mert a munkanélküliség ma nem egy átmeneti jelenség, hanem a leg­több esetben állandó jellegű. Azok a szaktár­sak pedig, akik már hosszabb idő óta szenve­dik a munkanélküliség és kenyörtelenség borzalmait, más irányú anyagi gondokkal is terhelve, csak álomnak tekinthetik, hogy tái­kor helyezkedhetnek el, hogy újra emberi éle­tet élhessenek. Részt vettünk minden oly irányú mozgalom­ban, amely a munkanélküliség leküzdésére vagy enyhítésére irányult. Sajnos, kevés ered­ménnyel. A kormánynak és városoknak soha­ sínes pénzük, hogy azokon segítsenek, akik a jelen­legi gazdasági viszonyoknak a legnyomorul­tabb áldozatai. A munkanélküliség ügye nekik nem okoz súlyos gondot, a munkanélküliek segélyezése pedig — szerintük —­ fokozza a hajlamosságot a dologtalanságra. A­ogy más államokban, ha nem is kielégítően, de segít­séget nyújtanak az éhező tömegeknek, arról nem beszélnek. Az alkalmazásban levő szaktársak sorsa a súlyos gazdasági viszonyok, valamint a le­redukált munkabérek következtében nem sok­kal jobb, mint a munkanélkülieké. A kereseti lehetőségek a műhelyekben napról napra rosz­­szabbak lesznek, a legtöbb esetben csak alig néhány napot dolgoznak hetenként, ami meg­magyarázza azt a nyomorúságot, amelyben a szabómunkásság összessége kínlódik. Sajnos, hogy az ily nagyarányú nélkülözések a szer­vezet iránti kötelesség teljesítést is meglazít­ják, aminek azután súlyos következményei vannak. A munkáltatók éber szemmel figyelik a szakszervezeti erőviszonyok kialakulását és ha csak egy kis rést vesznek észre azon, azon­nal jelentkeznek a bércsökkentés szükségessé­gével, amelyet azután kevés számú szervezett erővel alig lehet kivédeni. Sokkal több erőt­ kell összegyűjteni a szervezetben, hogy a védekezés, vagy a lecsökkent bérek visszaszer­zése több sikerrel járjon. Azok a viszonyok, amelyeket előbb vázol­tunk, a szabóipar minden ágában azonosak. A munkáltatók ez évben sem voltak tétlenek a munkabérek csökkentése tekintetében. Sok helyen azonban a szaktársak szó nélkül vet­ték ezt tudomásul, vagy legföljebb az ügy befejezése után szerezhetett erről tudomást a szakszervezet. Nem vállalták azt a kötelesség­­teljesítést, amelyet minden szervezett mun­­kásnak vállalnia kell szaktársaival szembeni is. Megfeledkeztek arról, hogy gazdasági érde­klük megvédését nem lehet harc nélkül, sem elszigetelt, vagy egyénenkénti próbálkozások­kal elérni. És hogy annak az erőnek, amelyet az ügy érdekében föl akarunk használni, egy­­öntet­ű­íté­k kell hinnts a fel­fogásban, akarat­erőben és célkitűzésben. Történtek különböző kísértetek a munkálta­tók részéről, azzal a jelszóval, hogy a munka­béreket kollektív szerződés formájában nivel­lálni akarták. Az erre irányuló tárgyalások során azonban az tűnt ki, miszerint valójában csak a valamennyire tűrhető bérek további csökkentését akarták és nem a rendszertelen­ség megszüntetését. A rendszertelenség pedig mind a két félre káros, sőt a mai gazdasági viszonyok mellett­ katasztrofálisan hat. A munkabérek, valamint a munkaidő kollektív rendezésével meg lehetne oldani a szabóságnál is azt az anarchiát, amely úgy a rendelésre dolgozó, mint a konfekciócikkekkel foglalkozó szabóságnál megvan. Enélkü­l csak visszafelé haladhatunk, vagy olyan lejtőre kerülhetünk, amelyről a visszatérés sokkal nehezebb lesz, m­int az­ idejében való észszerű megoldása a kérdésnek. Vezetőségünk a szervezőbizottságokkal egye­temben igyekezett e súlyos viszonyokban tőle telhetően a csoportunk ügyeit intézni, amely feladat talán sohasem volt oly nehéz, mint az elmúlt évben. Egyesületünk központi vezetősége az ismé­telten hangoztatott panaszok és a csökkent kereseti lehetőségek figyelembevételével az egyesületi járulékokat két ízben csökkentette az elmúlt évben és a megszűnt tagság felújítá­sára is módot engedett. A taglétszám gyarapo­dását vártuk ettől. Sajnos azonban, ez nem következett be. Azok a­ szaktársak, akik köte­lességtudók voltak a múltban, ezúttal is­ telje­sítették kötelességüket, a hangos kritizálók azonban az olcsóbb nemfizetés álláspontján ma­radtak. Sokan vannak olyan szaktársak is, akik sok mindent igényelnek az egyesület szol­gáltatásai tekintetében, de megfeledkeznek arról, hogy követelni csak annak lehet, aki a kötelességeit teljesíti is. Ahelyett, hogy a szer­vezés terén igyekeztek volna a vezetőség inten­ciójának megfelelően résztvenni, megelégedtek azzal, hogy a vezetőség működését vagy intéz­kedéseit gúnyos kritikával juttatták tovább, bizonyára azzal a tudattal, hogy ez is szer­vezőm­unka. Megfeledkeznek arról, hogy ilyen és hasonló megnyilatkozások károsak és ezzel az összszabómunkásság érdekei ellen súlyosan vétenek. A demokráciát nem szabad és nem lehet máskép magyarázni, mint hogy egyforma kö­telességet és egyforma­­jogot kell biztosítani mindenki számára. Mert aki csak a jogokért jelentkezik és a kötelességteljesítést mástól várja, az eleve kizárja önnönmagát a demo­kratikus közösségi soraiból. Kulturális téren igyekeztünk a szaktársak képzését az adott lehetőségekhez képest elő­mozdítani, oktató előadásokat tartani és a könyvtár forgalmát, felfokozni. Sajnos, hogy ezen a téren is a szaktársak nem tanúsítottak olyan mértékű érdeklődést, amint azt az isme­retterjesztés megkívánta volna. Tartottunk egy oktató szemináriumot, amelyet a szaktársak szép számban hallgattak végig, valamint az oktatási idényben minden hétfőn este tudomá­nyos előadásokat. Természetes, ezen a téren is­­csak úgy tudunk továbbhaladni, ha az anyagi eszközeink gyarapodhatnak és ha szaktársaink minél többen kapcsolódnak a tudományos elő­adások hallgatói és a könyvtár olvasói közé, mert kellő érdeklődés nélkül a vezetőség ez­­irányú törekvései csak kárba vesznek. A könyvtár állománya 1932. év végén 1119 tudományos és 2182 szépirodalmi, összese­n 3301 kötet volt. Tudományos műveket a férfi tagok 446 esetben, a női tagok 54 esetben, szépiro­dalmi műveket, a férfiak 1890 esetben, a nők 975 esetben vettek igénybe az év folyamán, vagyis együttvéve 3365 esetben. A budapesti csoport járulékfizetési forgalma a következő volt: a férfiszabók befizettek 3176 heti járulékot; a f­érfi­kon fékei­ősza­bók 1308 férfi - és 453 női, összesen 1768 hetijárulékot; a vásári szabók 377 férfi- és 239 női, összesen 616 h­etijá­­rulékot; a női szabók 705 férfi- és 350 női, össze­sen 1055 hetijárulékot; a női konfekciószabók 260 férfi- és 605 női, összesen 865 heti járulékot. Végeredményben tehát 5026 férfi- és 1617 női, összesen 7473 hetijárulék folyt be. A munkaközvetítés adatai hűen kifejezik a gazdasági viszonyokat, amelyek a szabóipari szakmát súlyosan érintik. Elképzelhető az a helyzet, amelyben a munkanélküli szabómun­­kásságunk él és amelyet, el kellett viselnie. Munkaközvetítési adataink az elmúlt évről a következők: A vezetőség kebeléből alakult különböző bi­zottságok is igyekeztek a rájuk háramló fel­adatoknak megfelelni, hogy az egyesületünk anyagi és erkölcsi érdekeit megvédjék és azt előbbre vigyék. Munkájukért csoportunk veze­tősége ezúton is elismerését fejezi ki. Szívünk mély gyászával és kegyelettel em­lékezünk meg azokról a szaktársainkról, akik körünkből a csendes temető birodalmába kői­ Munkást kerestek Munkát keresett KSztelitve esetben sieimMy esetben lett "ieibeu ' ~ ■ ____________férfit pfi. Utt aOr térit iül térti nB "Férfi fizabók . ... . 140_ 235— 666_ Mii Férfiken j­­asHbók . 149 53 122 26 345 87 141 47 Vásári szabót.­ . . . 67 20 33 10 121» nn . *49 20 Női szabók................ 17 51.ki sz. 3­­5 125 37 45 Xuikonf. szabók . . 15 21 23 21 74 65 14 Itt összesem . . .S97 145 45-’ 92 151­1 327 370 122 ,02 544 1637 4b. tt/I. évfolu lapest, 1933 február hó I. szán SZABOK SZAKLAPJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. ker.é­l Almássy­ tér 2. szft .Telefon­szám: 41-6-70. A lap ré­szére közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden két hónapban Előfizetési díj: Egész évre 2 pengő 40 fillér fél­­évrel pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill. A szer­kesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között .. Meghívó A Magyarországi Szabómunkások és Mun­kásnak Szakegyesülete budapesti csoportja 1933 február 26-án, vasárnap délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Aknássy tér 2. sz.) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, női szabó-, nőikonfekció­­szabó-, férfikonfekciószabó-, továbbá a vásári szabó munkásokat és munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése: a) általános jelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolat­ban határozathozatal a vezetőség föl­mentése iránt. 2. Új vezetőség választása. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül rendes időben jelen­jenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvet mindenki hozza el. A csoport vezetősége.

Next