Szerelőipar, 1938 (4. évfolyam, 1-22. szám)

1938-01-01 / 1-2. szám

SZERELŐIPAR tíz­ezer pengőn aluli közszállítási iparos követelések lefoglalása ellen Az adóhivatalok és a pénzügyi ha­tóságok a utóbbi időben a kisiparo­sok közszállítási járandóságait a köztartozások fejében mind gyak­rabban teljes egészében lefoglalják. A sérelmek orvoslása érdekében felterjesztéssel fordult az IPOK a pénzügyminiszterhez. Felterjesztésé­ben többek között kiteti, hogy az utóbbi évek gazdasági konjunktúrá­ja a kézmű­vesiparnak nem hozta meg azt a fellendülést, melyet a töb­bi foglalkozási ághoz viszonyítva méltán remélt. Ez a gazdasági fel­lendülés a gyáripar munkaalkalmait és kereseti lehetőségeit szaporította, a kézművesiparét azonban nem, sőt egyes iparágaknál olcsó termelvé­­nyeivel hatalmas versenyt támaszt­va, a kézművesipar egzisztenciális lehetőségeit is megtámadva, annak keresetét a létminimum alá szorí­totta. E súlyos helyzetben a kézműves­iparosság a közmunkákból remélt kevés, de biztos keresetet. Újabban azonban még ettől a csekély kere­settől is elüti a pénzügyi hatóságok ama ténykedése, hogy a kisebb, pár száz pengős közmunkák utáni járan­dóságait köztartozás fejében teljes egészében levonják. Ez az iparosság­ra azzal a súlyos következménnyel jár, hogy nem tudja kifizetni a fel­dolgozott anyag árát, nem tud fizet­ni munkásainak, nem is szólva arról, hogy magának semmi sem marad. Ilyen körülmények között természe­tes, hogy az olyan kézművesiparos, akinek köztartozása van, közmunká­ra nem fog pályázni, nehogy ki le­gyen téve annak, hogy munkája után semmit se kapjon, sőt arra rá­fizessen. Ezzel kapcsolatban hivatkozik az IPOK a miniszter korábbi 152.115 1936. számú leiratára, melyben tu­datja a Központtal, hogy a közadó kezeléséről szóló 1927. évi 600. P. M. sz. hivatalos összeállítás 53. §-ának 12. pontja értemében a pénzügyi ha­tóságok a vállalkozókkal szemben a visszatartási jogot csak az ezer pen­gőt meghaladó közszállítás esetén gyakorolják. Ezzel szemben gyako­riak a panaszok amiatt, hogy az il­letékes adóügyi hatóságok a rendel­kezés méltányossági szempontjait figyelembe nem véve, köztartozások fejében a közmunkák után járó ezer pengőn aluli járandóságokat is fel­ Mint ismeretes, a nagy mértékben elharapódzott árrombolás leküzdé­sére az iparügyi miniszter az 1936. évi VII. tc. 28. §-ában, valamint an­nak végrehajtása tárgyában kiadott 27.000/1937. Ip. M. sz. rendeletben foglaltak alapján kamarai választott bíróságokat állított fel. Egyben el­rendelte, hogy panaszok esetében az ipartestületi elöljáróságnak az érde­keltek kérelmére, az illetékes keres­kedelmi és iparkamara kebelében felállított választott bírósághoz kell az ügyet továbbterjeszteni, amely azután a szóban lévő ügy megvizsgá­lása után 100 pengőig terjedhető pénzbírságot róhat ki. A rendelet életbeléptetése után az iparosság nagy számban élt is az említett törvényhelyben foglaltak­kal. Az eljárás során azonban azt tapasztalta, hogy részben a zsűri­bizottságok nehézkes összetétele és működése folytán, részben a költsé­gek szükséges előlegezése miatt a ka­marai árrombolás elleni választott bíróságok munkássága a gyakorlat­ban nehézkesnek bizonyult. Ezek után az árrombolás hatéko­nyabb leküzdésére az iparosság ré­széről felvetődött az a gondolat, hogy az árrombolási eseteket az ipar­­testületi szék hatáskörének ki­bővítésével a székre kellene ruházni. Az ipartestületi székek az 1932. évi VII. tc. életbeléptetése óta teljes mértékig beváltották a hozzájuk fű­zött reményeket és a kart tisztesség­­es egészében visszatartják. Miután nem tartja méltányosnak az IPOK, hogy párszáz pengős mun­kánál a köztartozások összege teljes egészében ,egyszerre vonassák le, az­zal a kéréssel fordult a pénzügymi­niszterhez, rendelje el, hogy az ezer pengőt meg nem haladó kisebb köz­munkák esetén köztartozások fejé­ben a pénzügyi hatóságok a munká­lati díj összegének maximálisan 10 százalékát vonhassák le és az adó­ügyi hatóságok a jövőben az 1927. évi 600. P. M. sz. rendelet 53. §-át pontosan tartsák be , hatékony őreinek bizonyultak. En­nek igazolásául az 1937. évi VII. tc. az ipartestületi székek által kiszab­ható pénzbírság összegét 20 pengő­ről 100 pengőre emelte fel. A magunk részéről a javaslatba hozott megoldást, főként a kiszaban­dó pénzbírság legmagasabb összegé­n­ek 100 pengőben való meghatározá­sát nem tartjuk alkalmas és haté­kony eszköznek a rendkívüli vesze­delmet jelentő árrombolás megaka­dályozására. Nem tartjuk elegendőnek különö­sen a közmunkáknál, ahol igen bő tere nyílik az irreális ajánlattétel­nek, mellyel — tekintve az egyes ki­író hatóságoknál kialakult azon gya­korlatot, hogy a legolcsóbbnak ítélik a munkát, —­ erősen növelik pályá­zatuk sikerének esélyeit. A közmun­kák rendszerint jelentősebb összeg­re rúgnak, néha százezer pengőt is meghaladnak. Ilyen komoly válla­lati összeg mellett jelentéktelenné zsugorodik az a kockázat, hogy vi­selni kell a maximális 100 pengős bírságot. Hatékony és célravezető lenne ár­rombolás esetén az árrombolót a vállalati összeg 10%-át meg­haladó pénzbírággal sújtani, ami nemcsak meggondolásra kész­tetné az árrombolókat, hanem min­den bizonnyal visszariasztaná őket káros tevékenységüktől. A büntetésből befolyt összegek fe­lerészben az államot illetné, másik fele kézművesipari szakoktatási és jóléti célokat szolgálnának. Utalják az ipartestületi szék elé az árrombolási panaszokat Fontos előterjesztés az iparügyi miniszterhez .

Next