A szikvízipar, 1936 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
A SZIKVÍZIPAR Nem késhet sokáig a képesítés Igen komoly közegészségügyi és gazdasági okok sürgetik a képesítés bevezetését — A Szikvízipar tudósítójától — Új szelek fújdogálnak a közéletben, de a gazdasági életben is. Vége szakadt a patópáloskodó toldásfoldás munkának, merészebb lendület, hódító energia, alkotó tetterő tör új csapást a magyar ugaron. Mi hiszünk a reformkormány elhivatottságában. Hiszünk abban, hogy a föld népe után rákerül a sor a kézművesiparosságra s részére is megszerzik, megadják a felvirágzás, a talpraállás a folyamatos termelés lehetőségét. Helyesek, végtelenül fontosak a már útnak indított reformok, amelyek közül a telepítés a föld népének megsegítését célozza. Az ország kézművesiparossága is tapssal fogadta, mert neki is létérdeke a földművesréteg anyagi megerősödése. Ez olyan természetes és reális, mint maga a kétszerkettőnégy. De viszont az is természetes, hogy a kézművesiparosság, a saját sorsával, a saját jövőjével is törődik s ezért nem közömbös számára a kérdés, hogy vájjon mi a kormány további gazdasági programja, mi következik a telepítési törvény után, mikor kezdődnek a már megcsillogtatott iparvédelmi törvények és intézkedések? Mondani sem kell, hogy a szikvízszakma nem áll sem társtalanul, sem elszintelve az iparvédelmi front — várakozási (reménykedési) pontján. A legtöbb ipari szakma eredve — sőt eltikkadva — várja a szörnyen égető első iparvédelmi intézkedéseket, amelyek ép ezért már nem késhetnek sokáig. Szakmánk különösen két iparvédelmi intézkedést sürget a helyzet megmentésére, a képesítés és a számhoz kötöttség megadását. Mindkét intézkedés az iparügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. Öröm és vigasz ez számunkra, mert mi sem természetesebb annál, hogy az iparügyi minisztérium készséggel ragad meg minden alkalmat és eszközt a kisipari rétegek sorsának javítására. Azzal is feltétlenül tisztában van a kormányzat, hogy gazdasági fellendülés el sem képzelhető a kisipari rétegek zavartalan termelési tevékenysége nélkül. Amíg egyes szakmák, mint például a 20.000 munkáscsaládot foglalkoztató és eltartó szikvízszakma is, elnyomott sorban vegetálnak és teljesen kiszolgáltatottnak érzik magukat, addig igazi gazdasági Treuga Dei és igazi gazdasági fellendülés, el sem képzelhető. A szikvízszakma a kitagadottak, a páriák sorsát éli. Mindenki befurakodhat a mesterségébe, úgy hogy valóságos Eldorádója a szakmát elárasztó és kizsebelő kontárhadnak. Semmi sem védi. Sem képesítés, sem zárt szám. Szabad préda lett belőle, a fővárosban épúgy mint a vidéken. Világcsoda, hogy még nem roskadt össze a megpróbáltatások súlya alatt. Nem állítjuk, hogy a képesítés megadása azonnal felvirágoztatná szakmánkat, hogy menten megszabadulnánk minden gondunktól és bajunktól. Sokkal reálisabban ítéljük meg a helyzetet, semhogy ilyesmiről álmodozzunk. A képesítés azonban mindenesetre gyógyítóan hatna s legalább is megnehezítené szakmánk elözönlését. Ha képesítéshez kötik a szikvíziparág űzését, mégsem lehet majd fejest ugrani a szakmába, mint ahogyan napjainkban történik. Most, ha valakinek eszébe jut s van még a zsebében párszáz pengő, úgyszólván , már holnap nekifoghat a szikvízkészítésnek és a természetesen ezzel járó vevőfogdosásnak. A szegény régi szódás, aki évek óta dolgozik a piacon s így alaposan megtanulta a mesterségét s persze kalkulálni is tud már, kénytelen fogcsikorgatva tűrni az új konkurrens garázdálkodását. Senki sem segíthet rajta, sem szövetség, sem hatóság. Ezt a szakmát nem védi intézményesen senki és semmi. ’««гч»уии11 ii minivan» Budapestre érkező szikvizes kartársaink semmiesetre se mulasszák el a világhírű fővárosi gyógyfürdők felkeresését, mert azok áldást hozó gyógyvize megelőzi a betegségeket, gyógyítja a mozgási szervek legkülönbözőbb bántalmait, (rheumát, ischiást, köszvényt) és így visszaadja munkaképességüket. 3