Technika, 1926 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1926-01-01 / 1. szám

2 Söpkéz Sándor Építészek Nemzeti Szövetsége hivatalos lapjául ismerte el és így mód nyílik arra, hogy a szövetség tagjai folyóiratunk útján nyerjenek értesülést a szövetség munkájáról. A „Technika" célja és iránya természetesen a régi marad, mert ezt a célt és irányt teljes biztosággal tűzi ki az a körülmény, hogy a „Technika“ a Hungária Magyar Technikusok Egyesületének, ennek a magyar mérnökség öregét és fiatalét, a dolgozó és a tanuló mérnököket egyaránt magába ölelő hatalmas szervezetének szerkesztésében jelenik meg. Ezért a folyóirat célja azonos a Hungária céljával: a magyar mérnököt egyéniségével és munkájával a haza újjáépítése gigászi feladatának cselekvő munkatársává tenni. A Hungária e folyóiraton keresztül is arra törekszik, hogy fiatal tagjai, a leendő magyar mérnökök lelkületének integráns részévé tegye a mérnöki hivatás olyan felfogását, hogy a technika szép mint tudomány, szebb mint alkotás, de legszebb mint a haza javát szolgáló eszköz. BUDAPEST ELEKTROMOS GAZDÁLKODÁSA. SÖPKÉZ SÁNDOR, műegy. ny. r. tanár előadása.*) Zarathuszkráról, a perzsa prófétáról regélik, — így kezdi Ravasz püspök Jókairól szóló megemlékezését — hogy 70 évig ült az anyja szíve alatt és amikor megszületett, fehér volt a haja, ráncos a homloka és bölcs volt a szeme. Kész öreg emberként kezdte meg az életét. Az elektromosság időtlen­ időkön át ült az idők méhében és amikor emberi találékonyság kihalászta onnan és emberi célok szolgálatába rendelte, még egészen fiatal, egészen gyermek volt. Alig vállalkozott néhány apró feladat elvégzésére s azt is úgy végezte, mint az igazi gyermek: kezdetlegesen, kevés haszonnal, kevés eredménnyel. Megevett egy egész szénhegyet és alig juttatott belőle vissza hasznos célokra egy maroknyi szénnek megfelelő eredményes munkát. De aztán hamar fejlődött, hamar izmosodott és rohamosan terjeszkedett. Alig van 60 esztendeje a gyakorlati elektromosság születésének és a modern ember élete ma már annyira össze van forrva annak ezernemű alkalmazásával, hogy alig van az egyéni és társadalmi életnek mozzanata, amelyben az szerepet nem játszik. Ha egy reggel arra érbrednénk, hogy megállottak Budapest összes elektromos művei, megszűnnék világításunk, elakadnának közúti vasutaink, megállanának nagy gyáraink, úgy járna Budapest, mint Maxim Gorkijnak az a jól ismert hőse, akiből, amikor az ördög egy karácsony este kiszedett minden rosszat: a hiúságot, a kapzsi­ságot, gyűlöltséget és irigységet, a hős összeesett, nem maradt benne semmi. Össze­esnék, felborulna Budapest társadalmi és gazdasági rendje is, mert a rossz démon kiszedte a város földalatti és földfeletti léz­ereiből a mozgást, az életet adó elek­tromos energiát. Nem csoda ilyen körülmények között, ha a székesfőváros elektromos művei, amelyek ontják szünetlenül ezt az elektromosságot a város életét tápláló rézdró­tokba, a közérdeklődés homlokterében állanak; nem csoda, hogy foglalkoznak azokkal állandóan hivatottak és hívatlanok egyaránt. Az utóbbi években s még inkább talán az utóbbi hónapokban, alig van hét, hogy a napi sajtó egyik, vagy másik irányban ne tárgyalná a székesfőváros elek­tromos gazdálkodását. Ma azt halljuk, hogy egy belga-amerikai pénzcsoport ajánlatot tesz a főváros­nak, hogy bérbe veszi világító telepeit s a bérösszeg fejében törleszti 59 éven át *) Előadta a Tisza István Társaskör „Népszerű előadásainak“ során, 1925. nov. 27-én.

Next