Tejgazdasági Szemle, 1922 (2. évfolyam, 1-12. szám

1922-07-01 / 1. szám

EGYE­T­EMES TEJ­­­ERMÉKIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Dessewffy­ utca 13. sz Telefon: 72-40 MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER Egész évre Félévre Előfizetési árak: ......................... 300 Korona ......................... 160 Korona Városházi vétó (h) A közélelmezési miniszter bejelenti hogy ő elmegy augusztusban. Nem bírja a harcot a drágaság hidrájával, hát félreáll. Amiből lehet sok-sok tanulságot megállapítani. Egyet azonban elsősorban: azt tudniillik, hogy még­sem olyan egy­szerű ennek a mai drágaságnak a kérdése, amilyen szimplának városházi naivok és álnaivok, valamint egyéb magántudósok elméleti töprengéseik és gyakorlati ártalmaik során képzelik. Térfy úgy látja, hogy kemény dió a drágaság problémája. És azt is kellett tapasztalnia, hogy sokszor hiábavaló befektetés a maga helyes célkitűzése, igen gyakran meddő a maga táv­latos látása és becsvágya,­­ a beavatkozók, a kerékkötők és kibicek csupacsupabalkezével bizony nem lehet feltörni ezt a kemény diót. Fejtörősdire, rebuszra nincs időnk. Mondjuk meg hát iziben: kik a kerékkötők és kik is a mélyen tisztelt csupabal­­kezesek ? Hát kik? Könnyű kitalálni. Budapest városházának gaz­daságpolitikája a legremekebb balkezes remekeléseit végzi a magyar tejgazdálkodás, tejfeldolgozóipar és tejkereskedelem vitalitása körül. Minden józan meggondolás, minden érdek követeli, hogy a kivitel teljes szabadsága szilárdítsa meg végre a magyarországi tejtermelést. Ha pedig a józan átlátás ezt diktálja, akkor persze­ persze a városháza kiadja az ellengőzt és odaszegi az államnak a maga vétóját: „nem szabad, nem lehet megengedni a kivitelt.“ Szánalmas és kártékony naivság! A szatócsok gazdasági iskolázottsága ma már túl van azon a szinten, hogy az efféle városházi akadékoskodást szatócsos rövidlátásnak nevezhetnők. Mit akar a város? Nem kevesebbet, és nem többet, csak azt, hogy a kereskedő a tejtermékből dézsmát adjon a másik bolt­nak, a konkurrenisnek, a községi élelmiszerüzemnek. Tegye ezt azért, hogy a város eljátszhassa ideig-óráig szemfény­­vesztősdijét a maga úgynevezett akcióival. Azokkal az akciók­kal, amelyek csalétkek és ártatlan szappanbuborékok a drága­ság mamutjával szemközt. Világos és vitathatatlan, hogy a tejtermékek a városházi étvágy szerint való „leadásokat“ nem bírják. Világos és adat­szerűen bizonyítható, hogy óriási a tejtermelés. És végül ta­pasztalatok hosszú sora bizonyítja, hogy ha nincs a fölös termelésnek a kivitelben „levezető egyenes és természetes útja, ez az árakat egy napra leszállíthatja,­­ a második napon azonban már megcsappan maga a termelés. Aki a piaci felhozatal és árhullámzás törvényeit figyeli, mindezt látja és mindezt tudja. A budapesti városházán (cso­­dálkozunk-e ezen? vagy mondjuk-e hogy persze??) éppen a visszáját látják mindennek. És a drágaság úgynevezett letörése címén a magyar tejtermelés legéletbevágóbb érdekei körül pepecselnek. A kuruzslók, a naivok és magántudósok meg­buktak, igy érzi a közélelmezési miniszter. Ám a főfőbölcsek a városházán okosabbak akarnak lenni Térfynél, és nagyobb tejgazdászok akarnak lenni Tolnay Pálnál, aki pedig — tessék elhinni — európai tekintély a maga gazdasági szakmájában. Ám nem az a baj, hogy fő­főbölcsesség pálmájára pá­lyáznak a városháza gazdasági naivái. Ha ez ártatlan szóra­kozás, vagy becsvágyuk játszi játéka volna, nem háborgat­nánk őket. De közben aláássák a magyar tejtermelés életle­hetőségét. Ezért kell megzavarnunk a nemes sportot. És ha elmegy Térfy, úgy a helyükön maradó illetékeseknek kell a fülükbe kiá­sanunk, hogy a magyar tejtermelést és tej­kereskedelmet nem szabad, nem lehet kísérleti nyáiként kezelni a városhá­zán. És még kevésbbé lehet prédájául odadobni politikummal átitatott, de a gazdasági egyszeregyhez nem értő városházi bal­kezeknek. Ez a mi vétónk az ő kiviteli politikába való be­avatkozásuk vad és kártékony játszmájával szemközt. Föld­művelésügyi miniszter, kereskedelmi miniszter és minden gaz­dasági intellektus láthatja, melyik, részen az igazság. Ez az igazság pedig azt követeli, hogy ne öljék meg a tejtermelést. Ha Krőzusok és Dáriusok országa volnánk, akkor is féltőbb gonddal kellene őrködnünk becses és nagy gazdasági javain­kon. De ugye nem vagyunk Krőzusok? És a magyar tejgaz­dálkodás istápolása állambüdzsénk tizenkét milliárdos deficit­jének rémében megérdemli a fokozott védelmet. Vagy elégedjünk meg kevesebbel. Megérdemli, hogy alá ne aknázzák boldogulását.

Next