Természet és Társadalom, 1954 (113. évfolyam, 1-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
árvízjárta, településre, sőt közlekedésre alkalmatlan területnek ismerték a Tisza völgyét már a régebbi időkben is. »Kanyargós folyásával lassanként nagy és széles területeket folyva körül — írja róla Ammunus Marcellinus a IV. században — innen a talaj legtöbbhelyi vizenyős volta és, hogy a folyók árterületei, elárasztásai bővelkednek gyarapodó fűzfákban... és ezért járhatatlan a vidék, hacsak nem ismerői által.. ."! A török hódoltság idején a korábban megkezdett ármentesítési és vízhasznosítási munkák természetesen abbamaradtak, sőt a lakosság maga tette tönkre az ilyen berendezéseket, hiszen a víz, a mocsarak jelentették számára a legbiztosabb védelmet. Nem csoda tehát, hogy a XVIII. századi és a XIX. századelejji leírások szinte semmiben sem különböznek a rómaikon- ismertetéstől. Vedress István azt írja például az 1816. évi árvízről, hogy akkor »Szegedről a kikindai vásárra hajókon mentek a kereskedők és a mesteremberek« — pedig Nagykocinda a rendes hajózóúttól, a Tiszától nem kevesebb, mint 24 kilométerre van. A Tisza úgynevezett csekély esésű folyó. Lefolyása viszonyai rendkívül kedvezőtlenek. A szabályozás előtt a kanyargó folyómeder hossza Vásárosnaménytól a torkolatig a völgy hosszának kereken kétszerese volt. A folyó esésének átlagértéke pedig az alsó szakaszon mindössze 1—2 cm volt kilométerenként, így a viszonylag ■nagyobb esésű mellékfolyók heves árhullámai a síkságon gyakran találkoztak. Ez okozta aztán azt, hogy a rendezetlen folyó mintegy negyedfélmillió holdnyi ősi árterülete sokszor hónapokon keresztül víz alatt volt. A víz a sík területről sem lefolyni, sem a rendkívül kötött talajba beszivárogni nem tudott. Természetes tehát, hogy a Tiszavölgy e területein rendszeres mezőgazdasági művelésről szó sem lehetett. A lakosság nagy része ősi halász-vadász életmódot folytatott vagy ridegmanha legeltetéssel foglalkozott. Vásárhelyi Pál munkáját itt is a vízrajzi felvételek elkészítésével kezdte. Ezek a munkálatok már folyamatban voltak, de lassan haladtak addig, amíg az al-dunai munkák »befejezésével« őt nem állították az egész munka élére. Mérnökei aztán az ő irányításával és vezetésével olyan munkát végeztek, hogy a készített térképekhez hasonló alapos és megbízható tömeges felvételek akkor még sehol a világon nem voltak. A végzett felvételek alapján Vásárhelyi 1845-ben készítette el a Tisza szabályozására vonatkozó »előleges javaslatát«. Ez a javaslat még nem volt végleges és kidolgozott terv, elsősorban csak azokat a nem elvont tételekből levezetett, hanem a folyó természetének megfelelő elveket foglalta össze, melyeket a Tisza szabályozásánál követni kell. Saját tapasztalatai és a magyar vízépítészet immár évszázados hagyományai, elsősorban Mikoviny és Beszédes tervei és munkái alapján hangsúlyozza, hogy nálunk a folyók kis esése és a szélsőséges vízjárás miatt nem egyszerűen töltésezéssel, hanem átvágásokkal — a víz lefolyásának meggyorsításával — és a lehetőség szerint párhuzamos és közelfekvő gátakkal kell az árvizek kártételei ellen védekezni. Javaslatával azonban egyes földesurak és helyi érdekeltségek önző szempontokból egyéb terveket álítottak szembe. A külföldi szakértőül meghívott Pietro Paleocapa lombardiai építési főigazgató pedig, aki a helyi viszonyokat nem ismerte és elképzeléseit a kiegyensúlyozottabb vízjárású és egyenletesebb esésű lombardiai folyókra alapította — és nem utolsósorban az öntözési lehetőségek mielőbbi kihasználására — elfogadhatatlannak nyilvánította. Paleocapa ellenjavaslataiban (Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről, Pest, 1846) a fő hangsúlyt a lefolyási viszonyok megjavítása helyett a kiöntések korlátozására helyezte. Nem ismerte fel, hogy az árhullámok levonulásának meggyorsítása a gátak állékonysága szempontjából is fontos. Még nagyobb hibát követett el a gátvonalak kijelölését illetően: a parttól messze fekvő töltésezést javasolt, hogy a gát okozta árvízszintemelkedés csekélyebb legyen. Pedig a folyóhoz közelebb eső és az árhullám levonulási irányát követő töltések mintegy kibővítik a medret s az így megjavított lefolyás nagy-Az átvágások és a töltések vonatozásának fejlődése a Tisza Szolnok feletti szakaszán. Pontozva a szabályozás előtti kanyargós medret jelöltük, a vastag vonalak a védgátakat jelzik. Nagykörű alatt a balparton kezdetben — egy urasági kastély miatt — beszögellő töltéssarkot építettek (pontozva), mely az árvizek levonulását nagymértékben zavarta. Ezt a töltést fel kellett adni. (Szaggatott vonal.) Utóbb újabb területeket menteskettek a töltés beljebb helyezésével. Az új töltés az árvízi medret sokkal szabályosabbá tette. Hasonló fejlődést láthatunk Szajol felett is mértékben ellensúlyozza a töltésépíttkezések eredményeképpen fellépő árvízszintemelkedés hátrányait. Vásárhelyi egészségét a hosszú évek óta végzett emberfeletti munka és harc tönkretette. Az 1846. április 8-án tartott tiszavölgyi értekezleten — Tisza-szabályozó tervének védelme közben — hirtelen szívszélhűdés érte és meghalt. Tudjuk, milyen óriási árat fizetett a Tiszavidéknépe azért, hogy Vásárhelyi tragikus halála után a Tiszavölgyi Társulat a nagy feladathoz méltó műszaki vezető nélkül maradt. Az idegen tudomány előtti hajbókolás a töltések vonatozásának kérdésében Vásárhelyi javaslatának mellőzésére vezetett. Még nagyobb baj volt, hogy a Vásárhelyi és Széchenyi által elképzelt egységes és tervszerű rendezésből sem lett semmi és nem tartották be a munkálatok Vásárhelyi által javasolt sorrendjét, amely szerint a töltésezést felülről lefelé, az átvágások készítését pedig a torkolattól felfelé kell kezdeni. Így állt elő az a helyzet, hogy a lassúbb folyású alsó szakasz átvágásai jóval később készültek el, mint a felsők — pedig a lefolyású viszonyokon itt kellett volna elsősorban segíteni. Emiatt, meg a változó szélességű hullámtéren előálló víztorlódások és keresztirányú áramlások miatt aztán a kezdetleges töltések nem bírták visszatartani a megnövekedett árvizeket. A Tisza áradásai ismételten tönkretették az árvízvédelmi berendezéseket és többször végigpusztították az Alföldet. (Szeged pusztulása, 1879.) A gyakorlat bizonyította be végül is Vásárhelyi igazát: a töltések vonalozását sok helyen ki kellett igazítani s kivétel nélkül megcsinálták az általa javasolt átvágásokat is. A Tisza töltései ma már a legmagasabb árvízszint fölött, illetőleg a Sajó torkolatától lefelé 1,5 m magasságra vannak kiépítve. A Tiszavölgy népe ma már csak a történelemből ismeri az árvizek pusztításait. Diadalmaskodott a mérnöki tudás és a magyar nép áldozatkészsége. Vásárhelyi Pál álmai valóra váltak.