Természet és Társadalom, 1954 (113. évfolyam, 1-12. szám)

1954-10-01 / 10. szám

árvízjárta, településre, sőt közlekedésre alkalmatlan te­rületnek ismerték a Tisza völgyét már a régebbi idők­ben is. »Kanyargós folyásával lassanként nagy és szé­les területeket folyva körül — írja róla Ammunus Mar­­cellinus a IV. században — innen a talaj legtöbbhelyi vizenyős volta és, hogy a folyók árterületei, elárasztá­sai bővelkednek gyarapodó fűzfákban... és ezért jár­hatatlan a vidék, hacsak nem ismerői által.. ."! A török hódoltság idején a korábban megkezdett ármentesítési és vízhasznosítási munkák természetesen abbamarad­tak, sőt a lakosság maga tette tönkre az ilyen berende­zéseket, hiszen a víz, a mocsarak jelentették számára a legbiztosabb védelmet. Nem csoda tehát, hogy a XVIII. századi és a XIX. száza­delejj­i leírások szinte semmiben sem különböznek a rómaikon-­ ismertetéstől. Vedress István azt írja például az 1816. évi árvízről, hogy akkor »Szegedről a kikindai vásárra hajókon mentek a keres­kedők és a mesteremberek« — pedig Nagykocinda a rendes hajózóúttól, a Tiszától nem kevesebb, mint 24 kilométerre van. A Tisza úgynevezett csekély esésű folyó. Lefolyása viszonyai rendkívül kedvezőtlenek. A szabályozás előtt a kanyargó folyómeder hossza Vásárosnaménytól a tor­kolatig a völgy hosszának kereken kétszerese volt. A fo­lyó esésének átlagértéke pedig az alsó szakaszon mind­össze 1—2 cm volt kilométerenként, így a viszonylag ■nagyobb esésű mellékfolyók heves árhullámai a síksá­gon gyakran találkoztak. Ez okozta aztán azt, hogy a rendezetlen folyó mintegy negyedfélmillió holdnyi ősi árterülete sokszor hónapokon keresztül víz alatt volt. A víz a sík területről sem lefolyni, sem a rendkívül kö­tött talajba beszivárogni nem tudott. Természetes tehát, hogy a Tiszavölgy e területein rendszeres mezőgazda­­sági művelésről szó sem lehetett. A lakosság nagy része ősi halász-vadász életmódot folytatott vagy ridegmanha legeltetéssel foglalkozott. Vásárhelyi Pál munkáját itt is a vízrajzi felvételek elkészítésével kezdte. Ezek a munkálatok már folyamat­ban voltak, de lassan haladtak addig, amíg az al-dunai munkák »befejezésével« őt nem állították az egész munka élére. Mérnökei aztán az ő irányításával és veze­tésével olyan munkát végeztek, hogy a készített térké­p­ekhez hasonló alapos és megbízható tömeges felvételek akkor még sehol a világon nem voltak. A végzett felvételek alapján Vásárhelyi 1845-ben készítette el a Tisza szabályozására vonatkozó »előleges javaslatát«. Ez a javaslat még nem volt végleges és ki­dolgozott terv, elsősorban csak azokat a nem elvont té­telekből levezetett, hanem a folyó természetének meg­felelő elveket foglalta össze, melyeket a Tisza szabályo­zásánál követni kell. Saját tapasztalatai és a magyar vízépítészet immár évszázados hagyományai, elsősorban Mikoviny és Beszédes tervei és munkái­ alapján hang­súlyozza, hogy nálunk a folyók kis esése és a szélsőséges vízjárás miatt nem egyszerűen töltése­zéssel, hanem át­vágásokkal — a víz lefolyásának meggyorsításával — és a lehetőség szerint párhuzamos és közelfekvő gátak­kal kell az árvizek kártételei ellen védekezni. Javaslatá­val azonban egyes földesurak és helyi érdekeltségek önző szempontokból egyéb terveket álítottak szembe. A külföldi szakértőül meghívott Pietro Paleocapa lombar­diai építési főigazgató pedig, aki a helyi viszonyokat nem is­merte és elképzeléseit a kiegyensúlyozottabb víz­járású és egyenletesebb esésű lombardiai folyókra alapí­totta — és nem utolsósorban az öntözési lehetőségek mi­előbbi kihasználására — elfogadhatatlannak nyilvání­totta. Paleocapa ellenjavaslataiban (Vélemény a Tisza­völgy rendezéséről, Pest, 1846) a fő hangsúlyt a lefolyási viszonyok megjavítása helyett a kiöntések korlátozására helyezte. Nem ismerte fel, hogy az árhullámok levonu­lásának meggyorsítása a gátak állékonysága szempont­jából is fontos. Még nagyobb hibát követett el a gátvo­nalak kijelölését illetően: a parttól messze fekvő tölté­se­zést javasolt, hogy a gát okozta árvízszintemelkedés csekélyebb legyen. Pedig a folyóhoz közelebb eső és az árhullám levonulási irányát követő töltések mintegy kibővítik a medret s az így megjavított lefolyás nagy-Az átvágások és a töltések vonatozásának fejlődése a Tisza Szolnok feletti szakaszán. Pontozva a szabályozás előtti kanyargós medret jelöltük, a vastag vonalak a védgátakat jelzik. Nagykörű alatt a bal­parton kezdetben — egy urasági kastély miatt — beszögellő töltés­­sarkot építettek (pontozva), mely az árvizek levonulását nagy­mértékben zavarta. Ezt a töltést fel kellett adni. (Szaggatott vonal.) Utóbb újabb területeket menteskettek a töltés beljebb helyezésével. Az új töltés az árvízi medret sokkal szabályosabbá tette. Hasonló fejlődést láthatunk Szajol felett is mértékben ellensúlyozza a töltésépí­ttkezések eredménye­képpen fellépő árvízszintemelkedés hátrányait. Vásárhelyi egészségét a hosszú évek óta végzett em­berfeletti munka és harc tönkretette. Az 1846. április 8-án tartott tiszavölgyi értekezleten — Tisza-szabályozó tervének védelme köz­ben — hirtelen szívszélhűdés érte és meghalt. Tudjuk, milyen óriási árat f­izetett a Tiszavidék­­népe azért, hogy Vásárhelyi tragikus halála után a Ti­­szavölgyi Társulat a nagy feladathoz méltó műszaki ve­zető nélkül maradt. Az idegen tudomány előtti hajbó­­kolás a töltések vonatozásának kérdésében Vásárhelyi javaslatának mellőzésére vezetett. Még nagyobb baj volt, hogy a Vásárhelyi és Széchenyi által elképzelt egy­séges és tervszerű rendezésből sem lett semmi és nem tartották be a munkálatok Vásárhelyi által javasolt sor­rendjét, amely szerint a töltésezést felülről lefelé, az át­vágások készítését pedig a torkolattól felfelé kell kez­deni. Így állt elő az a helyzet, hogy a lassúbb folyású alsó szakasz átvágásai jóval később készültek el, mint a felsők — pedig a lefolyású viszonyokon itt kellett volna elsősorban segíteni. Emiatt, meg a változó széles­ségű hullámtéren előálló víztorlódások és keresztirányú áramlások miatt aztán a kezdetleges töltések nem bírták visszatartani a megnövekedett árvizeket. A Tisza ára­dásai ismételten tönkretették az árvízvédelmi berende­zéseket és többször végigpusztították az Alföldet. (Sze­ged pusztulása, 1879.) A gyakorlat bizonyította be végül is Vásárhelyi iga­zát: a töltések vonalozását sok helyen ki kellett igazí­tani s kivétel nélkül megcsinálták az általa javasolt át­vágásokat is. A Tisza töltései ma már a legmagasabb árvízszint fölött­­, illetőleg a Sajó torkolatától lefelé 1,5 m magasságra vannak kiépítve. A Tiszavölgy népe ma már csak a történelemből ismeri az árvizek pusztításait. Diadalmaskodott a mérnöki tudás és a magyar nép ál­dozatkészsége. Vásárhelyi Pál álmai valóra váltak.

Next