Textil-Ipar, 1942 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1942-01-09 / 1. szám
Előfizetési ár: egy évre 36 P. O irtási dij: 1 milliméter sor 63 raj 111méteres hasábszélességben 60 fülés. Budapest, 1942 január 9. XV. évfolyam 1. szám leleönszántaink: 4 20-771 és 4 20-772 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI. kerület, Hunyadi-tér 7. sz. Postatakarékpénztári csekkszja szám 40.542. Népruházati akció és textilipari termelés LOSSONCZY ISTVÁN államtitkár és vitéz KISS VILMOS főosztályvezető nyilatkozata a Textil-Ipar Újságnak /t/f cU~ 0 0002 Nagyon megsínyli a szem a gyenge lámpák fényét! Helyesen világítsunk: bő fényű Tungsram Krypton lámpát égessünk — az legalább megtakarítja saját árát égés közben. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN A Textil-Ipar Újság legutóbbi ünnepi szántában Gyurffy-Bengyel Sándor közellátásügyi miniszter és vitéz Kiss Vilmos, a Közellátásügyi Minisztérium ipari ellátási főosztályának vezetője, ismertették azokat az elgondolásokat, amelyeket a textilipari termelésben és a kész textiláruk elosztásában követendőnek tartanak. Szakmai körökben mindkét cikk széleskörű visszhangot keltett. A közellátásügyi miniszter nyilatkozatát textilipari körök teljes megértéssel fogadták s minden vonatkozásban őszinte tisztelettel hajolnak meg azok előtt a nagy nemzeti szempontok előtt, amelyek a minisztert célkitűzéseinek megvalósításánál vezették. A miniszter megbízásából most Lossonczy István államtitkár és vitéz Kiss Vilmos főosztályvezető sajtótájékoztató keretében — amelyre a Textil-Ipar Újság is meghívást kapott — részletesen nyilatkozott a megállapított irányelvek indokairól és azok gyakorlati következményeiről. Hangsúlyozta Lossonczy államtitkár és vitéz Kiss Vilmos főosztályvezető, hogy sem a miniszternek, sem vezető pozíciót betöltő munkatársainak legkevésbbé sincs szándékában egyéni kezdeményezések útját vágni. — Természetes, — mondotta vitéz Kiss Vilmos, — hogy egyetlen gazdasági rendszer sem nélkülözheti az egyéni kezdeményezést. Az is világos, hogy addig, míg a haszonszerzésre való törekvés megengedett határok között marad, senki nem találhat benne kivetnivalót. A termelés tényezőinek észszerűtlen, vagy romboló célzatú korlátozása bűn volna a nemzetgazdasággal szemben. Az emberi természet megtagadása és az életszínvonal leszállítása lenne velejárója minden olyan törekvésnek, mely szükségtelenül és avatatlan kézzel szabna korlátokat a fejlődésnek, akkor, ha az a fejlődés nemzeti céljainkat elősegíti. Nemzeti céljainkat a termelés akkor viszi leghatásosabban előre, ha többet és jobbat termel, mint természetes versenytársaink s ha olyan árak kialakulásait mozdítja elő a belföldön, mely a népi tömegek életszínvonalának javítására alkalmas. Be kell látnunk, hogy csak a népi szükségletek minél tökéletesebb kielégítésére szabott ipari termeléssel lehet valóban szociális gondoskodást gyakorolni. A termelés nem lehet sohasem öncél, hanem csak eszköz a nemzeti élet jobbátételére! — Békében az ipari termelésnek a nemzeti célokkal való szoros összefüggése csak ritkán védik ennyire tudatossá. Az árubőség — mely a nyersanyagok korlátlan beszerzésén alapszik — a fogyasztó számára az iparcikkek tekintetében oly nagy választék lehetőségét adja, amelyből ki-ki megtalálja vásárlóerejéhez, ízléséhez és szükségleteihez mérten, a neki legjobban megfelelőt. — Egycsapásra megváltozik azonban a helyzet akkor, amikor megszűnik valamely gázi és behatás — háború, blokád — következtében a korlátlan nyersanyagbeszerzés lehetősége s ezzel az a »szabadság« is, hogy tetszésszerinti fajtájú, minőségű és áru iparcikkeket gyárthassunk. — Világos, hogy héskorúban — amikor az összes termelő energiákat céltudatosan össze kell fogni — elsősorban a honvédelem igényeit kell kielégíteni. — A polgári igények kielégítését az szabja meg, hogy mennyi és milyen nyersanyagok álnak e célra rendelkezésünkre. Közismert dolog, hogy például a textil nyersanyagok terén a legnagyobb takarékosságra van szükségünk ahhoz, hogy készleteinket oda juttassuk, ahol azokra — a ránk erőszakolt gazdasági háborúban — a legnagyobb szükségünk van. Az a réteg, amelyet polgári vonalon, minden más igényt megelőzve, el kell látnunk, a termelőmunkát végzők ama hadserege. — úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, — amely a háborús gépezet fenntartását lehetővé teszi. — kézenfekvő, hogy hazánknak nincsenek sem korlátlan mennyiségben nyersanyagkészletei, sem olyan behozatali lehetőségei, amelyekkel a belföldi kiesést pótolni lehet. S saját termelésünkre vagyunk tehát elsősorban utalva s létérdekünk a legnagyobb körültekintést és takarékosságot parancsolja. — Ilyen körülmények között egyedül az államhatalom illetékes annak eldöntésére, hogy a nyersanyagszükségben mit és hogyan kell termelni s a termelt ipari gyártmányokat hogyan kell felhasználnunk. Csakis ez a tekintély tudja megszabni azt az irányt, amit a termelésnek szem előtt kell tartania anyagi kitartásunk és győzniakarásunk érdekében. — Háborús időben a termelési tényezők is besorolnak azok közé az energiák közé, amelyek— mint hatalmi tényezők — végső erőfeszítéssel kényszerítik ki gazdasági téren a döntést. — Önvédelmi harcunk e döntő szakában az »egyéni« céloknak csak akkor van létjogosultságuk, ha azok a közösséget szolgálják. Ugyanezért az egyéni gyártási szabadságot is alá kell rendelni a nagy tömegek szükségleteire alapított valódi közérdeknek. Sem szakmai, sem más szűkkörű szempontok nem érvényesíthetők a köz rovására. Minden ilyen kísérlet csak rontaná a közszellemet és lehetetlenné tenné, hogy korlátolt nyersanyagainkat a »háborús célszerűség« szerint használjuk fel. — A szociális igények kielégítése az a határvonal, amelyen túl — a honvédelmi szükségletek kielégítése mellett — nem terjedhet az állami beavatkozás kerete. Ezek a népi igények képezik alapját a közellátás gondoskodásának is. Ezeknek kell tehát — győzniakarásunk érdekében — minden eszközzel érvényt szerezni! Azt pedig, aki háborús időkben nem akarja erőit a közös feladatoknak szentelni s aki — átlátszó célzattal — 7 egyéni szabadságot kívánja előtérbe helyezni a közérdekkel szemben: ki kell zárni a termelésből! E nagyjelentőségű és rendkívül érdekes elvi megállapítások után Lossonczy István államtitkár és vitéz Kiss Vilmos főosztályvezető kijelentették, hogy gyakorlati vonatkozásban két irányban intézkedtek. A meglevő készleteket »népruházati akció« formájában piacra dobva juttatják el a széles néprétegekhez. Ez a kezdeményezés — amelyről különben a Textil-Ipar Újság már megemlékezett — a legteljesebb sikerrel járt és jelentős készletek állanak rendelkezésre az akció folytatásához. A jövőre vonatkozólag, hogy a szociális irányelvek minél erőteljesebben érvényesüljenek, egyrészt lényegesen csökkentik és körülbelül 100-féle típusban kívánják észszerűsíteni a textilipari termelést, másrészt gondoskodnak arról, hogy a népuházati cikkek gyártására alkalmas nyersanyagok 90 százalékát ilyen célokra használják fel a textilgyárak és legfeljebb 10 százalékból állítsanak elő luxusárukat. Arra a kérdésre, lesz-e elegendő nyersanyag népruházati cikkek előállítására, vitéz Kiss Vilmos kijelentette, hogy az eddigi kedvező eredmények alapján fokozni fogják a kotoningyártást. Növelik a len- és kendertermő területeket és jelentékeny mértékben fel fogják használni a műfonalakat is. Megemlékezett a műfonalak mosási és szakítási ellenállásának megjavítására irányuló kísérletezésekről is. A gyapjúáruk terén lényegesen könnyebb a helyzet, mert a hazai gyapjutermelés a szükségletek túlnyomó részét fedezi, a hiányokon pedig a hulladékgyűjtés országos megszervezésével segítenek. Végül a népruházkodás megkönnyítését szolgálják majd a típusruhák, amelyeket a közeljövőben olcsó áron hoznak forgalomba. Mindezekkel az intézkedésekkel biztosan remélik a jogos igények kielégítését és Lossonczy államtitkár kijelentette, hogy ruhajegy- vagy pontrendszer bevezetésére szükség nem lesz s ilyen tervekkel a minisztérium egyáltalában nem foglalkozik. KÁRNOYI paszomanyárugyár e ,*■ fflN HAYALDA VjT GYULA GYULA GÉPS?Zífpoif^ÁR TELEFON: 128-042 llűlcify&Qf.VI. U24. OéD 'S 0 ÁLLANDÓ ROVATAI I „A DETAILISTA“ „A KIRAKAT“ „A KÖTSZÖVO“ „TEXTIL INDUSTRIE ZEITUNG“ „MÉLYNYOMÁSOS KÉPES SZÍN“