Textil, 1925 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1925-06-15 / 12. szám

A kenderhiány, a kendertermelés és kikészítés Irta: Horn József, a Typha textilművek rt. igazgatója­ ­. A kender-talaj A kender-talaj legjobb előveteménye a lóhere, a repce és hasonló mély gyökérzetű növények. Mivel a kendervágás után a kender gyökere és szárának egy része benmarad a földben és ott elkorhadva a földet porbanyitja, a kender bármilyen véle­ménynek jó előveteménye. Hogy szép termést nyerjünk, leg­alább egy őszi mély szántás szükséges. Tavasszal a földet nem szabad bolygatni. Pár héttel a vetés előtt az őszi szántás baráz­dáit vas boronával széjjel kell simítani. Ez az első teendő. A ta­lajt a gyomoktól meg kell tisztítani. Ha mély gyökérzetű elő­­vetemény volt a kender előtt, akkor az altalaj porbanyitása is szükséges, de úgy, hogy a mély talaj nedvessége felszínre ne kerüljön. Utána a feltalajt természetesen ismét simára kell boronálni. A vetés ideje április utolsó hetétől május közepéig tart. A vetéshez használt mag, — mint már említettem — a legfontosabb kellék, hogy jó termést biztosítsunk. Ezért ajánla­tos, hogy a gazdák nagyobb termelőktől, megbízható helyről szerezzék be magszükségletüket, Németországban a sorraui vizsgáló intézet szerzi be az egész magszükségletet, legnagyobbrészt Olaszországból. A gaz­dák ettől az intézettől kapják a megtörtént csíra-vizsgálat után a szükséges vetőmagot. A holdanként elvetendő magmennyiség attól függ, hogy mire akarjuk termeszteni a kendert. Ha nagyobb területen, kender­gyár részére akarjuk termeszteni a kendert, akkor kát. holdan­ként 50 kg. kendermag elegendő. Mentől több magot vetünk el holdanként 50 kg.-nál, annál alacsonyabb és vékonyabb lesz a kóró, magja pedig kevésbbé megbízható, rostja azonban annál finomabb lesz. Ha gyéren vetjük, pl. 40 kg. magot holdanként, akkor a kóró hosszabbra nő és vastagabb, erőteljesebb, rostja pedig durvább lesz, míg magja megbízhatóbb és nagyobb értékű. Rendesen közönséges sorvető géppel vetik két, de legfeljebb há­­rom cm. mélyre. Az elvetett kendermag rögtön csirába imdul és ha az idő kedvez, tehát a meleghez jó eső is járul, akkor szemláto­mást növekedik és nem szorul semmiféle további ápolásra. Kárt benne csak huzamosabb ideig tartó nagyobb szárazság tehet. Legveszedelmesebb ellensége a jégeső, amely ha zsenge korában éri, teljesen el is pusztítja. Június végétől játkia közepéig, virágzik. Augusztus elejétől augusztus köze­péig a kende­r el­virágzik és a­­kóró megsárgul. A rostképződés befejeződésére következtethetün­k, ha a kóró belseje megszá­rad. Ekkor elkövetkezett a kender aratásának, vagy vágásá­nak az ideje. A kender aratása Régebben a kendert gyökerestül szálaimként tépték ki a földiből. Eltekintve attól, hogy ha ily módon történik­­az ara­tás, akkor a kok­ó-hozam holdanként 4—5 méter mázsával töltik, mint ott, ahol a kendert kendervágó­­kicsssel aratják, — ez rop­pant fárasztó és erős testi munkát igénylő módszer, amellett még a minőség rovására is megy és az aratási munka is na­gyon lassan halad előre. Az aratásnak ez is módja csa­k ott ijedet számításba, ahol nagyon csekély területről van szó és a munkaerő ne­m számottevő tényező. Ma már csak Szerbiában és Macedóniában aratnak ilyen módon és az így aratott ken­der jellegzetességénél fogva könnyen felismerhető, mert kité­pés esetén, a beáztatás és törés után a kender allsó része, amely — mivel az elfásulás a gyökér felső részétől 10 cm. — a legerősebb, az áztatásnál nem táródik fel, hanem háncsszerűen megmarad. Ezt szaknyelven Flicsik-nek mondják. A kereske­delemiben ez a kender fajta kevesebbet is ér, mint a késsel ren­desen learatott kender, ha a minőség egyforma is. A tilo­lásnál és gerebenézésnél ugyanis ezek a feltáratlan végek (Fütscher- Enden), mivel erősebbek, mint a rost, egy bizonyos százalék rostot leszakítanak és így nagyobb lesz a kóc százalékos aránya. Kenderkéssel az aratás már sokkal gyorsabban halad. A kórót markánként a föld színéig vágjuk és kiterítjük a tarlón, hogy ,a lombozat kiszáradása gyorsan menjen végbe. Ezután kévékbe kötjük és gúlába rarkju­k. Bevárjuk a teljes lefonnya­­dást, amely rendszerint 4—5 nap allatt megtörténik. Lefonnya­­dás után a kévékbe kötött kevét kiterített ponyván lelomboz­zuk és ma­gta­l­anítjuk. Az összegyűlt magot, az erre a célra szolgáló magtisztító gépben a lombozattól és szeméttől meg­tisztítjuk, zsákoljuk, a kórót pedig gúlába állítjuk és még 8—10 napig kint hagyjuk, amíg elégszárazzá válik. A légszáraz kóró azután a gyáriba, vagy a gazda szállá­sára kerül, ahol kazlakba rakják, vagy pedig mindjárt az áz­tatóba jut. (Folytatjuk). II. A lakkfestékek csoportjában az azofestékek azok, amelyek álló festőfürdőn kifestve, a nüanszirozást illetőleg nem okoz­nak nagy nehézséget. A nüanszirozás e festékek esetében csak igen szoros keretek között mozoghat. Az elérhető szín legtöbbnyire adva van a festék alapszínével, kompozíció igen kevés esetben lehetséges. Ezek a festékek azonban szappel­­nüanszok , raktárszí­nek gyanánt könnyen alkalmazhatók, mert a festőnek a velük való festési eljárás folytán feltétlenül mindig sikerül azonos színezési hatást elérnie. E festékegye­­deket, amelyek közül sok úja­bb gyártmány van már forgalom­ban, bővebben fogom ismertetni. A festőt a festés nemcsak technikai, hanem gazdasági feladatok elé is állítja. Ilyen szempontból sok esetben felette kívánatos ránézve, hogy a festék vegyi szerkezetét is ismerje. Különösen előnyös, ha ennek birtokába jut az azofestékeket illetőleg. Módja nyílik ekkor ugyanis, hogy a festékeiket ol­csóbban állíthassa elő, mint aiminő költségek különben a gyárat még adott recepturák révén is terhelik. A festékgyárak a recepturákat azokban az esetekben, amikor kon­kurrens festék­anyag egy festékegyedre nincs, rendszerint úgy adják közre, hogy a felfestések biztos kimenetele érdekében a biztonsági faktorokat túlságos bőséggel veszik számításba, ami gazda­sági szempontból észrevehető eltéréseket vonhat maga után. Receptúrát viszont észszerűen csak a vegyi komponensek tel­jes ismeretével lehet kidolgozni, bár igaz az is, hogy ezeket az empirikus észleletek és a különböző körülmények módo­sítják. Éppen ezek az empirikus tényezők azok, amelyek a helyi körülmények szerint változnak, ezeknek a megállapítása pedig már nem tartozik a receptúrák amúgy is közismert anyagához. Viszont a vegyi szerkezetek ismerete nemcsak gaz­dasági körülmények megállapítására fontos, hanem tudatos munka mellett módot nyújt újabb eljárásoknak a kidolgozá­sára i is. A festékgyárak természetesen ebből a szempontból a festőidőkkel szemben előnyben, vannak s a mutatkozó hasznot elsősorban élvezik. Külföldön az ipar ezeket a körülményeket már felismerte és ott a tudományos intézetek karöltve dolgoz­nak az iparral, amely utóbbi amazokat hathatós támogatásban is részesíti és ilyenformán ezek ,az intézmények a versenyké­pesség forrásává és támaszává is lesznek. A mi iparunknak is meg kellene találnia a módot arra, hogy valamelyik technikai intézményünket ebből a szempontból kifejlessze. Ennek az intézménynek a feladatává kellene tenni azt, hogy a textil­iparban felhasznált anyagokat minden tekintetben a tudomá­nyos és gyakorlati vizsgálódás tárgyává tegye, így a festék­­chémia, zsiradékok, appretura anyago­k ismerete, értékesítésük lehetősége olyan nagy kiter­jedésű elméleti terület, amelyen csak egyetemes munkálkodással lehet keresztülhatolni. Ez a vizsgálódás nem lehet az ipar feladata, amelynek szempontjából csak e vizsgálódás alkalmazható végeredménye fontos és je­lentős. Ezekről a körülményekről azért írok ennyit, mert éppen az azofestékek esetében lefolytatott vizsgálatok ered­ményéről számolok ezennel be. Az idevonatkozó kísérletezéseket a manchesteri technikai főiskola festéklaboratóriumában F. M. Rowe és Miss C. Lewin vegyészek végezték. A kísérletezések célja az volt, hogy az azofestékek újab­b típusainak vegyi szerkezetét megállapítsák, hogy ennek a révén mód nyíljék festékanyagok vegyi kimuta­tására minőségileg és mennyiségileg. Az azovegyületek chémiája az azovegyületek m­egbontási módszereit már régebb idő óta kutatta. Witt kutatásai előtt e vegyületek meghatározása a kövekezőkből állott: Megfigyel­ték az azovegyületek kinézését, conc. kénsavas oldatuk szí­nét, kalcium-, barium-, magnéziumsójk alakját és oldhatóságát, ha azokat elő lehetett állítani. Witt az azovegyületeket úgy vizsgálta, hogy savanyú zinnchlerűrrel redukálta és ezzel széthasította őket kompo­nenseikre. Ha az azocsoporton kívül más redukálható csoport is van jelen, úgy nyilvánvalóan a komponensek elváltozott alakjait nyerte azonban ezzel a módszerrel. A víziben oldható azovegyületeket conc. vizes oldatban redukálta, míg az oldha­tatlanokat alkoholos közegben. Nagy hátránya e módszernek Jegyzetek a textilfestés köréből Irta: Stab­ó Olivér oki. vegyészmérnök (Minden jog fentartva)

Next