Textil, 1927 (7. évfolyam, 1-24. szám) - Magyar Textiltechnologusok Lapja, 1927 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1927-01-01 / 1. szám

1927 január 1. Magyarország textilipara a háború után. Irta: dr. Thiering Oszkár, ny. iparoktatási főigazgató. A trianoni békekötés után szomszédaink azt hitték, hogy az ország textiliparát is a fejlettebb iparuknak könnyű prédá­jává tehetik, épúgy, mint a háború előtt magától értetődőnek találták, hogy Magyarországnak az osztrák textilipar termé­szetes fogyasztópiacának kell lennie. Az antantállamokban, még az irántunk jó­indulatot tanú­sító államokban is, unisono hangoztatták agrár voltunkat és iparfejlesztési törekvéseinkre nézve csak annyit voltak haj­landók koncedálni, hogy a mezőgazdasággal közvetlen kapcso­latban álló iparágak, a cukoripar, a konzervipar stb. annyira amennyire fejleszthetők, de a többi iparágaknak, így a tex­tiliparnak is, vissza kell fejlődniük. És íme, a háború után következő évek a textilipar meg­jósolt sorvadása helyett, épen az ellenkezőjét hozták. A ha­lálra ítélt gyermek nem pusztult el, hanem viruló egészségben élt, sőt csodálatos módon fejlődött. Hogy ez a fejlődés milyen nagymérvű, kitűnik abból, hogy a textilipar ma a hazai szükségletnek nagyobb hányadát fe­dezi, mint a háború előtt. Össztermelése a megmaradt csonka területen meghaladja Nagymagyarország textiliparának terme­lését és az ipar által foglalkoztatott munkások létszáma, a békebeli állapothoz képest megkétszereződött. A textiliparnak a megcsonkítás után megmaradt kicsiny, de erőteljes magva rövid idő alatt annyira megerősödött, hogy ma a vas-és gépipar után az ország második helyen álló ipa­rává küzdötte fel magát. Mi lehet e­ gyors és váratlan fejlődés oka, amely annyira ellentétben áll az antanttudósok prognózisával és mi lehet a magyarázata annak, hogy a háború előtt féltve őrzött és min­den tekintetben támogatott textilipar látszólag magától neki­lendült és fejlődésnek indult? Erre a kérdésre többféle feleletet adhatunk. Az egyik magyarázat mindenesetre abban az évekig tartó elzárkózási politikában keresendő, amelyet a szomszéd államok reánk erőszakoltak és amelyet mi is kénytelenek voltunk folytatni, nem annyira iparvédelmi és fejlesztési, mint inkább valutavé­delmi szempontok miatt. Bár a fogyasztóközönség sokat szen­vedett alatta, örvendetes hatása mégis az volt, hogy erős lö­kést adott a textilipari vállalkozásnak és lehetővé tette több új vállalat létesítését, illetve áttelepítését Nagymagyarország­­ról Csonkamagyarország területére és a régi textiliparvállala­tok fokozatos kibővítését. Egy másik ok az autonóm vámtarifára való áttérés, amely az országot az osztrák befolyás alatt létrejött régi vámtarifá­tól függetlenítette és a közös vámterület béklyóiból végleg kiszabadította. Ez adta meg azt a szolid kalkulációs bázist, amelyre az ország textilipara fel lesz építhető, ez adja meg a kötendő kereskedelmi szerződésekkel együtt azokat a lehető­ségeket, amelyeken belül a hazai textilipar, mint biztos vár­falakon belül felveheti a versenyt a külföldi textiliparral. E két ok azonban nem magyarázza meg teljesen a textil­ipar hirtelen fellendülését. Mi a legfőbb okot abban látjuk, hogy a textilipar szerencsés kezű, vállalkozó szellemű veze­tőkre akadt, akik felismerték a külső okok által megteremtett kedvező helyzetet és fáradságot, anyagi áldozatokat nem kí­mélve és a kétségtelen kockázattól vissza nem riadva úttörő szerepre vállalkoztak és a hazai textilipart új vállalatokkal gyarapították. Őket illeti meg első­sorban a magyar textilipar előrelendülésének érdeme. Hogy ez a nekilendülés tartós marad-e, az attól függ, várjon a vezetők a jövőben várható változásokhoz tudnak-e majd a kellő időben és a kellő módon alkalmazkodni. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy a kereskedelmi szerződések fokozatos kiépítése a vámvédelmet csökkenteni fogja és az Európaszerte mutatkozó mozgalmak arra engednek következtetni, hogy a vámsorompók magassága nem marad meg mai nívóján. Az ennek folytán fokozódó verseny árcsökkenésre fogja kényszeríteni gyárainkat és a jövő egyik legkomolyabb prob­lémája épen az lesz, miképen fognak a gyárak az árcsökke­nés dacára versenyképesek maradni. A múltban a gyárak az árcsökkenést sokszor oly módon próbálták ellensúlyozni, hogy a munkabéreket leszorították. A jövőben ezt kizártnak tartjuk, hiszen a munkabérek átlaga a textiliparban ma csak évi 1000 a. k., tehát körülbelül napi 40.000 papírkorona, ami a drágasági indexhez viszonyítva nem mondható túlságos soknak. Más eszközöket kell keresni, amelyek az olcsóbb terme­lést lehetővé teszik. Ilyen eszközökben nincs hiány, csak tud­ni kell őket kiválogatni és alkalmazni. Aki olvassa Ford műveit, amelyekben az amerikai auto­mobilipar bámulatos fejlődését ecseteli, csodálattal látja, hogy aránylag magas munkabérek mellett, amelyeknek minimuma is nálunk elképzelhetetlen magas összegre rúg, napi hat dol­lárra, (kb. 420.000 K-ra), mennyire le tudta mégis szorítani az autók előállítási árát tisztán azáltal, hogy az emberi erőt le­hetőleg géperővel pótolta, minden energiaidő- és anyagpazar­lást a minimumra csökkentett és a­ gyártás hatásfokát a maxi­mumra emelte. Az automobiliparban bevált elveket hasonló sikerrel al­kalmazta számos egyéb vállalataiban, többek között textil­ipari gyáraiban is. Ezt az utat kell követniük a hazai textilgyáraknak is, ha nem akarják magukat meglepetéseknek kitenni és a meghódí­tott területeket ismét elveszíteni. Az emberi munkaerőnek géperővel való pótlása a textil­iparban ugyan már nálunk is meglehetősen előrehaladt, de még mindig sok a tennivaló. Sok szövőgyárban pl. még való­ságos pazarlás folyik emberanyagban és a nem eléggé tanult munkásokra hivatkozva egy-egy munkásra egy-két szövőgé­pet bíznak, ahelyett, hogy fokozott munkabérek megadásával és ügyesebb munkások odacsalogatásával igyekeznének leg­alább a három és négy szövőgép, illetve a sok anyagnál ma már teljesen bevált automata szövőgéprendszerre áttérni. Az energiapazarlás — a gőzgéptől kezdve egész a munka­gépekig — régebbi gyárainkban néha hihetetlen magas. Isme­rünk gyárakat, amelyekben a transmisszió a munkaszükséglet­nek felét fogyasztja. Sok gyárban nem vesznek maguknak any­­nyi fáradságot, hogy az energiagazdálkodást, beleértve a fű­tési és egyéb célokra szolgáló gőzfogyasztást, alapos számí­tás és revízió tárgyává tegyék és ezáltal a termelési költsége­ket lényegesen redukálják. A gyártási időben is sok helyütt nagy megtakarítások ér­hetők el a munkagépek lehető kihasználásával, a gyártási szü­netek leszorításával, a szállítási viszonyok javításával és sok egyéb eszközzel. Jól vezetett gyárakban nem szabadna előfordulnia annak, hogy a munkások anyaghiány, anyagpótlás, szerszámjavítás vagy más címen kedélyesen ide-oda vándoroljanak és közben el-elbeszélgessenek egymással. Az anyaggal való takarékosságra a háború nehéz eszten­dői alaposan kioktattak bennünket. Mégis előfordul, hogy a hulladékok kérdését nem tanulmányozzák azzal a gonddal, amelyet az megérdemel és nem szentelnek időt annak a ki­­puhatolására, hogy miért van tulajdonképen hulladék, nem lehetne-e a gyártást oly irányban javítani, hogy az a mini­mumra szoríttassék le. Ezek azok a szempontok, amelyeket a textilgyárainknak a jövőben fokozott mértékben kell figyelembe venniök, mert az üzem racionális, tudományos elvek szerint való vezetése az egyetlen reális mód, amely a termelési költségek állandó csökkentését és a külfölddel való versenyt lehetővé teszi. Ezt a versenyt védővámokkal ideig-óráig ki lehet kap­csolni, de tartósan nem lehet megszüntetni és ha ez bekövet­kezik, akkor a védővámoktól elkényeztetett gyárak az első szabadabb szellő fúvásánál elhervadnak és elpusztulnak. Ennek pedig nem szabad megtörténnie, mert az ország a maga politikai önállóságát csak úgy őrizheti meg, ha gazda­sági függetlenségét fenntartja és a honi szükségletek fedezé­sére szolgáló iparát, elsősorban a textilipart állandóan fej­leszti és képezi. Könyvek Südslawische Silhouetten. Von Hermann Wendel: Frank­furter Societätsdruckerei G. m. b. H., Abteilung Buchverlag, Frankfurt a. M. 1924. Ára fűzve 4 Márka, egész vászonkötés­ben 5 Márka. Húsz szerb, horvát és szlovén férfiúnak karakte­risztikus portraitját rajzolja meg a szerző, érdekes és értékes adalékul a délszláv faj lélekrajzához. Van köztük fejedelem, (Milos és Mihajlo), tudósok: a szerb irodalmi nyelv megterem­tője Vuk Stefanovic Karadzic, a neves geográfus Jovan Cvijic, politikus: Ante Stacevic, poéta: France Preseren Branko Ra­­dievic, bandavezér Luka Vikalovic stb. Das Handelsgesetzbuch samt einschlägigen Gesetzen und Verordnungen, bearbeitet von Dr. Hans Kneissl, Folge 31, 2. Auflage, Stiepels Gesetzsammlung, Verlag von Gebrüder Stiepel Ges. m. b. H. in Reichenberg, Preis 60 Ke. A könyv első kiadása elfogyott, a most megjelent második kiadás az időközben kelt új törvényekkel bővült, így a szövetkezetekről, közraktárakról, tőzsdékről, részletüzletről, csekk- és váltó­rendtartásról, pénzintézetekről szóló törvényekkel és az újabb joggyakorlattal. 13

Next