Textil, 1927 (7. évfolyam, 1-24. szám) - Magyar Textiltechnologusok Lapja, 1927 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1927-01-01 / 1. szám
1927 január 1. Magyarország textilipara a háború után. Irta: dr. Thiering Oszkár, ny. iparoktatási főigazgató. A trianoni békekötés után szomszédaink azt hitték, hogy az ország textiliparát is a fejlettebb iparuknak könnyű prédájává tehetik, épúgy, mint a háború előtt magától értetődőnek találták, hogy Magyarországnak az osztrák textilipar természetes fogyasztópiacának kell lennie. Az antantállamokban, még az irántunk jóindulatot tanúsító államokban is, unisono hangoztatták agrár voltunkat és iparfejlesztési törekvéseinkre nézve csak annyit voltak hajlandók koncedálni, hogy a mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatban álló iparágak, a cukoripar, a konzervipar stb. annyira amennyire fejleszthetők, de a többi iparágaknak, így a textiliparnak is, vissza kell fejlődniük. És íme, a háború után következő évek a textilipar megjósolt sorvadása helyett, épen az ellenkezőjét hozták. A halálra ítélt gyermek nem pusztult el, hanem viruló egészségben élt, sőt csodálatos módon fejlődött. Hogy ez a fejlődés milyen nagymérvű, kitűnik abból, hogy a textilipar ma a hazai szükségletnek nagyobb hányadát fedezi, mint a háború előtt. Össztermelése a megmaradt csonka területen meghaladja Nagymagyarország textiliparának termelését és az ipar által foglalkoztatott munkások létszáma, a békebeli állapothoz képest megkétszereződött. A textiliparnak a megcsonkítás után megmaradt kicsiny, de erőteljes magva rövid idő alatt annyira megerősödött, hogy ma a vas-és gépipar után az ország második helyen álló iparává küzdötte fel magát. Mi lehet e gyors és váratlan fejlődés oka, amely annyira ellentétben áll az antanttudósok prognózisával és mi lehet a magyarázata annak, hogy a háború előtt féltve őrzött és minden tekintetben támogatott textilipar látszólag magától nekilendült és fejlődésnek indult? Erre a kérdésre többféle feleletet adhatunk. Az egyik magyarázat mindenesetre abban az évekig tartó elzárkózási politikában keresendő, amelyet a szomszéd államok reánk erőszakoltak és amelyet mi is kénytelenek voltunk folytatni, nem annyira iparvédelmi és fejlesztési, mint inkább valutavédelmi szempontok miatt. Bár a fogyasztóközönség sokat szenvedett alatta, örvendetes hatása mégis az volt, hogy erős lökést adott a textilipari vállalkozásnak és lehetővé tette több új vállalat létesítését, illetve áttelepítését Nagymagyarországról Csonkamagyarország területére és a régi textiliparvállalatok fokozatos kibővítését. Egy másik ok az autonóm vámtarifára való áttérés, amely az országot az osztrák befolyás alatt létrejött régi vámtarifától függetlenítette és a közös vámterület béklyóiból végleg kiszabadította. Ez adta meg azt a szolid kalkulációs bázist, amelyre az ország textilipara fel lesz építhető, ez adja meg a kötendő kereskedelmi szerződésekkel együtt azokat a lehetőségeket, amelyeken belül a hazai textilipar, mint biztos várfalakon belül felveheti a versenyt a külföldi textiliparral. E két ok azonban nem magyarázza meg teljesen a textilipar hirtelen fellendülését. Mi a legfőbb okot abban látjuk, hogy a textilipar szerencsés kezű, vállalkozó szellemű vezetőkre akadt, akik felismerték a külső okok által megteremtett kedvező helyzetet és fáradságot, anyagi áldozatokat nem kímélve és a kétségtelen kockázattól vissza nem riadva úttörő szerepre vállalkoztak és a hazai textilipart új vállalatokkal gyarapították. Őket illeti meg elsősorban a magyar textilipar előrelendülésének érdeme. Hogy ez a nekilendülés tartós marad-e, az attól függ, várjon a vezetők a jövőben várható változásokhoz tudnak-e majd a kellő időben és a kellő módon alkalmazkodni. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy a kereskedelmi szerződések fokozatos kiépítése a vámvédelmet csökkenteni fogja és az Európaszerte mutatkozó mozgalmak arra engednek következtetni, hogy a vámsorompók magassága nem marad meg mai nívóján. Az ennek folytán fokozódó verseny árcsökkenésre fogja kényszeríteni gyárainkat és a jövő egyik legkomolyabb problémája épen az lesz, miképen fognak a gyárak az árcsökkenés dacára versenyképesek maradni. A múltban a gyárak az árcsökkenést sokszor oly módon próbálták ellensúlyozni, hogy a munkabéreket leszorították. A jövőben ezt kizártnak tartjuk, hiszen a munkabérek átlaga a textiliparban ma csak évi 1000 a. k., tehát körülbelül napi 40.000 papírkorona, ami a drágasági indexhez viszonyítva nem mondható túlságos soknak. Más eszközöket kell keresni, amelyek az olcsóbb termelést lehetővé teszik. Ilyen eszközökben nincs hiány, csak tudni kell őket kiválogatni és alkalmazni. Aki olvassa Ford műveit, amelyekben az amerikai automobilipar bámulatos fejlődését ecseteli, csodálattal látja, hogy aránylag magas munkabérek mellett, amelyeknek minimuma is nálunk elképzelhetetlen magas összegre rúg, napi hat dollárra, (kb. 420.000 K-ra), mennyire le tudta mégis szorítani az autók előállítási árát tisztán azáltal, hogy az emberi erőt lehetőleg géperővel pótolta, minden energiaidő- és anyagpazarlást a minimumra csökkentett és a gyártás hatásfokát a maximumra emelte. Az automobiliparban bevált elveket hasonló sikerrel alkalmazta számos egyéb vállalataiban, többek között textilipari gyáraiban is. Ezt az utat kell követniük a hazai textilgyáraknak is, ha nem akarják magukat meglepetéseknek kitenni és a meghódított területeket ismét elveszíteni. Az emberi munkaerőnek géperővel való pótlása a textiliparban ugyan már nálunk is meglehetősen előrehaladt, de még mindig sok a tennivaló. Sok szövőgyárban pl. még valóságos pazarlás folyik emberanyagban és a nem eléggé tanult munkásokra hivatkozva egy-egy munkásra egy-két szövőgépet bíznak, ahelyett, hogy fokozott munkabérek megadásával és ügyesebb munkások odacsalogatásával igyekeznének legalább a három és négy szövőgép, illetve a sok anyagnál ma már teljesen bevált automata szövőgéprendszerre áttérni. Az energiapazarlás — a gőzgéptől kezdve egész a munkagépekig — régebbi gyárainkban néha hihetetlen magas. Ismerünk gyárakat, amelyekben a transmisszió a munkaszükségletnek felét fogyasztja. Sok gyárban nem vesznek maguknak anynyi fáradságot, hogy az energiagazdálkodást, beleértve a fűtési és egyéb célokra szolgáló gőzfogyasztást, alapos számítás és revízió tárgyává tegyék és ezáltal a termelési költségeket lényegesen redukálják. A gyártási időben is sok helyütt nagy megtakarítások érhetők el a munkagépek lehető kihasználásával, a gyártási szünetek leszorításával, a szállítási viszonyok javításával és sok egyéb eszközzel. Jól vezetett gyárakban nem szabadna előfordulnia annak, hogy a munkások anyaghiány, anyagpótlás, szerszámjavítás vagy más címen kedélyesen ide-oda vándoroljanak és közben el-elbeszélgessenek egymással. Az anyaggal való takarékosságra a háború nehéz esztendői alaposan kioktattak bennünket. Mégis előfordul, hogy a hulladékok kérdését nem tanulmányozzák azzal a gonddal, amelyet az megérdemel és nem szentelnek időt annak a kipuhatolására, hogy miért van tulajdonképen hulladék, nem lehetne-e a gyártást oly irányban javítani, hogy az a minimumra szoríttassék le. Ezek azok a szempontok, amelyeket a textilgyárainknak a jövőben fokozott mértékben kell figyelembe venniök, mert az üzem racionális, tudományos elvek szerint való vezetése az egyetlen reális mód, amely a termelési költségek állandó csökkentését és a külfölddel való versenyt lehetővé teszi. Ezt a versenyt védővámokkal ideig-óráig ki lehet kapcsolni, de tartósan nem lehet megszüntetni és ha ez bekövetkezik, akkor a védővámoktól elkényeztetett gyárak az első szabadabb szellő fúvásánál elhervadnak és elpusztulnak. Ennek pedig nem szabad megtörténnie, mert az ország a maga politikai önállóságát csak úgy őrizheti meg, ha gazdasági függetlenségét fenntartja és a honi szükségletek fedezésére szolgáló iparát, elsősorban a textilipart állandóan fejleszti és képezi. Könyvek Südslawische Silhouetten. Von Hermann Wendel: Frankfurter Societätsdruckerei G. m. b. H., Abteilung Buchverlag, Frankfurt a. M. 1924. Ára fűzve 4 Márka, egész vászonkötésben 5 Márka. Húsz szerb, horvát és szlovén férfiúnak karakterisztikus portraitját rajzolja meg a szerző, érdekes és értékes adalékul a délszláv faj lélekrajzához. Van köztük fejedelem, (Milos és Mihajlo), tudósok: a szerb irodalmi nyelv megteremtője Vuk Stefanovic Karadzic, a neves geográfus Jovan Cvijic, politikus: Ante Stacevic, poéta: France Preseren Branko Radievic, bandavezér Luka Vikalovic stb. Das Handelsgesetzbuch samt einschlägigen Gesetzen und Verordnungen, bearbeitet von Dr. Hans Kneissl, Folge 31, 2. Auflage, Stiepels Gesetzsammlung, Verlag von Gebrüder Stiepel Ges. m. b. H. in Reichenberg, Preis 60 Ke. A könyv első kiadása elfogyott, a most megjelent második kiadás az időközben kelt új törvényekkel bővült, így a szövetkezetekről, közraktárakról, tőzsdékről, részletüzletről, csekk- és váltórendtartásról, pénzintézetekről szóló törvényekkel és az újabb joggyakorlattal. 13