Üvegesek Lapja, 1936 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

1. szám ÜVEGESEK LAPJA „Békesség a földön az embernek“ Írta: Forgó István, az ipartestület díszelnöke Az egyik híres angol egyetemen a közgazdaságtan tanára avval szokta kezdeni előadásait, hogy felteszi a kérdést fiatal hallgatóinak: mi a célja egy cipőgyár­nak? A hallgatók többé kevésbbé azt válaszolják, hogy jó minőségű és olcsó cipőket gyártson. A közgazdaság híres professzora azután megmagyarázza a fiatal hallo­gatóknak, hogy a cipőgyár legelső és legfontosabb célja nem az, hogy cipőket gyártson, hanem hogy a cipők gyártása révén a tulajdonos, a vállalkozó, az ott alkal­mazott tisztviselők és munkások emberi módon, tisz­tességesen megélhessenek. Így akarja a professzor meg­értetni a hallgatókkal, hogy a gazdálkodás az emberért van, célja az, hogy az emberek, a munka, a termelés, a kereskedelem és ipar révén megélhetésüket bizto­sítsák. 1 *1*•­ Jó volna, ha ezt a híres angol egyetemi professzort meghívnók egyszer Budapestre, hogy tartson az üveges szakma tagjai előtt is egy előadást arról, hogy mun­kánk célja az, hogy megélhetésünket biztosítsuk, hogy munkánkon keressünk, mert sajnos, erre az elemi igaz­ságra úgy látszik a mi szakmánkban még idáig nem igen jöttek rá. Igazán szép és nemes hivatás az üveges feladata, amikor fényt enged be a lakásokba és a mű­helyekbe, de még ennél is elsőbbrendű kötelessége, hogy eltartsa önmagát, családját, hogy kereső és adó­fizető állampolgára legyen az országnak. Nem állíthatom, hogy ezt az egyszerű tételt a mi kartársaink ne tudnák, vagy ne akarnák megérteni. Hiszen ha erre az elemi igazságra maguktól nem esz­méltek volna rá, úgy megtaníthatta volna őket erre az a gazdasági válság, amelyről ma már igazán szabad azt állítanunk, hogy körülbelül elmúlott. Azt láttuk ebből a válságból, hogy amikor minden olcsó volt, ami­kor 8 pengőért lehetett kanni egy métermázsa búzát, akkor volt a válság legmélyebb pontján, mert hiszen az ország lakosságának legnagyobb része, a földművelő népesség, nemcsak nem keresett, hanem egész évi tevé­kenységére ráfizetett, amidőn az aratás után a termést értékesíteni akarta. Ma örömmel állapítja meg úgy Budapesten, mint mindenütt a vidéken a kereskedő, hogy a viszonyok hál’ istennnek javultak, van már valami forgalom, karácsonyra egész szépen mutatkozik az üzlet, és mindenki egyöntetűen megállapítja, hogy a magyarázat roppant egyszerű. A búza ára megint 18 pengő, keres rajta a termelő, van pénze vásárolni és megindul a pénz természetes és egészséges körforgalma. Ma már a leghangosabb agrárius is tudja, hogy a válságból kivezető út nem az, ha a kereskedelem és ipar árait is lerontják és azért mert a mezőgazdaság­nak rosszul megy, tönkreteszik a többi osztályokat is, hanem csak az lehet, ha munkája után mindenki keres, földműves is, iparos is, kereskedő is. De a mi szak­­mánkban vannak egyesek, akiknek ez az elemi igazság nem megy a fejükbe, akik nem akarják megtanulni, hogyha munkát végzünk, akkor kötelességünk, hogy azon keressünk is, és hogy a kereset nélkül végzett munka bűn önmagunkkal és a társadalommal szemben. A múltkor A. kartársunk mesélte el széles mosoly­­lyal az arcán, hogyan bánt ő el B. kartársunkkal. B. kartárs ugyanis kiütötte őt a nyeregből egy munkánál, egy olyan építésznél, akinek ő szokott dolgozni. B. ugyan azt állítja, hogy azelőtt nem A., hanem Ő dol­gozott ennek az építésznek, s hogy A. vette el tőle a régi összeköttetését, de talán jobb lesz, ha itt nem folytatjuk a nyomozást. Tény az, hogy mikor B. kar­társ megkapta a munkát, hosszúból B. kartárs a kö­­vetkező munkánál, amelynél valószínű volt, hogy azt B. fogja elnyerni, olyan árakon tett ajánlatot, amely mellett a munkára feltétlenül rá kellett fizetnie. Ami­dőn pedig megkérdeztem A. kartársat, várjon helyesen járt-e el, nem gondolja-e, hogy ilyen fegyverek alkal­mazása visszafelé sülhet el, hogy ennek következtében B. kartárs fog hasonló árakon ajánlatot tenni, s vi­szont, ha ilyen árakról hallanak a szakmában, hogy az az árak teljes és általános leromlásához vezet? A. úr a vállát vonogatta, és ezt mondotta: „Én pedig nem hagyom az én építészemet tőlem elvenni!’c íme, ez a felfogás az, amely a szakmánkat tönkre­teszi. Megállapíthatjuk, hogy a tatarozási kedvezmé­nyek további fenntartása, valamint az új házakra vo­natkozó újabb adókedvezmények eredményeképen a folyó év közepétől kezdve komoly és jelentékeny épí­tési tevékenység mutatkozott, amely a mi szakmánk­nak is kellő foglalkozást biztosíthatott volna. Nagyjá­ból­ ismerjük már az ez évi üvegforgalomra vonatkozó statisztikai adatokat is, amelyek igazolják a táblaüveg- forgalom emelkedését. Ha tehát az ez év folyamán mu­tatkozó munkákat szakmánk tagjai a normális, legsze­­rényebb keresetet biztosító haszon mellett végezték volna el, úgy ma kielégítő esztendőről szólhatnánk, s bizakodva nézhetnénk a jövő elébe, mert hiszen ma már arról számolhatunk be, hogy nemcsak azokban az országokban van konjunktúra, amelyek idejében eltér­tek a folytonos spekulációnak kitett aranyvalutától, hanem enyhülőben van a válság nálunk is. Legyünk igazságosak, és állapítsuk meg, amint azt a hivatkozott példa is mutatja­, hogy nem általános tendencia szakmánkban az értelmetlen árrontás, a kal­kuláció nélküli ajánlatok tétele, hanem ez csak egye­sektől származik és ha ezekben a józan értelem és a komoly kereskedelmi felfogás kerekedne felül, úgy szakmánkban normális viszonyok lehetnének. 3 Tábla- és tükörüveg nagykereskedés Forgó és Társa rt. Budapest, VII., Dohány­ utca 16-18 sz. Telefon: *38-4­70. Sürgönyeim: VITRUM.

Next