Vas- és Fémmunkások Lapja, 1925 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1925-01-09 / 1. szám
A Magyar Vasművelés Gépgyárai Országos Egyesületébe!! Évkönyve A napokban hagyta el a sajtót a Gépgyárak Egyesületének 1924. évi évkönyve, amely részletesen foglalkozik a munkásügyekkel, ezek között az 1923—24. évi munkásmozgalmi törekvésekkel, továbbá azokkal a jelenségekkel, amelyeket munkáltatói szempontból a mozgalmi ügyeink vitelénél tapasztaltak. Szüksége mutatkozik tehát annak, hogy a legnagyobb munkáltatóiestület véleménye bizonyos munkáskérdésekben szaktársaink előtt is ismeretessé váljék. Liegelsősorban megemlítésre méltó az a nagyarányú fejlődés, amelyen az egyesület az utolsó 10 év alatt keresztül ment. Az 1914-ik évi évkönyvet lapozva, amelyben az 1913. évi adatok foglaltatnak, megállapítható, hogy az 1913. évben 35 fővárosi gyár 23.511 munkással és 8 vidéki gyár 5241, összesen 43 gyár 28.752 munkással volt tagja. Ezek az adatok az akkori Nagy- Magyarországra vonatkoztak. Azóta az ország területe egy harmadára csonkult és csodálatosan a Gépgyárak Egyesülete hatalmasan megerősödött, mert az 1924. év végén nem kevesebb, mint 104 fővárosi gyár 40.651 munkással és 24 vidéki gyár 4213 munkással, összesen 128 gyár 44.864 munkással tagja az egyesületnek. A munkáslétszám nem ebben az esztendőben volt a legmagasabb, mert tudvalevő, hogy az 1923. év végén már nagyon erősen lecsökkent a vas- és gépipari vállalkozás, miért is a 44.000 főnyi munkáslétszám már a lecsökkent vállalkozás eredménye, mert 1918 októberében 56 975 főnyi munkástábor tartozott a Gépgyárak Egyesületének hatáskörébe. Az egyesület ügyeit 1913- ban 6 tisztviselő, 1 igazgató végezte el, míg 1921-ben 21 tisztviselő és 3 igazgató volt szükséges a munkálatok elvégzésére. Mi a magyarázata ennek a nagyarányú fejlődésnek? Az évkönyv felel erre a kérdésre és pedig ott, amikor azt mondja a munkaadók ereje a munkaadók egységében rejlik. Megteremtették tehát az egységet, amelyet az egyesület gyors fejlődése bizonyít. De könnyű is volt az egységet megteremteni, mert 1919-ben, a nagy összeomlás után, minden összefogott a munkáltatókkal a munkások ellen. Ezen összefogásban nem kicsinyszerep jutott a magyar kormány gazdaságpolitikájának is, mert azt tapasztaltuk, hogy a magyar kormány olyan eszközöket adott ki a kezéből és játszott át a Gépgyárak Egyesületének, amellyel az kényszerítőleg tudott föllépni és siettetni tudta az egység megteremtését. Ki nem emlékezne az 1920—21. és az ezt követő esztendők kötött gazdálkodására, a kiviteli és behozatali engedélyek és a szénbeszerzés nehézségeire, valamint az üzem fentartásához szükséges tőke megszerzésére. A behozatali engedélyektől függött a gyárak termelése, a kiviteli engedélyektől függött a gyárak által termelt áruk értékesítése. Ebben az időben a szénhiány általános volt és a Gépgyárak Egyesületén keresztül lehetett csak az üzemek föntartásához szükséges szenet beszerezni. Nemkülönben állott az üzemi tőke kérdése, amikor pénzünk úgyszólván napilap után fokozatosan esett, alig lehetett kölcsönt szerezni és a Gépgyárak Egyesülete nagy befolyását ,itt is tudta illetékes kormány- és pénzügyi körükben érvényesíteni. Mindezeknek intézését kezei közé kaparitva, kormányszervként működve szerezte meg az egyesület diktátori hatalmát, amellyel nem egy izben élt vissza a munkásság rovására. Köztudomású a gépgyári munkáltatók ellentmondást nem tűrő elhatalmasodása és mégis a következőket, lehet az évkönyvben olvani: „nem lehet szó arról, hogy minden kérdésben a munkásnak vagy a munkásságnak van igazat, már amennyire ők igazat, adnak a munkásságnak’. Ők ,keseregnek. A Károlyi-karszaikuszisról beszélnek és azt mondják, hogy ebbe az időben „a munkaadóknak soha nem volt igazuk, ha lett volna, sem tudták volna, keresni igazukat, a munkásság kívánságát, bármilyen szeszélyből fakadt is, mindig teljesíteni kellett ők mondják: „A szegény igazság is úgy van vele, hogy érvényesülni csak akkor tud, ha az igazság szolgálatában álló erő is támogatja. Az élet legnagyobb igazsága is elszikkad, ha mögüle az érvényesüléshez szükséges erő hiányzik.“ Úgy látszik, a munkáltatók már mindent elfelejtettek. A háború előtti éhbérek, a GO—72 órás heti munkaidő a feledés homályába tűnek el, avagy talán homály fedi azt, ami a tíz esztendős vérözön ideje alatt a gyárakban történt? A gyárvezetői vagy gyárigazgatói önkény által tűzvonalba küldött munkások ezreinek holtteste, a kereső nélkül hátramaradt család keserve és nyomorúsága már mind elfelejtett valamit. A katonai felügyelet visszaélései, a gyárak területén fölállított fogdákba (tetvesekbe) juttatott munkások ezreinek szenvedései, ahova számtalanszor nőket is juttattak, kimoódott már az emlékezetből. Erre a korszakra gondoljanak csak vissza és erre gondolva beszéljenek az igazságról, arról a munkáltatók által nevezett szegény igazságról. Ennek, a korszaknak a bűnei, a rémségei gyűjtötték össze a munkásokban a keserűséget és ha a Károlyi-korszak el is marad, ez a keserűség bármely korszakban kifakadt volna. A pohár csordultig telt és saját bűneik következményeit viselni kellett. Megemlítésre méltó az évkönyvnek az a része, amelyben a munkabérek kérdésével foglalkozik. Nagy naivitással írják a munkáltatók, hogy az egyesület 1919 szeptemberében állapította meg először a munkabéreket általánosságban. Nagy bölcsen azonban elhallgatják, hogy az a megállapítás valójában 50%-ral szállította le a munkabéreket,és a munkásság újabb kálváriája innen kezdődött. A munkásság szomorú sorsán nem változhatott az sem, hogy 1921-ben kétszer, 1922-ben hétszer, 1923-ban tizenhatszor, 1924-ben pedig nyolcszor emelték a munkabéreket, mert ezek amunkabéremelések egyetlen egyszer sem vették figyelembe az 1919. évi 50%-os munkabér leszállítást, miért is a rideg tényállás az, hogy a munkabérek ma is körülbelül 50% -kal alacsonyabbak, mint voltak békében. Ezzel szemben a munkáltatók az évkönyvben megállapítják, hogy 1922 december végén a szakmunkások óránkénti keresete a békebeli keresetnek 67,38%-át tette ki. Most ez S ltfl. ■.|2J5¥f /bot VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI XXXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Előfizetésiár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magáneset részére egész évre 60000 korona, félévre 30000 korona. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 2700 korona. — Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak fr . 3■ MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP BUDAPEST, 1925 JANUÁR 9 Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. Thököly út 56. Telefon: József 80—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között Újévi gondolatok. Szervezeti életünk egyik legviszontagságosabb éve után léptük át az év küszöbét. Nemcsak a gazdasági állapotok általános ziláltságára, a munkanélküliségre, a drágaságra gondolunk, hanem szövetségi életünk belső fogyatékosságaira, kisebb-nagyobb bajainkra. Egy munkásszervezet belélete sohasem teljesen sima és háborútlanul csöndes, mert hiszen sok nagy érdek forog itt állandóan a felszínen, mindenki jóra törekvésének érvényesülni kell és így örökös a hullámzás a szervezeti élet folyamatában. A mindenkori vezetőségeknek, szervezeti fórumoknak, a mozgalom szolgálatába állított szaktársaknak, bizalmi férfiaknak a feladatuk gondoskodni arról, hogy ezek a belső hullámzások ne csapjanak túl azon a mértéken, amelyen túl a szervezeti élet hajóját fölborulás veszélye fenyegeti. Ennek a föladatnak a lehető legjobban megfelelni, ez az öntudatos szocialista munka legszebb kifejezője. Vihart támasztani, fölfordulást előidézni egy munkásszervezetben nem valami nehéz, de elvezetni a szervezeti életet úgy, hogy az évről-évre, évtizedekre fejlődést és haladást mutathasson föl, hogy tagjainak érdekei a legjobban legyenek állandóan védve és kielégítve, ez a dolog nehezebbik része és ez az a teljesítmény, amelyért a szervezet vezetőségeinek és funkcionáriusainak, a mozgalom bizalmi tisztségeit betöltő szaktársaknak és szaktársnőknek elismerés jár ki a szervezet tagjai részéről A szervezeti élet sikeres fentartása, a tagok és vezetőségek, a vezetőség és bizalmmi férfiak kölcsönös bizalmán nyugodhat csak megfelelő szilárdsággal. A kölcsönös bizalom erőforrás úgy a vezetőség, mint a tagok számára, ezért sohasem szabad e tekintetben kicsinyeskednünk, apró-cseprő személyi botlásokból meg egyéb irányú mulasztásokból nagy hűhót csapni. A szervezett, szocialista munkásságnak megvan a lehetősége arra a szervezeti élet keretein belül, hogy a legkényesebb kérdéseket is elintézheti harag, lárma nélkül, az ész és logika törvényei szerint. A sok külső ellenség mellett az elmúlt esztendőben — sajnos —, eltévelyedett Szaktársak kísérletet tettek arra, hogy Szövetségünk belső egységét megbontsák. Meg lehetünk nyugodva, hogy ez a törekvés nem lesz egyéb kísérletnél, mert ami természetellenes és logikátlan, abból senki sem hozhat ki eredményes alkotást. A munkásmozgalom irányát és sorsát ma a gazdasági és politikai kialakulások szabják meg és ezek állása szerint ma a munkásság erejének koncentrálására, szervezete egységének föntartására van utalva, nem engedheti tehát meg magának azt a lukszust, apró csoportokban külön-külön keresni boldogulása útjait. Magyarország vas- és fémmunkásai is egymásra utaltak és egymásra fognak találni ezen bomlasztó kísérlet után is. Az új esztendő egyelőre nem ígér semmi jobb helyzetet gazdasági életünkben, mint volt az elmúlt évben. Azok a gazdasági tárgyalások, amelyeket a kormány a külálamokkal folytat a gazdasági érdekek kölcsönös szolgálatának kiépítésére, egyelőre nem sok haszonnal járnak. Hiányzik még mindkét oldalon a kölcsönös bizalom és nincs meg sehol a politikai lehiggadtság, amely alapja volna a bizalomnak. Látunk erőfeszítéseket arra is, hogy a külföld behozza ide tőkéjét és gazdasági vállalkozásokba fektesse. Eredményeket azonban e téren sem látunk és ez érthető is. A magyar munkásosztálynak megvan minden oka arra, hogy elégedetlen legyen a kormány minden oldalú tevékenységével és kormányzati rendszerével. A reakció erősödése természetszerűleg provokálja ki a munkásosztály türelmetlenségét és ellenharcát, ami nem kerüli ki sem a belföldi, sem a külföldi tőke figyelmét és egy háborgó országban a tőke nem keres elhelyezkedést. Félő, hogy a belső konszolidáció megteremtésének késlekedésével a kormány olyan helyzetet fog teremteni, amelyben teljesen elveszítjük a lehetőséget arra is, hogy ipari és kereskedelmi életünk külföldi segítséget nyerhessen. A helyzet kulcsa mindenesetre a kormány kezében van, neki kell a béke és megnyugvás lehetőségeit megteremteni, az alkotmányosság demokratikus irányban való helyreállításával, a bosszú és megtorlás politikájának fölhagyásával és a szociálpolitikai követelmények teljesítésével, önként nem fogja mindezeket teljesíteni a kormány. Nekünk tehát továbbra is a harcokra kell készen államiak. Harc a kapitalizmus kapzsisága ellen, a nagyobb falat kenyérért; harc a közszabadságok biztosításáért, mert a t ' 'tság a munkásosztály számára a kenyér fálát jelenti; harc a népakarat hamisítatha*vényesüléséért az ország kormányzatában, csak igy szüntethető meg az egyoldalú érdekek érvényesülése a lakosság többség kárára. Hogy helyünket megállhassuk, hn becsületes célú és szándékú küzdelmünket véresen vihessük és juttathassuk diadalra,elő kell venni fokozott mértékben erényeinket és erősségeinket. Hűség és bizalom egymással szemben, szervezezetünkkel szembe . "Fokozott tanulás és tanítás, hogy harcos senk állandóan tömörebbek és erősebbek legyen Gondos megőrzése és megtartása intézmeneinknek. Szövetségünknek, helyi csoportjainknak, újabb területek hódítása-a-oeöetségk élet kiterjesztésére. Esek legyenek fegyvereink, eszközeink harcainkban és ha ma ködös és bizonytalan is az a jövő, amely felé az új év visz bennünket, nem lesz számunkra reménytelen, mert nem érheti csalódás azt a sereget, amely nem becsüli túl önerejét, de amennyi ereje van, azt állandóan a közélet és a közösség javára használja föl. —mw ii ............— «a Az erőszak nem egyéb, mint az eszme hatalmában való hitnek hiánya. f