Vas- és Fémmunkások Lapja, 1925 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1925-01-09 / 1. szám

­ A Magyar Vasművel­­és Gépgyárai­ Országos Egyesületébe!! Évkönyve A napokban hagyta el a­ sajtót a Gépgyárak Egyesületének 1924. évi évkönyve, amely rész­letesen foglalkozik a munkásügyekkel, ezek között az 1923—24. évi munkásmozgalmi törek­vésekkel, továbbá azokkal a jelenségekkel, ame­lyeket munkáltatói szempontból a mozgalmi ügyeink vitelénél tapasztaltak. Szüksége mu­tatkozik tehát annak, hogy a legnagyobb mun­káltatói­estület véleménye bizonyos munkás­­kérdésekben szaktársaink előtt is ismeretessé váljék. Liege­l­sősorban megemlítésre méltó az a nagy­arányú fejlődés, amelyen az egyesület az utolsó 10 év alatt keresztül ment. Az 1914-ik évi év­könyvet lapozva, amelyben az 1913. évi adatok foglaltatnak, megállapítható, hogy az 1913. év­ben 35 fővárosi gyár 23.511 munkással és 8 vi­déki gyár 5241, összesen 43 gyár 28.752 munkás­sal volt tagja. Ezek az adatok az akkori Nagy- Magyar­országra­ vonatkoztak. Azóta az ország területe egy harmadára csonkult és csodála­tosan a Gépgyárak Egyesülete hatalmasan meg­erősödött, mert az 1924. év végén nem kevesebb, mint 104 fővárosi gyár 40.651 munkással é­s 24 vidéki gyár 4213 munkással, összesen 128 gyár 44.864 munkással tagja az egyesületnek. A munkáslétszám nem ebben az esztendőben volt a legmagasabb, mert tudvalevő, hogy az 1923. év végén már nagyon erősen lecsökkent a vas- és gépipari vállalkozás, miért is a 44.000 főnyi munkáslétszám már a lecsökkent vállalkozás eredménye, mert 1918 októberében 56 975 főnyi munkástábor tartozott a Gépgyárak Egyesüle­tének hatáskörébe. Az egyesület ügyeit 1913- ban 6 tisztviselő, 1 igazgató végezte el, míg 1921-ben 21­ tisztviselő és 3 igazgató volt szük­séges a munkálatok elvégzésére. Mi a magyarázata ennek a nagyarányú fej­lődésnek? Az évkönyv felel erre a kérdésre és pedig ott, amikor azt mondja a munkaadók ereje a munkaadók egységében rejlik. Megte­remtették tehát az egységet, amelyet az egye­sület gyors fejlődése bizonyít. De könnyű is volt az egységet megteremteni, mert 1919-ben, a nagy összeomlás után, minden összefogott a munkáltatókkal a munkások ellen. Ezen össze­fogásban nem kicsiny­­szerep jutott a magyar kormány gazdaságpolitikájának is, mert azt­ tapasztaltuk, hogy a magyar kormány olyan eszközöket adott ki a kezéből és játszott át a Gépgyárak Egyesületének, amellyel az kény­­szerítőleg tudott föllépni és siettetni tudta az egység megteremtését. Ki nem emlékezne az 1920—21. és az ezt követő esztendők kötött gaz­dálkodására, a kiviteli és behozatali engedé­lyek és a szénbeszerzés nehézségeire, valamint az üzem fen­tartásához szükséges tőke megszer­zésére. A behozatali engedélyektől függött a gyárak termelése, a kiviteli engedélyektől füg­gött a gyárak által termelt áruk értékesítése. Ebben az időben a szénhiány általános volt és a Gépgyárak Egyesületén keresztül lehetett csak az üzemek föntartásához szükséges sze­net beszerezni. Nemkülönben állott az­ üzemi tőke kérdése, amikor pénzünk úgyszólván nap­ilap után fokozatosan esett, alig lehetett köl­csönt szerezni és a Gépgyárak Egyesülete nagy befolyását ,itt is tudta illetékes kormány- és p­énzü­gyi körükben érvényesíteni. Mindezeknek intézését kezei közé kaparitva, kormányszerv­ként működve szerezte meg az egyesület dik­­tátori hatalmát, amellyel­­ nem egy iz­ben élt­­ vissza a munkásság rovására. Köztudomású a gépgyári munkáltatók ellent­mondást nem tűrő elhatalmasodása és mégis a következőket, lehet az évkönyvben olva­ni: „nem lehet szó arról, hogy minden kérdésben a munkásnak vagy a munkásságnak van igazat, már amennyire ők igazat, adnak a mun­kásságnak’. Ők ,keseregnek. A Ká­rolyi-karszaik­uszis­ról beszélnek és azt mondják, hogy ebbe­­ az időben „a munkaadóknak soha nem volt iga­zuk, ha lett volna, sem tudták volna, keresni igazukat, a munkásság kívánságát, bármilyen szeszélyből fakadt is, mindig teljesíteni kellett ők mondják: „A szegény igazság is úgy van vele, hogy érvényesülni csak akkor tud, ha az igazság szolgálatában álló erő is támogatja. Az élet legnagyobb igazsága is elszikkad, ha mögüle az érvényesüléshez szükséges erő hiány­zik.“ Úgy látszik, a munkáltatók már mindent el­felejtettek. A háború előtti éhbérek, a GO—72 órás heti munkaidő a feledés homályába tűn­­­ek el, av­agy talán homály fedi azt, ami a tíz esztendős vérözön ideje alatt a gyárakban történt? A gyárvezetői vagy gyárigazgatói ön­kény által tűzvonalba küldött munkások ezrei­nek holtteste, a kereső nélkül hátram­aradt csa­lád keserve és nyomorúsága már mind elfelej­tett valamit. A katonai felügyelet visszaélései, a gyárak területén fölállított fogdákba (tetve­sekbe) juttatott munkások ezreinek szenve­dései, ahova számtalanszor nőket is juttattak, kim­o­­ódott már az emlékezetből. Erre a kor­szakra gondoljanak csak vissza és erre gon­dolva beszéljenek az igazságról, arról a mun­kál­tatók által nevezett szegény igazságról. En­nek, a korszaknak a bűnei, a rémségei gyűjtöt­ték össze a munkásokban a keserűséget és ha a Károlyi-korszak el is marad, ez a keserűség bármely korszakban kifakadt volna. A pohár csordultig telt és saját bűneik következményeit viselni kellett. Megemlítésre méltó az évkönyvnek az a ré­sze, amelyben a munkabérek kérdésével foglal­kozik. Nagy naivitással írják a munkáltatók, hogy az egyesület 1919 szeptemberében állapí­totta meg először a munkabéreket általánosság­ban. Nagy bölcsen azonban elhallgatják, hogy az a megállapítás valójában 50%-r­al szállította le a munkabéreket,és a munkásság újabb kál­váriája innen kezdődött. A munkásság szomorú sorsán nem változhatott az sem, hogy 1921-ben kétszer, 1922-ben hétszer, 1923-ban tizenhatszor, 1924-ben pedig nyolcszor emelték a munkabére­ket, mert ezek a­­munkabérem­elések egyetlen egyszer sem vették figyelembe az 1919. évi 50%-os munkabér leszállítást, miért is a rideg tényállás az, hogy a munkabérek ma is körül­belül 50% -kal alacsonyabbak, mint voltak bé­kében. Ezzel szemben a munkáltatók az év­könyvben megállapítják, hogy 1922 december végén a szakmunkások óránkénti keresete a békebeli keresetnek 67,38%-át tette ki. Most ez S ltfl. ■.|2J5¥f /b­ot VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI XXXI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Előfizetési­­ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magáneset részére egész évre 60000 korona, félévre 30000 korona. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 2700 korona. — Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak fr . 3■ MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP BUDAPEST, 1925 JANUÁR 9 Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. Thököly­ út 56. Telefon: József 80—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között Újévi gondolatok. Szervezeti életünk egyik legviszontagságo­sabb éve után léptük át az év küszöbét. Nem­csak a gazdasági állapotok általános zilált­ságára, a munkanélküliségre, a drágaságra gondolunk, hanem szövetségi életünk belső fo­gyatékosságaira, kisebb-nagyobb bajainkra. Egy munkássz­ervezet belélete sohasem teljesen sima és háborútlanul csöndes, mert hiszen sok nagy érdek forog itt állandóan a felszínen, mindenki jóra törekvésének érvényesülni kell és így örökös a hullámzás a szervezeti élet fo­lyamatában. A mindenkori vezetőségeknek, szervezeti fó­rumoknak, a mozgalom szolgálatába állított szaktársaknak, bizalmi férfiaknak a feladatuk gondoskodni arról, hogy ezek a belső hullámzá­sok ne csapjanak túl azon a mértéken, amelyen túl a szervezeti élet hajóját fölborulás veszélye fenyegeti. Ennek a föladatnak a lehető legjob­ban megfelelni, ez az öntudatos szocialista munka legszebb kifejezője. Vihart támasztani, fölfordulást előidézni egy munkásszervezetben nem valami nehéz, de elvezetni a szervezeti éle­tet úgy, hogy az évről-évre, évtizedekre fejlő­dést és haladást mutathasson föl, hogy tagjai­nak érdekei a legjobban legyenek állandóan védve és kielégítve, ez a dolog nehezebbik része és ez az a teljesítmény, amelyért a szervezet ve­zetőségeinek és funkcionáriusainak, a mozga­lom bizalmi­ tisztségeit betöltő szaktársaknak és szaktársnőknek elismerés jár ki a szervezet tag­jai részéről A szervezeti élet sikeres fentartása, a tagok és vezetőségek, a­ vezetőség és bizalmmi fér­­fiak kölcsönös bizalmán nyugodhat csak meg­felelő szilárdsággal. A kölcsönös bizalom erő­forrás úgy a vezetőség, mint a tagok számára, ezért sohasem szabad e tekintetben kicsinyes­kednünk, apró-cseprő személyi botlásokból meg egyéb irányú mulasztásokból nagy hűhót csapni. A szervezett, szocialista munkásságnak megvan a lehetősége arra a szervezeti élet ke­retein belül, hogy a legkényesebb kérdéseket is elintézheti harag, lárma nélkül, az ész és logika törvényei szerint. A sok külső ellenség mellett az elmúlt eszten­dőben — sajnos —, eltévelyedett S­zaktársak kí­sérletet tettek arra, hogy Szövetségünk belső egységét megbontsák. Meg lehetünk nyugodva, hogy ez a törekvés nem lesz egyéb kísérletnél, mert ami természetellenes és logikátlan, abból senki sem hozhat ki eredményes alkotást. A munkásmozgalom irányát és sorsát ma a gaz­dasági és politikai kialakulások szabják meg és ezek állása szerint ma a munkásság erejének koncentrálására, szervezete egységének föntar­­tására van utalva, nem engedheti tehát meg magának azt a lukszust, apró csoportokban külön-külön keresni boldogulása útjait. Ma­­gyarország vas- és fémmunkásai is egymásra utaltak és egymásra fognak találni ezen bom­lasztó kísérlet után is. Az új esztendő egyelőre nem ígér semmi jobb helyzetet gazdasági életünkben, mint volt az el­múlt évben. Azok a gazdasági tárgyalások, amelyeket a kormány a külálamokkal folytat a gazdasági érdekek kölcsönös szolgálatának kiépítésére, egyelőre nem sok haszonnal járnak. Hiányzik még mindkét oldalon a kölcsönös bi­zalom és nincs meg sehol a politikai lehiggadt­­ság, amely alapja volna a bizalomnak. Látunk erőfeszítéseket arra is, hogy a külföld behozza ide tőkéjét és gazdasági vállalkozásokba fek­­­­tesse. Eredményeket azonban e téren sem lá­tunk és ez érthető is. A magyar munkásosztály­nak megvan minden oka arra, hogy elégedetlen­­ legyen a kormány minden oldalú tevékenysé­gével és kormányzati rendszerével. A reakció­­ erősödése természetszerűleg provokálja ki a­­ munkásosztály türelmetlenségét és ellenharcát,­­ ami nem kerüli ki sem a belföldi, sem a kül­­­­földi tőke figyelmét és egy háborgó országban a tőke nem keres elhelyezkedést. Félő, hogy a belső konszolidáció megteremtésének késlekedé­sével a kormány olyan helyzetet fog teremteni, amelyben teljesen elveszítjük a lehetőséget arra is, hogy ipari és kereskedelmi életünk külföldi segítséget nyerhessen. A helyzet kulcsa min­denesetre a kormány kezében van, neki kell a béke és megnyugvás lehetőségeit megterem­teni, az alkotmányosság demokratikus irány­ban való helyreállításával, a bosszú és megtor­lás politikájának fölhagyásával és a szociálpoli­tikai követelmények teljesítésével, önként nem fogja mindezeket teljesíteni a kormány. Ne­künk tehát továbbra is a harcokra kell készen államiak. Harc a kapitalizmus kapzsisága ellen, a na­gyobb falat kenyérért; harc a közszabadságok biztosításáért, mert a t ' 'tság a munkásosz­tály számára a kenyér fálát jelenti; harc a népakarat hamisítath­­a*­­vényesüléséért az ország kormányzatában, csak igy szüntet­hető meg az egyoldalú érdekek érvénye­sülése a lakosság többség kárára. Hogy helyünket megállhassuk, hn becsületes célú és szándékú küzdelmünket véresen vihessük és juttathassuk diadalra,­elő kell venni fokozott mértékben erényeinket és erősségeinket. Hűség és bizalom egymással szemben, szerve­­zezetünkkel szembe . "Fokozott tanulás és taní­tás, hogy harcos se­nk állandóan tömörebbek és erősebbek legye­­n Gondos megőrzése és megtartása intézm­e­neinknek. Szövetségünk­nek, helyi csoportjainknak, újabb területek hó­­­dítása-a-oeöetségk élet kiterjesztésére.­ Esek legyenek fegyvereink, eszközeink harcainkban és ha ma ködös és bizonytalan is az a jövő, amely felé az új év visz bennünket, nem lesz számunkra reménytelen, mert nem érheti csaló­dás azt a sereget, amely nem becsüli túl önere­jét, de amennyi ereje van, azt állandóan a köz­élet és a közösség javára használja föl. —mw ii ............— «a Az erőszak nem egyéb, mint az eszme hatalmában való hitnek hiánya. f

Next