Vas- és Fémmunkások Lapja, 1926 (32. évfolyam, 1-22. szám)

1926-01-08 / 1. szám

Visszapillantás amely az elmúlt év céltudatos munkáját jelzi és amelyen haladva, lehetővé fog válni, hogy szaktársaink a hosszú éveken át tartó szenvedések után végre olyan helyzetbe juthassanak, amely részükre az emberi megélhetés lehetőségét biztosítja. ®3eS@$S®®®®®®»S»SSS5SS3S®S / A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPART nfXXXIL évfolyam, 1. szám|H Előfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 120000 korona, félévre 60000 korona. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szára ára 5000 korona. — Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ■MI Budapest, 1926 január 8 in Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. Thököly út 56. Telefon: József 80—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között ismét elmúlt egy év, a hatodik, a háború befejezése óta. Az életből szintén lemorzsolódott egy év, ami a munkásélettel való vonatkozásban igen nagy jelentőséggel bír, mert a mai társadalmi berendezkedés mellett, a munkásosztály tagjai részére csak igen mostohán mérik az életéveket. Az elmúlt év, gazdasági vonatkozásokban még közel sem mutatott olyan változásokat, amelyek a munkások életlehetőségét megkönnyítették volna,tanulságai pedig igen szomorú tapasztalatok elé állították a munka népét, ami káros kihatásában még az előbbi éveket ispessze fölülmúlja. Ha pedig mindehhez még hozzávesszük, hogy azokból a kormányígéretekből, amelyek munkát és kenyeret jelenthettek volna, nem lett semmi, úgy az elmúlt évet bátran nevezhetjük az ígéretek által fölkeltett, és más módon kilátásba helyezett reménykedések temetőjének. Ha polgári fölfogás alapján mérlegelnénk az elmúlt év tanulságait, úgy a fönti néhány sorral végezhetnénk is. Munkásmozgalmiszempontból azonban ezekkel a megállapításokkal még nem végeztük el azt a munkát, amelyet elvégezni kötelességünk, mert az, hogy pontot tettünk az elmúlt év eseményei után, még nem jelentheti a mindenben való megnyugvást. A munkásság a múlt tanulságaiból táplálkozva, a jövőnek él és már ezekből is föltétlenül szükséges, hogy rövid visszapillantást vetve a múltba irányt szabjunk a jövő év munkájának. Szövetségünk az elmúlt évben igen nehéz munkát végzett. Belső munkálkodásáról megállapíthatjuk,, hogy a rendkívüli körülmények folytán beállott lehetetlen gazdasági helyzet csaknemi teljesen- megakadályozta azt a annakát, amelyet a tagok érdekében kifejteni szándékozott. Szövetségünk akcióképességére igen káros hatással volt a konjunktúra fokozatos romlása, amely, úgy látszik, az elmúlt év vége felé érte el tetőpontját. A megrendelések elmaradása és az ezzel kapcsolatban mutatkozó munkahiány annyira megnövesztették a munkáltatók hatalmát, hogy vágyaik, amelyek rendszerint a minél nagyobb haszon elérésében jutnak kifejezésre, még a rossz konjunktúra dacára is kielégítésre találtak. Az éhség és a nyomor a gyárak kapui elé zavarták a munkanélküliek ezreit, ami nemcsak a munkanélküliek esetleges béreire, hanem a dolgozók meglévő kereseteire is igen károsan hatott. Már ez a körülmény egymaga is eléggé magyarázza az elmúlt év mozgalmának az előző évekkel szembeni eltérő voltát, amihez kiegészítésképen még csak azt kívánjuk hozzáfűzni, hogy amíg a munkáltatókat elhatározásaikban senki sem gáncsolta és így szabadon intézkedhettek a munkások gazdasági helyzetének megrontása körül, addig a munkásság részére a védelem megszervezése körüli szabad elhatározás lehetősége teljesen ki volt zárva. A rossz konjunktúra ellensúlyozása érdekében a munkáltatók javára minden megtörtént, ami a haszon biztosítását szolgálta, azonban sehol sem láttuk azokat az intézkedéseket, amelyek a munkások érdekeit szolgálták volna. Amíg a kormányzat a munkáltatók elmaradt hasznát vámtarifával és más módon igyekezett rekompenzálni, addig a munkanélküliektől még azt a csekély segélyt is megtagadta, amely a nyomorgókat némileg átsegíthette volna a szenvedés rettenetességein. A kormányzat helyett tehát Szövetségünknek kellett a segélyekről gondoskodni, vagyis azt a kötelességet teljesíteni, amelyet mindenhol a világon az állam teljesít. Hogy Szövetségünk és a még munkában álló szaktársaink az ezzel járó megpróbáltatást sikeresen kiállották, az annak a munkának az érdeme, amely a sok szenvedés dacára a csüggedés lelkekben föl tudta kelteni a kötelességérzetnek azt a mértékét, amely nemes cselekedetekre sarkal és amely a munkásságnak még a mai rettenetes helyzet közepette is erőt ad a nehéz küzdelmekkel szembeni ellentállásra. Szövetségünk elmúlt évi munkálkodását rövid összefoglalásban a nehéz küzdelmekkel szembeni sikeres ellenállás, tagjaink példanélkül álló áldozatkészsége és az öntudatnak az a mértéke jelzi, amelyre méltán lehet büszke az ország minden vas- és fémmunkása. Ha tehát a múlt tapasztalataiból és tanulságaiból okulva akarunk a jövő nehézségeivel szembeni ellentállásra berendezkedni, úgy egy pillanatra sem szabad eltérnünk arról az útról, „Jobbi ügyhöz méltóan“ A múlt tapasztalatai már régen bebizonyították, hogy a keresztény-szociális szervezkedésnek nincsen semmi komoly alapja, az ilyen irányú szakszervezeti mozgalom pedig nem egyéb közönséges komédiánál. Ennek dacára — igaz, hogy csak kevesen — még ma is vannak olyan munkások, akik komolyan hisznek ebben a mozgalomban és úgy vélik, ahogyan egyik lapjuk is írja, hogy: „Jó szociáldemokraták csak azért kritizálják a keresztény-szociális szervezkedést, mert annak tagjai nem ismerik a megalkuvást, vezéreik nem olyan sunyi szemforgatók, mint a szociáldemokraták vezérei, akik bizonyos célok elérése érdekében —jobb ügyhöz méltóan —még a zsidó tőkével szembeni alázatoskodástól és az általuk képviselt munkások érdekeinek elárulásától sem riadnak vissza". Mindezt persze csak úgy mondják, anélkül, hogy bizonyítani is tudnának, amit mondani annál is könynyebb, mert a kurzuslapok e téren valósággal privilégiumot élveznek. Minthogy a keresztény-szociálisoknál rendszerint mások a szavak és másokra tettek, nézzük meg, hogy azok, akik „a tisztultabb erkölcsöktől átkozottan“, lapjaikban az emberi alávalóságokat mondatokba ffizva, #, föntebbi idézet-Jigtt.^ogtoliak^zejuiti4'jivxn3^i'juzziijL.. jixettnjrkre veszik komolyan a saját átírásaikat. Erre az összehasonlításra a legjobb alkalmat az az akció szolgáltatja, amelyet egy otthon fölépítése érdekében a keresztény-szociális vasmunkásszövetség megindított. Nem tudjuk, de úgy gondoljuk, hogy keresztény-szociálisét, a szociáldemokrata vas- és fémmunkásmozgalom ellensúlyozása céljából fölépítendő munkásotthon tervezgetésénél pontosan kiszámították, hogy hány gazdag püspök és pap van ebben az országban és valószínűen számbevették a magukat jó, keresztényeknek valló gazdag főurakat, bárókat, nemeseket, minisztereket, stb. urakat is, mint olyanokat, akik már annál is inkább össze fogják adni a munkásotthon fölépítéséhez szükséges összeget, mert vagyoni helyzetüknél fogva ez alig jelenthet részükre számottevő anyagi megterhelést. A gyűjtés megkezdése után azonban, alig néhány hónap múlva, kiderült, hogy aió keresztények áldozatkészségéhez fűzött reménykedés csődöt mondott, mert addig, amíg ia keresztényi szeretőtről és áldozatkészségről csak papolni kellett, mindenki megtette a magáét, de egészen másképen alakult ki a helyzet akkor, amikor a keresztényi szeretet és áldozatkészség nevében a zsebek megnyitásával kellett volna az „elvért“ anyagi áldozatot hozni. Itt jutnak azután szerephez azok az állítások, amelyeket e cikkünk elején idézőjelek között hozunk s amelyekben keresztény-szociálisok bennünket és vezetőembereinket a legcsúnyább módon rágalmazzák. Ugyanis a gyűjtés megakadása által szenvedett fiaskó és az ezzel járó tapasztalatok minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a nagynevű „támogatókra“ és a nagy „keresztényekre“ számítani nem lehet, tehát más pénzforrás után kellett kutatni. A tisztultabb elkötésüktől áthatottan és jobb ügyhöz méltó buzgalommal, keresztény-szociáliséi, az annyira lecsepült zsidó munkáltatókhoz és tőkésekhez fordultak, akik sem nem keresztények, sem nem jóbarátai a munkásoknak, mert hiszen a haszon a kizsákmányolás gyümölcse és így a jóbarát fogalma már ez okból is kifejezett ellenféle a tőke természetéből folyó ténykedéseknek. Tették pedig ezt egy körlevél útján, amelynek szószerinti szövege a következő: Budapest, 1925 december 22. Tekintetes Ijazsfalósáfj! Magyar Kere.fr.tér.y-szocialista Vasmunkás Szövetség kötelékébe tömörült vasipari munkásság tisztelettel kéri a telep Igazgatóságot, hogy a fölépítendő „Magyar Vasmunkás-Otthon'4 megvalósítását elősegíteni méltóztasson. A szövetség kifejezetten gazdasági egyesülés minden pártpolitikai mozgalomtól függetlenül. Célunk a magyar ipar megerősítésével a magyar vasipari munkásság kedvezőbb gazdasági helyzetének elérése. Becsületes és igazságos munkát adni, becsületes és igazságos munkabért kapni. Szövetségünk tagjai a megértő magyar társadalom segítségével ezideig 68 millió koronát adtak a Magyar Vasmunkás-Otthon megvalósítására. A tele. Igazgatóságot a Belügyminiszter Ur 172.853/1924. VII. számú országos gyűjtési engedélyének alapján kérjük, hogy tervünk megvalósításában segítségünkre lenni méltóztasson. Tiszteletteljes kérelmünk jóindulatú méltánylását remélve, maradunk hazafias tisztelettel Ankner Béla s. k. Kovács Ferenc s. k. titkár elnök. Várjon mit jelent ez a gyakorlatban! Semmi mást, mint amit keresztény-szociálisok mirólunk írtak, rájuk vonatkoztatva. Vagyis: megalkuvók, szemforgatók, bizonyos célok elérése érdekében — jobb ügyhöz méltóan, — még a zsidó tőkével szembeni alázatoskodástól és az általuk képviselt munkások érdekeinek elárulásától sem riadnak vissza. Bár a körlevélből levont következtetések és tények szembeállításával még tüzetesebben, is kidomboríthatnánk azt a munkásellenes eljárást, amelyet keresztényszociálisék folytatnak, mégsem tesszük. Nem pedig azért, mert ezzel az alkalommal a zsidó tőkéseknek és munkáltatóknak küldött írásukkal olyannyira lerántották magukról a leplet, hogy elveik és a cél.iáik tüzetesebb megjelölés nélkül is eléggé pőrén ,állanak a munkások nyilvánossága előtt. 819»S3S«88S8SS88®®SS8*8»88 ! MlmU és máshol Az emberiség, kulturális fejlődésének egyik alapja a szakszervezeti mozgalom. Minden olyan országban, ahol az embereket nem agyűlölet, hanem az"igaz értelemben vett." általános boldogulás vágya, a kulturális fölülemelkedés vezérli, már régen fölismerték azt a hasznos munkát, amelyet a szakszervezetek kulturális téren végeznek. És habár máshol is kellemetlen arövidebb munkaidő és a magasabb munkabér követelése, mégsem teszik azt, hogy az egyéni boldogulás biztosítása érdekében a kultúrát és az emberi jobblétet jelentő szakszervezeteik megszüntetését követelnék. Mindenhol tisztában vannak azzal, hogy a szakszervezti tagok azon követelése, hogy rövidebb munkaidőt dolgozva rendes munkabért kapjanak, egyik sarkköve a kulturális fejlődésnek, mert a több bér több könyvet, a rövidebb munkaidő több olvasást, a több olvasás pedig magasabb kultúrát jelent. Nálunk minden megfordítva van. A harangozótól kezdve, csaknem a legmagasabb fórumokig mindenki arra törekszik, hogy a munkásmozgalmat lehetetlenné tegye, úgy vélekedvén, hogy ha nem lesz munkásmozgalom, nem lesz elégedetlen munkás, ha nem lesz elégedetlen munkás, úgy ismét visszatérnek azok a régi jó idők, amikor zavartalanul lehetett a munkásság millióit kizsákmányolni. A kultúrál Az maradjon meg a műveltebb néprétegeknek, ami alatt a mmunkások sorain kiind állók önnönmagukat értik. Vannak azonban esetek, amikor még ezek az egyének is elszégyenlik magukat azon középkori gondolkozásukért, amely a szakszerveztek üldözésében jut kifejezésre. Ilyenkor akaratlanul bár, de beismerik, hogy a szakszervezeti mozgalom nem az a rém, amelynek tartják. Azonban rögtön hozzáteszik, hogy: „Azok az angol, német, belga vagy más nemzetek szocialistái egészen mások, mint a magyar szocialisták.“ Természetesen, ez csak üres kifogás, mert hiszen mi, akik közvetlen érintkezést tartunk fönn a világösszes szakszervezeteivel, jól tudjuk, hogy a szervezett munkások és a szakszervezeti mozgalmak között csak annyiban van különbség, hogy egyes országok munkásságának milyen az egyesülési és gyülekezési szabadsága, továbbá a szociális helyzete, és ettől függ az alkalmazásba vett taktika is. Ha tehát a ma uralkodó osztályok a magyar munkásság harci taktikáját rosszalják, úgy vegyék csak figyelembe a föntebb elmondottakat és rögtön meg fogják látni, hogy itt nem a munkásság a hibás, hanem azok, akik a munkásság rossznak mondott taktikáját kiprovokálják. Azonban beszéljenek a tények: A német birodalmi kancellár november hu. 17-én meghívta magához a német szakszervezetek képviselőit, hogy a locarnói tárgyalásokról és ezek kihatásáról tájékoztassa őket. Megokolta előttük az egyezmény aláírásának szükségességét, amit főképen a német gazdaág érdeke parancsolt, és azt a reményét fejezte ki.