Vas- és Fémmunkások Lapja, 1926 (32. évfolyam, 1-22. szám)
1926-01-22 / 2. szám
VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA mmm A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI lt[ XXXIL évfolyam, 2. agám H||) tmmsm MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP Budapest, 1926 január 23 Előfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 120000 korona, félévre 60000 korona. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 5000 korona. — Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal! VII. Thököly út 56. Telefon: József 80—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között Csatasorba! A háború és annak következményei igen súlyos helyzet elé állították az ország vas- és fémmunkásait. Az egyharmadára megcsonkított országhatárokon belül megmaradt vas- és fémipar sehogy sem képes a dolgozni akarók nagy tömegeit munkához juttatni és szinte állandó jelenség az, hogy kitűnő munkaerőt képviselő munkások hónapokon, sőt éveken át sem képesek munkáihoz jutni, amiből méltán lehet arra is következtetni, hogy milyen a sorsuk azoknak a munkásoknak, akik nem tartoznak a rendkívüli munkaerőt képviselő munkások közé. A gazdasági nyomorúság sok ezer munkáscsaládot érint károsan, amit nagyban tetéz az is, hogy a hivatalosan beígért munkaalkalmak teljesen elmaradtak. A kormány, ahelyett hogy ,szükségmunkák megteremtésével átsegítené a nyomorban szenvedő munkanélkülieket — ha mindjárt rövid időre is — a nagy nyomorúságon, egyre halasztja az ezirányú akció megkezdését...A munkáltatók is csaknem így cselekednek. Ők sem ambicionálják az e téren való segítségnyújtást, mert szerintük ez nem az ő kötelességük. A tengődő vas- és fémipart nem azzal akarják életképessé tenni, hogy az új országhatárokon belül megmaradt gyárakat versenyképessé tegyék, hanem érdekképviseleteik útján vámvédelemmel igyekeznek a gyönge konjunktúra miatt, elmaradt hasznot biztosítani. Úgy vélik, hogy a munka megindítása teljesen mellékes, ha a vámon is eleget lehet keresni, ami eléggé jellemző arra a semmiképen sem helytálló gondolkodásra, amely a munkáltatóik nagy részét uralja. Az ország vas- és fémipari érdekeltségei teljesen elmulasztották azon kedvező alkalmak kihasználását, amelyek, mint más országokban, az ipar bizonyos átszervezését és nagymértékű fejlesztését vonták maguk után. A magyar munkáltatók ezzel szemben úgy gondolkoztak, hogy a háború alatt szerzett haszonnal a háborús munkától a béke munkájáig szépen át lehet évezan, és még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy a háborús termelés következtében lerongyolt munkagépek használható állapotba való helyezésével és bizonyos cikkek gyártására való speciális berendezkedéssel üzemeiket olyanynyira kifejlesszék, hogy azok a világversenyben is megállhassák helyüket. Sajnos, azonban e téren semmi sem történt, és az ily módon beállott belső fogyasztás csekély volta és a külfölddel való versenyképesség teljes hiánya miatt az ötvenezernél is több vas- és fémmunkás közül alig fele képes rendes foglalkozáshoz jutni. A munkáltatók most már a reájuk nézve is kellemetlen helyzettel szemben oly módon kivannak védekezni, hogy az egyes iparágakhoz tartozó üzemek koncentrációját egy általuk előre megállapított terv szerint hajtják végre. Nagy eredményeket ért el az Egyesült Izzólámpagyár azáltal, hogy sikerült, bevonni a saját érdekkörébe a Just-féle izzólámpagyárat, ami a munkáltatók előnyével szemben a munkásokra azzal a hátránnyal járt, hogy a koncentráció következtében csaknem ezer munkás került munka nélkül az utcára. A koncentráció munkáját folytatják más vállalati érdekeltségek is, aminek kifejezett célja — a munkáltatók bevallása szerint — az, hogy egyes iparágakban megszerzett majoritás útján a belső versenyt teljesen lehetetlenné tegyék és így a magasabb eladási árakat minden körülmények között biztosítsák. Vagyis: ha már a külföldi versennyel a harcot fölvenni nem lehet, úgy az ily módon elmaradt haszon biztosítására a belső versenyt kell megfojtani A munkáltatóiknak ez az eljárása azonban még nem fejezi ki hűen azt a célt, amelyet elérni óhajtanak. Ők még ennél is messzebb akarnak menni azáltal, hogy minél kisebb munkáslétszám mellett a termelést minél jobban fokozzák, de ugyanekkor a fokozott termelés mellett a munkabéreket minél jobban leszállítsák. A munkáltatók ezirányú eddigi kísérletei részben sikerrel is jártak, mert, amint a tapasztalatok mutatják, az üzemek kis munkáslétszám mellett is elég jól prosperáltak és amíg a munkások ezrei kerültek elbocsátásra, addig egyetlenegy oly esetről sem tudunk, amikor valamely gyár igazgatóját kellett volna elbocsátani. A munkáltatók még kis munkáslétszám mellett is megtalálták számításaikat, aminek legkifejezettebb bizonyítéka az, hogy alig van olyan vállalat, amely évi mérlegében nem mutatna ki jelentősebb összeget kitevő jövedelmet. Az elektrotechnikai gyárak dúsan nyerészkedtek, de megtalálták számításaikat a gazdasági gépgyárak is. Az Egyesült Izzólámpagyár hihetetlen nyereséggel zárta le üzletévét, dacára annak, hogy évközben a munkáslétszámot itt is tetemesen csökkentették, míg más gyárak valóságos könyvelési művészetet produkáltak, hogy az elért hasznokat különböző szempontok figyelemmel tartásávalvalahogyan eltüntessék. A tények tehát azt mutatják, hogy a munkáltatók még a nyomasztó konjunktúrát is a legteljesebb mértékben ki tudták használni, vagyis a nép nyomorúságát elég jól sikerült kamatoztatni. Amikor mindezek ellensúlyozása érdekében a munkások az üzemekben megmozdultak, rögtön szemben találták magukat a munkáltatók markacs elszántságával. Mia arról esett szó, hogy a munkabéreket meg kellene javítani, úgy a munkáltatók részéről rögtön a munkanélküliek nagy számára történt utalás, ami egyben azt is | jelentette, hogy jó lesz nem sokat követelőzni, mert ott állanak a kapunál az éhes raunka- s nélküliek, akik a nyomortól hajtva még olcsóbban is hajlandók dolgozni. Ha a munkások egyes helyeken a lehetetlen állapotok miatt emeltek kifogásokat, úgy a munkáltatók rögtön a bosszúállás és a megtorlás eszközeinek alkalmazásával feleltek, ami legtöbbször abban jutott kifejezésre, hogy még a csekély munkafelvételt is teljesen beszüntették. Mindezek a dolgok igen szomorú fejezetei a közelmúltnak és t a mai helyzetnek, ami azonban még korántsem, jelentheti az eseményekben való.. megnyugvást. Bár a nyomor és a szenvedés még átmenetileg is igen fájó érzést támaszt, jól vésse mindenki emlékezetébe a munkásokat ért bántalmakat és az érdekeik, ellen intézett támadásokat. Ne hagyja figyelmen kívül egyetlenegy munkás sem azokat az eseményeket, amelyek a tőke és a munka közötti harcban a tisztánlátást szolgálják, mert bárhogyan legyen is, rövidesen el kell következni annak az időnek, amikor a munkásság lélekzethez jutva, elégtételt fog majd magának venni az őt ért sérelmekért. Hogy ez az elégtétel méltó legyen a szervezett munkásság tradíciójához, arra kell figyelmeztetnünk minden szaki áramlikat, hogy ne adjon semmit az itt-ott elhangzó mendemondákra és a méregkeverők tudatos félrevezetést célzó szavaira, hanem csupán a szervezet szava legyen az, amely az ország vas- és fémmunkásságát cselekedeteiben vezérli. Azok, akik távol a szervezett munkások nagy táborától vívják meddő küzdelmüket a tőkével, térjenek a nagy egységet jelentő szervezett munkások sorai közé, mert habár a jelen pillanatban talán nem is, de a közeljövőben olyan harcokra van kilátás, amelyeknek sikere érdekében minden vas- és fémmunkásnak csatasorba kell állni. Ezekre a harcokra kell fölkészülni öntudatban, szolidaritásban és harci készségben, hogy az így elért győzelem nyomán megváltozzon az a helyzet, amely a munkások nagy tömegeit a legnagyobb nyomorban tartja. W ill Mima Mmnunk A trianoni békeszerződés csaknem teljesen megfosztotta Magyarországot azoktól a természetes nyersanyagforrásoktól, amelyek vasiparunk fejlődését szolgálták. Az új ország- i határok más államoknak juttatták vasdre- i terepaink nagy részét, miért is a normális ipari élet helyreállítása érdekében ezen a téren kellene olyan dolgokat produkálni, amelyek a szükségletek kielégítését elősegíthetnék. Azonban ezzel is úgy állunk, mint sok minden mással. Ipari életünknek nincsen látható irányítója és minden úgy alakul, ahogyan azt a véletlen magával hozza. Tekintve e kérdés nagy horderejét, a kezdeményezést az államnak kellene magához ragadni, mert az állami élet célszerű berendezkedése legelsősorban az állam érdekeit szolgálja. Csakhogy nálunk éppen az a baj, hogy erről a részről látjuk azt a nagy nemtörődömséget, amely eddig is igen sok bajnok volt kútforrása. Itt vannak például az állami vasgyárak, amelyek a szűkreszabott országhatárok között a legnagyobb ipari vállalatokat képezik. De csakis a legnagyobb, mert a leghatalmasabb és a legmodernebb jelző már más, ezeknél sokkal kisebb vállalatokat illet. Az állami vasgyáraik vasérc telepei az ország azon részén voltak, amelyek ma Romániához és Csehországhoz tartoznak. Ezen bányák termékeinek pótlására eddig semmi sem történt, dacára annak, hogy Borsod-megye egyes részei dús vasércet tartalmaznak és bányák föltárására igen alkalmasak. Ezen vasérctelepek közelében van az állam nagy kiterjedésű diósgyőri vas- és acélgyára, amely kedvező fekvésénél és más körülményeknél fogva szinte predesztinálva van a vasgyártás komoly formában való kifejlesztésére. Ezt a tényt a háború előtt is már fölismerték egyes komolyabb szakközegek, ami végül a kormányt arra az elhatározásra bírta, hogy a vasgyár tát tökéletesítése céljából a diósgyőri telepen magaskemencéket vagyis kohókat építtessen. Ez a munka annak idején meg is kezdődött, de a kohók még ma sem készek, dacára annak, hogy az építés megkezdése óta csaknem tizenöt év telt el. Pedig úgy, ahogyan a termelés ma ebben a gyárban folyik, semmiképen sem lehet kiadós, mert a hengerszékek hengerei közé kerülő anyagokat teljesen hideg állapotból kell az izzás azon állapotába hozni, amely a hengerelést és az anyag másnemű megmunkálását lehetővé teszi. A vasgyártásnak ez a formája olyan nagy tüzelőanyagpocsékolást jelent, hogy egyenese®, a gyár versenyképessége függ attól, hogy áttérjen a belterjes vastermelésre vagyis a kohókban olvasztott vas melegét fölhasználva, csupán csekély utánizzás útján az első meleget használja föl az idom- és egyéb vasak hengereléséhez és megmunkálásához. Nem tudjuk, hogymilyen okok játszanak Útközre, csupán azt látjuk, hogy ezen a téren eddig semmi sem történt, pedig a belterjesebb termelés az állami gyárak nagyobb jövedelmétől eltekintve, már azért is ige® hasznos volna, mert ma a Rima vasművei élvezik a vaspiac, belső monopóliumát, ami a legközvetlenebbül abban jut kifejezésre, hogy versenytárs hiányában egyedül, vagyis önkényesen állapíthatja meg a vasárakat. Ebből származik egyébként az is, hogy a Rima fél nyers és egyéb vasgyártmányai az egész világon a legdrágábbak és így az állami vasgyárak modernebb alapokra lefektetett vastermelés© a vasárak kialakulásánál is igen előnyös hatással lenne, mert a vasat feldolgozó vállalatok az így támasztott verseny következtében olcsóbb anyaghoz jutnának. Ha azonban már az állami vasgyárakról van szó,megemlítés, tárgyát kell hogy képezze az azokban uralkodó üzleti szellem is amelynek ismerete nélkül szinte lehetetlen lenne annak a megértése, hogy miért dolgoznak az állami üzemek, ezek között különösen a diósgyőri vasgyár állandó veszteséggel. A gyárban a szükségesnél messze túlteng a tisztviselők száma. De még ennél is furcsább, hogy az üzletmenet minden fontosabb mozzanatát duplán adminisztrálják, mert amit elvégez a diósgyőri vasgyár a maga adminisztrációs apparátusával, ugyanazt végzik el még egyszer az állami vasgyárak központi igazgatóságának tisztviselői, ami nemcsak pénzben, hanem időben is nagy kárt jelent, mert hiszen a hosszantartó adminisztráció miatt estek el az állami üzemek egy nagyobb belga megrendeléstől, vagyis, mert az ajánlat a dupla adminisztráció miatt csak későn érkezett rendeltetési helyére. Az üzemek vezetése körül szintén igen nagy bajok vannak. Itt is az a szellem érvényesül, amely sok mindenre lehet jó, csak éppen arra nem, hogy ennek alkalmazásával a termelés kielégítő és eredményes legyen. Különösképen erre vall az a hirdetmény, amelyet a napokban függesztettek ki a diósgyőri vasgyárban s amelynek eredeti szövegét az alanti sorokban hozzuk: HIRDETMÉNY. A finom hengersor folyó évi január havi termelését 4500 tonnával vettük előirányzatba. Hogy a személyzetnek a termelés fokozása útján nagyobb keresetre alkalmat adjuk, értesítjük, hogy az ezen fölüli termelés esetén minden megkezdett kocsirakomány több termelés után az egész finomsori személyzet (beleértve a finom és anyagölő személyzetet is) rendes keresetének 1—1%-kal magasabb bért fog kapni. Dósgyőr-vasgyár, ID26 január hó 1-én. CII. Benkó Pál k. k., főfelügyelő. Vájjon létezik-e olyan bolond munkás, aki a hirdetésben kilátásba helyezett díjazásért a napi termelést fokozni igyekszik? Az ebben való hit csak azoknak a gondolatvilágában