Vas- és Fémmunkások Lapja, 1930 (36. évfolyam, 1-18. szám)

1930-01-10 / 1. szám

A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI BIIC XXXVI. évfolyam, 1. szám Dili oflzeíési ár: A Szövetség tagja! részére hetijórulékok ellenében, magánosok részére egész évre 9 pengő 60 fillér, félévre 4 pengő 80 fillér. Rokonszervezeteknek külön meg­egyezés szerint. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP 1111= Budapest, 1930 január 10 □Ili Megjelenik minden hó második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatalt VHI, Magdolna u, 5. Telefon: József 380—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között Az új esztendőben Évszázados szokás, hogy új év kezdetével az egyén, a'család számot vet önnönmagával, hogy Kiküszöbölve a múltúéi mindazt, ami káros volt, a jövőre úgy rendezkedjék be, hogy an­nak minél nagyobb hasznát lássa. A munkás mai- helyzetében ez a szervezeti életre is vonat­kozik, mert minden, ami körülöttünk történik, bizonyos célok érdekébeu való szervezeti meg­nyilatkozást jelent, aminek eredménye telje­sen attól függ, hogy az elérni óhajtott, cél érde­kében milyen szervezeti erőt sikerült fölvonul­tatni. Visszatekintve az elmúlt évre, megállapíthat­juk, hogy az még közel sem volt olyan, mint amilyennek lenni kellett volna. Pedig a,z év elején nem ilyennek gondoltuk. Bár tisztában voltunk azzal, hogy a gazdasági helyzet jobbra - fordulását igen sok olyan körülmény akadá­lyozza, amelyekkel máról-holnapra megküz­deni lehetetlenség, mégis arra számítottunk, hogy a sok szenvedésteli év után végre egy olyan fog következni, amely a munkások részére is könnyebbséget jelent. Most, azután nyíltan be­vallhatjuk, hogy az elmúlt év nemhogy javu­lást hozott volna, hanem az előbbieknél is sú­lyosabb volt. A munkáltatói szervezetek az elmúlt év folya­mán egy olyan akció keresztülvitelére határoz­ták el magukat, amelyet még a nehéz gazda­sági helyzet ellenére is sikerült eredménnyel befejezniük. Arról volt ugyanis szó, hogy mi­ként volna lehetséges az alacsony munkabére­ket továbbra is föntartani. Ma már nyilt titok, hogy a munkáltatók arra számítottak, hogy az óvek óta fölgyülemlett keserűség ki fog rob­banni, ami egyben a munkabérek fölemelését is jelenti. Az egyik munkáltató kijelentése sze­rint „ezzel mér azért is számolniok kellett, mert történelmi igazság, hogy az emberek rend­szerint akkor lázadoznak valami ellen, amikor annak súlyát a legjobban érzik“. Márpedig a mai helyzet olyan súlyos, hogy az annak nyo­mában jelenkező kín és szenvedés-minden ed­digi nyomort messze fölülmúl. A munkáltatók, ismerve a helyzet komoly voltát, minden igyekezetükkel arra töreked­tek, hogy a munkások akaratával és elhatá­rozásával szemben sikeresen fölvehessék a harcot. A tervszerű muukáselbocsátás, a mun­kások folytonos cserélgetése, az akkordárak újabbi átszámítása és a munkások közötti ellen­ségeskedés szítása, mind azt a célt szolgálták, hogy a nekik oly sok előnyt jelentő mai helyzet továbbra is fönnmaradjon. A magyar mun­káltatók tisztában vannak azzal, hogy a munkanélkülisegélyezés törvényes bevezetése esetén a munkások a munkáltatókkal szemben a mainál sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülné­nek, ami igen könnyen a munkabérek föleme­lését vonhatná maga után. A munkáltatók jól megszervezett akciója tehát arra is kiterjedt, hogy a kormánynak ne igen jusson eszébe a munkanélküliek segélyezését törvényesen ren­dezni. Egy ehhez teljesen hasonló akció a, nyolc­órás munkanappal szembeni munkáltatói ál­lásfoglalás, aminek az a célja, hogy a munka- nélküliség állandósuljon, nehogy ennek el­maradása esetén olyan helyzet teremtődjék, amely a munkanélküliek munkábaállítását és a munkabérek fölemelését eredményezheti. Amint tehát látható, a munkáltatók minden lehetőséget kihasználva, úgy cselekedtek, hogy a munkások fölött ők legyenek a győztesek. Nézzük meg ezzel szemben, mi történt a má­sik részen. Mint egyén, a munkások legtöbbje szintén levonta az elmúlt év eredményeiből á konzekvenciát azzal, hogy kezüket a zsebük­ben ökölbe szorítva adtak kifejezést elégedet­lenségüknek, ahelyett hogy nyíltan a porondra lépve adtak volna hangot szándékuknak. Csa­ládi vonatkozásban pedig az történt, hogy a család nyomorúságos helyzete fölötti kölcsö­nös felelősségrevonás és pörpatvar úgyszólván mindennapi eseménnyé vált, ami természe­tesen szintén a munkáltatók érdekét szolgálja. Ebben a vonatkozásban tehát — eltekintve a kivételektől — minden úgy történt, ahogyan annak történni nem lett volna szabad. Szervezeti vonatkozásban talán még ennél is rosszabb a helyzet. A szervezkedés, amire a munkás gazdasági helyzetének megváltoztatása ................................. é rdekében olyan nagy szükség van, nem mu­tatott olyan eredményeket, mint amilyenekre szükség volna. Pedig ma. már általánosan tu­dott dolog, hogy a jól megszervezett munkálta­tókkal szemben a munkások harcai csak akkor lehetnek eredményesek, ha ők is jól megszer­vezve állnak ki a csatasíkra. Itt azután még arra sem történhet hivatkozás, hogy erre nem volt meg a kellő alkalom. Szövetségünk szabad­szervezeti statisztikája szerint az elmúlt évben csaknem másfélezerrel több értekezlet tarta­tott, mint az elmúlt évek bármelyikében. De nem történhet hivatkozás arra sem, hogy az alacsony keresetek miatt nem jutott a szak- szervezeti járulékra. Régen megállapított igaz­ság, hogy az a pénz, amelyet valaki szakszer­vezeti járulók fejében lefizet, nem az az összeg, amelynek hiányában a munkás családja nyo­morogni kénytelen, mert hiszen ahhoz, hogy a munkás és családja megelégedetten élhessen, ezen összeg ötven-hatvaiigzorosára van szük­ség. Sokkal nagyobb jelentőségű ez az összeg, ha egy olyan akcióhoz jelent hozzájárulást, amely 3 munkás könnyebb megélhetését van- hivatva megterem ten i. Ugyanilyen mértékű közömbösséget volt mó­dunkban az elmúlt év folyamán a nyolcórás munkanap betartása, illetve benein tartása körül tapasztalni. Az erre vonatkozó statisz­tika szerint, há a munkaidőt az egész vonalon csak egy órával megrövidítenék, úgy minden munkanélküli munkához juthatna, miáltal megszűnne az a veszély is, hogy a munkás a munkanélküliek nagy száma miatt kénytelen alacsonyabb munkabérért munkát vállalni. A munkás tehát azzal, hogy a szükségesnél több órát dolgozik, lényegében önnönniagát bünteti. Ennek ellenére mégis azt látjuk* hogy vannak gyárak és műhelyek bőven, ahol a, munkások napi tíz-tizen két órát is dolgoznak. És ha meg­vizsgáljuk, hogy ez miért van így. akkor szo­morúan vkfeU .megálíaiátauunk, hogy ennek nagyrészt, a szervezetlenség az oka, mert egy­öntetű föllépés esetén — ami csák szervezkedés eset-én lehetséges — egytlenegy munkáltató sem merné a napi munkaidőt meghosszab­bítani. De itt vannak a bérmozgalmak, amelyek si­kere egyben a munkások boldogulását is je­lenti. Tudjuk, bogy a mai nehéz viszonyok kö­zött igen nehéz olyan akciókban riésztvenni, amelyek munkabeszüntetéssel járnak, de ugyanekkor tudjuk azt is, hogy végső esetben, ennek alkalmazása éppen azért szükséges, mert enélkül eredményre sincs kilátás.' Nagy általá­nosságban nem is egészen erről van szó, ha­nem azokról az akciókról, amelyek munkabe­szüntetés nélkül is alkalmasak ahhoz, bogy a munkás anyagi helyzetén lényeges változás történjék. Azokra az akciókra gondolunk, ami­kor a szervezett munkások egyöntetű fellépése .jelenti az eredményt, illetve játssza a döntő szerepet, anélkül hogy a munkát be kellene szüntetni. A külföldi és hazai példák sok szá­zai igazolják, hogy a munkások részére kiví­vott előnyök érdekében az esetek alig egy szá­zalékában kellett csak a munkát beszüntetni, minden további esetben a szervezeti fellépés volt az. ami a munkáltatókat engedékenységre kényszerítette. Igen nagy súlyt kellene tehát minden munkásnak erre fektetni, amit azon­ban ismét az tesz lehetetlenné, hogy a. munkás- tömegek egy része szervezetlen és így annak sincs meg a lehetősége, hogy a szervezeti erőre támaszkodva, minden gyárban és műhelyben ilymódon_ sikerüljön eredményt elérni. Az elmúlt év tanulságai tehát mindenképpen a szervezkedésre tanítanak. Ezt kell megérteni azoknak, akik bár szervezve vannak, de azért továbbra is agiíálniok kell. de ezt kell megér­ten iök azoknak is, akik még szervezetlenek és így nein törődve önüönmagukkal, a tőke érde­keit szolgálják. Értse, meg mindenki, hogy a jól megszervezett tőkével szemben csak jóit megszervezett munkásokkal lebet eredménye-- sen megküzdeni. ÚKalám^'érdPk'tdíáV'-hdgj 3 Sf ország minden' vas- és fémmunkása szervezve legyen. s$ss Miért nincs munkanélküliség esetére szóló biztosításunk ? Szinte feltűnő az a magatartás, amelyet a kormány a munkanélkülisegélyezés törvényes rendezésével szemben tanúsít. Hosszú évekre volt szükség, amíg annak elismerésiére lehetett rábírni, hogy a munkanélküliség ma már nem tünet, hanem olyan baj, amely a racionalizált termelés bevezetésével állandó jelleget öltött, most pedig valóságos közelharcot kell vívni azért, hogy a ntunkanélkülisegélyezés ügye végre dűlőre jusson. Mert az, ami nap-nap után mindnyájunk ezemeláttára lejátszódik, nemi azt bizonyítja, hogy e kérdésben komoly nehézségek akadályozzák a kormányt, hanem az a „juszt is“ álláspont, amely már eddig is igen sok szociálpolitikai problémát ütött el a törvényes rendezés lehetőségétől. A legutóbbi sorozatos gyűlések, amelyek a munkanélküliség ügyében tartattak, komoly bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy milyen nagy a nyomor ebben az országban. A gyűlé­sük előadói a statisztikai adatok halmazával bizonyították, hogy az ország lakosai között milyen nagy pusztítást végez a munkanélküli­ség. A legtöbb gyűlésen — és ezt az érdekes­ség szempontjából tartozunk megemlíteni — a hatósági kiküldöttek mag-ük is kifejezést ad­tak a mai helyzet tarthatatlanságának, ami habár Dean is bír valami nagy fontossággal, mégis jelent annyit, hogy az elhangzottak nyomán, az eddigi állásfoglalással szemben a hatósági kiküldöttek egy részének is alaposan megváltozott a véleménye. Azonban itt vannak a városok és községek, amelyek átérezve a helyzet komolyságát, siet­tek a munkanélküliek támogatására, ami rész­ben a közmunkák megindítása, részben pedig pénz és természetbeni segélyek kiutalása út­ján történt. Alig van az országnak valamelyes városa vagy községe, ahol ne került volna fö­lül amaz álláspont, hogy a munkanélkülieket okvetlen segélyezni kell. Ennek ellenére mé­gis az a helyzet, hogy a kormány tudni sem akar a munkanélküliség esetén való biztosí- " .......-............ 1 '.I ■ .....1 t ás törvényes bevezetéséről. Pedig tudunk' időkről és alkalmaikról, amikor a városok és községek valamely ügyben való állásfoglalása igen nagy jelentőségű volt. de csak addig, amíg az állásfoglalás nem zavarta a kormány intencióit. Most, amikor arról van szó, hogy a kormányt olyasvalami megtételére akarjak ösztökélni, ami nem a szívügye, a községek .és városok már nem azok a meghízható köziile- tek, amelyek a munkanélküliség kérdésében mértékadó szerepet játszhatnának. Pedig ez­úttal a községeknek és városoknak teljesen igazuk van, ami egyben állásfoglalásuk he­lyességét is igazolja. A városok és községek vezetői sokkal közelebb élnek a lakosokhoz, mint a kormány és így közelebbről jobban sz6mügyre vehetik mindazt, aminek elinté­zése az ő hatáskörükbe tartozik. Ennek tud­ható be, hogy a baj enyhítésére, a karácsonyi ünnepek alkalmából, az az egész vonalon meg­indult a segélyezési akció és habár ez helyen­ként nem is járt kellő sikerrel, a jóakarat ez- irányban mégis megvolt. Ilyen furcsán hangzik az az érv, amely sze­rint a kormány csak altkor kíván a munkanél­külibiztosítás kérdésével ismételten foglal­kozni, ha majd a gyáripari konjunktúra meg­javul. A nyilatkozó miniszter úr ezzel a meg­állapításával azt bizonyítja, hogy neon ismeri a való helyzetet és nem tud a konjunktúra és a haszon között megkülönböztetést tenni. Tes­sék csak elővenni a „Statisztikai Szemle“ ösz- szefoglaló kimutatásait, amelyek hivatalos adatok alapján bizonyítják, hogy habár a foglalkoztatott munkások száma csökkent ami a gyenge konjunktúrára enged követ­keztetni, — a termelt érték mégis fölülmúlta az előző évek termelt értékét. Ez a helyzet, a Statisztikai Szemle szerint már évek óta. És minthogy az ipari termékek az idők folyamán semmivel sem lettek olcsóbbak, a termelt ér­ték többlete a munkáltatóknál mint megnőve- kedett haszon jelentkezik. Ilymódon tehát teljesen megdől az az érv is, hogy a munka­Vasas Sport Club bálja január hó 11-én este a szövetségi székház dísztermében

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék