Vas- és Fémmunkások Lapja, 1931 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-09 / 1. szám

2. oldal J* VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA 1. mám­ lókkal szövetkezni a mi leverésünkre. Büntetett elő­életű embereket uszítottak a munkásokra. De hiába ,minden igyekezetük. Megüzentük a reakciónak, hogyha erőszakkal jönnek ellenünk, mi is erőszakkal válaszolunk. Kívánjuk, hogy a magyar vas- és fém­munkások is szabadabb levegő mellett nagyobb sza­badságok mellett vívják meg harcaikat a kapitaliz­mussal szemben. A kongresszust üdvözli. Anton Hampel szaktárs a csehszlovákiai vas- és f­émmunkásszövetség elnöke, volt népjóléti miniszter tartotta meg azután üdvözlőbeszédét. Először né­hány üdvözlő szót szólt cseh nyelven, majd német nyelven folytatta. Utalt arra, hogy ebben az időben, amikor a közgyűlés tanácskozásait tartja, egész ke­vés kivétellel mindenütt a világon óriási gazdasági válság akadályozza a termelés menetét. A munkás­ság politikai kilátásai sem mondhatók a legrózsá­­sabbnak. Ilyenkor a munkásság testvéri szolidaritása nem merülhet ki udvariassági aktusokban, ilyenkor ■ennek a szolidaritásnak fokozott mértékben kell megnyilatkoznia a gyakorlati együttműködés terén, a vállvetett küzdelemben is. A csehszlovák vas- és f­émmunkásság nevében üdvözli a magyar szaktársa­­kat. Noha az egyes országokban részletekben eltérőek a viszonyok, mégis megállapítható, hogy az egész világon a kapitalista termelésnek olyan válságát éljük, amely többé le nem cáfolható és le nem tagad­ható bizonyítéka annak, hogy a kapitalizmus képte­len megoldani a mai válság problémáit. A kapitaliz­musnak ebből a reménytelen küzdelméből kell meg­születnie és m­eg is fog születni a kollektív termelés új rendje. A termelés mai árai alkalmatlanoknak bizonyultak arra, hogy rendet teremtsenek a terme­lés­ és fogyasztás terén, hogy helyreállítsák a terme­lés megbillent egyensúlyát. Amikor Briaud francia­­külügyminiszter a maga Páneurópa-tervét fölvetette, úgy ebből is Európa mai kapitalista, rendjének a csődje csendült ki, illetve az a fölismerés, hogy a mai rendszer nem tud rendet teremteni a termelés­ben. Mindezt egyrészt azt okozza, hogy az egész világ szörnyű gazdasági válság idejét éli és ennek súlya leginkább a munkásosztályra nehezedik, de ugyan­ekkor nincs okunk a pesszimizmusra, a munkásság a körülötte lejátszódó válságtünetekből föl kell hogy ismerje azokat a biztató jelenségeket is, amelyek az ő számára elvitathatatlanu­l értékes ígéretek. Opti­mizmussal, a jövő győzelmébe vetett hittel kell váll­vetve, igazi szolidaritással folytatnunk az együttes küzdelmet és akkor a siker nem maradhat el. Ered­ményes­­munkálkodást kíván a közgyűlésnek. Axel Svenson szakt­ra, a svéd vas- és fémmunkás­­szövetség főtitkára, képviselő a svéd testvérszövetség üdvözletét tolmácsolta német nyelven. Nagy örömmel vesz részt a magyar szaktársak tanácskozásain és ezt az alkalmat föl akarja használni arra, hogy a svéd vasmunkásság helyzetéről tájékoztassa a ma­gyar szaktársakat. Svédországban a vas- és fém­munkásság 90%-ban szervezeti, osztálytudatos, szer­vezetek harcos tagja. Svédországban a vasmunkásság munkaideje is törvényesen rendezve van a törvényes munkaidő­beli 48 óra. Ez alól csak kevés kivétel van. A béreket kollektív szerződések szabályozzák az egész országban, és a főbb szakmai csoportok szerint három ilyen kollektív szerződés van érvényben. Fel­sorolt:* a rendszeresített reálbéreket és ebből ki­derült­, hogy Svédországban a tanult vasmunkások minimális órabére magyar valutára átszámítva 2,03 pengő. A vasmunkások szakszervezete Svédország­ban az utóbbi időkben szép eredményeket ért­ el a bérek emelése terén, de más téren is. A legfontosabb célnak tartják az üzemeknek a munkásság részéről való minél erőteljesebb ellenőrzését és ezen a téren is előrehaladást sikerült elérni. A svéd munkásság nevében sok sikert kíván a magyar szaktársak köz­gyűlésének. (Zajos helyeslés­.) Alfred Brunner szaktárs, a svájci vas-, fém- és órásmunkások szövetségének pénztárosa a svájci szaktársak nevében üdvözölte a közgyűlést. Örömé­nek adott kifejezést, hogy már harmadízben vehet részt a svájci szaktársak képviseletében a magyar szaktársak közgyűlésén és a svájci szaktársak még mindig nagy érdeklődéssel kísérik magyar szaktár­saik harcait és küzdelmeit. A svájci szövetségnek 103 csoportja és 10.000 tagja van, 1929 óta 8000-rel sikerült a taglétszámot növelni. A gazdasági válságot svájc munkássága is erősen megsínyli. A szövetség tevé­kenysége főként arra irányult az utóbbi időkben, hogy a szaktársaknak fizetéses szabadságot biztosít­son. Ez a törekvése már szép sikereket eredményezett. aO.OOO szaktárs részére sikerült évi 2—14 napos fize-­téses szabadságot biztosítani. A svájci szövetség legutóbb rendkívüli kongresszust tartott, amelyen kénytelen volt elhatározni a tagjárulékok erős föl­emelését. Ez alkalommal a svájci fémmunkások ré­szére 8 járuléki osztályt állapítottak meg, hogy ilyen módon lehetővé tegyék a legkisebb keresetű szaktár­sak részére a­ szövetséghez való tartozást és a járu­lékok fizetését. Svájcban a tanult szakmunkások át­lagos órabére 1.50—1.00 svájci frank (1.65—1.75­­), a tanulatlan munkásoké 1.10—1.30 frank. 1930 eleje óta 7 millió frank munkanélkülisegélyt űzetett ki a szö­vetség, az állam, a kantonok és a községek azonban ennek nagy részét visszatérítik a szövetségnek, úgy­hogy ennek az összegnek átlagban csak 35%-a terheli a­ szövetséget. Sokhelyütt a munkanélkülisegély 90%-át is visszatérítik a szakszervezetnek. A tél ki­látásai nálunk is meglehetősen rosszak. Mégis biza­kodva dolgoznak és remélik, hogy úgy politikai té­ren, mint a szakszervezeti mozgalom terén az ered­ményeket sikerül megóvni és a helyzet javulásával azokat kiszélesíteni. Ismételten sok sikert kíván a magyar szaktársaknak, akikről tudja, hogy nehéz viszonyok között súlyos harcot kénytelenek folytatni a maguk jogaiért és megélhetésükért. Josef Kadig szaktárs, a csehszlovákiai német vas­­as fémmunkásszövetség (Komotau) üdvözletét tolmá­csolta. Ő is hangsúlyozta, hogy a munkásság szolidari­tása nem merül ki e válságos időkben csupán elmé­leti értékekben, gyakorlati értékké kell váltani a munkásszolidaritásban rejlő megdönthetetlen erőt. Csehszlovákiában a gazdasági válság terhe leginkább a gépiparra nehezedik és itt is leginkább a német­lakta vidékek érzik meg a válság súlyos következőmé­­nyeit. Ezt erősen megsínyli a csehszlovákiai német vasmunkásság szövetsége is. A szövetségnek 25.000 tagja van. Tíz hónap alatt a szövetség 6.000.000 cseh­­koronát fizetett ki munkanélkü­lisegélyként és ez év végéig ez az összeg előreláthatóan kerek 7 milliót fog kitenni. Megemlékezett arról, hogy a csehszlová­kiai munkásság politikai megerősödése révén az állami munkanélküliségi segélyezés rendszerét, amely a genti rendszeren alapszik, sikerült erősen megjaví­tani, így elsősorban az állam hozzájárulását a dup­lájára fölemeltetni és a munkanélkülisegély idejét 26 hétre kiterjeszteni. Ezenkívül érvénybe léptettek egy 13 hétre szóló úgynevezett válságsegélyt is. A kapitalizmus a maga vad profithajh­ászásában akkor is kész munkásait a kenyérkereset lehetőségétől megfosztani, ha tőkéjének gyü­mölcsöztetésére a na­gyobb profitszerzés lehetőségei kínálkoznak, erre Csehszlovákiában számos példa van. Csehszlovákiá­ban a vas- és fémiparban mindenütt kollektív szer­ződések vannak érvényben, mégis a munkásság tu­datában van annak, hogy föl kell készülnie a nemzet­közi kapitalizmusnak bérletörő rohama ellen. Min­denképpen nehéz időket él át Csehszlovákia vasmun­kássága is, de osztályöntudata, harckészsége és nem­zetközi szolidaritása biztosítéka annak, hogy nehéz küzdelmeit megfelelő eredményekkel tudja majd vé­gigharcolni. Ezt kívánja a magyarországi öntudatos szervezett vasmunkásságnak is. Pirovszky Károly a romániai vas- és fém- és vegyipari munkások nevében üdvözli a közgyűlést. Azzal kezdte, hogy a munkásszolidaritásra soha nem volt nagyobb szükség, mint a mai időkben, amikor a kapitalizmus válsága a termelés rendjét teljesen megbontotta és a kapitalizmus ennek a vál­ságnak a proletariátust akarja prédául odadobni. A romániai vasmunkásság ugyanazon bajok alatt szenved, mint a magyarországi testvérek, ugyan­azok a kívánságok és törekvések és célkitűzések ve­zetik küzdelmeik során. A román kapitalizmus, akárcsak Magyarországban, a racionalizálást nem a termelés fejlesztésére, hanem a fokozott kizsákmá­nyolásra használja fel. Romániában a munkásmoz­galom tulajdonképpen még csak gyermekkorát éli, és ma már mégis megszívlelendő tanulságokat szol­gáltat. Amikor 1920-ban álapostolok egy reményte­len általános sztrájkba kergették felelőtlenül romá­­nia munkásságát, ezzel olyan katasztrófát zúdítot­tak a román proletariátusra, amelynek csak a kapi­talizmus látta hasznát. Ezt a felelőtlen, meggondo­latlan sztrájkot a kapitalizmus a munkásmozgalom letörésére igyekezett fölhasználni, és 9 évig tartott, amíg a bolsevista demagógia okozta romokat el le­hetett takarítani, és a romániai munkásmozgalom új bázisokat tudott építeni a maga küzdelmei szá­mára. Ma már Romániában a munkásság gyüleke­zési joga nem probléma, törvény biztosítja, a 8 órai munkaidőt, és ezzel szilárd bázist sikerült terem­teni a 40 órás heti munkaidőért való küzdelmük­höz. Sikerült biztosítanunk a fizetéses szabadságot, továbbá a gyermek- és nőmunka törvényes korláto­zását. Jól tudjuk, hogy a munkásság gazdasági téren csak akkor érhet el tartós eredményeiket, ha a politikai küzdelmekben is öntudatosan igyekszik a maga befolyását erősíteni. Magyarországban fej­lettebb ipar van, mint Romániában és ezért itt előbb érvényesülnek a kapitalizmus egyre újabb és újabb módszerű kizsákmányoló törekvései, mint nálunk, lázért, a védekezés m­ódszereit is önök előbb kénytelenek kipróbálni, ami számunkra azután már tanulságokat szolgáltat Már csak ezért is igaz test­véri szolidaritással figyeljük az önök súlyos kü­zdel­­­meit, amelyekhez sok sikert kívánunk! A jugoszláv vas- és fémmunkásszövetség részé­ről Markó Pottner szaktárs ugyancsak magyar nyel­ven üdvözölte a közgyűlést. — A jugoszláv szövet­ség — mondotta — azért küldött el ide, hogy Jugo­szlávia vasmunkásságának Magyarország vasmun­kásságával való teljes szolidaritását dokumentálja. Jugoszlávia proletariátusa is nehéz küzdelmet kell hogy folytasson a megélhetésért. A háború után nehéz küzdelmek árán sikerült bizonyos szociális munkásvédelmi és biztosítási törvényeket kivív­nunk, de a burzsoázia ezek ellen az idén tavasszal minden erejének megfeszítésével igyekezett roha­mot indítani. Ez súlyos védőharcra kényszerítette szakszervezeteinket és áldozatkész harcok árán sike­rült is jogainkat csorbítatlanul megtartani. Erre azután kapitalistáink más módszerekhez igyekeztek folyamodni és sárga szervezetek alakításával pró­bálják letörni a munkásságot. Mi azonban hízunk szaktársaink öntudatában és noha tudjuk, hogy a harc nehéz lesz, bízunk abban, hogy ellenfeleink céljaikat nem fogják elérni. E tekintetben buzdítást merítünk abból a nehéz küzdelemből, amelyet Ma­gyarország munkássága már hosszú éveken át foly­tat a maga jogaiért és megélhetéséért. Kívánom, hogy ennek a sokévi nehéz küzdelemnek újabb sike­reket jelentő stációja legyen az önök mostani köz­gyűlése. Bárdos Ferenc elnök köszönetet mondva a kül­földi vendégek meleghangú üdvözleteiért, bejelen­tette, hogy a közgyűléshez a külföldi szövetségek részéről számos üdvözlőtávirat érkezett. Üdvözletet küldött a nemzetközi vas- és fémmunkásszövetség nevében Jíg Konrád szaktárs, a nemzetközi iroda főtitkára, aki sajnálatát fejezi ki, hogy személyesen nem lehet jelen tanácskozásainkon és sok sikert kíván a közgyűlésnek. Üdvözlőlevelek érkeztek to­vábbá a francia, a belga, a spanyol, a fnn, a dán vasmunkásszövetségektől, a nemzetközi gépészek szövetségétől (Washington), a norvég vasmunkás­­szövetségtől és a Sao­ Paolóban (Brazília) élő ma­gyar vas- és fémmunkásoktól. Utóbbi bejelentést a közgyűlés küldöttei lelkes tapssal fogadták. Ezzel a közgyűlés áttért a­ napirend 4. pontjának — a központi vezetőség jelentése — tárgyalására. Előadó: Csapó Sámuel szaktárs, Szövetségünk titkára. Tisztelt Szaktársak! Mióta Szövetségünk megala­kult, még nem élt át olyan nehéz időket, mint a leg­utóbb megtartott közgyűlés óta. Az első szimptómája ennek az a nagy munkanélküliség, amely csaknem megtizedelte tagjaink sorait. Bár ez a borzalmas munkanélküliség a kapitalizmus csődjét is jelenti, mégis a munkásságot sújtja a legérzékenyebben. A munkanélküliség ma világjelenség. Ha azonban azt helyi vonatkozásban vizsgáljuk, úgy azt látjuk, hogy sehol sem olyan kétségbeejtő a­ munkanélküliek helyzete, mint Magyarországon. Szövetségünk köz­ponti vezetősége, titkársága és tisztviselői kara a Szakszervezeti Tanáccsal, a parlamenti és községi frakciókkal egyetértésben mindent elkövetett, hogy a munkásság nehéz helyzetén javítson. Több ízben tárgyalások folytak a kormánnyal a munkanélküli­ség esetére való biztosítás, a munkanélküliség eny­hntése és munkaalkalmak teremtése tárgyában. A­ miniszterelnök erre vonatkozó válasza az volt, hogyha a munkanélküliség esetére szóló biztosítást, nem is iktatják törvénybe, munkaalkalmat a kor­mány föltétten fog­ teremteni. Az egyik küldöttség, amelyben Szövetségünket a titkárság képviselte, javaslatot tett a nyolcórás munkanap bevezetésére is. Szinte elszomorító, hogy amíg a külföldön már nem a nyolcórás munkaidőért folyik a küzdelem, hanem a­ heti 44 és 40 órás munkaidőt igyekszenek elérni, addig nálunk Magyarországon még a nyolc­órai munkaidő törvénybe iktatásáról sem akarnak, hallani, annak ellenére, hogy a törvényjavaslat már évek óta fekszik a népjóléti minisztériumban. A munkaidőt illetően a munkáltatók korlátlan hatal­mat élveznek. Jellemző a mai állapotra, hogy a Rima­­murány-Salgótarjáni Vasmű Rt. telepein ma is 12 órás munkanap és 24 órás vasárnapi fölváltás van Történik pedig ez akkor, amikor munkahiány címén a munkások százait bocsátják el a Rima telepeiről. A külföldi államok kormányai a munkanélküliség kérdését tekintik a legfőbb problémának. Ha meg­vizsgáljuk azokat a mun­kanélkülisegélyeket, amelye­ket Ausztria, Csehország, Németország, Svájc és Anglia fizet a munkanélkü­lieknek, akkor azt látjuk, hogy ezekben az államokban majdnem annyi a munkanélkülisegély, amennyit szaktársaink Magyar­­országon az üzemekben keresnek. Magyarorszá­gon, sajnos, a munkanélküli szaktársak segélyezése egyedül a szakszervezetekre hárul, amelyek ebből de­rekasan kiveszik részüket, így Szövetségünk is a legnagyobb mértékben megtette kötelességét a munkanélküli szaktársakkal szemben, mert az alap szabályszerű segélyen túlmenőleg a munka nélkül lévő szaktársak 95%-ának évenként három ízben rendkívüli segélyt utaltunk ki, hogy nyomorúságu­kon némileg enyhítsünk. Itt kell megjegyeznünk még azt, hogy amíg Magyarországon a legnagyobb küzdelmet folytatjuk a puszta megélhetésért, addig külföldön szaktársaink már fizetett szabadságidőt is élveznek. Magyarországon, ahelyett hogy a szakszer­vezeteket támogatásban részesítenék, igyekeznek munkájukat minden téren elgáncsolni és csak azért, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek erejét gyön­gítsék, különféle egyesületeket támogatásban része­sítenek. A szakszervezeti támogatás azonban korántsem elégséges ahhoz, hogy a munkanélküliek helyzete enyhüljön. A statisztikai adatok bizonyítják, hogy a legutóbbi közgyűlés óta a kenyérfogyasztás Buda­pesten és környékén 40%-kal, a húsfogyasztás 31­%­­kal, a cukorfogyasztás 35%-kal csökkent. Ez a sta­tisztika mutatja, hogy Magyarországon az illetéke­sek nem­ törődnek azzal, hogy a dolgozó munkásosz­tály helyzete javuljon. Ebből a tanulság az, hogy Magyarországon is, mint a külföldi államokban, a munkásságnak erős szervezkedéssel kell helyzetén ja­vítani. Ha tehát valahol szükség van az erős gazda­sági és politikai szervezkedésre, úgy Magyarországon elsősorban van arra szükség. Mindebből szaktárs­sainknak, be kell látntok, hogy szakítan­i kell az ed­digi közönnyel és be kell lépniük abba a szervezetbe, ahol gazdasági érdekeiket 100%-ig megvédik. Egyik fontos eseménye mozgalmunknak az esz­tergályos-kizárás végleges likvidálása. Még a nyár folyamán a Vas- és Rézesztergályosok, Gépmunká­sok és Rokonszakmák Egyesülete vezetőségével sike­rült a békét megtermteni. Csapó szak­társ kéri, hogy a gépírásos jelentésben foglalt megállapodást a köz­gyűlés vegye tudomásul. A kizárt gyáripari lakatosokkal a békekötés nem sikerült, ami nem Szövetségünkön, hanem egy-két kizárt egyénen múlott, akiknek ügyében a vezető­ség az alapszabályok szem­meltartásával nem volt hajlandó a legutóbbi közgyűlés határozatát meg­változtatni. Jellemző, hogy ezen egyének közül egy sem folyamodott a jelenlegi közgyűléshez, a Szövet­ségbe való visszavétele tárgyában. Ezzel kapcsolatban kell megemlíteni, hogy a bel­ügyminiszter — a kizárt lakatosok följelentésére hivatkozva — Szövetségünk ellen vizsgálatot ren­delt el, ami csaknem három hónapot vett igénybe. Az erről szóló hatósági végzés szerint a följelentés nem fedi a valóságot, ami egyben elégtételt is je­lent részünkre a följelentőkkel szemben. Takarékossági szempontból az elmúlt év őszén a központi vezetőség elhatározta, hogy a budapesti helyi csoportot beszünteti, a két pénztárt egyesíti és az adminisztrációt egyszerűsíti, 1931-től kezdve pedig a nyilvántartást központosítja. A helyi csoport meg­szűnését a helyi csoport 1930. évi január hó 26-án megtartott közgyűlése 46 szavazattal 24 ellenében, tehát 22 szótöbbséggel tudomásul vette. Kéri az erre vonatkozó határozat közgyűlési szankcionálá­sát is. A budapesti helyi csoport megszűnése következté­ben a női tisztviselők száma néggyel csökkent, to­vábbá nem töltötte be a központi vezetőség az év­közben elhalt tisztviselők, Kínál József, Révész Artúr és Pollák Ferenc állásait sem. A további lét­számcsökkenés lehetetlen, mert ez az agitáció már és a mozgalom egyéb szervezeti munkáiban fennaka­­dá­st jelentene. A legutóbbi közgyűlés határozata alapján a köz­ponti veztőség elkészítette a szövetségi székház és a bérház végelszámolásait, amelyeknek kivonata benne van a közgyűlési jelentésben, amely minden küldött rendelkezésére áll. A kizárt lakatosok föl­jelentése kapcsán ebben a vonatkozásban is meg­indult a hatósági vizsgálat. A kiküldött vizsgáló­­biztos, éppen úgy, mint a szövetségi pénzkezelésnél, itt is mindent, a legnagyobb rendben talált. Szövetségi életünk egyik legnehezebb prob­lém­­ája az agitáció. A központi vezetőség e téren is inten­zív munkát végzett. A fővárosban és vidéken meg­tartott értekezletek és gyűlések száma megközelíti a tízezret. Ezen agitáció kapcsán sikerült a Szö­vetség részére 7725 új tagot szerezni. Igen nagy ne­hézségeket támaszt az agitácó elé a vidéki hatósá­gok önkényeskedése. Gyűléseinket, értekezleteinket­ a hatóságok minden ok nélkül betiltják. Így történt KÖZÜZEMI BÁL JANUÁR 17-ÉN, SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDET­­TEL, SZÉKHÁZUNK DÍSZTERMÉBEN A MUNKANÉL­­KÜLIEK JAVÁRA, MINDEN SZAKTÁRS OTT LEGYEN!

Next