Vas- és Fémmunkások Lapja, 1934 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-12 / 1. szám

2. OLDAL­­* VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA ^ 1. SZÁM tett nőmunkások tudomására, hogy a Szövet­ség országos közgyűlése a nőmunkások részére egy V. járulékosztályt rendszeresített. Ebben az osztályban a heti járulék 30 fillér, a temet­kezési alap járuléka pedig heti 14 fillér. Beirat­kozáskor könyvdíját fizetni nem kelti. A Szövetségünk segédavatóünnepélye A szakszervezeti mozgalom küzdelmes múlt­jának és biztató jövőjének szimbólumát jelentő segédavató-ünnepség az elmúlt vasárnap ment végbe Szövetségünk székházában. A székház nagytermét ez alkalommal piros zászlók és dra­périák díszítették. A pódium előtt az óbudai szakszervezeti ifjúság kékinges, pirosnyakken­dő­s csapata állt sorfalat és megható látvány volt, amikor a 110 pirosszekfűs vasasifjú bevo­nult a terembe, a jelenlévők szeretetteljes tap­sai között. Az avatásra kerülő ifjak mögött az ifjúmunkások foglaltak helyet, míg a két cso­portot teljesen körülfogták a vezetőség tagjai, a bizalmiak, a szakszervezetek küldöttei és a felnőtt munkások. Az így elhelyezkedett szak­társak mintegy szimbolizálták, hogy a munkás­­mozgalom hajtóereje az egymásután következő nemzedékek munkájában van. A Munkás Rádió Club hangerősítő készülékén leadott munkásinduló és a Vasasifjak dalár­dájának lelkesítő dala után bensőséges és csa­ládias jellegű ünnepélyt Szövetségünk nevében Karácsony Sándor szaktárs nyitotta meg, aki bensőséges szavakkal üdvözölte a fiatalokat és rámutatott arra, hogy a szakszervezet minden­kor kötelességének tekintette, hogy a szakma fiataljait elősegítse az élet és a mozgalom felé vivő úton. Végigvezette az ifjakat a vasmun­kásmozgalom fejlődésén és a példák tömegével igazolta, hogy csak a szervezethez való hűség és az összességért való áldozni tudás lehet az alapja a nagy vasascsalád boldogulásának. Utána Kabók Lajos országgyűlési képviselő értékes beszédben visszapillantást vetett az el­nyomottak évezredes küzdelmére, a munkás­­osztály helyzetének kialakulására és rámutatott a munkásszolidaritás alkotó erejére. Ismertette a Szövetség célját, küzdelmeit és lelkes szavak­kal tanulásra és a munkásosztályhoz való hű­ségre buzdította az ifjakat. Rámutatott arra, hogy az út, amelyen a fiatal munkásoknak ha­ladniuk kell, ugyanaz, mint amelyet már az ifjúmunkáscsoportokban, a munkásmozgalom előkészítő iskolájában is megmutattunk: a szer­vezkedés, az összetartás, a szakoktatás útja. A régi munkásnemzedék életét, nyugalmát, meg­élhetését kockáztatva, lerakta a munkásmozga­lom alapját, kiépítette a szervezeteket és a pár­tot, a fiatalok kötelessége, hogy méltóak legye­nek a régiekhez és továbbvigyék a munkás­­osztály küzdelmét. A segédavatás magasztos ünnepe legyen tehát fogadalom és elhatározás, hogy erre az útra a mozgalom jövendő zászló­hordozói a múltak dicső hagyományainak szellemében fognak rálépni. Majd a Szakszervezeti Tanács részéről Sza­kosíts Antal elvtárs lépett a fiatalok elé és mondotta el mély hatást keltő avatóbeszédét. Valamikor, ha ott sötét lett is az ifjúság előtt az örökös bármunkássors fekete árnyéka — mondotta —, mégis felcsillámlott előtte az ön­álló élet és a biztos munka lehetősége. Ma nem­csak a biztos jövő megalapozásának lehetősége­ hiányzik, de a jelen pillanatnyi követelményei sincsenek meg. Megrázó szavakkal ismertette a válság korbácsütései alatt szenvedő ifjúság helyzetét, amely csak súlyosodni fog a most elkövetkező időben, ha az ifjúság nem érti meg önmagát és nem ismeri fel saját osztályának helyzetét, és nem lesz odaadó, képzett és hűsé­ges harcosa a szakszervezeteknek és a szociál­demokráciának. Óva intette őket a jobbról és balról felröppenő jelszavaktól, amelyeknek han­­goztatói az ifjúság erejével akarják fenntar­tani a nyomort és előidézni a széthúzást. Ezért kell a fiatal vasasgenerációnak is vállalni és végrehajtani az összesség kollektív érdekeit előrevivő kötelességeket, friss erővel tovább­vinni az apáik küzdelmét, hogy a kapitalizmus aranyfrontjával szemben megteremtődjék a proletárság fegyelmezett és egységes vas­frontja. A nagy lelkesedéssel fogadott beszédek után Pajor Oszkár elvtárs tomboló siker mellett Ady-, Kassák- és Szakasits-verseket adott elő. Majd a dalárda éneke után kiosztották a fel­avatottak között a Szövetség piros szalaggal és a f­alapácsos ember jelvényével díszített aján­dékcsomagot, amelyekben a szakszervezeti mozgalom és a szocializmus célkitűzéseit ismer­tető füzetek, a Népszava, Munkásifjúság, Szak­­szervezeti Értesítő, Nőmunkás, Szocializmus és a mi szaklapunk egy-egy példája volt. Ezután kitöltötték a Szövetség belépési nyilatkozatát és az óbudai szakszervezeti ifjúság sorfala között, a meghajtott zászló alatt Karácsony, Kabók­ és Szakosíts Antal elvtársak szívélyes szavakban búcsúztak el az ifjaktól, akik e naptól kezdve mint a munkásmozgalom legfiatalabb korosz­tálya erősítik a szocializmus frontját és Szö­vetségünket. A szociáldemokrata BESZKÁRT-munkások fényes győzelme Amidőn a keresztény szociálisok a már is­mert terror és a középkori választási rendszer alapján többségbe jutottak a városházán, leg­első dolguknak azt tartották, hogy az ő „ak­­lukba“ — így mondták annak idején — terel­jék a közüzemi munkásokat, így a BESZKÁRT munkásait is. Eleinte ment is a dolog, mert hiszen fegyelmi és más fenyítőeszközök ki­lát­ás­b­a h­elye­zésé­vel teljesen elnémították a közüzemi munkások akaratának megnyilvánu­lását. Ebben az időben történt, hogy a BESZ­­KÁRT-nál bevezették a hivatalból való keresz­tény-szociális járulékok levonását, tekintet nélkül arra, hogy a munkások akar­ják-e fizetni ezt a járulékot, vagy nem. Ennek következ­ményeként kürtölték világgá keresztényszociá­­lisok részéről, hogy a szociáldemokráciának a­ BESZKÁRT-nál befellegzett és hogy minden közüzemi munkás a keresztényszociálisok tábo­rához tartozik. Mi már akkor is kétségbe vontuk ezt az állí­tást, mert ismerve a BESZKÁRT-munkásokat, tudtuk, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Ennek egyik bizonyítékaként követeltük, hogy szüntessék meg a hivatalból való járulékle­vonást, amit azonban a BESZKÁRT igazga­tósága minden indokolás nélkül megtaga­dott. Szabó Jóskáék tehát ismét felülhettek a magas lóra, egy­ü­t­l tovább is a saját erejük­kel hencegve ál­itatták, hogy a BESZKÁRT- munkások hozzájuk tartoznak. Ez idő óta már több esetben megtörtént, hogy egyes erőpróbáknál keresztényszociáli­sok csúfos vereséget szenvedtek. És szinte jellemző rájuk, hogy ennek ellenére továbbra is kitartottak hazug állításaik mellett. A BESZKÁRT fegyelmi bíróságát az el­múlt év december 11-én és 12-én választották meg. Szabó Jóskáék már előre beharangoz­ták, hogy majd ők megmutatják a szoc.­­dem.-nak, hogy még hírmondójuk sem fog maradni a fegyelmi bíróságban. Mi, akik is­merjük a BESZKÁRT-munkások szervezettsé­gének erőviszonyát, tisztában voltunk azzal, hogy a fenti köpködés nem más, mint a félő ember végső kétségbeesésének egyik kifeje­zője. Most azután, hogy túl vagyunk a vá­lasztásokon, büszkén állapíthatjuk meg, hogy a választásokotn az egész vonalon a szociál­demokrata BESZKÁRT-munkások győztek. A választások eredményeként a BESZKÁRT műszaki munkásai, a főműhelyek, a kocsiszí­­nek és a pályaudvarok részéről Kimár József esztergályos és Rajz Dezső lakatos szaktársak lettek mint rendes tagok a fegyelmi bíróságba beválasztva, póttagok pedig Var­ga Sándor és Tömösközy Gyula lakatos szaktársak lettek, míg az áram fejlesztőtel­epek részéről rendes tagokká Fényes Ferenc kovács és Bak Bálint fűtő szaktársak választottak, póttagok pedig Házi­ György és Geiszt Gottfried lakatos szaktársak lettek. A szavazás eredménye főműhelyenként és pályaudvaronként a következő: A szavazás eredményeként a főműhelyekben és kocsiszínekben a szociáldeemokraták össze­sen 747, a ke­resztényszociálisok 318 szavazatot kaptak, míg az áramfejlesztő telepeken a szo­ciáldemokraták 55, a keresztényszociálisék pedig egyetlenegy szavazatot sem kaptak. A szavazás eredményeként a szociáldemokrata szervezett munkások jelöltjei kerültek be a fegyelmi bíróságokba, míg a keresztényszociá­­lisok mindenütt kibuktak. A szociáldemokrata forgalmi elvtársak ugyanilyen csattanós vá­laszt adtak Szabó Jóskáéknak, amennyiben a kalauzok és kocsivezetők részéről a szociál­demokraták 2502, míg a keresztényszociálisok 1630 szavazatot kaptak és itt is úgy, mint még sok más kategóriánál, a szociáldemokraták jelöltjei kerültek a fegyelmi bíróságokba. A magunk részéről e helyen is tolmácsoljuk Szövetségünk összes tagjainak elismerését a BESZKÁRT-munkások iránt. Ezzel a válasz­tással a BESZKART-nál alkalmazott szaktár­sak el nem vitatható tanújelét adták szociál­demokrata meggyőződésüknek és hovatarto­­zandóságuknak. Ha pedig Szabó Jóskáék ez­után is hangoztatják azt az álláspontjukat, hogy a­ BESZKART munkásainak többsége hozzájuk tartozik, úgy ezt szaktársaink vegyék úgy, mint­ ahogyan komolytalan handabandá­­zóit venni szokás. Szociál- keresztény­demokrata szoc. Hungária p.-u.-------------------51 r.a Kőbányai kocsiszín---------225 Ferencvárosi p.-u.--------------843 BVR-vasút------------------285 Baross p.-u.------------------56 11 Kispesti p.-u.--------------555 Damjanich p.-u.----------3­35 Óbudai kocsiszín----------12 i) Szép Ilona-------------------------35 i) Újpesti p.-u. ------------------------19 13 Zugló------------------------------------534 Kelenföldi főműhely---------146 157 Aréna főműhely--------------128 60 Az áramfejlesztő t­el­epeken 55— Lehet-e eredményesen küzdeni a munkanélküliség elleni Amióta a londoni világgazdasági konferencia eredmény nélkül szétoszlott — azt is mondhat­nánk, hogy megbukott —, Európa néhány álla­mának kormánya kísérletet tett arra, vagy legalább azt hirdette, hogy megkísérli, mikép­pen lenne lehetséges a rettenetes gazdasági vál­ságnak egyik velejáróját, a katasztrofális munkanélküliséget megszüntetni, vagy legalább is nagy mértékben csökkenteni- Ezek a kísér­letek eddig nem jártak eredménnyel, sőt akadt olyan kormány is, amely megelégszik látszat­eredményekkel. Mindenképpen manővríroz és tudatosan valótlan adatokat tár a világ elé, amelyet számadataival meg akar téveszteni. Ilyen látszateredményeket harsonáznak a nagy­világba a fasiszta kormányok. De hasztalanul állítják, hogy sikerült nekik a munkanélküliek számát jelentékenyen leszállítani. Aki nemcsak néz, hanem lát is, az az eléje tárt számadatok­at rögtön megállapíthatja, hogy megtévesz­tésre irányuló adatokkal állt szemben. Különö­sen a Németország részéről ismertetett számok valótlanok. Németországban számos fiatalem­bert úgynevezett „önkéntes“ munkaszolgálatra kényszerítettek. Ezek a fiatalemberek rossz kosztot, rossz lakást és egy csekély zsebpénzt kapnak. Mégis úgy szerepelnek, mint akik munkában állnak, vagyis nem munkanélküliek. Számos zsidót meg kommunistát vallása vagy politikai meggyőződése miatt kidobtak az állá­sából, munkahelyéről. Ezek nem kapnak se­gélyt, tehát nem számítják őket a munkanélkü­liek közé. Helyükbe a nemzeti szocialista kor­mányzat híveit tették, olyanokat, akik munka­­nélküliek voltak. Tehát ezen a módon szintén csökkent a munkanélküliek száma. Azonkívül a munkanélküliek egész seregétől megvonták a segélyt. Mivel ezeket nem tartják nyilván mint munkanélkülieket, ezeket sem számítják munkanélkülieknek. Csakis azoknak a létszá­mát adják meg, akik munkanélkülisegélyt kap­nak és elhallgatják, hogy ezeken kívül milyen rengeteg az ugyancsak munkanélküliek tábora. Amíg Európa legtöbb államában csak üres szóbeszéd maradt az a kísérlet, amelynek célja a munkanélküliség ellen való küzdelem lett volna, akadt egy komoly, dícséretreméltó kivé­tel is. A gazdasági válság Európa északi államait­­ s­em kímélte meg, így például Svédországban 1930-ban és 1931-ben a munkanélküliek száma , ijesztő módon emelkedett. A munkavállalóknak 16,8 százaléka volt már munkanélküli. A kis- és középb­irtokosok is nyomorba jutottak. És mit csinált a svéd nép a válságnak ebben a ször­nyű idejében? Nem várt a fasizmus csodadok­torainak mentő munkájára. Éppen ellenkezőleg: szociáldemokrata kormányt választott. De en­nek a kormánynak akkor még nem volt a par­lamentben többsége. Mindamellett azzal kezdte meg a munkáját, hogy nagyarányú munka­alkalomszerző programot dolgozott ki és arra a merész feladatra vállalkozott, hogy a munka­­nélküliséget Svédországban nemcsak csökkenti, hanem teljesen megszünteti. Ennek a program­nak a parlamentben való elfogadtatása céljá­ból a svéd szociáldemokrata párt a svéd pa­rasztpárttal létesített megegyezést. Munkások és parasztok vállvetve dolgoztak­­ az ország gazdasági ügyeinek rendbehozatalán. És a parasztok, a mezőgazdasági munkások, a kis- és középbirtokosok egyaránt elsősorban látták hasznát annak, hogy szociáldemokrata kormány vette kezébe a kormánygyeplőt. A tej, vaj, tojás, hús ára, meg a kis- és középbir­­tokosok egyéb terményeinek az ára, amely rendkívül alacsony volt, hamarosan emelke­dett. Ennek az lett a következménye, amit a polgári agrárpolitikusok évekig tartó kuruzs­­lással nem voltak képesek elérni, hogy t. i. a mezőgazdaság annyit jövedelmezett, hogy a jö­vedelemből meg lehetett élni. A mezőgazdaság­ból élők pedig belátták, hogy a népességnek másik részét, a munkásokat is olyan helyzetbe kell hozni, hogy a munkások megvehessék a mezőgazdasági terményeket. Tehát beleegyez­tek abba, hogy a kormány megvalósítsa az úgynevezett válságprogramot, amely fél évvel a szociáldemokrata kormány uralomra jutása után lépett életbe. Ezt megelőzően egy bizottság vizsgálat tár­gyává tette az összes közhasznú munkalehető­ségeket és ezek közül azokat, amelyeket leg­alkalmasabbaknak vélt, előkészítette annyira, hogy azokhoz azonnal hozzá lehessen fogni. Az állam, a városok (községek), társadalmi testü­letek, de a magángazdálkodás is ki kellett hogy vegye a részét a munkaalkalomszerzésből. A program legnagyobb része út-, híd-, vasútépí­tést és azonkívül közhasznú lakásépítést foglal magában. A kormány 155 millió svéd koroná­val járult ezeknek a munkáknak a finanszíro­zásához. A többi testület (községek, társadalmi testületek) és a magánosok 132 milliót fordítot­tak erre a célra. Ezt a rengeteg nagy összeget rövidle­járatú kölcsönök igénybevételével te­remtették elő. A kölcsönöket négy év alatt tör­lesztik az örökösödési adók jövedelméből. Az örökösödési adót emelték.

Next