Vas- és Fémmunkások Lapja, 1935 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1935-01-11 / 1. szám

A VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA szemügyre, rögtön szembetűnik, hogy a korábbi időkkel szemben nagy a változás. Ha csak a mai összejövetelt, annak lényegét és jelentőségét vizs­gáljuk, akkor is kitűnik, hogy nagy változáson men­tünk keresztül. Bizonyára ülnek vendégeink között olyan harcosok, akik tudják, hogy még nem is olyan régen a segédavató-ünnepélyek miként zajlottak le. Ennek gerince a szűk, füstös kocsmákban az alkohol nagyméretű fogyasztása volt, s a legnagyobb dicső­ség azé volt, aki legtöbbet tudott inni. A magyar szervezett munkásság örök büszkesége, hogy a rendkívül súlyos viszonyok mellett nemcsak szellemében, hanem tartalmában is meg tudta ezt az állapotot változtatni. A magyar vasmunkásság a történelem legsúlyo­sabb idejében olyan hatalmas intézményt teremtett szaktársaink számára, amelyet méltán, lehet a vas­ipari munkásság büszke várának nevezni, ahol szaktársaink a szellemi és testi kultúra minden ágát űzhetik. Ezzel a ténnyel olyan eszközt adtak az új generáció kezébe, amellyel lényegesebben könnyeb­ben tudják a további küzdelmet folytatni. A nagy­szerű intézményünk mellett, az erkölcsi szolidaritás hatalmas fegyvere mellett megteremtette Szövetsé­günk az anyagi szolidaritás hatalmas eszközét is. Ez biztosítja munkanélküliség esetén a tagok segélye­zését, harc esetén a támogatást, haláleset alkalmá­val a segélyezésnek olyan módját és mértékét, ame­lyet az egész világon találni nem lehet. Szaktársak! Mindezek együttvéve, nem szolgálják kizárólag csak Szövetségünk tagjainak érdekét, ha­nem hatalmas szolgálatot jelentenek az egész­ nemzet gazdasági és kulturális életére. Mert gazdasági vál­ság idején, amikor a munkás anyagilag elpusztul és nyomában legtöbb esetben az erkölcsi pusztulás is jár, ettől az erkölcsi pusztulástól védi meg Szö­vetségünk tagjait. Szaktársak! Mindezek után arra szólítlak fel benneteket, gyertek közénk, a nagy küzdelemmel teremtett eszközök birtokában legyetek harcos tag­jai Szövetségünknek, hogy minél hamarább el tud­junk jutni célunkhoz, a szocializmushoz! Abban a­ reményben, hogy holnap Szövetségünk tagjai sorá­ban találkozunk a küzdőtéren, mégegyszer szeretet­tel üdvözlök mindenkit és az avató­ünnepélyt azzal fejezem be: éljen a Vasmunkások Szövetsége! Vasas, ne hagyd magad! Szakosíts Antal elvtárs lépett ezután a fiata­lok elé és a Szakszervezeti Tanács nevében mondott nagy figyelemmel hallgatott és szé­pen fölépített avatóbeszédet. A ma ifjúmunkásai, azok is, akik még a munka­padok mellett készülődnek a munkáséletre, de önök is, akik már lezárták a tanoncélet szakaszát, borús szemmel kémlelik a jövendőt, mert tudják, hogy a munkájuk csak addig tart, amíg le nem telik a ta­­noncidő és a gyárak, műhelyek kapujánál ott dübö­rögnek a munkanélküliek tartalékseregeinek nagy tömegei. Éppen ezért a mai napon, amikor életük új fordulóponthoz ért, amikor a tanonc eltűnt, hogy helyét elfoglalja a segéd, kell, hogy szembenézzenek az feléjük meredő új problémákkal, szembehérézenek­ az önökre váró jelennel és jövendővel, megismerjék az új élet nehézségeit, de rátaláljanak arra az útra is, amely a­ munkásélet megja­llása és széppé tétele felé vezet. A munka tartja fenn a világot, és képezi a társa­dalmi életnek alapját. Munka nélkül nincs kultúra, és nincsen élet! Amikor tehát az önálló munkás út­jára lépnek, büszkén vállalják a „munkás“ elneve­zést, mert az erőt, szépséget és nagyságot jelentő munka elválaszthatatlan a munkástól — és ez az egyet­len szó mindennél ékesebben fejezi ki, hogy valóban hasznos és értékes tagjai a társadalomnak. Vájjon van-e a munkásoknak részük abban a jó­létben, kultúrában, boldogságban és szabadságban, amely munkájuk fejében őket megilleti! Csak néz­zenek jól körül és megtalálják erre a választ. l­átni és érezni fogják a munkásélet, szörnyű bizonytalan­ságát, amely megnyilvánul a munkanélküliségben, a termelés mostani szörnyű válságában, amikor még az a kevés kenyér is hiányzik, amely a nehéz, a fá­radságos munkából előkerül. Az önök sorsa is ugyanez lesz, önökre is az örökös bérmunkássors egyhangúsága és az ezzel járó komor és fénynélküli élet vár. Amikor tehát a mindennapi munka és a tanonc­élet szenvedései a munkástársadalom tagjaivá avat­ják önöket, kell, hogy tisztán lássák és megismer­jék az igazságot, mert csak ez az egyedüli módja, hogy rátaláljanak a jobb és napsugarasabb élet felé vivő útra. Ez az út pedig a munkások szervezkedése és össze­tartása! Később majd a gyárakban is megismerik, hogy ez a valóság, hogy a munkaidő rövidebb, a bér több, a bánásmód emberségesebb, a munkás beleszólása a társadalmi életbe nagyobb és hogy a munkásközös­ség érdekeit saját otthonokkal rendelkező szakszer­vezetek, kultúregyesületek, külön munkáspárt és napilap, a Népszava, országgyűlési és városi kép­viselők nagy tömege segítik előre, mind-mind, annak a szívós és áldozatkész küzdelemnek köszönhető, amelyet a szervezett munkások folytatnak az egész munkásosztályért és amelynek alapjait az előttünk járó munkásnemzedék önfeláldozó harcai rakták le. Fiatal Elvtársaim! Napjainkban a vasmunkásszer­vezet történetének legnehezebb szakaszához érkez­tünk el, ami többszörös kötelességgé teszi, hogy a fiatal vasasgeneráció vállalja és végrehajtsa az összes­ség kollektív érdekeit előrevivő kötelességeket. Amiképpen a kapitalisták üzemeikben több terme­lésre törekszenek, nekünk is többtermelésre, több, jobb, meggyőződött szervezett munkásra és szocialis­tára van szükségünk. Mi, akik az ifjúságot önma­gához és a munkástársadalom zászlójához hívjuk, a felszabadulás vágyától és az ifjúság szeretőjétől eltelten, azt mondjuk:ne higgyenek se a jobbról, se a balról szállongó demagóg jelszavaknak, mindig csak előre nézzenek! Azt akarjuk, hogy akármilyen szenvedés vár iá az ifjúságra az élet gyötrelmei között és a nyomo­rúság örvényeiben is, tudja és érezte, hogy helye a szervezett munkásság táborában van, mert mint szervezett és egységes tömeg, tudja csak a szenve­dés korszakát megrövidíteni. Tudja és érezze, hogy az ifjúságtól, az ifjúság erejétől, lelkesedésétől és akaratától függ, hogy megváltozzék, megszűnjön a nyomorúság és a dicső és küzdelmes múltra tekintő munkásmozgalom eljusson kitűzött céljaihoz, a mun­kásosztály gazdasági, politikai és kulturális felsza­badításához. Fiatal Elvtársaim! Nem frázis és nem túlzás: soha a munkásosztály nehezebb helyzetben nem volt, mint amilyen nehéz idők várnak ma és holnap önökre, a munkásosztály legfiatalabb korosztályára. A szocia- Minden osztály tudatos és szervezett munkás tartja kötelességének a Népszavára előfizetni lizmus csődjét, a munkásmozgalom bukását hirdetik a régi világ kürtösei, akiknek szolgalelke nem ér fel az Eszme magasságáig és nem ismerik a történeti igazságot: az Eszme halhatatlan! A hitet, a szocializmusban való hitet hirdetjük, mert tudjuk, hogy az előttünk végbemenő események, amelyeknek szenvedő részesei is vagyunk, csupán egyik szakasza a munka szabadságharcának és a modern proletariátus mozgalmának lebírh­atatlan ereje éppen abban van, hogy a szocializmus front­jának alakulását történelmi mértékkel méri. Fiatal Elvtársaim! Gondoltak-e önök már arra, milyen szörnyű ellentmondás van abban, hogy ami­kor egyre tökéletesítik a gépeket, fokozott tempót diktálnak a munkában, fokozzák a termelést és ez­zel minden előfeltétel megvan, hogy az embermilliók hozzájussanak az élet szükséges feltételeihez — ugyanakkor egyra kevesebb munkáskéz dolgozhat, szűkül a fogyasztás és növekszik a nyomor. A mai termelési rend, a kapitalizmus eme szörnyű ellentmondása idézte elő a­ világválságot, amelyből az egyetlen kiút: a szocializmus megvalósításával a termelés újjáépítése, a világ gazdasági, berendezke­désének a tömegek érdekeivel közös összhang meg­teremtése. Az ifjúságnak, amely nemzedékek soraiban most következik, látnia és tudnia kell, hogy ez a kapita­lizmus, amely száz év óta uralkodik az emberiség fölött, nem tudja, megoldani a termelés és a fogyasz­tás kérdéseit, nem tudja helyreállítani a világ gaz­dasági mechanizmusát. Ez a helyzet ma a béke és megváltás ünnepének küszöbén. Mi is akarjuk a megváltást. Azt a meg­váltást, amely valóra váltja, az emberszeretet nagy eszméjét, ledönt minden korlátot ember és ember között és megszünteti a nyomor, a bűn és a tudat­lanság világát. Várjuk azt a megváltást, amelyen az év minden napján az új társadalom és új élet­forma boldogító szépségeivel demonstrálja az örök békét, az örök szeretetet és az örök megváltást. A Szakszervezeti Tanács és a Szociáldemokrata Párt nevében hiszem, hogy az ifjúság, amely ma itt összegyűlt, ismerni fogja a szakszervezettel, a párt­tal és a munkásság sajtójával szemben a kötelességét, és a szocialista öntudat, a komoly tanulás és a meg­ingathatatlan meggyőződés erejével méltó lesz a mozgalom régi harcaihoz és a jövő küzdelmeiben a szervezett munkásságot jellemző hittel fog részt­­venni. A lelkes figyelemmel hallgatott beszédek után a zászlók meghajtása és a karok fellen­dülése közben Kábák Lajos, Karácsony Sándor szaktársak és Szakosíts Antal elvtárs elvégez­ték az avatás fölemelő aktusát. Utána Pajor Oszkár és Hegyi Rózsi elvtársak megrázó erő­vel Ady-, Petőfi- és Szakos­it­s-v érseket adtak elő. A dalárda éneke után a lelkes fiatalok kö­zött kiosztották a piros szalaggal és a kalapá­­■ esős ember jelvényével díszített, a szakszerve- s­­eti és a szocialista irodalom műveit tartal- l m­azó ajándékcsomagokat, majd a segédava- B tank lelkes hangulatban ért véget. A kapitalizmus arculata Az angol független munkáspárt elnöke nem­rég tért haza hatheti amerikai tartózkodásáról és a „New Leader“-ben a következőikben mondta el tapasztalatait: „Ha a kapitalizmust teljes őrületében és kí­méletlenségében akarod megismerni, úgy erre a mostani Amerika a legalkalmasabb. Látha­tod ott az égbenyúló felhőkarcolókat, amelyek époly szépek, mint magasak, azonban helyisé­geik legtöbbje üres. A felhőkarcolók árnyéká­ban húzódik meg a nyomor, ládákból, autó­­roncsokból, rongyokból és hasonló lim-lomból összetákolt bódékban... Egyes utcákban a pompás autók hosszú sora kígyózik a nagy paloták mentén. Fényűzően öltözött férfiak és nők szállnak ki az autókból és mennek föl a drága szőnyegekkel kirakott lépcsőkön fogadóestélyre, hangversenyre stb.-re, amelyek rendezése óriási összegeket igényel. Néhány lépéssel odébb pedig másik sorfal ál­l: emberek, öregek, fiatalok, akik las­san, lépésben csoszognak előre, hogy egy darab ínségkenyeret kapjanak... Áthaladsz a Georg Washington-hídon, a Hudsonon, amely híd összeköti New Yorkot New Jerseyvel; csodálod a Zbid művészies finom acélvonalait, oly szép a szerkezete, mint aminő egy katedrális szokott lenni és bor­zadva gondolsz arra, hogy az öngyilkosok szo­morú útját látod magad előtt, mert volt rá eset, hogy egy nap alatt 28 olyan ember ugrott le a hídról, akik az élettel már nem bírtak to­vább küzdeni. Ha átérsz a hídon, azt tapaszta­lod, hogy eljöttél egyik városból a másikba és itt ugyanazt a nyomorúságot,­­ugyanazt a szörnyű emberi hajlékokat találod, mint odaát: deszkából, rongyból, lim­ lomból összetákolva. Visz a vonat hosszú mezőgazdasági területe­ken keresztül, ahol a gabona és gyümölcs óriási mennyisége rothadásnak indulómert a farmerek nem találnak vevőt. Ugyanakkor ol­vasod az újságban, hány ember küzd az éh­séggel. Órákh­osszat utazol a déli államokban és sok kilométer hosszában látod fölraktározva a gya­potot, amely szintén nem talál vevőre. -Detroit­­ban hallod, hogy sok gyermek nem járhat is­kolába, mert nincs ruhája- A bányavidékeken még nagyobb nyomorúsággal találkozunk. Ez­rek és tízezrek éshbérek mellett dolgoznak, ez­rek meg tízezrek pedig munka és kereset hiá­nyában éheznek és nyomorognak. Olvasod, hogy a kávét és a gabonát ezer tonnaszámra elégetik, els­ütik szén helyett... Utazhatsz gyorsvonaton, amelyen nemcsak háló- és étkezőko­csit, olvasó- és íróhelyiséget, távbeszélőt, borbélyt, ruhavasalást, fürdőt stb. vehetsz igénybe, hanem némelyik vonaton még uszodát és bárt, sőt még táncgörlt sem kell nélkülöznöd. És utazás közben olvasod az új­­ságban, hogy közel százezer húsz éven aluli ifjú munka nélkül vándorol az országutakon, vagy boldog, ha élete veszélyeztetésével fölka­­paszk­odhatik valamilyen üres tehervonatra potyautasként. Amerikában a munkanélküliség esetére va­ló biztosítás még nincs bevezetve, így tehát a munkanélküliek a közületek által nyújtott cse­­kély támogatásra és magánjótékonyságr­a van­nak utalva. A legtöbb városban nem léphetsz száz lépést anélkül, hogy valaki ne koldulna tőled egy „tízest“ (10 cent). Hallottam egy nagyon szép dalt odaát Ame­rikában, ismert szocialista író írta és „Testvér, van-e egy tízesed?“ a címe. Nagy hatással volt rám, amidőn először hallottam. Később azon­ban azt tapasztaltam, hogy Amerika ezt a szép dalt is üzleti szellemben forgatja ki, a revük és varieték főslágere lett és a függöny előtt egy görl-együttes, lábát magasba lendítve, énekli most ezt a dalt, amely eredetileg a nyo­­mforgók panaszszava volt. És egész Amerika táncol az alamizsnadal ritmusára. Ez az amerikai kapitalizmus igazi arculata.“ Nem volna teljes az amerikai viszonyok vá­zolása, ha nem egészítenénk ki azzal a tény­megállapítással, hogy az amerikai szakszerve­zeti mozgalom csak most van kifejlődőben, miért is az amerikai munkások eddig nagyobb mértékben voltak kiszolgáltatva a kapitaliz­mus önkényének, mint azok az európai mun­kások, akik erős szakszervezettel rendelkeznek. De bármaképpen legyen is, amerikai helyzet tanulságul kell, hogy szolgáljon minden or­­­­szág munkássága számára, mert a kapitaliz-­­ mus arculata és természetrajza mindenütt egy I és ugyanaz, csak a formák változók, amelyben ■ időnként megmutatkozik. I A SZEMINÁRIUMI HALLGATOK NAGY/ / TÁNCMU­L­ATS­AGA 1935. ÉVI JANUÁR HÓ 12-ÉN, SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDETTEL A SZÖVETSÉGI SZÉKHÁZUNK DÍSZTERMÉBEN (VÍK­ MAG­DOLNA UCCA 5-7. SZ.). A TISZTA JÖVEDELEM AZ OKTATÁSI ALAP JAVÁRA LESZ FORDÍTVA. MINDEN SZAKTÁRS OTT LEGYEN!

Next