Vas- és Fémmunkások Lapja, 1936 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-10 / 1. szám
BUDAPEST 1936. ÉVI JANUÁR HÓ 10 NEGYVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ELŐFIZETÉSI ABATA, MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK SZÖVETSÉGE TAGJAI A JÁRULÉK ELLENÉBEN DÍJTALANUL KAPJÁK, MAGÁNOSOK RÉSZÉRE EGY ÉVRE 0,60 PENGŐ, ROKONSZERVEZETEKNEK KÜLÖN MEGEGYEZÉS SZERINT. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. PÉNTEKÉN. A SZERKESZTŐVEL ÉRTEKEZNI LEHET MINDENNAP 12—2 ÓRA KÖZÖTT. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VIII, MAGDOLNA UCCA 5—7. SZ. — TELEFONSZÁM: 380-55. SZERKESZTŐSÉGI ZÁRLAT A LAP MEGJELENÉSE ELŐTT NÉGY NAPPAL Előre a megkezdett úton Habár az elmúlt év látszólag a konjunktúra némi javulását mutatja, a munkásság gazdasági helyzete lényegében még sem változott. Vannak szakmák, amelyekben a múlthoz képest több munkás tudott elhelyezkedni, de ugyanekkor más szakmáknál csaknem ugyanilyen arányban emelkedett a munkanélküliek száma. Azok a megállapítások tehát, hogy a munkanélküliség csökkent, tisztán a fantázia eredményei, amit az is igazol, hogy az állami munkaközvetítő jelentése szerint 1935. év végén sokkal több volt a munkára jelentkezők száma, mint az ezt megelőző év hasonló időszakában. Ugyanekkor a nyilvántartott munkahelyek száma lényegesen kevesebb volt. A hivatalos statisztikusok arról is beszámolnak, hogy a munkabérek „emelkedő tendenciát“ mutatnak. Nem akarjuk kétségbe vonni az erre vonatkozó statisztikai munka eredményét már azért sem, mert tudjuk, hogy az ehhez szükséges adatokat a munkáltatók szolgáltatták, akiknek már azért is érdekük a magasabb munkabérek kimutatása, hogy legyen mivel az iparcikkek drágulását megindokolni. Hogy lényegében e téren sem változott a helyzet, azt legjobban igazolja, hogy az egyes élelmiszereknél mutatkozó fogyasztáscsökkenés messze túlszárnyalja az előbbi évek erre vonatkozó adatait. Arról is hallunk kedvező jelentéseket, hogy a megélhetés könnyebbé vált, vagyis, hogy az árak indexszámai lényeges csökkenést mutatnak. Már egymaga az a tény, hogy a nyersáru indexszáma emelkedett, a leghatározottabban cáfolja a föntebbi állítást. De ugyanezt bizonyítja a nagykereskedelmi index emelkedése is. Ha pedig ehhez még hozzávesszük azt a drágulási folyamatot, aminek következtében egyes élelmiszerek a régi árak ötszörösére, hatszorosára emelkedtek, adva van az is, hogy milyen nehéz megélhetésiviszonyok között tengették át szaktárcáink az elmúlt esztendőt. Rossz eredménnyel végződött az elmúlt év más vonatkozásban is. A kormány többszöri ígérete dacára fent történtek meg azok az intézkedések, amelyek a kapitalizmust „a munkássággal szembeni kötelességek teljesítésére“ szorították volna. Ugyanekkor tényként kell megállapítanunk, hogy a kapitalizmus talán még sohasem élt olyan kedvező légkörben, mint ez idő szerint. A nyolcórás munkanapnak a gyáriparba való bevezetése sem öltött testet, dacára annak, hogy ez a munkaidő ma már túlhaladott álláspontot jelent és az európai államok legtöbbjében a munkások heti 40 órát dolgoznak. A minimális munkabérekről szóló rendelet gyenge szárnypróbálgatás csupán, amely még ilyen formájában sem vonatkozik a gyáriparra. De elmaradtak a beígért egyéb szociálpolitikai intézkedések is. Mindezek dacára mégis van valami vigasztaló, amiről, mint az elmúlt ,év fontos eseményéről beszámolhatunk. Ez pedig az a szervezési munka, amely szaktársaink részéről egész éven át folyt és az év utolsó négy hónapjában szinte rendkívüli eredményeket hozott Igaz, hogy még messze tartunk attól az eredénytől, amelyet a gazdasági helyzet jobbátétele megkíván, azonban jele ez annak, hogy az ország vas- és fémmunkásai kiábrándultak azokból az ígéretekből, melyekkel őket éveken át elhalmozták. Szaktársaink a saját szenvedésükön át tanulták megismerni, hogy helyzetükön csak önmaguk segíthetnek azzal, ha szervezkednek és Szövetségünk erejére támaszkodva, vívják harcukat. De ez nem is lehet másként. A kapitalizmus nem ismer izgalmat. Életeleme a munkaerő kihasználása és ezt teszi még akkor is, ha a munkásság életlehetősége messze a legminimálisabb alatt áll. Ennek ellensúlyozása pedig csupán szervezkedéssel lehetséges. Amidőn tehát számot vetünk az elmúlt év-ban történtekről, úgy legyen ez számunkra biztatás a jövőre, azzal az elhatározássalpárosulva, hogy az elmúlt évben megkezdett agitációs munkát tovább folytatjuk. Előre a megkezdett úton! ? a Szövetségünk segédavató-ünnepélye Százötven ifjúmunkás a harc frontján Bensőséges üröm töltött el bennünket Szövetségünk december 13-én megtartott segédavató-ünnepélyén. Ezek az évről évre ismétlődő ünnepeink igazolják, hogy Szövetségünk harcos tábora állandóan gyarapszik és az ifjúmunkás- és tanoncnevelés rendszeres munkájának az eredménye, hogy Szövetségünkben a szakszervezeti utánpótlás biztosítva van. Székházunk első emeleti szépen földíszített termét zsúfolásig megtöltötték szaktárcáink. A munkásmozgalom folytonosságának gyönyörű szimbóluma volt a három vasasnemzedék elhelyezkedése. A terem első részében ünneplőbe öltözötten, komolyan, piros szekfűvel a gomblyukakban, tömör sorokat alkottak az avatásra kerülő új harcosok, mögöttük a mai ifjúmunkások, akik még most készülődnek az élet harcaira és a két nemzedéket körülfogta a felnőtt szaktársak, a vezetőségek és a bizalmiak koszorúja, jelképezve, hogy a Szövetségban van a helye a vasastársadalom minden korosztályának. A piros térítőkkel borított asztalokon minden fiatal szaktársunk- Mött. «t.* van vétségünk ajándéka: piros szalaggal díszített csomagban a Szövetség jelentése, szaklapunk, a Népszava, a Szakszervezeti Értesítő, aMunkásifjúság és az oktató-fölvilágosító füzetek egész sora. A pódium előtt kékinges, pirosnyakkendős ifjúmunkások sorfala áll és kemény vigyázz-állásban a front két végén izmos fiatal karjukkal emelik magasba Szövetségünk zászlóit. Az ünnepi csöndben fölhangzik a vasas- I dalárda szárnyaló éneke: „Zúgjon dalunk, s miként a fergeteg“, vasasdalosaink ajkáról és I a régi és új harcosok a szolidaritás érzésében olvadnak össze. A nagy tetszéssel fogadott dalok után Karácsony Sándor szaktársunk lelkes tapsok és sűrű helyeslés mellett mondotta el megnyitóbeszédét: A Szövetségünk központi vezetősége nevében meleg szeretettel és igaz barátsággal üdvözlöm fiatal szaktársainkat abból az alkalomból, hogy az immár hagyományossá vált segédavató-ünnepélyen megjelentek. Fiatal szaktársaink, akik közöttünk ülnek, rendkívül sok szenvedéssel teli tanoncesztendőt átküzdve, mint felszabadult munkások jelentek meg itt, hogy hitet tegyenek Szövetségünk mellett s annak harcos katonáivá legyenek. Harcos katonái annak a mozgalomnak, amelynek célja a munkásosztály felszabadítása. Több mint három évtizede annak, hogy Szövetségünk megalakult és azóta hatalmas és fáradságos munkával olyan intézménnyé fejlődött, amely védelmet nyújt a magyar vasipari munkásságnak azokkal a támadásokkal szemben, melyeket elsősorban az egységesen szervezett munkáltatók intéznek ellenünk. Harminc évvel ezelőtt 16—18 órát dolgoztak a magyar vasipari munkások szociálpolitikai védelem nélkül. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy Szövetségünk küzdelmének eredményeként, törvényes szabályozás nélkül, ma már a legtöbb gyárban a 8 órai munkaidő van bevezetve. Van szociálpolitikánk, amely betegség, baleset stb. esetében védi a munkásokat. Nagy utat tettünk meg s rendkívül sok és kemény küzdelmet kellett folytatni. Ha a küzdelmek sorozata mellett Szövetségünk intézményét úgy segélyezés terén, mint kulturális téren naggyá tettük, megállapíthatjuk azt is, hogy fiatal szaktársainknak könnyebb lesz a küzdelem folytatása, mert hatalmas harci eszközt kapnak Szövetségünkben a további küzdelemhez. Abban a reményben, hogy fiatal szaktársaink felismerve saját érdekeiket, azt összeegyeztetve a nagy vasascsalád egyetemes érdekével, küzdő és harcos katonái lesznek Szövetségünknek, ismételten szeretettel üdvözlöm Önöket és a segédavató-ünnepélyt megnyitom. Nagy taps fogadta Karácsony szaktárs beszédét, majd utána Kruppa Rezső szaktárs, Szövetségünk Központi Vezetősége nevében mondotta el mélyenszántó és gondolatokban gazdag avatóbeszédét. . . Szakasits Antal elvtársunk, a Szakszervezeti tanács titkára és az ifjúsági mozgalom vezetője lépett ezután a fiatalok elé és állandó helyeslés mellett mondotta el mély hatást keltett és lelkesedéssel fogadott avatóbeszédét, amelynek kiemelkedő részét az alábbiakban közöljük: „Alig serdül, a proletáremberpalánta, már vége a gyermekkornak. Az örökös bérmunkássors előrevetett árnyéka nyomasztó súllyal nehezedik a proletárok gyermekeire. A szülői, ház nyomorúsága az apró gyermekfejeket már az élet hajnalán a tőke igájába kényszeríti és a gyermek- és ifjúmunkásstatisztika fekete számoszlopai a legszörnyűbb vádat jelentik a kapitalizmus ellen. A kapitalizmus gépkolosszusok alkatrészeivé süllyeszti a fiúkat és lányokat, hogy életüket és szabadságukat dollárokká, fontokká és pengőkké őrölje. Pokoli hőségnek teszik ki az ifjúmunkásokat a vasöntödékben, léghuzamba állítják őket az épületeken, gyorsan járó gépek mellett szaporíttatják velük a baleseteket és sorvasztó levegőjű gyárakban fekete karikát fest szemük alá a tüdővész. . . A fizikai nyomorodással együtt jár a munkásifjúság szellemi elmaradottsága. A proletárgyermeknek Mába van hajlama és képessége a továbbtanulásra és a szellemi fejlődésre. A szülők szegénysége folytán nem végezhet magasabb iskolákat, hanem áruba,, bocsátott munkaerejével részt kell vennie a családfenntartásban. Füst, por, korom és szenny takarják, el az új munkásnemzedék elől az élet szépségeit és a kultúra csodás alkotásait. Pedig az ifjúság szépségre, pompázó színekre,, tanulságos élményekre és változatosságra vágyik, de a géphez és a munkaasztalhoz láncolt, élet mindezt megtagadja. A leg-, nagyobb társadalmi osztály fiatalságának rosszlevegőjű csarnokokban elvész az ifjúsága, sötét pinceműhelyeiben eltűnik izmainak ruganyossága és a gőzökkel és gázokkal teli üzemekben lekonyul fantáziájának szárnya. Alsóbbrendű osztályok gyermekeiről beszélnek, mintha természeti és nem szociális körülmények akadályoznák a munkásosztály ifjúságát képességeinek kifejlesztésében, látókörének ki- szélesítésében és tudásvágyának kielégítésében. De az ifjúság eleven ereje keresztültör minden korláton! Az ifjúság lelkében a kizsákmányolás terhe alatt és az energiapusztító fáradalmak közben is égő idealizmus születik. A jelen bizonytalanságában és elnyomottságában egy új társadalom képét látja, amely a küzdelmes élet nyomorúságait megszünteti. Az elnyomott ifjúság világszerte érzi, hogy a szolgaságból nem fakadhat fejlődés és a haladásnak egyedül a szabadság az éltetője. Minthogy pedig a szocializmus és a szakszervezeti mozgalom hadat üzent a kapitalista kizsákmányolásnak, a munkásifjúság is a szocializmusban látja felszabadulásának diadalát. Amit a mai társadalom megtagad vagy csak szűken mér az ifjúság nagy részének, azt a szocializmus az új társadalom alapjának tekinti. A szocializmus a kiváltságok megszüntetésével és az osztálymentes társadalom megalapozásával legfőbb céljának az egyénben és fajban lévő összes erkölcsi, szellemi és fizikai képességek szabad kifejlődését tekinti. A természeti erők feigázása, a technika szédítő haladása, a gépkorszak tökéletesedése, a fejlődés rakétaautóján odáig jutott, hogy az emberiség boldogulásának beteljesedésére pontot tehetne. Az emberiség mégis gyötrődik a különféle gazdasági és politikai rendszerek celláiban, és az emberi együttélés formái, a társadalom állapota és a milliók élete a föld összes délkörei alatt nem a haladás, hanem a süllyedés szörnyűséges képét mutatják. Így néz ki ma a világ, így néz ki ma az élet! Ez a világ és élet, az, amelynek küszöbét most lépik át Önök, hogy mint önálló munkások munkát, boldogulást, megbecsülést, érvényesülést és biztos jövőt találjanak. A mai élet és a mai világ kapuja előtt figyelmeztetjük tehát Önöket, hogy vigyázzanak. Vigyázzanak, mert a kapun túl kavargó örvények, ingoványok felé vivő utak, testet, szellemet bomlasztó kísértések, színes jelszavak farkasvermes és téveszmék hálói várják az ifjúságot, hogy eltérítsék az igaz útról és elér nyesi, szék erejét és akarását. Voltunk, vagyunk, leszünk! Ebben a három szóban benne van a történelmi fejlődésnek éltető ereje, mely