Vas- és Fémmunkások Lapja, 1936 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-10 / 1. szám

BUDAPEST 1936. ÉVI JANUÁR HÓ 10 NEGYVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ELŐFIZETÉSI ABAT­A, MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK SZÖVETSÉGE TAGJAI A JÁRULÉK ELLENÉBEN DÍJTALANUL KAPJÁK, MAGÁNOSOK RÉSZÉRE EGY ÉVRE 0,60 PENGŐ, ROKONSZERVEZE­TEKNEK KÜLÖN MEGEGYEZÉS SZERINT. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. PÉNTEKÉN. A SZER­KESZTŐVEL ÉRTEKEZNI LEHET MINDENNAP 12—2 ÓRA KÖZÖTT. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDA­PEST VIII, MAGDOLNA UCCA 5—7. SZ. — TELE­FONSZÁM: 38­0-55.­­ SZERKESZTŐSÉGI ZÁRLAT A LAP MEGJELENÉSE ELŐTT NÉGY NAPPAL Előre a megkezdett úton Habár az elmúlt év látszólag a konjunktúra némi javulását mutatja, a munkásság gazda­sági helyzete lényegében még sem változott. Vannak szakmák, amelyekben a múlthoz ké­pest több munkás tudott elhelyezkedni, de ugyanekkor más szakmáknál csaknem ugyan­ilyen arányban emelkedett a munkanélküliek száma. Azok a megállapítások tehát, hogy a munkanélküliség csökkent, tisztán a fantázia eredményei, amit az is igazol, hogy az állami munkaközvetítő jelentése szerint 1935. év vé­gén sokkal több volt a munkára jelentkezők száma, mint az ezt megelőző év hasonló idő­szakában. Ugyanekkor a nyilvántartott munka­helyek száma lényegesen kevesebb volt. A hivatalos statisztikusok arról is beszámol­nak, hogy a munkabérek „emelkedő tenden­ciát“ mutatnak. Nem akarjuk kétségbe vonni az erre vonatkozó statisztikai munka eredmé­nyét már azért sem, mert tudjuk, hogy az ehhez szükséges adatokat a munkáltatók szol­gáltatták, akiknek már azért is érdekük a ma­gasabb munkabérek kimutatása, hogy legyen mivel az iparcikkek drágulását megindokolni. Hogy lényegében e téren sem változott a hely­­zet, azt legjobban igazolja, hogy az egyes élelmiszerek­nél mutatkozó fogyasztáscsökkenés messze túlszárnyalja az előbbi évek erre vo­natkozó adatait. Arról is hallunk kedvező jelentéseket, hogy a megélhetés könnyebbé vált, vagyis, hogy az árak indexszámai lényeges csökkenést mutat­nak. Már egymaga az a tény, hogy a nyers­­áru indexszáma emelkedett, a leghatározottab­ban cáfolja a föntebbi állítást. De ugyanezt bizonyítja a nagykereskedelmi index emelke­dése is. Ha pedig ehhez még hozzávesszük azt a drágulási folyamatot, aminek következtében egyes élelmiszerek a régi árak ötszörösére, hatszorosára emelkedtek, adva van az is, hogy milyen nehéz megélhetési­­v­iszonyok kö­zött tengették át szaktárcáink az elmúlt esz­tendőt. Rossz eredménnyel végződött az elmúlt év más vonatkozásban is. A kormány többszöri ígérete dacára fent történtek meg azok az in­tézkedések, amelyek a kapitalizmust „a mun­kássággal szembeni kötelességek teljesítésére“ szorították volna. Ugyanekkor tényként kell megállapítanunk, hogy a kapitalizmus talán még sohasem élt olyan kedvező légkörben, mint ez idő szerint. A nyolcórás munkanapnak a gyáriparba való bevezetése sem öltött testet, dacára annak, hogy ez a munkaidő ma már túlhaladott állás­pontot jelent és az európai államok legtöbbjé­ben a munkások heti 40 órát dolgoznak. A minimális munkabérekről szóló rendelet gyenge szárnypróbálgatás csupán, amely még ilyen formájában sem vonatkozik a gyár­iparra. De elmaradtak a beígért egyéb szociál­politikai intézkedések is. Mindezek dacára mégis van valami vigasz­taló, amiről, mint az elmúlt ,év fontos esemé­nyéről beszámolhatunk. Ez pedig az a szerve­zési munka, amely szaktársaink részéről egész éven át folyt és az év utolsó négy hónapjában szinte rendkívüli eredményeket hozott Igaz, hogy még messze tartunk attól az ered­­ény­­től, amelyet a gazdasági helyzet jobbátétele megkíván, azonban jele ez annak, hogy az or­szág vas- és fémmunkásai kiábrándultak azokból az ígéretekből, melyekkel őket éveken át elhalmozták. Szaktársaink a saját szenvedé­sükön át tanulták megismerni, hogy helyzetü­kön csak önmaguk segíthetnek azzal, ha szer­vezkednek és Szövetségünk erejére támasz­kodva, vívják harcukat. De ez nem is lehet­­ másként. A kapitalizmus nem ismer izgalmat. Életeleme a munkaerő kihasználása és ezt teszi még akkor is, ha a munkásság életlehetősége messze a legminimálisabb alatt áll. Ennek ellensúlyozása pedig csupán szervezkedés­sel lehetséges. Amidőn tehát számot vetünk az elmúlt év-­­­ban történtekről, úgy legyen ez számunkra biztatás a jövőre, azzal az elhatározással­­páro­sulva, hogy az elmúlt évben megkezdett agitá­­ciós munkát tovább folytatjuk.­­ Előre a megkezdett úton! ? a Szövetségünk segédavató-ünnepélye Százötven ifjúmunkás a harc frontján Bensőséges üröm töltött el bennünket Szö­vetségünk december 13-én megtartott segéd­­avató-ünnepélyén. Ezek az évről évre ismétlődő ünnepeink igazolják, hogy Szövetségünk har­cos tábora állandóan gyarapszik és az ifjú­munkás- és tanoncnevelés rendszeres munkájá­nak a­z eredménye, hogy Szövetségünkben a szakszervezeti utánpótlás biztosítva van. Székházunk első emeleti szépen földíszített termét zsúfolásig megtöltötték szaktárcáink. A munkásmozgalom folytonosságának gyö­nyörű szimbóluma volt a három vasasnemze­dék elhelyezkedése. A terem első részében ün­neplőbe öltözötten, komolyan, piros szekfűvel a gomblyukakban, tömör sorokat alkottak az avatásra kerülő új harcosok, mögöttük a mai ifjúmunkások, akik még most készülődnek az élet harcaira és a két nemzedéket körülfogta a felnőtt szaktársak, a vezetőségek és a bizal­miak koszorúja, jelképezve, hogy a Szövetség­­ban van a helye a vasastársad­alom minden korosztályának. A piros térítőkkel borított asztalokon minden fiatal szaktársunk- Mött. «t.* van vétségünk ajándéka: piros szalaggal díszített csomagban a Szövetség jelentése, szaklapunk, a Népszava, a Szakszervezeti Értesítő, a­­Munkásifjúság és az oktató-föl­világosító füzetek egész sora. A­ pódium előtt kékinges, pirosnyakkendős ifjú­munkások sorfala áll és kemény vigyázz-állás­­ban a front két végén izmos fiatal karjukkal­­ emelik magasba Szövetségünk zászlóit.­­ Az ünnepi csöndben fölhangzik a vasas- I dalárda szárnyaló éneke: „Zúgjon dalunk, s miként a fergeteg“, vasasdalosaink ajkáról és I a­ régi és új harcosok a szolidaritás érzésében olvadnak össze. A nagy tetszéssel fogadott da­lok után Karácsony Sándor szaktársunk lelkes tapsok és sűrű helyeslés mellett mondotta el megnyitóbeszédét: A Szövetségünk központi vezetősége nevében meleg szeretettel és igaz barátsággal üdvöz­löm fiatal szaktársainkat abból az alkalomból, hogy az immár hagyományossá vált segéd­­avató-ünnepélyen megjelentek. Fiatal szaktársaink, akik közöttünk ülnek, rendkívül sok szenvedéssel teli tanonceszten­­dőt átküzdve, mint felszabadult munkások je­lentek meg itt, hogy hitet tegyenek Szövetsé­günk mellett s annak harcos katonáivá legye­nek. Harcos katonái annak a mozgalomnak, amelynek célja a munkásosztály felszabadí­tása. Több mint három évtizede annak, hogy Szövetségünk megalakult és azóta hatalmas és fáradságos munkával olyan intézménnyé fej­lődött, amely védelmet nyújt a magyar vas­ipari munkásságnak azokkal a támadásokkal szemben, melyeket elsősorban az egységesen szervezett munkáltatók intéznek ellenünk. Har­minc évvel ezelőtt 16—18 órát dolgoztak a ma­gyar vasipari munkások szociálpolitikai véde­lem nélkül. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy Szövetségünk küzdelmének eredménye­ként, törvényes szabályozás nélkül, ma már a legtöbb gyárban a 8 órai munkaidő van beve­zetve. Van­ szociálpolitikánk, amely betegség, baleset stb. esetében védi a munkásokat. Nagy utat tettünk meg s rendkívül sok és kemény küzdelmet kellett folytatni. Ha a küzdelmek sorozata mellett Szövetségünk intézményét úgy segélyezés terén, mint kulturális téren naggyá tettük, megállapíthatjuk azt is, hogy fiatal szaktársainknak könnyebb lesz a küzde­lem folytatása, mert hatalmas harci eszközt kapnak Szövetségünkben a további küzdelem­hez. Abban a reményben, hogy fiatal szaktársaink felismerve saját érdekeiket, azt összeegyez­tetve a­ nagy vasascsalád egyetemes érdekével, küzdő és harcos katonái lesznek Szövetségünk­nek, ismételten­ szeretettel üdvözlöm Önöket és a segédavató-ünnepélyt megnyitom. Nagy taps fogadta Karácsony szaktárs be­szédét, majd utána Kruppa Rezső szaktárs, Szövetségünk Központi Vezetősége nevében mondotta el mélyenszántó és gondolatokban gazdag avatóbeszédét. . . Szakasits Antal elvtársunk,­ a Szakszervezeti tanács titkára és az ifjúsági mozgalom vezetője lépett ezután a fiatalok elé és állandó helyeslés mellett mondotta el mély hatást keltett és lel­­kesedéssel fogadott avatóbeszédét, amelynek kiemelkedő részét az alábbiakban közöljük: „Alig serdül, a proletáremberpalánta, már vége a gyermekkornak. Az örökös bérmunkássors­ előre­­vetett árnyéka nyomasztó súllyal nehezedik a prole­tárok gyermekeire. A szülői, ház nyomorúsága az apró gyermekfejeket már az élet hajnalán a tőke igájába kényszeríti és a gyermek- és ifjúmunkás­­statisztika fekete számoszlopai a leg­szörnyűbb vádat jelentik a kapitalizmus ellen. A kapitalizmus gép­­kolosszusok alkatrészeivé süllyeszti a fiúkat és lányo­­­kat, hogy életüket és szabadságukat dollárokká, fon­tokká és pengőkké őrölje. Pokoli hőségnek teszik ki az ifjúmunkásokat a vasöntödékben, léghuzamba állítják őket az épületeken, gyorsan járó gépek­ mel­lett szaporíttatják velük a baleseteket és sorvasztó levegőjű gyárakban fekete karikát fest szemük alá a tüdővész. . . A fizikai nyomorodással együtt jár a munk­ásifjú­ság szellemi elmaradottsága. A proletárgyermeknek Mába van hajlama és képessége a továbbtanulásra­ és­ a szellemi fejlődésre. A szülők szegénysége folytán­ nem végezhet magasabb iskolákat, hanem áruba,, bocsátott munkaerejével részt kell vennie a család­­fenntartásban. Füst, por, korom és szenny takarják, el az új munkásnemzedék elől az élet szépségeit és­ a kultúra csodás alkotásait. Pedig az ifjúság szép­ségre, pompázó színekre,, tanulságos élményekre és változatosságra vágyik, de a géphez és a munkaasz­talhoz láncolt, élet mindezt megtagadja. A leg-, nagyobb társadalmi osztály fiatalságának rosszleve­gőjű csarnokokban elvész az ifjúsága, sötét pince­­műhelyeiben eltűnik izmainak ruganyossága és a­ gőzökkel és gázokkal teli üzemekben lekonyul fantá­ziájának szárnya. Alsóbbrendű osztályok gyermekei­ről beszélnek, mintha természeti és nem szociális körülmények akadályoznák a munkásosztály ifjúsá­gát képességeinek kifejlesztésében, látókörének ki-­ szélesítésében és tudásvágyának kielégítésében. De az ifjúság eleven ereje keresztültör minden kor­láton! Az ifjúság lelkében a kizsákmányolás terhe alatt és az energiapusztító fáradalmak közben is égő idealizmus születik. A jelen bizonytalanságában és elnyomottságában egy új társadalom képét látja, amely a küzdelmes élet nyomorúságait megszünteti. Az elnyomott ifjúság világszerte érzi, hogy a szolga­ságból nem fakadhat fejlődés és a haladásnak egye­dül a szabadság az éltetője. Minthogy pedig a szo­cializmus és a szakszervezeti mozgalom hadat üzen­t a kapitalista kizsákmányolásnak, a munkásifjúság is a szocializmusban látja felszabadulásának diadalát. Amit a mai társadalom megtagad vagy csak szű­ken mér az ifjúság nagy részének, azt a szocializmus az új társadalom alapjának tekinti. A szocializmus a kiváltságok megszüntetésével és az osztálymentes társadalom megalapozásával legfőbb céljának az egyénben és fajban lévő összes erkölcsi, szellemi és fizikai képességek szabad kifejlődését tekinti. A természeti erők feig­ázása, a technika szédítő haladása, a gépkorszak tökéletesedése, a­ fejlődés rakétaautóján odáig jutott, hogy az emberiség bol­dogulásának­ beteljesedésére pontot tehetne. Az em­beriség mégis gyötrődik a különféle gazdasági és po­litikai rendszerek celláiban, és az emberi együttélés formái, a társadalom állapota és a milliók élete a föld összes délkörei alatt nem a­ haladás, hanem a süllyedés szörnyűséges képét mutatják. Így néz ki ma a világ, így néz ki ma az élet! Ez a világ és élet, az, amelynek küszöbét most lépik át Önök, hogy mint önálló munkások munkát, boldogulást, meg­becsülést, érvényesülést és biztos jövőt találjanak. A mai élet és a mai világ kapuja előtt figyelmeztetjük tehát Önöket, hogy vigyázzanak. Vigyázzanak, mert a kapun túl kavargó örvények, ingoványok felé vivő utak, testet, szellemet bomlasztó kísértések, színes jelszavak farkasvermes és téveszmék hálói várják az ifjúságot, hogy eltérítsék az igaz útról és elér nyesi­, szék erejét és akarását. Voltunk, vagyunk, leszünk! Ebben a három szóban benne van a történelmi fejlődésnek éltető ereje, mely

Next