Vas- és Fémmunkások Lapja, 1936 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-10 / 1. szám

2 a munkásosztályt az öntudatlanság mélyéből a vilá­got mozgató szerepéhez juttatta. Benne izzik az igazság. Nincsen erő, amely megbirkózás­uik a munka és az élet természetes jogait követelő mun­kásosztály akarásával. De benne lángol a jövő tuda­tos bizalma is. A szakszervezet megerősödése nemcsak a munkás­­osztály érdeke, de érdeke az egész emberiségnek. A szakszervezetek gazdasági, szociálpolitikai törekvé­sei embervédelmet, kultúrgyarapodást, egészségoltal­­mat, végső soron a nemzeti jövedelem arányos elosz­tását, a szociális nyomorúság folytán elsatnyuló néprétegek megmentését, az igazi fajfenntartás egészséges biztosítását jelenti. A létminimum és a 40 órás munkahét, a szociális reformok és a jog­­egyenlőség így függnek össze a népjólét kialaku­lásán. Hűséget, bizalmat és kötelességteljesítést kell tehát mutatnia az új generációnak a szakszervezetekkel és a szocializmussal szemben, mert a pusztulás és bomlás erőivel szemben ma a­ szakszervezetek és a szociáldemokrácia kápviselik az emberi haladás, a világkultúra és a békés munka érdekeit. A munkásmozgalom, mint a tenger viharaival dacoló világítótorony, emlékeztet arra, hogy a mun­kásság egybekovácsolt ereje és küzdelme, tisztán­látása és fölvilágosultsága félévszázadon keresztül megbirkózott a kizsákmányolás, az előítélet, a meg­­alázottság és tudatlanság gigászi akadályaival és az egymást fölváltó nemzedékek egymásba kapcsolódó alkotómunkájával és bátor harcaival fölemelte a munkásságot az élet értelmének és céljának megérté­séig és hősiesen végrehajtotta azokat a nagy felada­tokat, amelyek a munkásosztály életszínvonalának és kultúrnívójának emelését jelentik. Ezért kötelessége az ifjúságnak, hogy elmélyedjen a szocializmus és a munkásmozgalom tanításaiban és kövesse azoknak a bátor és harcos férfiaknak a pél­dáját, akik az elsősorban harcolnak a munkásosz­tály igazságaiért. Éppen a mai napon a vasmunkásság két kiváló vezetőjének, Csapó Sámuel és Kruppa Rezső elvtár­sainknak ünnepeljük harmincéves tisztviselői jubi­leumát. Három évtizeddel ezelőtt indult el ez a két úttörő harcos a munkásmozgalom útján és mutatják az ifjúságnak, hogy a tudásra való folytonos törek­véssel, az elszánt akarással és odaadó tevékenység­gel hogyan küzdheti föl magát minden fiatal munkás az ifjúmunkássorsból a munkásosztály harcos tábo­rának élére. Csak akarni kell és menni! Minden erőt és időt a munkásság érdekében fölhasználni! Ta­nulni, tudni és tanítani! Ezek voltak Csapó és Kruppa elvtársaink törekvései és célkitűzései és minden vasas ifjúmunkásnak is erre k­ell törekednie, ezen az úton kell haladnia, hogy az előtte járó nem­zedék fáradságot nem ismerő fáklyavivők küzdelmei által elért eredményeket tovább fejleszthessék. (Az egész hallgatóság Szakasits Antal elvtársunk beszé­dének e része közben melegen ünnepelte Csapó és Kruppa szaktársainkat.) Értelmet adni a világnak azzal, hogy értelmet adunk az életnek, az elnyomott milliók életének, akik ma a munkahely és a proletárlakás körü­l fut­ják be szomorú életüket és semmi sem az övék a kul­túra ragyogó szépségeiből. A szétomlott egyéni aka­ratokat tömegakarattá kovácsolni, amelyet a szoli­daritás új erkölcsi parancsa mozgasson! Ez a szakszervezeti mozgalom eszménye, ez a szo­cializmus ideálja, ez a mi célunk! Ezekben a nehéz időkben, amikor a kapitalizmus egymásra tornyosuló válságai új és végzetes kata­sztrófák felé sodorják a dolgozó milliókat és az ere­­jét vesztett kapitalizmus különféle jelszavakkal akarja megbontani a munkásság eggyéforrottságát és küzdelmeit, megszilárdult hittel és akarattal erő­sítsék meg a szakszervezet frontját, álljanak ort a munkásság követeléseinek gazdasági, politikai és társadalmi érvényesülése mellett, hogy még ez a nemzedék, az önök nemzedéke eljusson ahhoz az új világrendhez, amelynek alapkövei az embertelen ki­zsákmányolás helyett a szabad emberi munka, az emberi szellemet sorvasztó szolgaság helyett a sza­badság, testvériség és egyenlőség és a világot fel­gyújtó háború borzalma helyett az élet szépségét, örömét és boldogságát hirdető örök béke." Hosszantartó taps fogadta Szakasits Antal elvtársunk beszédét, majd a zászlók meghajtása közben Karácsony Sándor, Kruppa Rezső szak­társaink és Szakasits Antal elvtársunk elvé­gezte a fiatalok avatását. Utána újból felhar­sant a dalárda lelkes éneke. A nagy vasas­család pedig büszke örömmel tekintett a száz­ötven új fiatal harcos felé, akik most indulnak el az élet és a harc felé... köszönetnyilvánítás Mindazon csoportvezetőségeknek és szaktársaknak, akik 30 éves szolgálati jubileumunk alkalmával levélben és szóban üdvözöltek, úgyszintén a Vasas Dalárdának, amely bennünket ezen alkalomból felköszöntött ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket. KR­IPPF­ REZSŐ CSAPÓ SáÁMUEL szerkesztő szövetségi titkár VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA BOLDOG ÚJ ESZTENDŐ Öt harcos évtized viharzott felettünk, S a tusákban egyre keményebbek lettünk. Szórva magunk körül eszmeszikrát szerte, Keblünk’ acélossá sors pörölve verte. Nem ismerve soha nyugodalmat, békét, Új csatára edztük a munkának népét. S ahányszor letűnik egy öreg esztendő — Közeledik véle a boldog jövendő, A harcos élete küzdelemmel teljes, Nincs sodronyos ágya, párnája sem pelyhes, Esik, fúj, csikorog, állni kell a lábán, Hogy repülhessen majd — diadala szárnyán! Mi azért születtünk erre a világra, Hogy karunk azt szebbé, jobbá kalapálja. Izzó vastömeg ez, üssük hát a vasat, Míg a salak helyén — virágoskert fakad. Nem baj az, ha most még küzdelmes az élet, Ezért a munkáért megkapod a béred — És áldani fog majd az utódok ajka: Üsd a vasat, Testvér, nem késő még, rajta! Acélos karoddal forgass kalapácsot , kalapáld serényen azt az új világot­ Csendüljön az acél víg nótaszó mellett, Szomorkodjon az, ki már nem énekelhet. Kinek petyhüdt izma nem képes munkára , csak rablott falatra tárul mohó szája — Elintézi annak sorsát a jövendő,­­ neked is lesz, Testvér — Boldog Új Esztendő! Kruppa Rezső Miért támadják a marxizmust? Minden időnek megvolt a maga jelszava, amelynek szüntelen , hangoztatásával az egy­mást követő korok reakciós elemei a fönnálló bajok eredetére igyekeztek rámutatni, hogy ily­­módon a közvéleményt maguk mellé hangolják. Ilyen jelszó mostanában: Harc a marxizmus ellen! Jellemző, de egyben tanulságos is, hogy a polgári pártok a marxizmus elleni gyűlölet­ben és elfogultságukban teljesen egyetértenek az őket is függő viszonyban tartó kapitalizmus­sal. Marx Károly, a szocializmus és az ezzel össze­függő gazdaságtan tudományos feldolgozója, 50 évvel ezelőtt alig gondolhatott arra, hogy tudo­mányos megállapításai egy félszázaddal később annyira nyugtalanítani fogják a kapitalizmust és annak osztálytársait. Pedig Marx tanai a­ tőke keletkezéséről és fejlődéséről, ennek a fej­lődésnek a kísérőjelenségeiről, valamint arról szólnak, hogy a tőkés termelési rendszer a tár­sadalmat rétegekre, osztályokra bontja és így egyben magját képezi az osztályharcnak. És minthogy a kapitalizmus legközvetlenebbül a munkásokat különbözteti meg a tőke tulajdono­saival szemben, érthető Marxnak az az állítása, hogy a munkások a kapitalizmus által életre­­keltett érdekellentétek miatt kénytelenek osz­­tályhar­cot vívni a kapitalisták osztálya ellen. Az a beállítás, hogy a marxizmus osztályhar­cot szít, hogy két csoportra szakítja a népet és ezzel akadályozza a nép egységét, annak egysé­ges cselekvését — célzatosan hamis. Nem Marx találta föl az osztályharcot, nem a szocializmus az oka az osztályharc tényeinek. Marx tudomá­nyos munkája csak azt eredményezte, hogy az emberiség történetének alapján megállapította, miszerint amióta csak osztályokra volt tago­zódva az emberiség s az egyik osztály elnyomta a másikat, mindig harc dúlt a két osztály kö­­­zött. Marx kutatásai bebizonyították, hogy ezek­nek a harcoknak nagy része a két osztály között fennálló osztályellentétekre vezethetők vissza. Az elnyomottak osztálya mindig arra töreke­dett, hogy lerázza magáról a reárakott jármot és felszabadítsa magát mostoha helyzetéből. Ez természetesen harcot idézett föl a két osztály között. A középkor gyakori parasztlázadásai­­ sem voltak mások, mint az osztályharc kísérő jelen­ségei. Amikor a parasztokra rakott teher és szenvedés a ki­bírna táldlaásásig fokozódott, fegy­­vert ragadva küzdöttek felszabadulásukért. Ez évszázadokon ment így váltakozó eredménnyel. S ha szüneteltek is ezek a harcok időnként, az osztályok harca csak tovább folyt — ha más formában is. Pedig ezekben az időkben Marx még nem is volt a világon, de nem voltak szociáldemokraták sem, osztályharc mégis volt. Hasonlóan a polgárság is küzdött a feudális nemességtől való függősége ellen. Súlyo­s har­cok árán vívhatta csak ki magának a városi polgárság a maga szabadságát. Csak ózaikor a gép bevonult a termelésbe és megváltozott a termelési mód, álltak be azok az elvi feltételei­, amelyek lehetővé tették a polgárság győzelmét a feudális rendszer fölött. A proletárság segít­ségével győzött tehát a polgárság abban a harc­ban, amely a francia forra­dalomtól egészen 1848-ig folyt. De ez a polgárság azután nem volt hajlandó a munkások jogait elismerni, hanem ezek ellen fordult a szövetségben a feudálisokkal. Ma nagyrészt ott találjuk őket abban a front­ban, amely a marxizmus ellen küzd, állítólag azért, mert a marxisták ,,az osztá­lyharcot hir­detik“. Csakhogy nagyon is világos a helyzet: akik a marxizmus eleni harcban részt vesznek, lehetetlenné akarják tenni, hogy a munkásság helytállhasson az osztályharc frontján. Tagad­ják az osztályharcot, tagadják, hogy vannak osztály­ellentétek, de tetteikkel gondoskodnak arról, hogy Marx osztályharcról szóló tana min­denben leigazolást nyerjen azzal, hogy maguk is gyakorolják a szocialista munkásság elleni osztályharcot. Azt is mondják, hogy ahol nincsen marxiz­mus, ott nincsenek osztályok és osztályharcok. Csakhogy a tények ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Jaj volna annak a német munkás­nak, aki a főnökéhez merészelne menni és mint népelvtárs, egyenlő jogokat követelne tőle. Na­gyon hamar részesülne kellő kioktatásban, hogy itt a vállalkozó parancsol és a munkásnak köte­lessége engedelmeskedni. A vállalkozó sértésnek venné, ha a német munkás mint „német népelv­­társ“ egyenlő értékelést követelne és egyenlő gazdasági igényeket támasztana. Itt mindig a másik oldalon lévő urak azok, akik a munká­soknak megmagyarázzák, hogy itt korlátok vannak és egy szakadék tátong elválasztóan közöttük. Ilyen alkalmakkor bizonyosodik be legjobban, hogy Marxnak az osztályharcra vo­natkozó tanait éppen ennek az elméletnek az ellenfelei és üldözői erősítik meg mindig újra és újra. De ha már ott tartanak a marxizmus ellen­ségei, hogy kárhoztatják az osztályharcot, miért nem oldják meg e problémát, amivel, ha nem is mentesítenék, de legalább enyhítenék az „osztályharcból keletkező feszültséget. Például minden vállalkozónak, minden gyárosnak stb. módjában áll, hogy az osztályellentétről szóló marxista tant megdöntse. Nem kell ehhez egyéb, mint hogy a saját hatáskörében meg­szüntesse a munkásaival szemben fönnálló érdekellentétet azzal hogy azoknak emberi megélhetést biztosító munkabéreket fizet és hogy a munkásokat egyenértékű embereknek tekintse, őket a nekik kijáró bánásmódban részesítse. De, sajnos, éppen az ellenkezőjét kell megállapítani. Annak ellenére, hogy a tapasz­talat 100%-ig megerősítette azt az állítást, mely szerint a bércsökkentés nem segít a vállalkozók helyzetén, ellenben a gazdasági helyzet a vá­sárl­óképesség csökkenése következtében rosszab­bodik, mégis egyre csak a munkásság bérét csökkentik. És annak ellenére, hogy a munkaidő rövidítése már nemcsak szociális, hanem gazda­sági szükségesség is, az egész kapitalista osz­tály e reform ellen fordul és szabotálással fenyeget, ha törvényerői­e emelik. Hasonlóan állanak a dolgok a többi szociális reformokkal. Itt is azok elé a törekvések elé gördítik a­ leg­nagyobb akadályokat, amelyek a munkások osztályának több védelmet és szociális viszo­nyainak javítását vannak hivatva biztosítani. Mi a célja tehát a marxizmussal szembeni harcnak és hangulatkeltésnek? Mindenekelőtt lehetetlenné akarják tenni, hogy a munkásság egyesüljön é­s egységesen küzdjön jogaiért és megélhetése biztosításáért. Azért iparkodnak az osztálytudatos munkásság ellenségei a Marx tanai iránti bizalmat mindenáron megrendíteni, hogy a munkásság erejének gyengítésével sza­bad út álljon a munkásság fokozottabb mér­tékű kizsákmányolásához. Ez pedig az érdek­­ellentét elmélyüléséhez és fokozottabb osztály­­harchoz vezet, íme, tehát azok, akik ma a marxizmus és az osztályharc ellen küzdenek, cselekedetükkel éppen az ellenkezőjét szolgálják annak, amit elérni kívánnak. Társasvacsora. A váci úti területi szervező­­bizottság január hó 25-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Reiter Ferenc utca 67. számú Munkásothon nagytermében társasvacsorát rendez, amelyre meghívja a szaktársakat és hozzátartozóikat. Vacsorajegy ára 1 pengő. Jegyek csak elővételben kaphatók a Váci út 97. és a Reiter Ferenc utca 67. számú Munkás­­otthonban a hivatalos órák alatt. A vendégek kellemes szórakoztatásáról gondoskodik a szer­vezőbizottság és a befizetőválasztmány. VASAS SPORTKLUB BÁLJA be Január 18-án, este 8 órakor a Reitter Ferenc utcai Munkásotthonban. Mindenki ott legyen.

Next