Vas- és Fémmunkások Lapja, 1936 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-10 / 1. szám

VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA Kértük a befizetőhelyek és az üzemek pénztárosait, hogy a még kinnlevő tag­sági könyveket egyeztetés végett sürgősen adják le a központ tagügyi irodájában. Munkabeszüntetés a csepeli Weiss Manfréd-gyárban Karácsony előtt december 23-án, konfliktus tört ki a Weisz Manfréd g­yár szegosztályán, amikor a patkószeggyártó munkások voltak kénytelenek munkájukat beszüntetni. Az ex­­port-patkószeggyártásnál már a nyár folya­mán merültek fel kívánságok a munkások ré­széről azért, mert az export patkószeg ára oly alacsony volt, hogy a külföldi patkószeggyár­­tásnál megszokott normális kereseteket a mun­kások elérni nem tudták. Az üzem vezetősége, amidőn a munkások a keresetek elégtelenségét panaszolták, oly módon oldotta meg a kifogá­solt árakat, hogy 30%-os felárt léptetett életbe. Ezzel a felárral tudták csak a munkások a megszokott kereseteket elérni. Nagy meglepe­tés érte a munkásokat karácsony előtti na­pokban, amikor az üzem mérnöke kijelentette, hogy a 80% felárt már nem hajlandó tovább fizetni és miután erre vonatkozólag kölcsönös megegyezésre jutni nem lehetett, oly intézke­dést tett, amelynek értelmében az export-pat­­kószegek gyártását akarta beszüntetni, ami azzal a következménnyel járt volna, hogy már az első pillanatban két munkás, de fokozato­san további nyolc, összesen tíz munkás vált volna fölöslegessé, akiket szabadságra kellett volna küldeni. A munkások megbízottai azt kérték az üzem­vezető mérnöktől, hogyha már megegyezésre jutni nem tudnak, engedje meg a már meg­kezdett külföldi patkószegek gyártásának be­fejezését. Azonban a mérnök hajthatatlan maradt és így került az utcára karácsony előtti napon tizenhárom beállító lakatos, tíz férfi gépmunkás és tizenkilenc gépmunkás és csomagolónő. Összesen tehát 42 család sorsa vált bizonytalanná közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt. Szövetségünk már a munkabeszüntetés nap­ján érintkezést keresett a Vasművekkel a ki­bontakozás érdekében és így történt meg, hogy december 27-én volt az első, majd ezt követte december 30-án a második tárgyalás, amelyen­ az érdekelt munkások megbízottai is megjelen­tek és hosszabb vita után sikerült megegyezésre jutni oly módon, hogy a már megkezdett, de félbemaradt mintegy 10.000 kg. súlyú export­­patkószeg munkát a régi 30%-os felárral befe­jezik és amíg ennek munkája folyik, történik majd megegyezés a továbbiakra vonatkozólag. Az érdekelt munkások december 30-án fog­lalkoztak a tárgyalás eredményével és beható vita után elhatározták, hogy a megegyezést magukévá teszik és annak alapján január hó 2-án újból elkezdenek dolgozni. Egyben meg­állapították azt is, hogy a megegyezés ered­ményét az egységes szervezeti fellépésnek tudják be, miért is elhatározták, hogy a szer­vezkedés munkáját tovább folytatva, kiter­jesztik annál is inkább, mert a szeggyártás terén mutatkozó általános panaszok és sérel­meken csak a tökéletes szervezeti élet meg­teremtésével lehet javítani. A Svéd és Társa műszerüzem esztergályos­munkásai még az elmúlt év június havában harcba kényszerültek az üzem főnökségének akkordárdifferencia és bérredukciós törekvései miatt. Azóta az üzem vezetősége állandóan kí­sérletezik sztrájktörők foglalkoztatásával, ami azonban nem járt eredménnyel, mert­ a na­gyobb tudást igénylő munkák elvégzésénél a a sztrájktörők munkája csődöt mondott, így jutottunk el oda, hogy az elmúlt év végén is­mételten szervezett munkások kerít­tek az üzembe, kiknek Svéd úr minden jót ígért. Tisz­tességes bért, túlórát százalékot és még kará­csonyi ajándékot is. Szaktársaink (elég rosszul) hittek az ígéretben és végezték szorgalmasan az idegölő precíz munkát. Svéd úr nem egyszer nagy megelégedésének adott kifejezést a munka, pontossága felett, a béreket és a túlórás pótlékot azonban nem akarta rendezni. Így szaktársaink december 29-én, szombaton haza­mentek és nem voltak hajlandók napi három óra túlóránál többet végezni. Ezt bejelentették Zatureczky Lajos művezetőnek, aki ezt tudo­másul vette. Ennek dacára december 30-án, hétfőn reggel Svéd úr nem hagyta elkezdeni esztergál­yos szaktársainkat, hanem elbocsá­totta őket. Szaktársaink tiltakoztak az elbo­csátás ellen s ekkor kitűnt, hogy Svédnek tulaj­donképpen nem az fáj, hogy a szak­társak nem túlóráztak, hanem az, hogy ígéretét be kellett volna váltania. Kitűnt ez abból is, hogy bér­javítás helyett rendkívül fájlalta, hogy egy 50 filléres órabérű szaktárs önként kilépett, az üzemből, mert nem volt hajlandó azért a cse­kély bérért dolgozni. Zatureczky, aki ismerte a főnök ígéretét és aki tudomásul vette a szak­társak hazamenetelét, viszont nem állt védel­mére szaktársainknak és így Svéd végrehaj­totta akaratát. Ezidőszerint tehát ismét harc­ban állanak az esztergályos szaktársak a vál­lalattal, azzal az elhatározással, hogy mégegy­­szer ígéretekkel nem hagyják magukat félre­vezetni s mindadig harcolnak, amíg a Szövet­ség útján tisztességes megegyezést kötni nem tudnak. Esztergályosok részére a Svéd és társa üzem bojkott alatt áll. Itt jegyezzük meg, hogy jó lesz az üzemben dolgozó többi munkásoknak is levonni a tanulságot a mun­káltató magatartásáról, mert könnyen meg­történhetik, hogy a fontosabb munka elvég­zése után hasonló módon járnak ők is, vagy az történik, ami az elm­­lt évben is megtörtént, hogy­ egyesek különös kegyben való részesülé­sével segítséget nyújtanak a főnök úrnak, hogy az eddigi magatartását tovább folytathassa. A váci úti területi szervezőbizottság értesíti a szaktársakat, hogy a Reiter Ferenc utca 67. számú Huni vársotthonban minden szombaton délután 6—7 óráig és minden vasárnap dél­előtt 9—12 óráig befizetést tart. Ugyanakkor a könyvtár is nyitva van. A 40 órás munkahét és a GYOSZ Budapest székesfőváros törvényhatósága költségvetési vitája alkalmával elvtársaink szóvá tették, hogy a főváros által a munka­­nélkülieknek nyújtott természetbeni ellátással nem lehet a munkanélküliség kérdését meg­oldani, hanem ahelyett a fővárosnak olyan in­tézkedést kell foganatosítani, hogy a munka­­nélküliek munkáihoz juthassanak. A főváros törvényhatóságában lévő elvtársak azt java­solták, hogy a főváros forduljon a kormány­hoz és kérje a heti 40 órás munkahétnek tör­­vényhozás útján való rendezését, mert a 40 órás munkahétnek a bevezetésével a munka­nélküli munkásokat munkához lehetne jut­tatni. A közgyűlés többsége a javaslatot elfo­gadta és ennek megfelelően a főváros ilyen ér­telmű előterjesztéssel fordult a kormányhoz. A Gyáriparosok Országos Szövetsége ezért a Magyar Gyáripar­ban támadást intéz nem a közgyűlés, illetve a törvényhatóság, hanem Szendy Károly polgármester ellen. Ugyan­ekkor megdicséri a kormányt, hogy az milyen óvatosan, mérlegelve kezeli a 48 órás munka­hét bevezetését és vizsgálja, várjon az nem okozna-e nagyobb bajokat a termelésben és szociális kihatásaiban, mint amennyi hasznot a munkanélküliség megoldása körül hozhat. Mindenki által tudott dolog, hogy rövidebb munkaidő mellett több munkás nyer elhelye­zést és megélhetést. Ha tehát több munkás jut munkához, ez nemcsak azt jelenti, hogy keve­sebben jelentkeznek az ingyenebédért, hanem elsősorban azt jelenti, hogy a fogyasztóképe­sek száma emelkedik és ennélfogva több éle­lem, több ruha és több gyáripari cikkekre is szükség van. A rövidebb munkaidőnek, a szo­ciális kihatása csak ez lehet. Ezt GYOSZ-ék is jól tudják, vagy legalább is kellene nekik tudni, ők azonban valószínűen attól félnek, hogy a rövidebb munkaidő mellett több munkás nyer elhelyezkedést s így kevesebb lesz a munkanélküli tartalék, amelyre való hivatko­zással a munkában lévők munkabérét, állan­dóan csökkenthetik. A lap hivatkozik arra, hogy amíg a Népszövetség m­ellett dolgozó Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amely munka­adókból és munkavállalók küldötteiből, tag­államok delegátusaiból áll, már közel két esz­tendeje tárgyalja a kérdést, de halasztja a végső döntést, akkor a főváros polgármestere, bölcsebb és bátrabb a Népszövetségnél. Meg kell állapítanunk, hogy a GYOSZ tévedésben van, mert a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal már állást foglalt a 40 órás munkahét mellett. A GYOSZ szerint a 40 órás munkahetet azért sem lehet bevezetni, mert a magyarországi gyárak nem tudnak megbirkózni olyan orszá­gok versenyével, amelyben a munkások heti 411 óránál többet dolgoznak és ahol az üzem­fenntartási költségek alacsonyabbak, mint Ma­gyarországon. Arról azonban nem beszél a kis ham­is, hogy a 48 órás munkahét a legtöbb or­szágban már régen be van vezetve, csak Ma­gyarországban nem. Ezek szerint tehát a ma­gyar gyáripar, a többi ország munkáltatóival szemben — saját megállapításuk szerint is­­ előnyösebb helyzetben van. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyarországi munkások munkabérei mélyen alatta állanak a külföldön fizetett munkabéreknek, de ugyanekkor a ruh­a, a lakás és az élelmiszerek sokkal többe kerü­l­­nek, mint a külföldön._______________________ A Diósgyőri Állami Vasgyár munkássága nem kapott karácsonyi segélyt A Diósgyőri Állami Vasgyár szervezett mun­kásainak vezetősége, a keresztényszociális mun­kásság megbízottaival együtt fölkeresték a gyár igazgatóságát és arra való hivatkozással, hogy a tisztviselők karácsonyi segélyt kapnak, kérték az igazgatóságot, hogy terjessze föl a központi igazgatósághoz a munkások azon ké­relmét, hogy részükre is utaljanak ki kará­csonyi segélyt. Kérésüket azzal indokolták, hogy a vasgy­ár munkássága az elmúlt évben erősen volt foglalkoztatva és a termelés ered­ménye is nagyobb volt, mint más években. Hivatkoztak még arra is, hogy alacsony kere­seteik miatt a karácsonyi segélyre egyenesen rá vannak utalva és ez tenné némileg lehetővé, hogy családjaiknak ezen a nagy ünnepen örö­met szerezhessenek. Jogos volt ez a kérés azért is, mert a testvérgyárban, a MÁV gépgyárban dolgozó munkásoknak —­ habár nem nagy­­összegben — a kormány kiutalta a karácsonyi segélyt, ami az ottani munkások körében meg­nyugvást keltett, mivel nemcsak a tisztviselők, hanem ők is megkapták a segélyt. Dacára annak, hogy Szövetségünk képvise­letében is eljártak a központi igazgatóságnál és egyéb illetékes helyeken, a diósgyőri gyár munkásságát ezen jogos kérésével mégis el­utasították. Szinte érthetetlen, hogy a kormány részéről miért történt megkülönböztetés a két gyár munkássága között, miért nem nyilvánult meg a sokat hangoztatott testvéri szeretet a diósgyőri gyár munkásságával szemben is? Ezek után érthető, hogy ez a mostoha elbánás a munkásság körében nagy elkeseredést szült, amely sehogyan sem lesz alkalmas arra, hogy a munkások munkakedvét fokozza. A diósgyőri gyár munkásai nem irígylik a MÁV gépgyár munkásaitól a karácsonyi se­gélyt, csupán az a bántó, hogy egy vezetés alatt álló két gyárban kétféle elbánás alá von­ják a munkásokat, amit­ részünkről is a leg­nagyobb mértékben helytelnítünk. E­gészen bizonyos, hogy a diósgyőri gyár munkásai jól megjegyzik maguknak ezt a meg neon érdemelt elbánást és adandó alkalommal majd megfelelő választ adnak a mostani el­utasításra. Ez a válasz pedig nem lehet más, mint amit már igen sokszor mondtunk a diós­győri gyár munkásainak. Építsék ki erősen a szervezetüket és a testvéri összetartást, hogy a jövőben hasonló elbánás esetén a szervezettség erejével és az összetartással adhassanak méltó választ az elutasításra. A közüzemi munkások köréből A főváros közüzemei közül a fürdők azok az üzemek, amelyekben a munkások között a legnagyobb a­ rétegeződés. Vannak ipari szak­munkások, fürdősök, segítők, takarítók és mo­sodai munkások. Az ipari szakmunkások, akik évtizedes szakszervezeti nevelésben részesül­tek, ezen keresztül emberibb életnívót, meg­becsülést és bánásmódot tudtak maguknak ki­harcolni. A fővárosi fürdőkben dolgozó fürdő­sök és egyéb alkalmazottak azonban egy külön réteget, mondhatnánk külön osztályt képez­tek, akik az üzemeken belül teljesen elkülöní­tették magukat, a többi munkásokról azt­ kép­zelvén, hogy ők nem proletárok, holott a velük való bánásmód a középkorra emlékeztető. Csak midőn az ő részükre is bekövetkezett a lerom­­­lott, gazdasági helyzet által beállott kereseti csökkenés — de ebből még a mestereket is el kellett tartani —, kezdtek gondolkozni azon, hogy nem lehetne-e ez másként? Rájöttek arra, hogy lehet, és ők is fölkeresték a szociáldemo­krata közüzemi munkások szervezetét és rövid három év alatt a szervezeti erőn keresztül elért eredmények bizonyítják, hogy csak ezen ke­resztül lehet a dolgozó munkások érdekeit megvédeni. De van a dolognak egy másik oldala is, mely őket a közüzemi munkások szervezetébe haj­totta­ A fürdősök hosszú éveken át különböző Mmm­mmémmMmé 1936 február 9-én, vasárnap délelőtt féltö­kú szövetségi székházunk dísztermében. Rende a vas- és rézesztergályosok és rokonszakmák szervezőbizottsága. Műsoréra előreváltva 150 fill

Next