Vas- és Fémmunkások Lapja, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-08 / 1. szám
BUDAPEST, 1937. ÉVI JANUÁR HÓ 8 NEGYVENHARMADIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VIII. MAGDOLNA UTCA 5—7. SZ. - TELEFONSZÁM: 1-380-53. SZERKESZTŐSÉGI ZÁRLAT A LAP MEGJELENÉSE ELŐTT NÉGY NAPPAL A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK SZÖVETSÉGE TAGJAI A JÁRULÉK ELLENÉBEN DÍJTALANUL KAPJÁK, MAGÁNOSOK RÉSZÉRE EGY ÉVRE 960 PENGŐ, ROKONSZERVEZETEKNEK KÜLÖN MEGEGYEZÉS SZERINT. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. PÉNTEKÉN. A SZERKESZTŐVEL ÉRTEKEZNI LEHET MINDENNAP 12-2 ÓRA KÖZÖTT. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Harcok utáni harcok előtt Ha visszatekintünk az elmúlt évre, úgy jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy Szövetségünk a szaktárcáinkkal együtt mindent megtett, amit a körülmények és viszonyok mérlegelése mellett megtenni módjukban állott. Ez az év a javuló konjunktúra jegyében indult meg, ami friss akaraterővel töltötte meg szaktársainkat. Erre az akaraterőre egyébként is igen nagy szükség volt. Az előző évek dekonjunktúrája nemcsak a szakszervezeti mozgalmat bénította, hanem az agitációt is. Az éveken át tartó válság minden vonatkozásban a munkáltatók érdekeit szolgálta, akik e reájuk kedvező helyzet kihasználásával igen bőven éltek. Ez az állapot a munkálatóknak igen kedvező volt, mert ezen keresztül vált részükre lehetővé, hogy a munkabéreket — ha kellett — többször is csökkentsék. Sajnos, de az a gazdasági kényszerhelyzet, amelyben szaktársaink éltek, nem tette részükre lehetővé, hogy a munkáltatók bércsökkentő akcióira erélyesebb ellenakciókkal felleljenek. A szabadszervezeti munka tehát úgyszólván kizáróan a védekezésre szorítkozott. Az elmúlt év e téren szinte fölemelő élénkségben jutott kifejezésre. Szaktársaink, a javuló konjunktúrától támogatva, egymás után verték vissza a munkáltatók támadásait. Eleinte nehezen ment a dolog, mert a munkáltatók az éveken át megszokott taktikájukkal nem akartak szakítani. Csak midőn szaktársaink minden megmozdulását eredmény kísérte, mondtak le a béketörési szándékukról. De ezzel, még közel sincs elmondva az az eredmény, amely szaktársaink munkáját kísérte. Szövetségünk , közeletlényező lépésekre szánva el magát, ilyen értelemben irányította a szabadszervezeti tevékenységet is, aminek eredményeként több alkalommal sikerült a munkabéreket fölemelni. Ez a béremelés egyes szakmákban a szaktársak részére számottevő keresettöbbletet jelent. Általános mozgalomról természetesen nem tehetett szó, mert hiszen ehhez a múltévinél sokkal jobb konjunktúrára van szükség. Egy bizonyos. Szaktársaink megmutatták, hogy most is él bennük az erős vasas akarat, az elszántság és a szolidaritás érzése, ami elég volt ahhoz, hogy gátat emeljenek a munkáltatók bércsökkentő akciói elé. Ennél is nagyobb eredményt hozott az elmúlt évi agitáció, amelynek kelllő kifejtését a rossz konjunktúra éveken át szintén akadályozta. Lapunkban az elmúlt év folyamán többször tettünk említést erről a munkáról és annak eredményéről. Ezek azonban csak részleteredmények voltak. Az év végével már módunkban van az eredményesség teljes képét a szaktársak elé tárni. Az elmúlt évben Budapesten 4713 tag lépett be a Szövetségünkbe, vidéken pedig 1089. A beiratkozottak száma tehát, összesen 5802 volt. Hogy ez a taglétszámemelkedés milyen nagy erőgyarapodást jelent, azt csak azok tudják kellően értékelni, akik a szakszervezeti mozgalmat ismerve, mindenkor a harc emberei voltak. Ezek az eredmények azonban még koránt sem jelentik hogy most már lábhoz tett fegyverrel várjuk a bekövetkezendőket. A mi szervezetünk harci szervezet, tehát a további mozgalmunkat és agitációnkat is ennek a jegyében kell folytatnunk. Hogy mi módon és milyen taktikával, azt e helyen megírni fölöslegesnek tartjuk. Azok a szaktársak, akik az elmúlt évben segítőtársai voltak a központi vezetőségnek és a szabadszervezeti irodának, már túl vannak azon, hogy részükre ebben a vonatkozásban iskolaszerű útmutatással szolgáljunk. Fontos csupán az, hogy az új harcosok az öregebb harcosok szellemében ugyanolyan erős akaraterővel és ambícióval szolgálják a mozgalmunkat és végezzék az agitáció munkáját, amint ezt az öregebbektől láthatták. Ha ez megtörténik, úgy a mostani esztendő is meghozza majd gyümölcsét, a minden vasast egybefoglaló szolidaritásban, a szabadságban és a munkásélet könnyebbé tételében. Jubileumi ünnepélyünk Szövetségi székházunk dísztermében, az elmúlt év december második vasárnapján ünnepelte Szövetségünk központi vezetősége azokat a szaktálasakat, akik huszonöt évet meghaladó idő óta tagjai a Szövet®.hírünknek. Már kora reggel a székházunk valóságos búcsúhely képét mutatta. A szaktársak ezreitől volt népes a bérház bejárata, a folyosók és a szakmai irodák. A nagyterem előtt még valóságos közelharc fejlődött ki a szaktársak között azért, hogy bekerülhessenek a díszterembe, amely alig egy óra alatt zsúfolásig megtelt., Ott voltak a jubiláns szaktársak feleségeikkel, akiknek szintén részük van abban, hogy férjeik egy negyedszázad óta tagjai a Szövetségünknek. Ők is átszenvedték a szervezeti élet megpróbáltatásait, anyagi gondjait. Mégis kitartottak hűen azon elv mellett, melynek szolgálatába férjeik akkor léptek, amikor tagjai lettek Szövetségünknek. Találkozója volt ez az idősebb szaktársaknak, akiknek beszélgetései során egymásután elevenedtek meg a huszonöt év küzdelmeinek egyes eseményei Voltak szaktársak, akik az ünnep jelentőségétől áthatva örömkönnyek kíséretében fogtak kezet egyikmésik régi harcostársukkal. De ott voltak az ünnepélyen a fiatal szaktársaink is. A jövőbe vetett reményünk zálogát látjuk ezekben a fiatalabb szaktársainkban, akik lemondva szokásos vasárnapi szórakozásukról, ezúttal az öregeknek áldoztak megjelenésükkel. Ez is bizonyítja, hogy nem kell félteni a nagy Vasas családot. Úgy érezzük, hogy ez az ünnep még jobban megacélozta akaraterejüket és a munkásmozgalomba vetett hitüket. . Az ünnepélyt a ..Fel.votpaiblikujbíjuű dal nyitotta meg. Ezután Pajor Oszkár elvtárs szavalta el Krupka Rezső szakársunk ez Alkalomra írt „Huszonöt év“ című versét, melyet lapunk más helyén hozunk. A Vasas Dalkar átérezve az ünnepély nagy ,jelentségét, szinte túltett magén és a dalait követő szűnni nem akaró tapsban érezte megérdemelt jutalmát fényes szerepléséért. Az ünnepi beszédet Bárdos Ferenc szaktársunk, Szövetségünk elnöke tartotta, melyet kivonatosan alanyiakban hozunk. Szeretettel és meleg bensőséges érzéssel köszöntöm a mai jubileumi ünnepélyünkre meghívott 25 éves és ennél idősebb harcos tagjainkat és az ünnepi aktusra megjelent vendégeinket, továbbá a Szövetségünk kebelébe tartozó szakmák szervezőbizottságait, a gyárak bizalmi testületeinek küldötteit, úgyszintén a testvérszervezetek megbízottait. Szövetségünk központi vezetősége régóta mutatkozó hiányt pótolt a mai jubileumi ünnepséggel. A negyedszázad óta Szövetségünk mellett rendíthetetlenül kitartó szaktársainkról ünnepi aktus keretében megemlékezni legelemibb kötelességünk. Mert 25 évig és annál hosszabb ideig kitartani, vészben, viharban, szenvedésben együtt lenni a szocializmus és az igazság eszméje mellett, ennyi megbecsülést megérdemelnek. Az adott viszonyok mellett nem tudjuk jubilánsainkat megfelelőbb íródon ünnepelni, mégis úgy érezzük, hogy a kitartásnak egyszerűbb megemlékezés«* ön'ut- ns sz'»“,ia,i8'ák«t k*eléri. Amidőn összejöttünk, hogy negyedszázados és annál is idősebb tagjainkat ünnepeljük, szabadjon fölhasználni ezt az alkalmat annak magyarázatára, hogy elődünknek Szövetségünk létrehozásában és annak továbbfejlesztésében milyen fáradságos, küzdelmes és akadályokkal tüített utat kellett meg- tenniök. Öntudatos, szocialista munka volt ez, mert úgy a kapitalizmussal, valamint a mindenkori hatalommal szemben nemcsak megvédtek, hanem még továbbfejlesztették Szövetségünket. Magyarországon a vasipari munkások szervezkedésének kezdeti ideje visszanyúlik az 1880-as évek elejére. Akkor még modern szakszervezetek nem voltak és a szocializmusról még beszélni is veszélyes volt. Mégis akadtak úttörők, akik nem riadtak vissza az őket fenyegető megtorlásoktól, a szocializmus szent ügyét és Szövetségünk naggyá fejlesztését ezer veszély ellenére is vitték előre. Ebben az időben az egyes szakmák külön szakegyesületek keretében működtek. Legtöbb helyen csak helyi jellegű volt, egyik-másik országos vonatkozású. De mindegyik munkaköre főképpen csak önsegélyezésre terjedt ki és az igazi modern szakszervezeti tevékenység kezdetét mai Szövetségünk megalakításának idejére vezethetjük vissza. Mindezek dacára a budapesti vas- és fémmunkások már nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkeztek, amit az is bizonyít, hogy 1879 szeptember 7—8-án megtartott bécsi kongresszusra Heilmann Rezső szaktársunkat küldték ki, akit azonban az osztrák rendőrség nem engedett fölszólalni. A Szövetség megalakítása érdekében már 1902-ben és 1903-ban számos tárgyalás folyt. A munka végre eredményre vezetett és Szövetségünk a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége 1903 március 10-én megalakult. Annak első elnöke néhai Teszársz Kárain szaktárs lett. Az akkori időkre jellemző, hogy a kitoloncolt és Grácban élő Rády Sándor szaktársunkat hívták haza és bízták meg a titkári teendőkkel. A megalakulás munkájában az osztrák vasmunkás Szövetség titkára néhai Domesz Ferenc szaktárs és Beer Henrik szaktársunk az osztrák szaklap akkori szerkesztője is résztvett. Ezek után kezdődött meg az igazi alkotó munka és Szövetségünk óriási lépésekkel haladt a megerősödés felé. A taglétszám növekedni kezdett és a megalakulást követő első öt évben meghaladta a húszezret. Amidőn a legnagyobb reménységekkel voltunk eltelve, következett be a négyés félesztendős vérzivataros idő és a háború elvesztése. Az erőszakos békediktátum következtében országrészeket csatoltak más országokhoz és így vesztek el legerősebb csoportjaink és szervezeti szempontból sok reménységre jogosító nehéz vasipari telepeink. Mindezek dacára a munka folyt tovább lankadatlanul és habár a háború után bekövetkezett világkrízis újabb csapásokat mért Szövetségünkre, mégis itt állunk rendíthetetlenül és szolgáljuk a munkásság boldogulásának ügyét, a mindent legázolni akaró kapitalizmussal szemben. Szövetségünk megalakulása óta elmúlott 34 esztendő mozgalmi szempontból is gigantikus küzdelmekről és gyönyörű mozgalmi tevékenységről tanúskodik. Az 1905. évi nagy vasas kizárás alkalmával 30.009 vasipari munkás öt hétig viaskodott a felfuvalkodott tőkével. Az 1900. évi nándorhagyi vérengzés, amelynél igen sok szaktársunk lelte halálát, is tanúskodik arról a hősies küzdelemről, amelyben elődeink résztvettek és amelyek közepette munkájukat folytatták. Az 1908. évi október 8-án lefolyt hatalmas választójogi tüntetés miatt 1908 december hó 6-án felfüggesztették Szövetségünket, a gépgyári munkások szakosztályát pedig feloszlatták. A szocialista öntudat, a szervezett munkások meggyőződése azonban felülkerekedett és a vasmunkások szervezkedését mégsem tudták megakadályozni. Átéltük a háború borzalmait és teljesítettük kötelességünket a hadbavonultak hátramaradottaival szemben. Majd elkövetkezett a háborús összeomlás és jöttek a forradalmi mozgalmak. Szövetségünk e nehéz időkben sem tért le kijelölt útjáról. A forradalmak lezajlása után a feltörő kapitalizmus nagyarányú mozgalmi tevékenységbe kezdett, amelyet csak a világgazdasági válság állított meg egy időre. De máris kiújult erővel folyik tovább a küzdelem a vasipari munkásságsorsának megjavításáért. Amint a múltban rendkívüli sok nehézségen kellettátjutnunk és fáradságos küzdelmet kellett megvívnunk a legközelebbi jövő hasonlóan nehéz küzdelmet jelent. Különösen napjainkban, amikor Európa kapitalizmusa világszemléleti szempontokon keresztül igyekszik a maga akaratát és uralmát biztosítani. A mai fiatalságra, a jövő generációjára vár mindezeknek a feladatoknak az elvégzése. Ehhez a munkához erőt kell meríteni idősebb szaktársaink múltbani tevékenységéből. Ezt a tevékenységet szem előtt tartva, folytassák munkájukat a munkásság felszabadítása érdekében. Ugyanekkor kérem az öregeket, a jubilánsokat, hogy a Szövetség zászlaja alatt, a Szövetség érdekében küzdjenek tovább, múltban tapasztalataikkal pedig erősítsék a fiatalok munkáját, hogy Szövetségünket naggyá, hatalmassá és a nyugati államokhoz hasonlóvá tudjuk fejleszteni. Bárdos szaktárs ünnepi beszéde után a művészi program további része következett. Markó Eta operaénekesnő és Vágó Ödön operaénekes szereplése hatalmas tapsot váltott ki. Dalárdánk ismételten kitűnő szereplése után, Pajor Oszkár elvtárs, Szabó Terézia és Kabódi János elvtársakkal elszavalták Kruppa Rezső szaktársunk „Vasas, nem hagyd magad!“ című kórusát, amelynek befejező versszakaszát kétszer megismételték. Az ünnepélyt a Gutenberg-Társaság zenekara a „Tannhauser“-indulóval fejezte be. január 16-án, szombaton, szövetségi székházunk dísztermében Minden ii szaktársa ott legyen.