Vas- és Fémmunkások Lapja, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1937-01-08 / 1. szám

VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJAI Szaklapunk nevében ezúton köszöntjük a ju­biláns szaktársakat abban a tudatban, hogy további tevékenységük egy új fejezetét képezi majd mozgalmunk történelmének dicső lapjain. A munkabéreké veszteséges termelés és a vállalati haszon " A polgári lapok gazdasági közleményeit ol­vasva, szinte feltűnő a minden ilyen cikk végén hozott ama megállapítás, hogy ez, vagy az a gyár vagy vállalat milyen nagy veszte­séggel zárta le üzleté­vét. Ugyanerre történik hivatkozás akkor is, ha valamely szakma mun­kássága a munkabérek fölemelését­­ kéri. Az indokolás minden egyes esetben aszerint készül, hogy az érdekelt gyár vagy vállalat mit akar e siránkozásával elérni. Ezek a cikkek­­ tehát egy bizonyos cél elérése érdekében íródnak, nem tekintve azt, hogy azokat a legtöbb eset­ben hivatalos adatokkal meg is lehet cáfolni. Úgy látszik, hogy ily módon nem is az igazság megállapítása a cél, hanem a közvéleménynek olyértelmű informálása, amely a kapitalizmus malmára hajtja a vizet. Vegyük legelsősorban a konjunkturális hely­zetet, amelyből a gyárak és vállalatok jövedel­meire is lehet következtetni. Ma már elvitat­hatatlan tény, hogy a konjunktúrában javulás mutatkozik. Ennek természetes folyománya is csak az lehet, hogy fokozottabb termelés mel­lett a haszonnak is fokozódnia kell. Ugyanis ha ennek az ellenkezőjét állítanánk, úgy arra a következtetésre jutnánk, hogy a kapitalizmus csak azért fokozza a termelést, hogy a veszte­­sége minél nagyobb legyen. Ezt pedig senki sem hiszi el, mert ilyen bolond kapitalista nin­csen. Szerintünk tehát a­­ fokozottabb termelés a haszon növekedését is jelenti. Ugyanekkor állítsuk szembe az évek előtti termelést a mai termelés tempójával, amelyet nagy általánosságban ,,racionalizálás“ néven ismerünk. Mindenki jól tudja, hogy ez mit jelent jelenti, minél kevesebb munkaerő igénybevételével minél többet termelni. Hogy ez munkabérmegta­karítá­s eredményeként mit jelent, azt legjobban az magyarázza, hogy né­mely szakmában a racionalizálás a termelés eredményét a tíz- tizenötszörösére növelte. Eb­ből kiindulva, megállapítható, hogy még a leglaikusabb ember sem fogja egykönnyen el­hinni, hogy a vállalatok és gyárak veszteség­gel dolgoznak. Nézzük meg, hogy az évek során hogyan ala­kultak a munkabérek és vájjon igaz-e, hogy a vállalataik és gyárak veszteséges mérlegeinek az emelkedő munkabér az oka? A „Gazdaság­kutató Intézet“ most kiadott „Gazdasági hely­zetjelentése“ szerint a magyar gyári és kézmű­iparban 1929-ben, az egész országban 613 354 ipari munkás volt foglalkoztatva. Ezek_e kifize­tett fejenkénti munkabére 1200 pengő volt. 1936 júniusában 583 233 volt a foglalkoztatott ipari munkások száma. Ezek fejenkénti munka­bére már nem tett ki többet évi 952 pengőnél, ami azt jelenti, hogy a munkások 1936 júniusá­ban 17%-kal kevesebb bért kapta­k, mint 1929-ben. A vidéken élő ipari munkásoknak 1936-ban az átlagos keresete 26,8%-kal volt kisebb, mint 1929-ben, mert ezek évi átlagos keresete 712 pengő volt az 1929. évi 971 pengő­vel szemben. Ez a néhány számadat is élénken bizonyítja, hogy a­­veszteséges termelésre való hivatkozás a valóság tükrében egészen más képet mutat. Azonban vegyük az utóbbi három év terme­léseredményét. A gyáripari termelés értéke pengőben a következő volt: 1933-ban 1.763 429.000, 1934-ben 1.935 240.000, 1935-ben 2.175 839.000 pengő. Az 1936. évre szóló és erre vonatkozó adatok még nem állanak rendelkezésünkre. Minden valószínűség amellett szól, hogy ez az ered­mény is felülmúlja az előző év adatait. Várjon ez mit jelent? Jelenti, hogy­ a munka­bérek csökkentése dacára, a termelt érték egyre nagyobb lesz, vagyis a munkások kevés pén­zért ma többet termelnek, mint azelőtt maga­sabb fizetés mellett. Így néz ki a veszteséges termelés a valóság­ban, ami egyben azt is eldönti, hogy a mun­kásság igenis joggal követelheti a keresetek följavítását, részben a termelés eredményéhez, részben a drágasághoz mérten. Meghívó: A Vas- és Fémmunkások Sport­klubja 1937. évi január hó 16-án, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Vasmunkásotthon dísztermében és összes helyiségeiben (Vili, Magdolna utca 5. sz.) nagy sportbált rendez a klub 25 éves fennállásának jubileuma alkal­mából, melyre minden szaktársat és családját tisztelettel meghív a rendezőség. Jegyek ára: (•vigalmi adóval együtt) személyjegy, előre­váltva 1.30 P, a helyszínen 1.50 P; család­jegy (2 hölgy, 1 úr) előreváltva 3.— P, a helyszínen 4— P. Jegyek elővételben a sportklub tagjai­nál kaphatók. A tánczenét a Szalontai-jazz­­band szolgáltatja­ Vége reggel 5 órakor. Általános Fogyasztási Szövetkezet Miértünk küzd s egy jobb jövő felé vezet! A munkaidő megrövidítése (Folytatás és vége.) Ismerünk néhány kísérletet, amelyek azt bizonyítják, hogy itt-ott az állati vagy em­beri munkaerő, a testi és szellemi munka, az izom- és idegtevé­kenység egészen rend­kívüli teljesítményekre képes. Azonban ezek­nek a csúcsteljesítményeknek, ha csak néhány napon át is ismétlődnek egymás után, egészen rendkívüli elernyedés, a teljesítőképességnek teljes csődje vagy legalább is rendkívül nagy csökkenése a következménye. Még a­ gépeken és szerszámokon is káros következmények je­lentkeznek, ha a megengedettnél nagyobb teljesítményt csiholnak ki belőlük. Ha pedig már a mechanikai termelőeszközöknek is bizo­nyos határt kell betartani a gépek gyorsa­sága­ és járatásuk szüneltetése tekintetében, annál inkább kényszeríti a munkáltatót a jó­zan belátás, hogy az állati munkaerőtől ne követeljen csúcsteljesítményeket. A lehető leg­nagyobb munkateljesítményre­ kényszerített igásló könnyen megbetegszik, értéke csökken, sőt időnek előtte el is pusztul, tehát kímélni kell. A géppel és az állati munkaerővel szem­ben a termelő­eszköz tulajdonosát a saját gaz­dasági érdeke készteti arra, hogy ne szorítson ki belőle rendkívüli munka teljesí­tmények­et. Noha a termelőeszközök tulajdonosa és al­kalmazói, a munkások között nincs személyes kapcsolat, a munkáltató világos és önző érdeke mégis ellentmond az emberi munkaerő igen gyors elhasználásának. Igaz, hogy a munkál­tató az emberi munkaerőt csökkenése esetén meggondolás nélkül helyettesítheti az ipari tartalékseregből vett új munkaerő munkába­­állításával. Mindamellett a munkaerőnek túl­ságosan gyakori változta­tá­sa ellentmond a munkáltató gazdasági érdekeinek. Eltekintve azoktól a munkahelyektől ahol a futószallag, a mozgó munkapad rendszerét honosították meg, ahol a munkahelyre beállított munka­erőnek az első pillanattól kezdve szakadatla­nul ugyanazt a mozdulatot kell megtennie a termelés folyamatában, annak a munkásnak vagy munkásnőnek, akit az üzembe fölvesz­nek, a teljesítményei — egiszen kivételes esetekről nem beszélve — eleinte­ nem érik el a teljesítő­képességet. A munkásnak bizonyos idő­re van szüksége, ha talán csak pár napra is, hogy eligazodjék az üzemben, még azon a kis helyen is, ahová odaállították. Néhány ciánnak kell eltérnie, am­íg­­elődjének a munka­­telj­esítményét eléri. Az új munkás nem el­­szigetelt egyed hanem befolyásolja munkáját a többi munkás, aki a termelésnél dolgozik, viszont ő is befolyá­solja a többieknek a mun­kájét, mert a többieknek is alkalmazkodni kell az ő munkateljesítményéhez. Eszerint már az egyes munkásnak mással való helyet­tesítése végeredményben nem közömbös az üzem normális teljesítménye tekintetében. Még nagyobb mértékben vonatkozik ez az üzemben dolgozó munkaerők összességére. Akárhány munkáltató bevallotta már, hogy a munká­soknak a munkából történt kizárása után, azoknak új munkaerőkkel való helyettesítése a vállalat teljesítményét mennyiségileg és mi­nőségileg is csökkentette. Tehát a mun­káltatónak érdeke, hogy állandó személyzete legyen és éppenséggel nem érdeke, hogy a munkásokból egészen különös csúcs­teljesítmé­nyeket sajtoljon ki, mert ezt végeredményben a munkateljesítmény csökkenésével fizetné meg. Mivel a munkáltatónak egész évbéli bizonyos fokú átlagos munkateljesítményre van szüksége, ez a körülmény arra kell hogy bírja, hogy ne követelje az emberi munka­erő telje­sítőképességét meghaladó teljesítőképességet. A modern nagyipart a minél intenzívebb teljesítményre való törekvés jellemzi. A nagy­ipar a gépezet lehető legnagyobb kihasználása mellett minél több költséget kíván megtaka­rítani. Minél gyorsabban futnak a motorok, minél komplikáltabb az egész géni berendezés; minél drágábbak a gépek; minél nagyobb ügyeimet és ápolást igényelnek a gépek; mi­nél nagyobb követelményt támaszt a technika a munkásokkal és munkásnőkkel szemben, annál gyorsabban merül ki az emberi munka­erő átlagos teljesítőképessége, mert annál inkább kell a munkásnak és a munkásnőnek az ideg- és izomrendszerét megfeszítenie. A túlságosan kifáradt munkás, aki nem képes önmagát a szükséges figyelemre kényszerí­teni, nagy veszélyt jelent az egész üzemre. Ennélfogva a munkáltatót egészen nyilván­valóan saját érdeke készteti a munkaidő rövi­dítésére. A munkásnak óránként való munka­teljesítménye hatalmasan növekedett. A mai napig a­ legrövidebb munkanap alatt elért teljesítmény is sokszorosa annak, amit a középkorban a napkeltétől napnyugtáig tar­tott munkaidő alatt elértek. Mai napság a 10—12—13 órás munkaidő, amelyre az idősebb szaktársak még élénken emlékeznek, el sem képzelhető, ha az emberi munkaerőnek állan­dóan magas átlagteljesítményét akarja a munkáltató biztosítani. Mindezekből arra a végkövetkezményre ju­tunk, hogy a munkanap megrövidítése olyan szükségesség, amely a technikai vívmányok­ból, a modern termelő folyamat gazdaságos­­® ságából ered. 4v-! öreg harcosok, eszmék katonái! Az érdem előtt tisztelgünk ma, Mikor meghajlik előttetek mélyen, A vasas sereg büszke zászlaja. Ti vihartálló, rendületlen sziklák, Vulkánus népe köszönt bennetek —* Kikben az Eszme vetette a sziklát, S a fergetegtől nem rettegtetek! Huszonöt éve álljátok a harcot, Ily negyedszázad nem volt még soha! Egymást irtotta éveken keresztül, Milliós nagy hadak vérző tábora. S a kiöntött vér gőzölgő óceánja, A népeknek talán megváltást hozott? Ó, nem! A jövő lelkes katonája, Nem ily életért küzdött, áldozott! A ti munkátok áldásos, dicső volt, Szebb életért folyt ott a küzdelem, Míg verejtékkel vertétek a vasat, Nem csüggedve a munkahelyeken. A vasszikrákból hajnal fénye pirkadt, S csendülön dalol egyre az acél... Szabadság, munka, vidám boldog élet, — Öreg harcosok, közel már a cél! És te Ifjúság! Ki most állasz sorba, Büszkén tekints az öregekre fel. Az ő munkájuk el nem múló hálát, S éltük örök követést érdemel. Ők építettek számotokra várat, Acélszilárdan áll a szervezet, — Nektek könnyebb már folytatni a harcot, S győzni, ha az idő elérkezett! Feledjétek a múltak szenvedésit, ünnepet ülünk, harcok ünnepét... Öreg és ifjú csak a jövendőre, Szegezze most fénylő tekintetét. S ti ma is ifjú lendülettel küzdő, Lankadhatatlan öreg katonák. Folytassátok a dicsőn kezdet harcot, Vasashoz illőn, dacosan tovább! Kruppa Rezső: A munkanélküli életszínvonala „A munkanélküliek ama kategóriája, amely a nyomortanyákon húzódik meg, a szemét­dombok hulladékával, krumplival, káposztá­val és kenyérrel tengeti életét“. Ezt állapítja meg dr Gortvay György egyetemi magánta­nár, a Népegészségügyi Múzeum igazgatója abban a tanulmányban, amelyet a munkanél­küliek viszonyáról írt és hogy az adatokat összegyűjthesse. a Mária Valéria-telepen vég­zett kutatásokat. Az adatgyűjtés csak 141 család adatát fog­lalja össze, de ezekből is megállapítható az a nagy nyomor és nélkülözés, amely a munka­nélküliség pusztító következményeit jelzi. 14 családban 9 és ennél több családtag, 11 család­ban 6 családtag, 81 családban 5 családtag, 84 családban 4 családtag, 21 családban pedig 3 családtag élt. Már ez a körülmény egymaga is jelzi, hogy a munkanélküliség nagyrészt azokat sújtja, akiknek egy nagy család eltar­tása volna a kötelességük, de amit a saját hibájukon kívül előállott helyzet miatt meg­tenni nem képesek. Nézzük meg az erre vonatkozó további fejte­getéseket. A családfő munkanélküliségére vo­natkozóan az adatokból kitűnik, hogy egyes családtagoknál a munkanélküliség 247, 168, 144 hét óta tart. A bevételre, illetve az itt-ott adódó kerese­tekre vonatkozóan 105 család szolgáltatott ada­tokat. Ezekből kitűnik, hogy a munkanélküli átlagos heti bevétele, beleértve a segélyeket, a természetbeni ebédeket is, heti 3 pengő 62 fillér. Ennek a bevételnek 61,8%-a alkalmi munkából adódott. Még ennek az átlagos 3 pengő 62 fillért kitevő „jövedelemnek“ is csak 58.8%-a jutott élelmezésre, mert 24.2%-át la­kásra, 3.4%-át fűtésre, 0.5%-át ruházkodásra és 18.4%-át egyéb célokra kellett fölhasználni. Hogy milyen ezeknek a munkanélkülieknek az élelmezése, arra nézve Gortvay a követke­zőket mondja: „Megállapítottuk, hogy egy személyre átlagban csupán napi 1107 kalória értékű tápszer, a szükségletnek csupán egy­­harmada esett. Tejet csak azok a családok fo­gyasztanak, ahol kisgyermek van. Negyven hét alatt tíz család összesen 18 tojást fogyasztott. Főleg burgonyán és kenyéren élnek. Állati eredetű élelmiszerekhez a munkanélküliek egyáltalán nem jutnak • Eddig Gortvay tanulmánya. Ezzel azonban még koránt, sincsen megadva

Next