Vas- és Fémmunkások Lapja, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-08 / 1. szám
VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJAI Szaklapunk nevében ezúton köszöntjük a jubiláns szaktársakat abban a tudatban, hogy további tevékenységük egy új fejezetét képezi majd mozgalmunk történelmének dicső lapjain. A munkabéreké veszteséges termelés és a vállalati haszon " A polgári lapok gazdasági közleményeit olvasva, szinte feltűnő a minden ilyen cikk végén hozott ama megállapítás, hogy ez, vagy az a gyár vagy vállalat milyen nagy veszteséggel zárta le üzletévét. Ugyanerre történik hivatkozás akkor is, ha valamely szakma munkássága a munkabérek fölemelését kéri. Az indokolás minden egyes esetben aszerint készül, hogy az érdekelt gyár vagy vállalat mit akar e siránkozásával elérni. Ezek a cikkek tehát egy bizonyos cél elérése érdekében íródnak, nem tekintve azt, hogy azokat a legtöbb esetben hivatalos adatokkal meg is lehet cáfolni. Úgy látszik, hogy ily módon nem is az igazság megállapítása a cél, hanem a közvéleménynek olyértelmű informálása, amely a kapitalizmus malmára hajtja a vizet. Vegyük legelsősorban a konjunkturális helyzetet, amelyből a gyárak és vállalatok jövedelmeire is lehet következtetni. Ma már elvitathatatlan tény, hogy a konjunktúrában javulás mutatkozik. Ennek természetes folyománya is csak az lehet, hogy fokozottabb termelés mellett a haszonnak is fokozódnia kell. Ugyanis ha ennek az ellenkezőjét állítanánk, úgy arra a következtetésre jutnánk, hogy a kapitalizmus csak azért fokozza a termelést, hogy a vesztesége minél nagyobb legyen. Ezt pedig senki sem hiszi el, mert ilyen bolond kapitalista nincsen. Szerintünk tehát a fokozottabb termelés a haszon növekedését is jelenti. Ugyanekkor állítsuk szembe az évek előtti termelést a mai termelés tempójával, amelyet nagy általánosságban ,,racionalizálás“ néven ismerünk. Mindenki jól tudja, hogy ez mit jelent jelenti, minél kevesebb munkaerő igénybevételével minél többet termelni. Hogy ez munkabérmegtakarítás eredményeként mit jelent, azt legjobban az magyarázza, hogy némely szakmában a racionalizálás a termelés eredményét a tíz- tizenötszörösére növelte. Ebből kiindulva, megállapítható, hogy még a leglaikusabb ember sem fogja egykönnyen elhinni, hogy a vállalatok és gyárak veszteséggel dolgoznak. Nézzük meg, hogy az évek során hogyan alakultak a munkabérek és vájjon igaz-e, hogy a vállalataik és gyárak veszteséges mérlegeinek az emelkedő munkabér az oka? A „Gazdaságkutató Intézet“ most kiadott „Gazdasági helyzetjelentése“ szerint a magyar gyári és kézműiparban 1929-ben, az egész országban 613 354 ipari munkás volt foglalkoztatva. Ezek_e kifizetett fejenkénti munkabére 1200 pengő volt. 1936 júniusában 583 233 volt a foglalkoztatott ipari munkások száma. Ezek fejenkénti munkabére már nem tett ki többet évi 952 pengőnél, ami azt jelenti, hogy a munkások 1936 júniusában 17%-kal kevesebb bért kaptak, mint 1929-ben. A vidéken élő ipari munkásoknak 1936-ban az átlagos keresete 26,8%-kal volt kisebb, mint 1929-ben, mert ezek évi átlagos keresete 712 pengő volt az 1929. évi 971 pengővel szemben. Ez a néhány számadat is élénken bizonyítja, hogy aveszteséges termelésre való hivatkozás a valóság tükrében egészen más képet mutat. Azonban vegyük az utóbbi három év termeléseredményét. A gyáripari termelés értéke pengőben a következő volt: 1933-ban 1.763 429.000, 1934-ben 1.935 240.000, 1935-ben 2.175 839.000 pengő. Az 1936. évre szóló és erre vonatkozó adatok még nem állanak rendelkezésünkre. Minden valószínűség amellett szól, hogy ez az eredmény is felülmúlja az előző év adatait. Várjon ez mit jelent? Jelenti, hogy a munkabérek csökkentése dacára, a termelt érték egyre nagyobb lesz, vagyis a munkások kevés pénzért ma többet termelnek, mint azelőtt magasabb fizetés mellett. Így néz ki a veszteséges termelés a valóságban, ami egyben azt is eldönti, hogy a munkásság igenis joggal követelheti a keresetek följavítását, részben a termelés eredményéhez, részben a drágasághoz mérten. Meghívó: A Vas- és Fémmunkások Sportklubja 1937. évi január hó 16-án, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Vasmunkásotthon dísztermében és összes helyiségeiben (Vili, Magdolna utca 5. sz.) nagy sportbált rendez a klub 25 éves fennállásának jubileuma alkalmából, melyre minden szaktársat és családját tisztelettel meghív a rendezőség. Jegyek ára: (•vigalmi adóval együtt) személyjegy, előreváltva 1.30 P, a helyszínen 1.50 P; családjegy (2 hölgy, 1 úr) előreváltva 3.— P, a helyszínen 4— P. Jegyek elővételben a sportklub tagjainál kaphatók. A tánczenét a Szalontai-jazzband szolgáltatja Vége reggel 5 órakor. Általános Fogyasztási Szövetkezet Miértünk küzd s egy jobb jövő felé vezet! A munkaidő megrövidítése (Folytatás és vége.) Ismerünk néhány kísérletet, amelyek azt bizonyítják, hogy itt-ott az állati vagy emberi munkaerő, a testi és szellemi munka, az izom- és idegtevékenység egészen rendkívüli teljesítményekre képes. Azonban ezeknek a csúcsteljesítményeknek, ha csak néhány napon át is ismétlődnek egymás után, egészen rendkívüli elernyedés, a teljesítőképességnek teljes csődje vagy legalább is rendkívül nagy csökkenése a következménye. Még a gépeken és szerszámokon is káros következmények jelentkeznek, ha a megengedettnél nagyobb teljesítményt csiholnak ki belőlük. Ha pedig már a mechanikai termelőeszközöknek is bizonyos határt kell betartani a gépek gyorsasága és járatásuk szüneltetése tekintetében, annál inkább kényszeríti a munkáltatót a józan belátás, hogy az állati munkaerőtől ne követeljen csúcsteljesítményeket. A lehető legnagyobb munkateljesítményre kényszerített igásló könnyen megbetegszik, értéke csökken, sőt időnek előtte el is pusztul, tehát kímélni kell. A géppel és az állati munkaerővel szemben a termelőeszköz tulajdonosát a saját gazdasági érdeke készteti arra, hogy ne szorítson ki belőle rendkívüli munka teljesítményeket. Noha a termelőeszközök tulajdonosa és alkalmazói, a munkások között nincs személyes kapcsolat, a munkáltató világos és önző érdeke mégis ellentmond az emberi munkaerő igen gyors elhasználásának. Igaz, hogy a munkáltató az emberi munkaerőt csökkenése esetén meggondolás nélkül helyettesítheti az ipari tartalékseregből vett új munkaerő munkábaállításával. Mindamellett a munkaerőnek túlságosan gyakori változtatása ellentmond a munkáltató gazdasági érdekeinek. Eltekintve azoktól a munkahelyektől ahol a futószallag, a mozgó munkapad rendszerét honosították meg, ahol a munkahelyre beállított munkaerőnek az első pillanattól kezdve szakadatlanul ugyanazt a mozdulatot kell megtennie a termelés folyamatában, annak a munkásnak vagy munkásnőnek, akit az üzembe fölvesznek, a teljesítményei — egiszen kivételes esetekről nem beszélve — eleinte nem érik el a teljesítőképességet. A munkásnak bizonyos időre van szüksége, ha talán csak pár napra is, hogy eligazodjék az üzemben, még azon a kis helyen is, ahová odaállították. Néhány ciánnak kell eltérnie, amígelődjének a munkateljesítményét eléri. Az új munkás nem elszigetelt egyed hanem befolyásolja munkáját a többi munkás, aki a termelésnél dolgozik, viszont ő is befolyásolja a többieknek a munkájét, mert a többieknek is alkalmazkodni kell az ő munkateljesítményéhez. Eszerint már az egyes munkásnak mással való helyettesítése végeredményben nem közömbös az üzem normális teljesítménye tekintetében. Még nagyobb mértékben vonatkozik ez az üzemben dolgozó munkaerők összességére. Akárhány munkáltató bevallotta már, hogy a munkásoknak a munkából történt kizárása után, azoknak új munkaerőkkel való helyettesítése a vállalat teljesítményét mennyiségileg és minőségileg is csökkentette. Tehát a munkáltatónak érdeke, hogy állandó személyzete legyen és éppenséggel nem érdeke, hogy a munkásokból egészen különös csúcsteljesítményeket sajtoljon ki, mert ezt végeredményben a munkateljesítmény csökkenésével fizetné meg. Mivel a munkáltatónak egész évbéli bizonyos fokú átlagos munkateljesítményre van szüksége, ez a körülmény arra kell hogy bírja, hogy ne követelje az emberi munkaerő teljesítőképességét meghaladó teljesítőképességet. A modern nagyipart a minél intenzívebb teljesítményre való törekvés jellemzi. A nagyipar a gépezet lehető legnagyobb kihasználása mellett minél több költséget kíván megtakarítani. Minél gyorsabban futnak a motorok, minél komplikáltabb az egész géni berendezés; minél drágábbak a gépek; minél nagyobb ügyeimet és ápolást igényelnek a gépek; minél nagyobb követelményt támaszt a technika a munkásokkal és munkásnőkkel szemben, annál gyorsabban merül ki az emberi munkaerő átlagos teljesítőképessége, mert annál inkább kell a munkásnak és a munkásnőnek az ideg- és izomrendszerét megfeszítenie. A túlságosan kifáradt munkás, aki nem képes önmagát a szükséges figyelemre kényszeríteni, nagy veszélyt jelent az egész üzemre. Ennélfogva a munkáltatót egészen nyilvánvalóan saját érdeke készteti a munkaidő rövidítésére. A munkásnak óránként való munkateljesítménye hatalmasan növekedett. A mai napig a legrövidebb munkanap alatt elért teljesítmény is sokszorosa annak, amit a középkorban a napkeltétől napnyugtáig tartott munkaidő alatt elértek. Mai napság a 10—12—13 órás munkaidő, amelyre az idősebb szaktársak még élénken emlékeznek, el sem képzelhető, ha az emberi munkaerőnek állandóan magas átlagteljesítményét akarja a munkáltató biztosítani. Mindezekből arra a végkövetkezményre jutunk, hogy a munkanap megrövidítése olyan szükségesség, amely a technikai vívmányokból, a modern termelő folyamat gazdaságos® ságából ered. 4v-! öreg harcosok, eszmék katonái! Az érdem előtt tisztelgünk ma, Mikor meghajlik előttetek mélyen, A vasas sereg büszke zászlaja. Ti vihartálló, rendületlen sziklák, Vulkánus népe köszönt bennetek —* Kikben az Eszme vetette a sziklát, S a fergetegtől nem rettegtetek! Huszonöt éve álljátok a harcot, Ily negyedszázad nem volt még soha! Egymást irtotta éveken keresztül, Milliós nagy hadak vérző tábora. S a kiöntött vér gőzölgő óceánja, A népeknek talán megváltást hozott? Ó, nem! A jövő lelkes katonája, Nem ily életért küzdött, áldozott! A ti munkátok áldásos, dicső volt, Szebb életért folyt ott a küzdelem, Míg verejtékkel vertétek a vasat, Nem csüggedve a munkahelyeken. A vasszikrákból hajnal fénye pirkadt, S csendülön dalol egyre az acél... Szabadság, munka, vidám boldog élet, — Öreg harcosok, közel már a cél! És te Ifjúság! Ki most állasz sorba, Büszkén tekints az öregekre fel. Az ő munkájuk el nem múló hálát, S éltük örök követést érdemel. Ők építettek számotokra várat, Acélszilárdan áll a szervezet, — Nektek könnyebb már folytatni a harcot, S győzni, ha az idő elérkezett! Feledjétek a múltak szenvedésit, ünnepet ülünk, harcok ünnepét... Öreg és ifjú csak a jövendőre, Szegezze most fénylő tekintetét. S ti ma is ifjú lendülettel küzdő, Lankadhatatlan öreg katonák. Folytassátok a dicsőn kezdet harcot, Vasashoz illőn, dacosan tovább! Kruppa Rezső: A munkanélküli életszínvonala „A munkanélküliek ama kategóriája, amely a nyomortanyákon húzódik meg, a szemétdombok hulladékával, krumplival, káposztával és kenyérrel tengeti életét“. Ezt állapítja meg dr Gortvay György egyetemi magántanár, a Népegészségügyi Múzeum igazgatója abban a tanulmányban, amelyet a munkanélküliek viszonyáról írt és hogy az adatokat összegyűjthesse. a Mária Valéria-telepen végzett kutatásokat. Az adatgyűjtés csak 141 család adatát foglalja össze, de ezekből is megállapítható az a nagy nyomor és nélkülözés, amely a munkanélküliség pusztító következményeit jelzi. 14 családban 9 és ennél több családtag, 11 családban 6 családtag, 81 családban 5 családtag, 84 családban 4 családtag, 21 családban pedig 3 családtag élt. Már ez a körülmény egymaga is jelzi, hogy a munkanélküliség nagyrészt azokat sújtja, akiknek egy nagy család eltartása volna a kötelességük, de amit a saját hibájukon kívül előállott helyzet miatt megtenni nem képesek. Nézzük meg az erre vonatkozó további fejtegetéseket. A családfő munkanélküliségére vonatkozóan az adatokból kitűnik, hogy egyes családtagoknál a munkanélküliség 247, 168, 144 hét óta tart. A bevételre, illetve az itt-ott adódó keresetekre vonatkozóan 105 család szolgáltatott adatokat. Ezekből kitűnik, hogy a munkanélküli átlagos heti bevétele, beleértve a segélyeket, a természetbeni ebédeket is, heti 3 pengő 62 fillér. Ennek a bevételnek 61,8%-a alkalmi munkából adódott. Még ennek az átlagos 3 pengő 62 fillért kitevő „jövedelemnek“ is csak 58.8%-a jutott élelmezésre, mert 24.2%-át lakásra, 3.4%-át fűtésre, 0.5%-át ruházkodásra és 18.4%-át egyéb célokra kellett fölhasználni. Hogy milyen ezeknek a munkanélkülieknek az élelmezése, arra nézve Gortvay a következőket mondja: „Megállapítottuk, hogy egy személyre átlagban csupán napi 1107 kalória értékű tápszer, a szükségletnek csupán egyharmada esett. Tejet csak azok a családok fogyasztanak, ahol kisgyermek van. Negyven hét alatt tíz család összesen 18 tojást fogyasztott. Főleg burgonyán és kenyéren élnek. Állati eredetű élelmiszerekhez a munkanélküliek egyáltalán nem jutnak • Eddig Gortvay tanulmánya. Ezzel azonban még koránt, sincsen megadva