Vas- és Fémmunkások Lapja, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1937-01-08 / 1. szám

vas- és fémmunkások lapja az a kép, amelyet a munkanélküliség általá­ban fest. Mert a Mária Valéria-telephez ha­sonló nyomortanya még több is van, amelyek­nek lakói hasonló helyzetben élnek. Ugyanek­kor nézzük meg a környékbeli nyomortelepe­ket, amelyekről még a polgári lapok is hasá­bos cikkeket írtak és az ott föltalálható nyo­mort fényképekkel illusztrálták. De itt vannak a nem nyomortelepnek nevezett munkáslaká­sok nagy tömegei, amelyekben nincsen ágy és egy-egy ilyen szobában tíz-tizenkét személy is­­ meghúzódik éjszakánkba­n. Hogy e szeren­csétlenek táplálkozása sem jobb a­ Mária Valéria-telepi lakosokénál, azt bizonyítani fö­lösleges, mert hiszen ott, ahol nincsen kereset, nincs miből táplálkozni. A legszomorúbb a munkanélküliséggel kap­csolatban az, hogy a táplálkozás és a rendes lakás hiánya, a fiatal és serdülő korban levő gyermekeket, sújtja a legérzékenyebben. Vár­jon milyen jövő vár ezekre, ha­ felnőnek­? A beteg nő, a tüdővész csíráival telített legény mit adhat ennek az elletnek utódokban? Meny­nyit veszít a társadalom és a nemzetgazdaság azzal, hogy ezek a szerencsétlenek csak kór­házi töltelékként szerepelnek és minden egyes ilyen nap, amely munka nélkül telik el, a gaz­dasági­ életnek pótolhatatlan veszteséget jelent. Habár ismerjük az illetékesek ezügyben el­foglalt álláspontját, mégis szükségesnek tart­juk ez alkalommal is megreklamálni a munka­nélküliek rendszeres állami támogatását. Nem lehet elv az, hogy egy állam a véreit pusz­tulni engedje. Az nem lehet kifogás, hogy a segélyezéshez nincsen pénz. Nap-nap után ol­vashatjuk a lapokban, hogy milyen nagy ösz­­szegeket fordítanak olyan célokra, amelyek még közel sem, oly fontosak, mint a munka­­nélküliek segítése és ezzel a jövő generáció megmentése. Ha ezekre van pénz, úgy e leg­égetőbb szociális probléma megoldására is kell, hogy legyen. A munkásmozgalom és a természet törvényei Azokkal a­ célokkal szemben, melyeknek eléré­sére a modern munkásmozgalom törekszik, év­tizedek óta ugyanazt a­z ellenvetést hangoztat­ják azok, akik ezekkel a célokkal nincsenek tisztában. Utópiának, soha el nem érhető vala­minek mondják ezek a munkásmozgalom cél­ját Azokra a sikertelenül végződött kísérle­tekre hivatkoznak, amelyekkel. az. .utópista, tehát nem tudományos alapon dolgoz... szocia-­ listák próbálkoztak. Azt­ állítják, nagy a mo-­ dern munkásmozgalom célja: a­z embereknek egyformává tevése. A természetre utalnak, amely nem alkot két egymással teljesen egy­forma levelet sem és ezzel az érvvel akarják megcáfolni azt az állítólagos szocialista taní­tást hogy az embereknek egyformákká kell vá­lni­uk. Nem törődnek azzal, vagy nem is tud­­j­ák, hogy a modern munkásmozgalom tudomá­nyosan képzett vezetői sohasem hirdették azt a téves tanítást sőt nem is hirdethették, hogy az embereket egyenlőkké kell tenni. És mégis akadtak még egyetemi tanárok is, akik Lassalle és Marx tanaiból is ilyen tévtanokat igyekez­tek kimagyarázni. Ezek az egyetemi­ tanárok azt mondják, hogy a szocialisták szerint az emberek a természetnél fogva egyenlők és csak a szociális intézmények idézték elő az emberek között az egyenlőtlenséget. Nem tudják, vagy nem akarják ezek a tanár urak tudomásul venni, hogy Friedrich Engels, aki Marxnak nemcsak barátja és küzdő társa, hanem tudo­mányos rendszerének kidolgozásában a szó leg­szorosabb értelmében munkatársa volt, meny­nyire megtámadja az Anti-Du­blingben az em­berek egyenlőségéről szóló triviális gondolatot Engels szerint az az elgondolás, hogy az em­bereknek teljesen egyenlőkké kell válniuk, nemcsak hogy nem sarkigazság, hanem Marx tanainak értelmetlen túlzása. A proletár-szocia­lista egyenlőségkövetelés, amennyiben ennek a követelésnek valóban van történelmi jogosult­sága, nem­ jelenti és nem tartalmazza a mélyen­­járó egyéni különbségek általános nivellálá­­sára irányuló követelést, hanem a történelmi­leg keletkezett társadalmi osztályok megszün­tetésének követelését. A természetre és a természet megmásíthatat­lan törvényeire való utalással a rövidlátó dar­­winisták, akik nem fogják fel Darwin tanait kellőképpen, a létért vívott kíméletlen küzde­lem szükségességét és örökkévalóságát han­goztatják. Úgy képzelik el a természetet, mint valami óriási vadállatot, amely ragadozó fo­gakkal és karmokkal van felfegyverezve. Ra­gadozó, vérszomjas vadállattá teszik a termé­szetet és az­­ölés, a gyilkolás hain-bélyegét sütik a természet homlokára. De ha az állati lények vértengerén gázolnak is át, vagy mond­juk, ha így is volna valóban: az embereknek, a sok­ évezredes kultúra teremtményeinek is gyil-­l­kolásra vágyó kannibáloknak kell lenniük? Ez az emberi kultúra, amely világbirodalmakat létesített és az egész világra kiterjedő iparral rendelkezik, amely a természetet óriási mérték­ben sarka alá hajtotta, nem volna egyéb, mint az állati és a növényi életnek hamisítatlan része? Embe­rbőrben járó ragadozók vagyunk? Csak, úgy büntetlenül agyonüthetjük ember­társainkat csupán azért, mert nem tartoznak ugyanahhoz a törzshöz, ugyanahhoz a nem­zethez? Ámde a hóhér- és hentesfantáziájú emberek a természetet csak mint tömeggyilkos, undoyt­­keltő alakot képzelhetik el. Holott a természet­ből nem száll fel mindenütt gőzölgő vérszag. De még az sem,igaz, hogy a növény- és állat­világ csak a létért vívott iszonyú küzdelemmel dolgozta fel, nem, gyilkolta fel magát maga­sabb fajtákká és formákká. A fanatikus dar­­winisták, akik Drawin tanítását jórészben félremagyarázzák, nem látják a fától az erdőt, amikor azt kürtölik világgá, hogy a létért való küzdelem az az alaperő, amely az állat- és em­­bervilág haladását tulajdonképpen előmozdí­totta. A hasonló nemű és fajú állatok közt rend­szerint nem dúl valami rémséges gyilkolás. Kropotkin utazásainak tapasztalatait abban a következményben foglalta össze, hogy a leg­több állatfajnak a durva természet ellen vívott küzdelme rendkívül kemény, de a hasonló fajú állatok közt igen enyhe a harc, a kölcsönös segítség a hasonló fajú állatoknál alapvető jelentőségű a species fenntartása és fejlődése szempontjából. „Kölcsönös segítség a fejlődés­ben“ című művében költői erővel ismerteti a madarak együttes vándorlásait, fiókákat ki­­költő társaságait, őszi társaságait, a farkasok és oroszlánok vadászegyesületét, a rágcsálók és kérődzők társaságait. Elemi erővel bizonyult be a primitív népek kölcsönös segítőösztöné­nek ereje a gensek, a törzsek alakítása körül. A kölcsönös segítő tevékenység ösztöne szaka­datlanul magasabb formákra törekedett. Büszke erőkifejtést tanúsítottak a középkori céhek. Segítséget nyújtó közösségre való törekvés nyilatkozott meg a céheik és a városok szövet­ségében. Azon a kultúrfokon, amelyre máig eljutot­tunk, él és hat a kölcsönös segítés elve a mun­kások szakszervezetében, szövetkezetében stb. Ezért magunkévá tehetjük Kropotkin gondo­latát: „Az­ ember erkölcsi haladásában a köl­csönös segítségnek — nem a kölcsönös harcnak — volt a fő része. E segítség mélyreható tevé­kenységében­ látjuk — még a­ mai korban is — az emberi nem még büszkébb fejlődésének zálogát.“ Az ember a maga képére teremti nemcsak az isteneit, hanem a természetet is. A maga korá­nak durva, kíméletlen jellemvonását az örök természetre is rá akarja kényszeríteni. Vér­­szagú leheletét a természetbe is beleleheli. És miután az erőberevő szellemét lehelte a termé­szetbe, visszaél saját agyának szüleményével azért, hogy túlontúl bölcs kritikával meg­semmisítse azt, ami a magasabb intellektuális és erkölcsi kultúra csíráit már magában hordja, a Vasmunkásszövetség főtitkára tartott hosz­­szabb beszédet a jubilánsok részére, vázolván, a Vasmunkásszövetség megalakulását és tör­ténetét. Rámutatott arra, hogy a magyar mun­kásmozgalom a 67-es kiegyezés után vette kez­detét. Majd vázolta, hogy a vasipari szakmák a szak- és betegsegélyző egyesületeket még a céhrendszer idején kezdték megalakítani. Végül ismertette a Szövetség működését a forradalmi, majd az azutáni időkben és be­jelentette, hogy a Szövetség a következő segé­lyeket fizette ki fennállása óta. Kifizetett segélyek összege 1903 január - től 1936 december 31-ig, 1903 jan. 1-től 1927 jan. 1-től 1927 jan. 1-ig 1936 dec,. 1-ig koronában pengőben StUtik­anélkül s segélyre---------- 4,077,530,668.59 780.S1S.7S Hendkirttv segélyre------* 1 981.70 K.9­ 04 118.333.71 Betegsegélyre ------------------- 53.445.427.09 83.983.89 utassegélyr­e---------------------- 50.301.825.09 3.907.57 Összesen kifizetve segélyekre 5.823.384.444.84 1.023.045.78 Jogvédelemre kifizetve------ 435.277.625.38 117.957.92 Csapó szaktárs után Esztergályos János szaktárs, Pécs város országgyűlési képviselője tartott igen szép beszédet a jubilánsoknak. Ismertette a magyar munkásmozgalom törté­netével kapcsolatban a világ munkásmozgal­mának történetét. Bejelentette, hogy a jubi­lánsok közül meg kell még emlékezni Lang Kálmán szaktársunkról is, aki a harctéren esett el, továbbá Beslics Antal szaktársról, aki később betegség folytán költözött el az élők sorából. Ismertette 1767-től 1790-ig a külföldi munkás­mozgalom keletkezését, majd felolvasta a „Tőke vallása“ című tanulmányt, amelyet a hallgatóság nagy tetszéssel fogadott. Esztergályos szaktárs után Herr József elv­társ, a pécsi pártszervezet és Martos Sándor elvtárs az összes szakszervezetek neveiben üdvö­zölte a jubilánsokat. Majd Nyirádi József, fiatal vasas szaktársunk szavalt verseket, utána pedig Ozorai István, a Pécsi Nemzeti Színház művésze énekelt több dalt, amelyet nagy tet­széssel fogadtak. Az igen jól sikerült jubileumi ünnepélyt a Pécsi Munkásképző Dalkör zárta be. Tolnai József szaktárs köszönte meg a nagy számban jelenlévő elvtársak és elvtársnők részvételét és arra kérte a jelenlévő szakttnsakat,­­ törekedje­nek a magyar vasmunkásság részére is egy szebb és boldogabb jövőt kiküzdeni. Mozgalom A pécsi vas- és fémmunkások jubileumi közgyűlése A pécsi vas- és fémmunkások december hó 17-én nagyszabású jubileumi ünnepséget tar­tottak a pécsi vasmunkás csoport azon tagjai részére, akik 25 éves és azonfelüli szövetségi tagsággal rendelkeznek. A jubileumi ünnepé­lyen megjelentek az összes szakmák képviselői, továbbá Csapó Sámuel szaktárs, a Szövetség titkára, valamint Pécs város országgyűlési képviselője, Esztergályos János szaktárs. A szép számban egybegyűlteket Tolnai József szaktárs, a pécsi szakszervezeti- és párttitká­r üdvözölte. Rövid beszédben vázolta azt a ne­héz küzdelmet, amelyet a jubilánsok hosszú tagságuk ideje alatt folytattak. Vázolta az inaséletet, a külföldi vándorlást és ezzel kap­csolatban megemlékezett a pécsi munkásmoz­galom keletkezéséről, fejlődéséről. Rámutatván, miként fejlődött az a kocsmaasztaltól a mai modern munkásmozgalomig, mennyit fejlő­dött a munkásmozgalom Pécsett és mennyit küzdöttek, amíg a munkásokat a szolgaságból fölszabadították. Indítványozta, hogy a fiata­lok az öregek iránti megbecsülésüknek és sze­­retetüknek adjanak kifejezést, becsüljék meg őket és a mozgalomban róluk vegyenek példát. Tolnai szaktárs után a pécsi munkásdalárda énekelt két dalt, majd Csapó Sámuel szaktárs. A jó könyv Azok között a művelődési eszközök között, amelyek manapság a munkásságnak rendelke­zésére állanak, a legfontosabbak egyike, talán a legjelentékenyebb, a könyv. Jó könyvet ol­vasni, nem csupán időtöltés, hanem bizo­nyos körülmények között nagyértékű kultúr­­munka lehet. Az olvasás értéke nemcsak annak a pilla­natnyi magunkba szívása, amit olvasunk. Az olvasás képzeletünknek új formát is ad, emlé­kezetünket élesíti, szabad és logikus gondolko­zásra ösztönöz. Ezen a réren képesekké válunk arra, hogy a történéseknek különböző össze­függéseit megértsük és lelkiismeretes ítéletet alkothassunk arról, ami történik. Nem nagyszerű, nem csodálatos valami-e, ha nagy költőink halhatatlan művei új szel­lemi formákat öltenek előttünk; ha a termé­szetbúvárt követjük munkája során. Ám az ele­mekhez, a természethez, az élő­lényekhez és azok életkörülményeihez közelebb férkőzünk? Nem öröm, elégtétel-e, ha szellemi nagyjaink gondolataival megismerkedünk, ha azokat mint eleven tudományt az emberiség haladá­sának, az örömteljesebb életért folytatott harcnak szolgálatába állítjuk? Erre a célra barátokra van szükségünk, akik segítségünkre vannak munkánkban. Ezek a barátaink, a jó könyvek! Körülbelül 500 év telt el az első nyomtatott könyv megjelenése óta. A máig megjelent könyveknek óriási befolyásuk volt egyesek éle­tére is, de az embert környékező dolgoknak, tehát a társadalomnak fejlődésére is. Hiszen a könyv nem csupán tényleges tudást képes köz­vetíteni, hanem az ember jellemét is befolyá­solhatja. Éppen ezért ne azt olvassuk, amit szürke agyak és nyárspolgárok mondanak, ha­nem a jó költő, a gondolkodó, a természetbú­vár, a művész műveit. Bizonyára olyan könyvek is kerülnek ke­zünkbe, ha csak ezeket a jó könyveket olvas­suk, amelyeket nem vagyunk képesek egyszeri olvasásra megérteni. Ilyenkor természetesen szükséges, hogy a meg nem értett részt másod­szor is, esetleg többször is elolvassuk, mind­addig, amíg a szavak értelmét fölfogjuk. Nagy értéke van a tanító művekből kivonatok készí­tésének. Az alapgondolatoknak, a művek végső , 1937. évi február hó 20-án, szombaton este a szövetségi székház dísztermében, Buda­pest VIII, Magdolna ucca 5-7

Next