Vas- és Fémmunkások Lapja, 1937 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-08 / 1. szám
vas- és fémmunkások lapja az a kép, amelyet a munkanélküliség általában fest. Mert a Mária Valéria-telephez hasonló nyomortanya még több is van, amelyeknek lakói hasonló helyzetben élnek. Ugyanekkor nézzük meg a környékbeli nyomortelepeket, amelyekről még a polgári lapok is hasábos cikkeket írtak és az ott föltalálható nyomort fényképekkel illusztrálták. De itt vannak a nem nyomortelepnek nevezett munkáslakások nagy tömegei, amelyekben nincsen ágy és egy-egy ilyen szobában tíz-tizenkét személy is meghúzódik éjszakánkban. Hogy e szerencsétlenek táplálkozása sem jobb a Mária Valéria-telepi lakosokénál, azt bizonyítani fölösleges, mert hiszen ott, ahol nincsen kereset, nincs miből táplálkozni. A legszomorúbb a munkanélküliséggel kapcsolatban az, hogy a táplálkozás és a rendes lakás hiánya, a fiatal és serdülő korban levő gyermekeket, sújtja a legérzékenyebben. Várjon milyen jövő vár ezekre, ha felnőnek? A beteg nő, a tüdővész csíráival telített legény mit adhat ennek az elletnek utódokban? Menynyit veszít a társadalom és a nemzetgazdaság azzal, hogy ezek a szerencsétlenek csak kórházi töltelékként szerepelnek és minden egyes ilyen nap, amely munka nélkül telik el, a gazdasági életnek pótolhatatlan veszteséget jelent. Habár ismerjük az illetékesek ezügyben elfoglalt álláspontját, mégis szükségesnek tartjuk ez alkalommal is megreklamálni a munkanélküliek rendszeres állami támogatását. Nem lehet elv az, hogy egy állam a véreit pusztulni engedje. Az nem lehet kifogás, hogy a segélyezéshez nincsen pénz. Nap-nap után olvashatjuk a lapokban, hogy milyen nagy öszszegeket fordítanak olyan célokra, amelyek még közel sem, oly fontosak, mint a munkanélküliek segítése és ezzel a jövő generáció megmentése. Ha ezekre van pénz, úgy e legégetőbb szociális probléma megoldására is kell, hogy legyen. A munkásmozgalom és a természet törvényei Azokkal a célokkal szemben, melyeknek elérésére a modern munkásmozgalom törekszik, évtizedek óta ugyanazt az ellenvetést hangoztatják azok, akik ezekkel a célokkal nincsenek tisztában. Utópiának, soha el nem érhető valaminek mondják ezek a munkásmozgalom célját Azokra a sikertelenül végződött kísérletekre hivatkoznak, amelyekkel. az. .utópista, tehát nem tudományos alapon dolgoz... szocia- listák próbálkoztak. Azt állítják, nagy a mo- dern munkásmozgalom célja: az embereknek egyformává tevése. A természetre utalnak, amely nem alkot két egymással teljesen egyforma levelet sem és ezzel az érvvel akarják megcáfolni azt az állítólagos szocialista tanítást hogy az embereknek egyformákká kell válniuk. Nem törődnek azzal, vagy nem is tudják, hogy a modern munkásmozgalom tudományosan képzett vezetői sohasem hirdették azt a téves tanítást sőt nem is hirdethették, hogy az embereket egyenlőkké kell tenni. És mégis akadtak még egyetemi tanárok is, akik Lassalle és Marx tanaiból is ilyen tévtanokat igyekeztek kimagyarázni. Ezek az egyetemi tanárok azt mondják, hogy a szocialisták szerint az emberek a természetnél fogva egyenlők és csak a szociális intézmények idézték elő az emberek között az egyenlőtlenséget. Nem tudják, vagy nem akarják ezek a tanár urak tudomásul venni, hogy Friedrich Engels, aki Marxnak nemcsak barátja és küzdő társa, hanem tudományos rendszerének kidolgozásában a szó legszorosabb értelmében munkatársa volt, menynyire megtámadja az Anti-Dublingben az emberek egyenlőségéről szóló triviális gondolatot Engels szerint az az elgondolás, hogy az embereknek teljesen egyenlőkké kell válniuk, nemcsak hogy nem sarkigazság, hanem Marx tanainak értelmetlen túlzása. A proletár-szocialista egyenlőségkövetelés, amennyiben ennek a követelésnek valóban van történelmi jogosultsága, nem jelenti és nem tartalmazza a mélyenjáró egyéni különbségek általános nivellálására irányuló követelést, hanem a történelmileg keletkezett társadalmi osztályok megszüntetésének követelését. A természetre és a természet megmásíthatatlan törvényeire való utalással a rövidlátó darwinisták, akik nem fogják fel Darwin tanait kellőképpen, a létért vívott kíméletlen küzdelem szükségességét és örökkévalóságát hangoztatják. Úgy képzelik el a természetet, mint valami óriási vadállatot, amely ragadozó fogakkal és karmokkal van felfegyverezve. Ragadozó, vérszomjas vadállattá teszik a természetet és azölés, a gyilkolás hain-bélyegét sütik a természet homlokára. De ha az állati lények vértengerén gázolnak is át, vagy mondjuk, ha így is volna valóban: az embereknek, a sok évezredes kultúra teremtményeinek is gyil-lkolásra vágyó kannibáloknak kell lenniük? Ez az emberi kultúra, amely világbirodalmakat létesített és az egész világra kiterjedő iparral rendelkezik, amely a természetet óriási mértékben sarka alá hajtotta, nem volna egyéb, mint az állati és a növényi életnek hamisítatlan része? Emberbőrben járó ragadozók vagyunk? Csak, úgy büntetlenül agyonüthetjük embertársainkat csupán azért, mert nem tartoznak ugyanahhoz a törzshöz, ugyanahhoz a nemzethez? Ámde a hóhér- és hentesfantáziájú emberek a természetet csak mint tömeggyilkos, undoytkeltő alakot képzelhetik el. Holott a természetből nem száll fel mindenütt gőzölgő vérszag. De még az sem,igaz, hogy a növény- és állatvilág csak a létért vívott iszonyú küzdelemmel dolgozta fel, nem, gyilkolta fel magát magasabb fajtákká és formákká. A fanatikus darwinisták, akik Drawin tanítását jórészben félremagyarázzák, nem látják a fától az erdőt, amikor azt kürtölik világgá, hogy a létért való küzdelem az az alaperő, amely az állat- és embervilág haladását tulajdonképpen előmozdította. A hasonló nemű és fajú állatok közt rendszerint nem dúl valami rémséges gyilkolás. Kropotkin utazásainak tapasztalatait abban a következményben foglalta össze, hogy a legtöbb állatfajnak a durva természet ellen vívott küzdelme rendkívül kemény, de a hasonló fajú állatok közt igen enyhe a harc, a kölcsönös segítség a hasonló fajú állatoknál alapvető jelentőségű a species fenntartása és fejlődése szempontjából. „Kölcsönös segítség a fejlődésben“ című művében költői erővel ismerteti a madarak együttes vándorlásait, fiókákat kiköltő társaságait, őszi társaságait, a farkasok és oroszlánok vadászegyesületét, a rágcsálók és kérődzők társaságait. Elemi erővel bizonyult be a primitív népek kölcsönös segítőösztönének ereje a gensek, a törzsek alakítása körül. A kölcsönös segítő tevékenység ösztöne szakadatlanul magasabb formákra törekedett. Büszke erőkifejtést tanúsítottak a középkori céhek. Segítséget nyújtó közösségre való törekvés nyilatkozott meg a céheik és a városok szövetségében. Azon a kultúrfokon, amelyre máig eljutottunk, él és hat a kölcsönös segítés elve a munkások szakszervezetében, szövetkezetében stb. Ezért magunkévá tehetjük Kropotkin gondolatát: „Az ember erkölcsi haladásában a kölcsönös segítségnek — nem a kölcsönös harcnak — volt a fő része. E segítség mélyreható tevékenységében látjuk — még a mai korban is — az emberi nem még büszkébb fejlődésének zálogát.“ Az ember a maga képére teremti nemcsak az isteneit, hanem a természetet is. A maga korának durva, kíméletlen jellemvonását az örök természetre is rá akarja kényszeríteni. Vérszagú leheletét a természetbe is beleleheli. És miután az erőberevő szellemét lehelte a természetbe, visszaél saját agyának szüleményével azért, hogy túlontúl bölcs kritikával megsemmisítse azt, ami a magasabb intellektuális és erkölcsi kultúra csíráit már magában hordja, a Vasmunkásszövetség főtitkára tartott hoszszabb beszédet a jubilánsok részére, vázolván, a Vasmunkásszövetség megalakulását és történetét. Rámutatott arra, hogy a magyar munkásmozgalom a 67-es kiegyezés után vette kezdetét. Majd vázolta, hogy a vasipari szakmák a szak- és betegsegélyző egyesületeket még a céhrendszer idején kezdték megalakítani. Végül ismertette a Szövetség működését a forradalmi, majd az azutáni időkben és bejelentette, hogy a Szövetség a következő segélyeket fizette ki fennállása óta. Kifizetett segélyek összege 1903 január - től 1936 december 31-ig, 1903 jan. 1-től 1927 jan. 1-től 1927 jan. 1-ig 1936 dec,. 1-ig koronában pengőben StUtikanélkül s segélyre---------- 4,077,530,668.59 780.S1S.7S Hendkirttv segélyre------* 1 981.70 K.9 04 118.333.71 Betegsegélyre ------------------- 53.445.427.09 83.983.89 utassegélyre---------------------- 50.301.825.09 3.907.57 Összesen kifizetve segélyekre 5.823.384.444.84 1.023.045.78 Jogvédelemre kifizetve------ 435.277.625.38 117.957.92 Csapó szaktárs után Esztergályos János szaktárs, Pécs város országgyűlési képviselője tartott igen szép beszédet a jubilánsoknak. Ismertette a magyar munkásmozgalom történetével kapcsolatban a világ munkásmozgalmának történetét. Bejelentette, hogy a jubilánsok közül meg kell még emlékezni Lang Kálmán szaktársunkról is, aki a harctéren esett el, továbbá Beslics Antal szaktársról, aki később betegség folytán költözött el az élők sorából. Ismertette 1767-től 1790-ig a külföldi munkásmozgalom keletkezését, majd felolvasta a „Tőke vallása“ című tanulmányt, amelyet a hallgatóság nagy tetszéssel fogadott. Esztergályos szaktárs után Herr József elvtárs, a pécsi pártszervezet és Martos Sándor elvtárs az összes szakszervezetek neveiben üdvözölte a jubilánsokat. Majd Nyirádi József, fiatal vasas szaktársunk szavalt verseket, utána pedig Ozorai István, a Pécsi Nemzeti Színház művésze énekelt több dalt, amelyet nagy tetszéssel fogadtak. Az igen jól sikerült jubileumi ünnepélyt a Pécsi Munkásképző Dalkör zárta be. Tolnai József szaktárs köszönte meg a nagy számban jelenlévő elvtársak és elvtársnők részvételét és arra kérte a jelenlévő szakttnsakat, törekedjenek a magyar vasmunkásság részére is egy szebb és boldogabb jövőt kiküzdeni. Mozgalom A pécsi vas- és fémmunkások jubileumi közgyűlése A pécsi vas- és fémmunkások december hó 17-én nagyszabású jubileumi ünnepséget tartottak a pécsi vasmunkás csoport azon tagjai részére, akik 25 éves és azonfelüli szövetségi tagsággal rendelkeznek. A jubileumi ünnepélyen megjelentek az összes szakmák képviselői, továbbá Csapó Sámuel szaktárs, a Szövetség titkára, valamint Pécs város országgyűlési képviselője, Esztergályos János szaktárs. A szép számban egybegyűlteket Tolnai József szaktárs, a pécsi szakszervezeti- és párttitkár üdvözölte. Rövid beszédben vázolta azt a nehéz küzdelmet, amelyet a jubilánsok hosszú tagságuk ideje alatt folytattak. Vázolta az inaséletet, a külföldi vándorlást és ezzel kapcsolatban megemlékezett a pécsi munkásmozgalom keletkezéséről, fejlődéséről. Rámutatván, miként fejlődött az a kocsmaasztaltól a mai modern munkásmozgalomig, mennyit fejlődött a munkásmozgalom Pécsett és mennyit küzdöttek, amíg a munkásokat a szolgaságból fölszabadították. Indítványozta, hogy a fiatalok az öregek iránti megbecsülésüknek és szeretetüknek adjanak kifejezést, becsüljék meg őket és a mozgalomban róluk vegyenek példát. Tolnai szaktárs után a pécsi munkásdalárda énekelt két dalt, majd Csapó Sámuel szaktárs. A jó könyv Azok között a művelődési eszközök között, amelyek manapság a munkásságnak rendelkezésére állanak, a legfontosabbak egyike, talán a legjelentékenyebb, a könyv. Jó könyvet olvasni, nem csupán időtöltés, hanem bizonyos körülmények között nagyértékű kultúrmunka lehet. Az olvasás értéke nemcsak annak a pillanatnyi magunkba szívása, amit olvasunk. Az olvasás képzeletünknek új formát is ad, emlékezetünket élesíti, szabad és logikus gondolkozásra ösztönöz. Ezen a réren képesekké válunk arra, hogy a történéseknek különböző összefüggéseit megértsük és lelkiismeretes ítéletet alkothassunk arról, ami történik. Nem nagyszerű, nem csodálatos valami-e, ha nagy költőink halhatatlan művei új szellemi formákat öltenek előttünk; ha a természetbúvárt követjük munkája során. Ám az elemekhez, a természethez, az élőlényekhez és azok életkörülményeihez közelebb férkőzünk? Nem öröm, elégtétel-e, ha szellemi nagyjaink gondolataival megismerkedünk, ha azokat mint eleven tudományt az emberiség haladásának, az örömteljesebb életért folytatott harcnak szolgálatába állítjuk? Erre a célra barátokra van szükségünk, akik segítségünkre vannak munkánkban. Ezek a barátaink, a jó könyvek! Körülbelül 500 év telt el az első nyomtatott könyv megjelenése óta. A máig megjelent könyveknek óriási befolyásuk volt egyesek életére is, de az embert környékező dolgoknak, tehát a társadalomnak fejlődésére is. Hiszen a könyv nem csupán tényleges tudást képes közvetíteni, hanem az ember jellemét is befolyásolhatja. Éppen ezért ne azt olvassuk, amit szürke agyak és nyárspolgárok mondanak, hanem a jó költő, a gondolkodó, a természetbúvár, a művész műveit. Bizonyára olyan könyvek is kerülnek kezünkbe, ha csak ezeket a jó könyveket olvassuk, amelyeket nem vagyunk képesek egyszeri olvasásra megérteni. Ilyenkor természetesen szükséges, hogy a meg nem értett részt másodszor is, esetleg többször is elolvassuk, mindaddig, amíg a szavak értelmét fölfogjuk. Nagy értéke van a tanító művekből kivonatok készítésének. Az alapgondolatoknak, a művek végső , 1937. évi február hó 20-án, szombaton este a szövetségi székház dísztermében, Budapest VIII, Magdolna ucca 5-7