Vas- és Fémmunkások Lapja, 1938 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-14 / 1. szám
A vas- és fémmunkások lapja Dicséret a vasas dalosoknak. Lapunk szűk terjedelme miatt csak most foglalkozhatunk azzal a szép hangversennyel, amelyet a Vasas Dalkar a Zeneművészeti Főiskolán rendezett, mely esemény a dalkart a legjobbak közé sorozta. Pedig még emlékezetünkben él, hogy néhány lelkes dalos kezdeményezésére milyen szegényesen indult meg a dalárdaalakítás munkája. A vasas szívósság, az erős elhatározás és a meg nem alkuvó akarat mégis győzedelmeskedett, mert, íme, itt áll erősen a Vasas Dalkar, minden vas- és fémmunkás büszkesége. A Zeneművészeti Főiskola nagy hangversenytermét szinte zsúfolásig megtöltötték szaktársaink és azok családtagjai, akiknek ez a hangverseny kiváló művészeti élvezetet nyújtott. Habár a rendezésen meglátszott, hogy ez a hangverseny az első, amelyet a dalárda a Zeneművészeti Főiskolán önállóan rendezett, a gondosan összeválogatott műsor azonban mindenért kárpótlást nyújtott. Tudni kell azt is, hogy Krén karmester, akit polgári foglalkozásából kifolyóan a felsőbbsége a hangverseny előtt néhány nappal eltiltott a Vasas Dalkar tanításától, nem fejezhette be a műsor betanítását. A dalkar ennek ellenére is kitűnően szerepelt, ami az új karnagynak, Endre Béla zenetanár úr csodálatos tanítási képességének tudható be, akinek lelkes, odaadó és fáradságot nem ismerő munkával sikerült a művészi program zavartalan lebonyolítását biztosítani. Akik a hangversenyen résztvettek, egy vasárnapi este művészies élvezetével hagyták el a hangversenytermet. Akiknek pedig nem volt módjukban a hangversenyen megjelenni, szintén büszkék lehetnek a dalkar ezen szereplésére. Amidőn mindezekről szólunk, nem mulaszthatjuk el annak a megemlítését, hogy ez az önálló hangverseny a magasabbrendű szereplésnek a kezdetét jelentette, amelynél azonban a dalkar vezetősége tovább akar haladni. Ehhez azonban a szaktársak támogatása szükséges. A szaktársaknak egész sora énekel más dalárdákban, ahelyett, hogy a mi dalárdánknak lennének a tagjai. De vannak, olyan jóhangú szaktársaink is, akik még nem szerepelnek a dalárdákban. Ezeket a szaktársakat arra kérjük, hogy felvétel végett jelentkezzenek a dalórák alatt a szövetségi székházban. Ugyanekkor a dalkar vezetősége köszönetet mond mindazoknak, akik a hangversenyen való megjelenésükkel a sikert biztosították és a vezetőség törekvését támogatták. Köszönetet mond a dalkar vezetősége azon szaktársaknak is, akik a jegyek darusítását vállalták. Megjelent a Prohászka-féle „Esztergályosok és marósok kézikönyve“. Az esztergályosok szervezőbizottsága ismét kiadta az „Esztergályosok és marósok kézikönyvé“-t Szerkesztette Prohászka János szaktársunk, aki egy egész élet gazdag tapasztalatait sűrítette össze az újonnan kiadott könyvben. Emellett még szervezőbizottságunk a Szakkönyv kéziratát a különböző üzemekben dolgozó szaktársakkal átvizsgáltatta és így a könyv a gyakorlati élet követelményeinek is tökéletesen megfelel. Felöleli a menetszámítás, osztófejszámítás, kúpszámítás, valamint a kalkulációval kapcsolatos számításokat. Közli az összes szabványokról a szükséges táblázatokat. Kivitele igen ízléses és tartós. Ára 1.80 P. Kapható az összes bizalmiférfiaknál, az összes Munkásotthonokban és a szakma titkári hivatalában. A kézikönyvre minden esztergályos és gépmunkás szaktársnak szüksége van. Lapunk legközelebbi száma február hó 11-én, pénteken jelenik meg. A szocializmus — nagyhatalom! — mondotta egyszer az öreg Liebknecht elvtárs. És valóban, ahogyan Buchinger elvtárs érdekes és lebilincselő könyvének oldalain egymásután megjelennek Európa nagy szocialistái: Viktor Adler, Bebel, Jaurés, Bernstein, Kautsky, Kari Légion, Ebert, Vandervelde, Henderson, Branting és a többiek, a politikai és gazdasági események szédítő forgatagában az egyes országok és a világ fórumain, rajtuk keresztül mindenütt fallatja szavát a fölfelé törő munkásosztály. A nagy szocialisták és a munkásosztály küzdelmei ma már döntő tényezők a világ újkori történelmében és a társadalom átalakulásáért folyó harcban nagy szerepe van a munkásság szellemóriásai erőt, akaratot, tudást, erkölcsi és szellemi fölényt és a szocializmus hitét sugárzó egyéniségének. Buchinger Manó elvtársunknak ez a könyve nemcsak történelmi ismereteink gyarapítását nyújtja, a tőske és munka világharcának gigászi eseményeit és azfjkori történelem legizgalmasabb fejezeteit tárja elénk, de a nagy szocialisták életének megrajzolásával mutatja a példát: az igazi szocialistát a szocialista erkölcs és világfelfogás elmélyítése, héroszi áldozatkészség és önfeláldozás jellemzi és meggyőző erővel demonstrálja, hogy milyen sivár és értéktelen a mai élet a szocializmus hite és eszménye nélkül. Buchinger elvtársunk új könyvének nagy sikere, hogy régóta várt szükséglet komoly kielégítését jelenti. _ A munkásság kötelessége, hogy olvassa és terjessze ezt a könyvet, amelynek remek kiállítása a Világosság-nyomdát dicséri, tásra kerülnek női és férfi szabadgyakorlatok, korlát-, nyújtó-, talajtornagyakorlatok,portré vá stb. A tornabemutatón közreműködik a Gutenberg Társaság zenekara Elsner Béla karnagy vezényletével. Ez a bemutató tanújelét adja annak, hogy a torna, a kollektív sport és a közös munkával és közös akarattal összeállított műsor megérdemli az érdeklődést és kellő szórakozást is nyújt. Műsor kapható a tornaórákon, hétfőn és pénteken 7—9-ig (férfi tornaterem, VII. Hernád ucca 3), hétfőn és csütörtökön 7—9-ig (női tornaterem, VII. Hernád ucca 46), valamint kedden este 7—9-ig a Vasas Székházban, a tornateremben és a Szövetség székházában (Magdolna ucca 5—7). Találkozásom Európa szocialista vezetőivel Buchinger Manó elvtárs új könyve A világ munkásmozgalmának 29 harcos úttörőjével való találkozását és fölfelé ívelő ragyogó életpályájuk ismertetését nyújtja át ebben a könyvében Buchinger elvtársunk — a régi és az új munkásgenerációnak. A régi generációnak, hogy az emlékezés tükrében újra fölmagasodjon előttük a sorok élén járó kortársak nemes alakja és a szocializmus évtizedeken keresztül folytatott dicső küzdelmei. Az új generációnak, hogy megismerjék a modern munkásmozgalom fáklyahordozóit, elmélyedjenek a nagy szocialisták életében és megmutassa az ifjúságnak: íme, ez a szocialista munkásosztály arcképcsarnoka, ezek az emberek a mi nemeseink, egy új történelem hősei, azé a történelemé, amelyben nem azok a hősök, akik könnyeiket ontatnak, vért hullatnak és életet pusztítanak, hanem azok, akiik könnyeket szárítanak és a tudás és szellem eszközeivel az emberi élet megszépítésére törekednek. Ennek a könyvnek történeti szövepe, hogy a fiatalsághoz közelebb hozza a világ munkásmozgalmának társadalmat mozgató eseményeit, a sok hamis próféta és álapostol helyett eléjük állítja a szabadság, jóság és igazság harcosait és érezteti, hogy a munkásmozgalomnak már történelmi múltja és dicsőséges hagyományai is vannak. Hivatalos rész Járulékbefizetés. Január hó 16-án a 3-ik, jannuár 23-án a 4-ik, január 30-án az 5-ik, február hó 6-án pedig a 6-ik heti járulék lefizetése esedékes. Az a tag, aki a járulékaival nyolc hétnél nagyobb hátralékban van, segélyek fölvételére nem jogosult. Figyelmeztetés! Kérjük a szaktársakat, hogy a belépési nyilatkozatokat olvashatóan töltsék ki. Kérjük egyben a szaktársakat, hogy a „lakatos“ megjelölést mellőzzék, ehelyett pontosan tüntessék föl a belépési nyilatkozaton, hogy a belépő tag gép-, épület-, szerszám-, vasbútor-, rézlakatos, vagy karosszéria-lakatos-e? A kovácsoknál: gyári, kazán-, vagy kisipari kovács. Szerelőknél: autó-, villany-, gép-, fűtés-, vízvezetékszerelő. A budapesti tagok figyelmébe. Kérjük a szaktársakat, hogy a járulékfizetésre vonatkozó halasztás megadása ügyében lehetőleg a hétfői, keddi és szerdai napokon jelentkezzenek a tagügyi irodában (szövetségi székház, II. em. 1. szám), mert más napokon történő jelent kezés az iroda munkabeosztását zavarja, ami az egyéb tagügyek gyors elintézését is hátráltatja. Testedzés A vasasok országos junior birkózóversenye. A Vas- és Fémmunkások Sport Clubjának birkózószakosztálya a szövetségi székházunk alagsori tornatermében, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, kitűnően sikerült országos birkózóversenyt rendezett. A résztvevő tíz egyesület közel hetven versenyzője állott a szőnyegre és gondos rendezés mellett délelőtt is 10 órától délután 5-ig tartottak a selejtező mérkőzések, majd este 1 7-ig a döntők. A verseny magas színvonalú volt, a résztvevők szebbnél szebb akciókat mutattak be. A vasasok birkózószakosztálya, hosszú idő után, újból fényes tanú jelét adta létezésének és egyúttal biztosítékot nyújtott arra is, hogy a vasasbirkózás ismét reményteljes fejlődésnek indult. A részletes eredmények: Légsúly: 1. Jányi (Vasas), 2. Horányi (Munkás TE), 3. Csurgó (Testvériség). Pehelysúly: 1. Viktor (Postás), 2. Tóth (FTC), 3. Sebő (Munkás TE). Könnyűsúly: 1. Ferenczy (BESZKÁRT), 2. Gáspár (Ganz), 3. Mettner (Ganz). Kis középsúly: 1. Hankó (UTE), 2. Molnár (Postás), 3. Kovács (Postás). Nagy középsúly: 1. Pál (Vasas), 2. Csöngő (Ganz), 3. Szakács (Postás). Kis nehézsúly: 1. Radó (Vasas), 2. Tariczki (Húsos), 3. Borszéki (Postás). A pontversenyt három győzelemmel a Vasasok nyerték a Postások előtt. A vasárnapi verseny jó propagandája, volt a munkásbirkózósportnak. A Vasasok birkózószakosztálya hétfőn, szerdán és pénteken 6 órai kezdettel tréninget tart a Magdolna utcai székházban lévő tornatermében és Szeretettel várja a birkózósport iránt érdeklődő ifjakat. Tornabemutató. A vasassport fejlődésének egy újabb állomása lesz január 30-a. Délelőtt 10 órai kezdettel rendezi tornabemutatóját a Vas- és Fémmunkások Sportklubjának Tornaszakosztálya a székház dísztermében. Bemuta Sakk 2. sz. játszma. (Szicíliai védelem.) Munkáscsapatbajnokság, 1937—38. Porubszky B. (Cukrász), Paár I. (Kispesti Vasas). 1. e4, c5. 2. f4, c6. 3. Hf3, d5. 4. e5, Hc3. 5. Hc3... (Célszerűbb 5. d4 és c-Xd4-re. 6. a3 később Fd3 és 0-0-cal, mely a megnyitás szellemének is megfelelőbb. Jobbnak tartjuk 5. Hc3 helyett még 5. g.1 vagy 5. c3 lépést is, amit bizonyítanak a francia védelem játszmák hasonló állásai.) 5... Hge7. 6. Fe2, Hf5. 7. 0-0, h5. 8. Hg5! g6. 9. Ve1? Hfd4! 10. Fd1, Hb4. 11. Vf2, HdXc2. (Világos helytelen fejlődése és rendszertelen játéka már bajokat mutat.) 12. Bb1, Hd4. 13. a3, Hd3. 14. Vg3, c4. 15. Fe2, Vb6! 16. KM, h4. 17. Ve3, HXe2. 18. VX2, Fd7. 19. b4. Fe7. 20. Hh3, 0-0-0. 21. Hf2? HXf4. 22. Vf3, g5. 23. d3,f5. 24. FXf4, gXf4. 25. VXf4, cXd3. 26. HXd3, d4! (Ez végleg eldönti a játszma sorsát.) 27. He2, Fc6. 28. h3, Bhg6. 29. He1, Fg5. 30. Vf2, Fe3. 31. VXh4. (Csupa kényszerlépés, sötét futók ereje kibírhatatlan.) 31... Bh8. 32. Vg3, Bdg8. 33. Vh2, Vb5. 34. Bb2, d3. 35. Hf4, d2. 36. Hed3, FXf4. Világos feladta. (Világos hibái után sötét imponáló biztonsággal és fölénnyel vezette játszmáját győzelemre. Tanulságos játszma.) A vasas házibajnokságra 16 nevezés érkezett. A verseny folyik. Az újonnan érkező nevezések külön csoportba osztva játszanak és így, akik még beneveznek, résztvehetnek a versenyen. A Dincsér-kupára két ötös csapattal neveztünk. A Beiter Ferenc utcai befizetőhelyen sakkörünk csoportot alakít. Felhívjuk ama szaktársakat, akik az otthonhoz közel laknak, hogy vasárnap délelőtt és csütörtökön este 6—9-ig jelentkezzenek. VEGYES „Én mondom és Te add tovább.“ Várnai Zseni elvtársiad, a kiváló kötőasszony legújabb verseskötete jelentős eseménye , magyar, verseléinek. Zengő rímek sokaságában énekli meg a költőasszony az élet legkülönbözőbb megnyilatkozásait, piedesztált álit verseiben az anyaságnak és hitet tesz, mint annyi sokszor, végtelen emberszeretetéről. Rámutat az élet tragikus feszültségeire írásaiban és reménységet, biztatást önt az elcsüggedt telkekbe. Remek sorokban énekli meg a költő fiúk vihartól megtépett életét, sorsát és felemelkedését mindenen, ami emberi. Mélységek és magasságok ölelkeznek össze dalaiban és a rímek ■ pattogó ritmusán keresztül zengi el keserűségét, bánatát, fájdalmát és örömét. A szegénység sivárságát, keserves vergődését, küzdelmét és harcát létének fennmaradásáért. Békességet és szeretetet hirdet minden sorában és megremeg szíve a gyűlölködés háborús feszültségétől és sikoltva tiltakozik az újabb embermészárlás ellen. Rövid összefoglalásban ez a tartalma Várnai Zseni legújabb verseskötetének, amely gazdag tárháza az embert megnemesítő szép gondolatoknak és a magyar lírának egyaránt. A verseskötet fűzött példánya 2.50 P, míg a díszes kiállítású kötött példány 4.-8 P-s árban kapható, amelyet melegen ajánlunk szaktársainknak és szaktársnőinknek. köszönetnyilvánítás, az e. i. v. r. t. üveggyárában dolgozó szaktársak által a munkanélküli szaktársak karácsonyi segélyezése céljából hozzánk juttatott 4.Ú P adományt ezúton is köszönettel nyugtáz a gyáripari lakatosok szervezőbizottsága. A budapesti rézművesek szervezőbizottsága ezúton is köszönetet mond Imre, Demján és Perkert cégnek a munkanélküliek karácsonyi segélyezésére adományozott 10.— pengőért, a Weisz Fülöp cégnek pedig az ugyanezen célra adományozott 5.— pengőért. Hangyás Pál szaktárs köszönetet mond a Ganz-Danubiua hajógyár esztergályos- és gépmunkásszaktársaknak a nehéz helyzetében részére gyűjtött 25.— pengőért. Vikopál Pál bádogos köszöni az Antohusz-garage műszaki munkásainak a betegsége alkalmából részére gyűjtött 75.— pengőt. Török Istvánna ezúton mond köszönetet a fegyvergyárban dolgozó azon szaktársnőknek, akik a karácsony alkalmából a neki nyújtott anyagi támogatáshoz hozzájárulni szívesek voltak. Skardell István szegezőlakatos ezúton köszöni meg a szaktársai által gyűjtés útján részére juttatott segélyt. A Vasas Dalkar hangversenyén a következők fizettek felül: Vass- és Fémmunkások Központi Szövetsége 20.—, Ált. Fogy. Szövg. 20.—, Gyáripari lakatosok 10.—, Ganzhajógyári hegesztők 10.—, Ganz-hajógyári gépműhely 10.—, Panicz Antal 10.—, Bárdos Ferenc. 10.—, Esztergályosok 5—, Közüzemi munkások 5.—, Műszerészek 5.—, Épületlakatosok 5.—, Bádogosok 3.—, Fémlemez 2.—, Svéd és Társa bizalmi testület 6.80. Pápai András 2.—, Budapesti Általános Dalárda 3.—, Senefelder Dalkar 3.—, Könyvv- kötök dalkara 3.—, Nyomdászok dalkara 2.—, Bőripari munkások dalkara 2—, Budafoki~Munkás Dalkar 3.—, Famunkások dalkara 2.—, Diósgyőri Vasas Dalkar 5.—, Famunkás Szövetség 2.— P t. A felülfizetésekért ezúton mond köszönetet a dalkar vezetősége. A Gutenberg-Társaság, a nyomdászok zene- és kultúrcsoportja 1938 február hó 5-én, szombaton este tartja hagyományos farsangi táncestélyét a vasasoknál (Magdolna ucca 5). A legszebb jelmezzel bírók értékes díjakat kapnak. Jegyek kaphatók a vasasoknál, a nyomdászegyesületben (Vili, Kölcsey ucca 2) és a Népszava-könyvkereskedésben (VIL Erzsébet körút 35 és VIII, Conli acca 4). Felelős szerkesztő: Kruppa Rezső. Kiadó: Csapó Sámuel. „Világosság“ Könyvnyomda Bt. Budapest VIII. Contiu L Műszaki igazgató: Deutsch D.