Vegyi Ipar, 1926 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1926-01-15 / 1. szám
Huszonötödik évfolyam. Megjelenik minden hó 15-én és 30-án. ~ Előfizetési ára: egész évre 240.000 korona. ~ Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, Vili. Népszinházi Utca 49. ~ Hirdetési ár: egy hasáb milliméter soronkinti 1OOO korona. Külföldi hirdetéseknél 3.400 korona. ~ Magyar postatakarékpénztári számlaszám: 48.466. ~ ~ Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: József 131-76 . , . ■ Felelős szerkesztő: — Verantwort:.Redakteur: A vegyi ipar legrégibb és független magyar szaklapja I . AZÁR ai BÉRT Közleményeink csakis a forrás teljes megjelölésével vehetők átok] mérnök _eipl. Ingenieur. Budapest, 1925 január 15. J/7671 Chemische Industrie MŰSZAKI SZEMLE Technische Revue 1. szám. Erscheint am 15. und 30. jeden Monats. ~ Jahresabonnement: 240.C00 Kronen. ^ Redaktion und Administration: Budapest, VIII. Népszinház-u. 49. ~ Anzeigegebühren: 1 mm Höhe der 85 mm breiten Spalte 3.000 K Auslandsanzeigen 25% Aufschlag ~ Ungarische Postsparkassa Scheek-Konto Nr. 48.446 ~ Redaktions- u. Administrätionstelefon; József 131-76 Ältestes, unabhängiges ung. Fachorgan der ehern. Industrie Nachdruck nur mit Quellenangabe gestattet Huszonötödik évfolyam. A mostani számmal a huszonötödik évfolyamba lép a »Vegyi Ipar.« Negyedszázad múlt már el azóta, hogy e sorok írójának szerkesztésében és kiadásában először jelent meg egy vegyipari szaklap Magyarországon: a Vegyi Ipar, hogy a hazai kémiai ipar jogos érdekeinek, kulturális és gazdasági törekvéseinek hű és önzetlen szószólója legyen. A vegyi ipar mezeje teljesen elhanyagolt ugar volt, amikor elhintettük benne munkakedvünk magját,és amikor két évtized alatt ez az ipar világraszóló haladást és eredményeket tudott felmutatni, jogtalanul és erőszakosan megcsonkították hazánkat, elvették szellemi munkánk legszebb gyümölcseit. Mérhetetlen veszteségeket szenvedtünk, amelyek kiegyenlítésének lehetőségét a Vegyi Ipar elsősorban is a testvériesült és nem gyűlölködő magyar népben rejlő lelki erőknek a lehetőségig fokozott kifejlesztésében látja. Miként 24 évvel azelőtt, nehéz közgazdasági viszonyok között készülünk az új évben is a munkára. Munkaadó és munkás egyaránt érzi az idő ólomsúlyát! De elcsüggednünk nem szabad! Úgy érezzük, hogy fokozottabb mértékben van szüksége a köznek bátorszavú útmutatóra a leszállott ködben, amely megvilágítja az utat, melyen haladnunk kell! A vegyészeti ipar új problémák megoldására vár, lelkünk minden felcsillanó fényét ki kell aknáznunk, hogy az új technikai eredményekkel mindig újabb gazdasági eredményeket is érhessünk el. Ebben a munkában, a közérdek templomának felépítésében a Vegyi Ipar is tántoríthatatlanul kíván részt venni, mivel jóleső érzéssel tapasztalja, hogy negyedszázados munkálkodása nem volt hiábavaló, hiszen egyre erősbödő szavát fokozatosan nagyobbodó körben figyeli és követi a vegyészeti világ. A negyedszázados bizalom a lehetőségig fokozott munkára kötelez bennünket! A jubileumi év is — áthatva egy erkölcsi világrendben való erős hit által — a szigorú kötelességtudás jegyében induljon meg! Lázár Albert. Tudománypolitika. — Egy el nem mondott kongresszusi beszéd. Irta: Györki József vegyészmérnök. A tudás és tudomány mentes a napi politikától és a természet- és műszaki tudományoknak a legfelsőbb alkotmányos tényező útján összehívott kongresszusa, mely a rendszeres és célszerű tudománypolitikai Programm kifejlesztését tűzte ki célul, remélhetőleg nem a napi politikának nálunk sajnos mindenütt tért hódító szerepét igyekszik belevinni az ettől mentes természetes műszaki tudományokba. És ha nem, akkor valósuljon meg a kormányzói kézirat alaptézise: »Súlyos helyzetünkben kétszeres figyelmet érdemelnek a természetes műszaki tudományok, amelyeknek gyakorlati vonatkozásai közvetlenül erősítik a nemzetet a létért való küzdelemben.« A gyakorlati vonatkozású kérdéseknek és az elméleti kutatásnak együttműködése, illetve ennek az együttműködésnek megteremtése Magyarországon tényleg hiányt pótló feladat, mert az kétséget sem szenved, hogy ilyen együttműködésről manapság szó sincs, ha csak nem az üzleti hátterű állami vállalatok és tudományos szervezetek ténykedéseit nézzük. A gyakorlati hátterű tudományos kutatásnak három tényezője működik Magyarországon: 1. Az egyetemek. 2. A kísérleti intézetek. 3. A gyáripar és magánvállalatok kutatói. Ezen intézmények közül csak a magánkutatók és az egyetemek teljesítették eddig kötelességüket, holott éppen a kísérleti intézményeknek kellett volna a tudományos kutatást előbbre vinni, melyek egész konstrukciója a gyakorlati kutatásra és kísérletezésre van megalkotva, úgy hogy végeredményképpen a magánéletben és a gyáriparban működő kutatók mellett a tudományos gyakorlati kutatás az elsősorban oktatás céljait szolgáló egyetemekre szorult, melyek az oktatással lévén elfoglalva, csak az egyes tanszékek vezetőjének tudományos képzettségétől és kutatásra való rátermettségétől függően foglalkoztak csak tudományos kutatással. Állami kísérleti intézményeink nem állnak a helyzet magaslatán (én elsősorban a kémiai és technológiai intézetekről beszélek), a székesfővárosi intézetekről pedig csak a minapában olvastunk a hivatalos vizsgálati okmányokban szomorúan lesújtó kritikát. Állami intézményeink, melyek a tudományos és gyakorlati kutatás és kísérletezés szerepét hivatják betölteni, üzleti vállalkozásokká vedlenek át az eredeti cél és a nagy koncepciójú elődök intencióinak, ha nem is meghamisításával, de mindenesetre félremagyarázásával. Mert az igazán nem célja és feladata pl. hogy kiragadott példával éljek, hogy a biológiai intézet hivatott kutatója szén és szappan elemzéseket végezzen, akár szabad óráiban is, és az sem helyes, hogy a hosszú idők után kiharcolt állami ipari kisérletügyet gépies analitikai munkák végzésére címeztük át. Bár számos kutató és kisérletügyi intézményünk van, ezek eredményeit sehol sem látjuk. Az 1895:XLVI. t.-c. végrehajtásában résztvevő Állami Intézet kocsikenőcs vizsgálatokkal foglalkozik s viszont napi hírekben olvassuk, hogy sohasem volt az élelmiszerhamisítás anyagira elterjedve Magyarországon, mint ma! Azt hiszem fehér holló az az Intézet, mely ma tényleg hivatásának él. Minthogy kísérleti intézményeink napi munkával vannak elfoglalva, nem jutnak hozzá tudón , és gyakorlati kérdések megoldásához és ha igen, akkor sem a távolibb, tudományos alapvető ténykedést látjuk, hanem tisztán a magánmérnöki munkába vágó mindennapi kérdések megoldásával foglalkoznak, melyek inkább üzletiek, mint tudományosak. Ezért van az, hogy gyakran igen képzett tudósainknál sem találunk a valódi gyakorlati-tudományos kérdések megértése iránt kellő érzéket. " A lehető legégetőbb időben jött a kormányzói kézirat. Vissza kell átutalni az, elődük nagyszerű koncepciójának megfelelő és már meglevő intézményeket eredeti rendeltetésüknek. Egyetemeinken (még a Tudományegyetemen is!) ne üzleti analíziseket végezzenek, melyek kétszer annyiba kerülnek az államnak, mint amennyit az illető »tudós« kap érte; ha tényleg tud, akkor tudásával álljon a tudós a gyakorlati élet rendelkezésére és ne azzal az előnnyel, hogy félingyenmunkát végez — esetleg közszállítóknak ! Ha pedig állami intézményeinkből eredőleg gyáripart akarnak teremteni, akkor tessék valódi tudást belevinni az ebben szegény gyakorlati életnek. Ne borkosavgyárat csináljanak, mely fiaskóval végződik (én előre megmondtam), vagy ne szénkéneggyárat csináljanak, ne konjunktúrákat próbáljanak kihasználni, ami hozzájuk nem méltó! Amennyiben pedig az üzleti ténykedés nem hagyható abba (én szerintem abba hagyható), akkor ez a működés a tudománypolitikai Programm érdekében is feltétlenül reformra szorul: állami intézmények ne végezzenek magánosoknak félingyenmunkát és — nem beszélve olyan állami vegyvizsgáló állomásokról, melyek kémikusai a közszállítóknak végeznek privát munkálatokat, ami összeférhetetlen — a magánélettel fizettessék meg a munkálataikat. (A német és osztrák állami vegyvizsgálók kétszeres, háromszoros, néha tízszeres díjat követelnek!) Ha végigböngésszük az állami költségvetést, azt látjuk, hogy tudományos intézeteinkre ráfizet az állam, ez helyénvaló is volna, ha e ráfizetés a tudományos kutatás és kísérletezés számlájára menne, azonban intézményeink önköltségi áron alul is vállalnak munkát és erre az üzleti ténykedésre fizet rá az állam, holott az ilyképpen elkótyavetyélt összegeket fel lehetne az ipari kísérleteknél használni és igy mindjárt megvolna az alap, már t. i. a financiális alap a tervezett tudománypolitikai programm megvalósításához. A természet- és műszaki tudományok terén eddigelé tényleg nem érvényesült tudománypolitika. Ahány probléma megindíttatott, az kevés kivétellel kudarccal végződött, vagy kellő támogatás, részvétlenség miatt feledésbe merült. Említettem már a borkősav esetét, de a szénkéneggyártás sem vált dicsőségre. Nagy problémáink megoldásánál sem érvényesülnek az elméleti és gyakorlati szempontok. Ilyen volt a szomorú véget ért turfaakció, melyet teljesen szakértelem nélkül végeztek. Én már a magyar vegyészek II. országos kongresszusán, mint ezt már azt hiszem megírtam és a kongresszuson elhangzott egyik előadással kapcsolatban kifejtettem, hogy a turfakérdés egyetlen megoldása — rossz iránya miatt — a napirendről való levétel, akiknek kezébe adatott a kérdés megadása, nem fogják azt megoldásra vinni. Akkor egyedül maradtam felfogásommal, de az idő nekem adott igazat. A társaakció kudarccal végződött. A jelen kongresszus technológiai témájában ismét a szénkérdés fog helyet foglalni: tiszta dolog, hogy a nagy port felvert Bergius-Billwiller-féle eljárás adja meg a hazai szénkutatás helytelen irányát, igazán helyesebben térnék sztnvállalataiba, ha képzett magyar technikusainkat bíznák meg a speciális tulajdonságú magyar barnaszenek problémáinak megoldásával és ne »berginizálják« el kutatásra szánt pénzünket Mannheimben. Utóvégre a magyar szénbányák krízisét és nem az alsó sziléziaiékat kell megoldani. * A kémiai ipar számos problémája vár megoldásra, a kutatóintézeteknek azonban nemcsak a problémák végcélját kell tekinteni, hanem önzetlenül az alapletevést kell elvégezni. Nekem két indítványom, illetve előterjesztésem van. Az egyik hogy a gyakorlati életet ne kapcsolják ki: a tudományt nem lehet privilégiummá tenni. A második indítványom pedig egy csapásra megoldaná a magyarországi kísérletügyet: állítsák vissza a meglévő kísérleti intézményeinket eredeti rendeltetésüknek. Nekünk nem kell új intézményeket alkotni az ipar számára, mert hiszen erről volt szó a megnyitó ülésen és nem kell a földrajz és növénytannak tanításáról elmélkednünk, hanem csak meg kell újra valósítani azt, amit az elődök jól megcsináltak és már a múltban is terveztek. Kísérleti intézeteinket vissza kell állítani eredeti rendeltetésüknek! Napilapjaink „szakcikkei“ írta : Dr. Sümegi László, a Fővárosi Gázművek fővegyésze. A »Pesti Hírlap« múlt évi december hó 25. számában »Legendák a szénről« címmel egy cikk jelent meg a szénnel összefüggő problémákról. Nincs szerencsém a t. cikkíró urat közelebbről ismerni. istorikusságának eddigi eredményeit sem ismerem. Úgy látszik azonban, hogy írói ihletettséget érez magában és néha megtiszteli nagyobb napilapjainkat »szak«-cikkeivel, melyek közül a fent idézett ugyancsak kihívja maga ellen a kritikát. E cikk talán egy önképzőköri stilisztikai gyakorlatnak bevált volna, de semmi esetre sem lett volna szabad annak egyik legelterjedtebb napilapunk hasábjain napvilágot látnia. A cikkben ugyanis hemzsegnek a természettudományi és technikai valótlanságok, melyek a t. cikkíró úr tudásának határtalan felszínességéről tesznek tanúbizonyságot. Minthogy napilapjaink mindegyike szokott közölni ú. n. tudományos cikkeket, melyek legtöbbje egyenlő nívójú a fent idézett cikkel, szükségét érzem annak, hogy az ilyen, a tudományok népszerűsítését célzó, de viszont a kevésbé képzett olvasók képzeteit helytelen irányokba terelő cikkek közlése ellen tiltakozzam mindazok nevében, akiknek szemei előtt az igazi tudás terjesztése lebeg. Napilapjaink szerkesztőitől nem kívánhatjuk, hogy természettudományilag és technikailag is éppen úgy képzettek legyenek, mint irodalmilag. Minden nagyobb napilapnak a szakirányú cikkek megbírálása céljából u. n. tudományos vagy technikai szakmunkatársai is vannak, de a szakmunkatárs is, legyen egyébként akármilyen nagy, általános műveltségű, mégis csak a technikának vagy a természettudományoknak csak azt az ágát fogja a legjobban ismerni, melyhez a legjobban vonzódik. Ebből következőleg tehát az ilyen rossz cikkek megjelenhetésében nem is a szerkesztők, hanem a szakbírálók a hibásak. Olyan természetű kérdésekben nem volna szabad bírálatot mondaniok, melyek nagyobb speciális ismeretet követelnek, mint aminőkkel rendelkeznek. Ilyen esetekben leghelyesebb lenne, ha a szakmunkatárs kérné fel azt a bírálatra, aki, tudomása szerint, a szóbanforgó kérdésekkel hivatásából kifolyólag gyakorlatilag is behatóbban foglalkozik, mert csakis a gyakorlati élet behatóbb ismerete képesít a tudományos eredmények valódi értékének megítélésére. Ma már mindenki tudja, hogy a tudományok haladása olyannyira szédületes méretű, hogy nemcsak a tudományok összes, hanem a tudományok még egyetlen ágában sem képes valaki tökéletes tudásra, tehát az álszemérem senkit se tartson vissza annak bevallására, hogy tudása valamiben gyengébb. Ha az elmondottakat megszívleljük, akkor tényleg olyan közlemények jelennének meg, melyek valóban szolgálatot tehetnek a tudományok népszerűsítésének. Az igazi tudásnak két ellensége van: a felületes tudás és a felületes kritika! FARKAS VIKTOR pariarugyar BUDAPEST, Vik. HORÁNSZKY UTCA 17. — TELEFON: JÓZSEF 33-92. HÍV* Uj rendszerű dobozai jobbak és 30°/o-kal olcsóbbak.